Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)

1972-08-03 / 31. szám

8. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday, August 4, 1972 BRAZIL VILÁG: EGY FA ELŐTT • Irta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Richmondban süt a nap ezen a délutánon. A Kew Gardenben a kínai pagodától a libanoni céd­rusok felé sétálok. Meg-megállok, körüljárom a fákat ,hisz itt minden fának va­lóságos “névjegye” van. A vi­lág egyik legnagyobb és leg­szebb botanikus kertje ez. Az 1600-as évek végén még csak park volt, de az 1700-as évek közepén már céltudatosan és tervszerűen létesítették a bota­nikus kertet. Herbáriuma egye­dülálló a világon és jelenleg mintegy 25 ezer élő növénye van. Az első melegház — trópusi növények szá­mára — 1848-ban épült. Megvan ma is, de in­kább az uj, hatalmas üvegházat nézem meg, an­nál is inkább, mert a régi egyrésze le van zárva. A friss, üde angol tavaszból egyszerre a dunsz­­tos trópusi forróságba toppanok. Mintha csak a brazil tengerpart őserdején járnék. Nézem és újra és újra megcsodálom a cifralevelü pálmákat; az egyik olyan, mint egy legyező, a másik nyi­tott tenyér, ez itt alacsony, az amott sudár, ma­­gasratörő királypálma. Dús trópusi vegetáció, ezernyi élősdi. Kedvenceim a csipkéslevelü ős­páfrányok, amelyek túlélték a dinoszauruszokat. Az üvegház körbefutó erkélyéről meg olyan a látvány, mintha egy léghajó kosarából néznék le a trópusi dzsungelre. Majd, ahogy a keskeny ösvényen — melyek az őserdei picadakra emlé­keztetnek — járok, ráakadok arra a fára, ame­lyet keresek. Vékony, sudár fa. A törzse olyan, hogy pálma is lehetne. Fiatal fa még, két marok­kal át tudnám fogni a törzsét. Fenn, magasan nyitott ernyő a lombozata. Milyen különös regénye van ennek a fának: Ha a zsebkésemmel megvágnám a törzsét, sárgás, ragacsos anyag kezdene szivárogni belő­le. A brazíliai indiánok ismerték, hiszen az ama­­zonaszi őserdők mélyén őshonos fa. Indiánok ad­ták a nevét. Kauchuk — ami azt jelenti: “fo­lyékony fa”. A francia La Condamine, aki 1785—36-ban járt egy expedícióval Brazíliában, írja le először; de már a portugál hódítók is látták, hogy az in­dián gyerekek ebből a különös, rugalmas anyagból készült labdákkal játszanak. Hevea Brasiliensis. Ezen a néven tartja nyil­ván a botanika. A múlt században Charles Goodyear fedezte fel a vulkanizálást és Dunlop találta fel a gumikere­ket. Az indiánok játékszere a “folyékony fa” egy­szerre fontos szerephez jutott a világpiacon. És a 19. század végén, a 20. század első évtizedében ez a sárgás, ragacsos anyag tapasztotta össze Amazónia mesés gazdagságát. Igaz, bőségesen ve­gyítették a kaucsukgyüjtő seringueiró verejtéké­vel és a legyilkolt őserdei indián vérével. S ahogy ott állok a Kew Garden üvegházában a Hevöa Brasiliensis előtt —- a Teatro Amazonas jut eszembe, Manaosban. Mert valamiképp ez a csillogó színház szimbolizálja mindazt, amit a kaucsuk, a boracha-korszak jelentett. Másfélezer kilométerre az Atlanti-óceántól, az őserdő szivében egy eleddig jelentéktelen, szin­te multnélküli városban hihetetlen gyorsan nőtt fel ez a színház, amelyhez mindent Európából szállítottak. Az építőkövet Portugáliából, a már­ványt Carrarából. A szőnyegek Perzsiában ké­szültek, a színes üvegablakok Franciaországban, s ugyanott a páholyok, a bársonyszékek, a XIV. Lajos-Stilusu cédrus bútorok. Az óriási kristály­csillárt Csehországból hozatták, a porcelán kan­­dellábereket Sévreből, a tükröket Velencéből, olasz művészek — Capranesi, De Angelis, Cento­­fani — festették a faliképeket. És mikor 189'5- ban először gyulladtak ki a rivaldafények Bra­zília — bizvást mondhatom — legszebb színház zában, Enrico Caruso tenorja csendült fel; táncolt itt Anna Pavlova és Dél-Amerikában itt csendül­tek fel először a Faust akkordjai. Manaosban — az őserdő gyűrűjében. Manaos volt a második brazil város, amelyet villamosítottak. A Rua Itamaraca és az Avenida Epaminondas mulatói, a Floreaux, a Mulata, a Chalé Jardin vetekedtek a párisiákkal, s ide jöt­tek a világ legszebb kurtizánjai, a szépséges sző­kék, akiket polacanak (lengyelke) neveztek. Folyt a portugál bor, a skót whisky, a divat angol volt, a parfüm francia, a kalap Panama, a szivar Havanna, a vaj dán, az ásványvíz francia... a verejték brazil, a vér indián . . . S ahogy a Kew Garden üvegházában elgondol­kodom a ikaucsukfa előtt, az is eszembe jut, hogy Manaosban még javában folyt a nagy karnevál, táncolták s énekelték a Peperepe polgák, amikor tulajdonképpen már minden eldőlt, s éppen itt, a Kew Gardenben, abban a száz évnél öregebb üvegházban. Amikor 1915-ben a végzet brutá­lis erővel elsöpörte Manaos talmi csillogását, csak a végső akkordja volt valaminek, ami sokkal ré­gebben kezdődött. Második kísérletre, 1876-ban Sir Henry Alex­ander Wickham egy tehergőzösön, a belémi vám-ÉLETKÉPEK: SZERELMI MUTATVÁNY Napfényes délutánon, csúcsforgalomban az egyik főútvonalon két fiatal önfeledten csóko­­lódzik. Az ingyen mutatványnak számos nézője akad. És mivel a művészetnek ehhez a műfajához kortól, ideológiai beállítottságtól függetlenül min­denki ért, rövidesen kritikai megjegyzések is el­hangzanak. Egészen más itt a probléma, és teljes felelős­séggel állíthatjuk, hogy nemcsak itt, hanem egy­re több helyen. A nézőközönség körében arról folyik a vita, hogy vajon a helyszín — a forgal­mas utca — valóban a legmegfelelőbb hely-e a szerelmi kettős nagy jelenetének bemutatására? Sietve megjegyezzük, hogy a vélemények külön­bözőek. Egy idősebb nénike a főszereplő nőről nyilatkozik nagyon markánsan és tömören, a lé­nyeg csupán egy szó, mindössze a jelzők gazda­gabb változatán csodálkozunk. Nehogy félreér­tés essék, a lényeges szó nem a zárdaszüz. Egy érzékeny lelkű fiatalember a lényeges szót rendkívül zokon veszi és lovagi kötelességének tartja, hogy az idős nénikét szigorú hangon rendreutasitsa. Ebből aztán szenvedélyes vita keletkezik a nénike és a lovagias fiatalember kö­zött, amiből rövid idő alatt kiderül, hogy szép­séges nyelvünk árnyalt kifejezéseiben mindket­ten rendkívül nagy szókinccsel rendelkeznek. Ha pedig van két vezéralakokét pólus,, akkor a né­zőközönség is természetesen két pártra szakad, mert a semlegesek továbbállnak, mondván: a So­phia Loren, meg a Mastroianni ezt a jelenetet jobban adják elő. A vita váltakozó hangerővel mindaddig tart, amig a daliás fiatalember és a csinos, mini-szoknyás ifjú hölgy be nem fejezi az előadást. És most megkockáztatjuk, hogy a mi — egye­seknek talán konzervatívnak, maradinak tűnő — véleményünket elmondjuk. Tehát: a szerelem az egyik legszebb emberi érzés, az élet egyik leg­nagyobb ajándéka. Annyi szálból szövődik össze, hatóságok éberségét kijátszva hetvenezer kau­­csuk-magot csempészett ki, melyet a Rio Tapa­­jos vadonéban gyűjtött össze. Itt a londoni Kew Garden üvegházában ápolták, csíráztatták a mag­vakat, s innen indultak el a szállítmányok Ázsia felé. Ceylonban, Malakka félszigetén, a Kelet-in­diai szigeteken kaucsuk fák milliói nőttek fel,ka­tonás rendben, s mig Amazóniában a seringueiró egy nap alatt a dzsungelben legfeljebb száz-száz­ötven kaucsukfát tudott megcsapolni, az ázsiai kuli az ültetvényeken négyszázat. És 1914-ben a kaucsuk világpiaci ára felére esett. Ázsia eltapos­ta Brazília monopóliumát ugyannyira, hogy ez a hatalmas ország, amelynek birtokában van Ama­zónia négyötöde, kénytelen kaucsukot importál­ni, hogy szükségletét fedezze. A Teatro Amazonas rivaldafénye drasztikus hirtelenséggel kihunyt. Végétért, szinte egyik percről a másikra a nagy, örökkétartónak vélt karnevál. A gazdátlanná vált színházból eltűntek a mesés csillárok, a fényűző cédrus bútorok, be­törtek a szines ablakok, elrepedtek a hires velen­cei tükrök, lecsorbultak a márvány lépcsők. A Manaos jellegét többé nem a Teatro Amazonas határozta meg, hanem a Rio Negro fekete vizén lebegő nyomorúságos lakóbárkák sokasága, ame­lyeknek párját Keíet-Ázsiában láthatni. És a má­sodik világháború idején a Teatro Amazonas épü­lete — kaucsuk-raktár left ... Ez a magányos, fiatal kaucsukfa nyilván egyik kései leszármazottja azoknak a magokból kihaj­tott cserjék valamelyikének, melyeket még a Ta­­pajos-menti őserdőből csempészett ide Sir Henry. S hirtelen úgy tűnik, mintha egy szines, kavargó, tragikus, vérrel és verejtékkel összetapasztott, majd szétbomlott és elsüllyedt korszak — fejfá­ja előtt állnék. hogy minden kornak minden nagy költőjét, mű­vészét megihlette, mégpedig úgy, hogy újat tu­dott mondani erről az ősi emberi érzésről. Egy azonban bizonyos: a szerelem a férfira és a nőre tartozik. Senki másra. És talán nem tűnik kenet­teljesnek az a szerény vélemény: tiszteljük any­­nyira a saját érzelmeinket, hogy ne vigyük ki az utcára. Hiszen ez igazán magánügy. Spectator NEVESSÜNK j MAI HÁZASSÁG ‘ A mama aggódva kérdi a lányát: — Tényleg olyan boldog vagy a férjeddel? — De anyuka, miért olyan hitetlen, mikor mon­dom hogy boldog vagyok. Úgy szeretjük egymást, hogy már harmadszor halasztottuk el a válópe­rünket . .. AZ EGYETLEN FELTÉTEL Valaki megkérdi az üzemi pszichológusnőtől, hogyan lehet bekerülni a vállalatihoz. így felel: — Csak a tesztemen keresztül . . . ARANYOS FÉRJ — Képzeld Ödön, a kalaposnő azt mondta, hogy ez a kalap tiz évvel fiatalít — Akkor miért nem vettél mindjárt hármat? IDEÁLIS A házasságközvetitő puhítja a fiatalembert: — Ha ezt a lányt elveszi, nagyon boldog lesz, ezt ígérhetem. Hazamegy a munkából az asszony repesve várja, aztán kimegy a konyhába, megme­­legiti az. ebédet, s addig maga a térdén lovagol­­tatja a kisfiút ... --oW.: — A fiatalember közbeszól: — Honnan tudja, hogy fiunk lesz? — Lesz? Mi az, hogy lesz?! — kérdi a há­zasságközvetitő. — Van! Kulisi Korán Lajot

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents