Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-03 / 31. szám
' » • '«tut a Thursday, August 4, 1972 MAGYAR HÍRADÓ II. oldal KOLDUS! UM Nyár volt. Meleg «yár a javából. Még ezen a tájékon is, ahol hegyek övezik a sik vidéket. És ahol estére, e kettősség jóvoltából mégis csak lehűl a levegő. S ha már igy van, áruljuk el azt is, hogy a csendes vasárnap, mely körülvette a házat, Erdély keleti sarkában, a két háború között, másban is kettős volt. Az ott lakók, a családok védelme közben, gondoltak az azon kívüliekre is. 7 ! így történt most, hogy j amint az alig tiz éves gyermek játszadozott, a kapu előtt, verebekre leső paritylyájával, s amelynek erejétől még egyetlen veréb sem pusztult el, —’ úgy felnézett maga elé. Éppen akkor, amikor egy öreg, reszkető kezű koldus, a kapujuk elé ért. És rátette kezét a kilincsre. A gyermek gondolata hirtelen a verebekről az emberre fordult. Az emberre, úgy általában. Aki két lábon járó élőlény és néha rosszban is törheti a fejét. A másik kétlábú emberrel szemben. Hirtelen arra gondolt, ime, ő áll egyedül most a ház előtt. A szülei hátul a kertben beszélgetnek a vendégekkel. Tehát, meg kell most védenie a házat, az udvart, a kertet. A betolakodók ellen. Éppen most, amikor minden csendesnek, békésnek látszik. Magát a házat,amelyben ő is született. Az apja helyett. Aki most mond éppen valami kedves szót, az egy iskolában tanító kollégájának,a szomszéd vendégnek. Úgy kvaterkázás közben. ő pedig hallja, az apja világot és életet célzó szavait. Am ivei nevelte Őt. — Légy okos. Ne bizz meg senkiben. Addig, amíg nem látod, mit akar. És soha ne azt figyeld, hogy mit mond. Hanem azt, vajon miért mondja? ... S ha ezek után úgy gondolod, hogy nincs veszély, parolázz vele . .. És hallja az édesanyja szavait.- Amelyekkel e pillanatban kissé hadilábra kerekedik. Mert úgy tűnik most szemében, mintha túl pazarló lenne mindaz, amit agy életen át hallott tőle: ne Ítélj hamar és próbálj mindenkit szeretni. Nincs szebb, gazdagabb, ha magunkat adhatjuk a másokért való feloldozásban. < ■ Irta: IVÁNI ZOLTÁN Csoda-e, ha most Bélácska szemében hirtelen az kerekedik ki, amit a kertben szülei éppen tárgyalnak. A tanfelügyelő legutóbbi látogatását. Miért csak Kovácséknál tette tiszteletét? És mi várható ebből? Az elbocsátások vagy előléptetések terén. iTáni Zoltán ... Hogy Ferenc Ferdinánd óta nagyot változott a világ. Az esküt-tevés vagy nemtevés ideje is elmúlt... S az is, hogy Csögös Nagy János avas szalonnát adott a napszámosoknak. Mert ime a háború, s az azutáni idő meg azt is elhozta, hogy avas vagy nem avas, de egyáltalában nem akadt szalonna .. . — De mégis mindez valamiért, nem ok nélkül történt igy, sok minden. Bélácska mindezt csak úgy tudatalattin, sejtve érezte. A kolduson csodálkozó és házat védő szerepében. Egy valami azonban hajszálpontosan dolgozott benne. Még akkor. A világválságokon túl, a bizalomra, a hitre való készség. Mert igy nevelték. — Mit akar ? — kérdezett a bibircsókos, botjával babráló koldusra. És parittyáját egy kődarabbal töltötte meg. — Az Ur sze-ent ne-evé-ében — dadogta az, kéregetéshez mérten. — Nem látja, ki van irva a j kapura: “A kertben va:gyünk!” A koldus ránézett a hetyke Bélácskára. Mintha csak mondaná: — nem akar ő semmi rosszat. De az bizonyos, hogy ez a felírás, nem neki szól. Hanem a később érkező esetleges látogatóknak. Már véget is érne ez az ártatlan jelenet. Pár krajcárral. Odadobva. Ha Bélácskánál lett volna pénz. De lám, a gyermeket felkavarta valami ösztönös érzés. A meghívottak és meg nem hívottak sorsát célzóan. A szívesen látottakét, s a zavarókét. A pénzkérdésen túl. e Gyertek elő a kertből, £ édesapám, édesanyám! Mintha szinte sikolytotta volna, e benne némán sustorgó, bugyborékoló szavakat. Igazságtevés érdekében. Majd hozzá a továbbiakat: — És egyáltalán, hogy mertek ti, ott hátul a kertben zavartalanul csevegni, poharazgatni, amikor ime! .. . A felemelt parittyáját maga elé ejtette. A szülői szemek, az okosság, a szeretet tanításában, bármily furcsán is hatott, Bélácskát most mégis valamiféle lázadásra serkentették. És a gyermeki, megzavart állapotában, még egyszer felkiáltott volna az érzés. Hogy vendég van a kapunál. De lám,e képzelgésekből mi volt a külsőségben megfogható? Egy nyári délután elcsendesedett egy ház, egy kapu, az ide csoszogó koldussal. És ő, Bélácska: teljes verébvadászati felszerelésével, s ezt oldó nevelésével. Egyedül a kapu előtt. Bélácska, a félig sik, félig hegyvidék szülötte, amely barátot, ellenséget mindig számbavevésre kényszerit, ime most, hirtelen támadt előzékenységgel, az öreg rogygyant emberhez fordul, karolva, ajnározva őt. — Koldus ur, ne itt tessék kopogni... Tessék hátrafáradni. Ott ,vannak a szüleim! Ezt a kis nyári jelenetet, akkor otthon, sokáig emlegették az emberek. És a meleg nyár e csendes vasárnap délutáni igazságához még az is hozzá tartozik, hogy kisvárosunk temetőjének bejáratánál, egy gyermeksir hirdeti: “Tusa Bélácska, élt 12 évet...” Ugy-e, ugy-e, minek is élt volna többet? Aki ilyen. MI LESZ A HÍDDAL? AVIGNON — Sur lepont d’Avignon, l’on y danse, l’on y danse . . . Az avignoni hídról szóló gyermeknépdal Franciaországban legalább olyan népszerű és elterjedt, mint a Lánc, eszterlánc . . . Azt azonban csak a helybeliek és néhány beavatott tudja, hogy a legendős hirü hídon — a dal szövegével ellentétben — nem lehet táncolni. Még hozzá kerek háromszáz esztendeje. Pontosan 1669 óta, amikor egy áradás alkalmával az avignoni hid beomlott és egyik felét elsodorta a Rhone. Az ősi dal tovább élt az évszázadokon át, de senki sem tett semmit annak érdekében, hogy a 12-ik században épült avignoni hídon, ha nem is —táncolni, de legalább járni lehessen. Most a város polgárai mozgalmat indítottak. Aláírásokat gyűjtenek egy petícióra, amely a hid helyreállítását illetve korszerűsítését követeli. (Folyt a 10. oldalról) Az én bátyám egy kivételes ember . .. nagy iró, rendkívüli tehetség, ha évekig é’.ie egy ilyen nővel, akkor sem ereszkedne le hozzád ,.. Éreztem, hogy megütöttek ... hasonlóan akartam visszavágni... “Te mondod ezt nekem . .. ? Tudd meg, ha vénlány maradok, akkor sem mennék férjhez olyan aljas emberhez, mint a te hires bátyád: cigányfamilia ...!” Otthagytam és soha többet nem beszéltünk egymással. Évek teltek el, hallottam, hogy maga öngyilkosságot kísérelt meg, mert a cigánylány otthagyta ... Aztán a szülei elköltöztek más vidékre és a falubeliek lassan elfeledték a szenzációt, csali én nem tudtam felejteni .. . Egymásután adtam kosarat a kérőimnek, mintha valami csodára vártam volna . . . Aztán megtörtént a csoda, de nem velem ... Olvastam a lapokban, hogy maga milyen karriert csinált, a könyvei feltűnést keltettek, valami uj irányt mutattak ... aztán nemsokára hire jött, hogy nagy partit csinált: a közismert dúsgazdag laptulajdonos lányát vette feleségül. .. urilányt.. ! “Én elhervadtam ... és mert minden elfolytott fájdalom utat keres kifelé ... írni kezdtem . .. azt mondják tehetséges vagyok. Magához azért küldtem el a regényemet álnéven, mert tudni akar-Az a kívánságuk, hogy megőrizve az építmény műemlékjellegét, bővítsék ki és erősítsék meg a hidat, alkalmassá téve azt a Belgiumból érkező átmenő forgalom lebonyolítására. S ha a hatóságnak erre nem hajlandók, akkor a radikális avignoniak inkább lemondanak a romról is. tam, hogy mi lesz a hatása. Emlékszik-e rám ... ?” Balázs Gábor úgy emelte fel a fejét, mint aki hosszú útról MOST érkezett vissza ... eltolta magaelcl a cigaretta-végekkel megtelt hamutartót, mohón felhajtott egy pohár vizet, és szomorúan mondta: “Szegény kis Magdi... maga sohasem lett volna boldog velem, mindig köztünk állt volna ő... látta AZÓTA?’•’ A lány kissé habozva mond ta: “... igen ... gyakran látom. Nagyon iszik ... mikor részeg, bejön az udvarba, engem keres ... mindig magáról beszél.. . akkor még szép voltam, ugye? Otthagytam a Gabit, azt hittem, elfelejem... elhalmoztak pénzzel, de nem. voltam boldog ... ŐT SZE - RETTEM!” A blúzából elővesz egy meghalványult kis képet... mutatná, de én soha nem akarom megnézni, aztán feladóvevényeket mutat: tetszik látni kisasszonykám, ő is szeret. .. pénzt küld, hogy ne éhezzek... de ez titok, mert a vak ember, akivel ÉLEK, megölne ha tudná...” Két remegő kézből csörrenve hull ki a vizespohár... és egy elkinzott, halk hang közbeszól : “Magdi... az Istenért, ne mondja tovább ... nagyon szenvedek ... Aztán egy mély sóhajjal folytatja: “Kérem, tegye meg nekem ... tépje el a kéziratot... ne csináljunk regényt. Elvégzi. helyettünk AZ ÉLET!” ^ (—imi—) EÖRSI ISTVÁN: Csak kulcsok és virágok Bárcsak az Urnák felírhatnám valami lapos háztetőre: a jövő jobban számíthat rám, mini én számítok a jövőre. ;] Rakétán utaznék, de itt csak kulcsok és virágok pörögnek, telefon sir, csöpög a vízcsap, erélyes szomszédok köhögnek, ^ mig légkörünkön a szabadság áttör, mert általános óhaj, hogy áldását elfogadtassák az elvetemült Marslakókkal. A REGÉNY
