Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-26 / 43. szám
20, oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, October 26, 1972 ? ?f f Elbeszélések és igaz történetek ? t ❖ ❖ A POROS AKTÁK MESÉLNEK: AZ ÉJ KIRÁLYNŐJÉNEK HALÁLA (Folytatást Mágnás Elza, polgári nevén Turcsánvi Emillia egy mosónő lánya volt, s “buffethölgyként” kereste a kenyerét a hires Somossy Orfeumban, amely a mai Fővárosi Operettszinház helyén állt, Büffédáma, egyike azoknak a hölgyeknek, akik — igy Krúdy —, szivesen, helyet foglaltak a vacsorázó vendég asztalánál, segittettek neki az ételek kiválasztásánál (ami egy elkényeztetett gyomru embernél mindig nagy feladat volt), nem ijedtek meg a nyálkás osztrigától, értették a bámész tengeri rák nyelvét, a kaviár szertartását, a pezsgő megítélését, különösen a különszobácskában (szeparéban), ha a tekintélyesebb vendég finnyásan nem akart a kávéház kellős közepén tengeri csigát ropogtatni, vagy eleven osztrigát hörpölni. Ezeknek a büffédámáknak hajdanán sok elhibázott nevelésű úriember köszönhette, hogy úgy megtanult enni, késsel, villával, kanállal bánni, hogy akár Ferenc József udvari ebédjére is bízvást elmehetett volna.” "Buffeihölgyből" dúsgazdag magánzónő Turcsányi Emilia itt nyerte el a Mágnás Elza nevet ridegen büszke, szótlan és fennhéjázó magaviseleté miatt, s itt nyerte el, vagy pontosabban vásárolta meg végleg kegyeit. Schmidt Miksa butorgyáros, vagy ahogy Kosztolányi megvetően nevezte őt, asztalos. Fényűző lakást vett ki számára a Margit rakparton, tejbe-vajba fürösztötte, mindig hófehérben járatta, a világ minden kincsét a lába elé hordta. S aztán ott zokogott a temetésen. Óriási tömeg gyűlt össze: mindenki Schmidt Miksát akarta látni. S ünnepelték Mágnás Elzát is, aki — mi más lehetősége makarriert, úgy emelkedett a leggazdagabbak és akrriert, úgy emelkedett a leggazdagabbak és a leghíresebbek közé. A gyászoló tömeg — ismét Kosztolányit idézve — “Őt ünnepelte, a diadalmast, diadalmas arccal, aki győzött és aztán meghalt, és nemcsak a riadt kokottok, de mindenki, uriasszonyok, akik birkóztak a rendőrrel egy talpalatnyi helyért, hivatalnokleányok, akik havi negyven koronáért cimszalagokat Írnak, parasztpesztrák, akik áhitatosan emelték buta tekintetüket a moziszerüen elvonuló gyáros, a férfi a hős felé, jól nevelt kislánykák, akik gondosan kiválasztott családi lapokat olvasnak, még sírnak a rossz versek giccsein, de a franciaóra címén elszöktek a temetésre. Az embernek az volt az érzése, hogy szeretné ezt a sok csibét és libát egy szárny alá, valami grandiózus anyatyuk védőszárnya alá fogni. Másként semmi sem érdekes, és említésre érdemes se történt. Az történt, hogy vége szakadt a karriernek, és egy brilliánsos nő festett haját lemosta a hóié, az arcát pedig, amelyet még előző este langyos párákban áztatott, körülcirógatta a téli folyóvíz.” Utaz ókosár a Duna jegén A holttestet január 10-én találták meg a Margit rakparton, a Duna jegén. A Zrínyi utcából gépkocsin siettek a detektívek a színhelyre. Marinovich Jenő, a bűnügyi osztály vezetője, későbbi főkapitány-helyettes vezette a nyomozást. A Dunapart lépcsőn egy gyékény utazókosárban — amelyben több vasúti utazást jelző feladói ragcédula volt — egy meztelen női holttest feküdt. Azonnal megállapították, hogy finom, ápolt a bőre. Csodálatosképpen azt a Mágnás Elzát, akit az egész város ismert, nem ismerte fel senki sem. A detektívek elzavarták a környékről a kíváncsiskodókat (később bírálták őket ezért, mondván, hogy ha nem igy tesznek, bizonyára akadt volna valaki, aki azonnal felismeri), s szertefutottak, hogy az összes szerelmi találkahelyeket ellenőrizzék: nem hiányzik-e valaki? Ebben az időben elég sok prostituált esett különböző indítékú gyilkosságok áldozatául. A rendőrök ismét csak ebben a környezetben keresték a megoldást. Tarján Vilmos, a korszak hires riportere, az Est-lapok munkatársa évtizedek múltán visszaemlékezéseiben azt állította, hogy ő azonnal megmondta: ne a rendőrileg nyilvántartott helyeken kérdezősködjenek, hanem az áldozat arcát azonnal fényképezzék le és mutassák fel fényképét a Gerbaudban, s más előkelő helyeken. A holttestet egyébként hosszabb ideig nem vették ki a kosárból. A szabályok értelmében ugyanis a rendőr nem volt köteles hozzányúlni a holttesthez, ez a kellemetlen munka a hullaszállítókra várt, akik azonban késtek. Végül is Tarján és egy detektív kiemelte a tetemet a kosárból. Kutyafuttában megvizsgálták. Talán mégsem utcalány? A detektívek azonban nem ezen a nyomon indultak el. A találkahelyeket járták végig, s aztán odavezényelték halottszemlére a környékbeli házak házmestereit. Egyik sem ismerte fel az áldozatot. S aztán egy fontos nyom, két napi kutatás után: jelentkezett Mágnás Elza mostohafivére, aki minden vasárnap az áldozattal ebédelt. Bejelentette: nővérét nem találta otthon, pedig hát Elza azelőtt mindig lemondta a meghívást, ha valami közbejött. Most viszont szó nélkül utazott el Kiscellbe autókirándulásra, legalábbis azt állította a házvezetőnő, Kóbori Rózsi. Halotinézőben Ezek után Kóbori Rózsit elvezették az Uj- Szent János kórház bonctermébe, ahol a tetem feküdt. — Jöjjön csak ide Rózsi — hívta a halottszemlét vezető detektív. — Ismeri ezt az aszszonyt? A házvezetőnő nyugodtan felelt: — Nem ismerem. — Hogy hívják a maga úrnőjét és hol van° — Turcsányi Emíliának és több ur társaságában elment Kiscellre autózni. Furcsa, de igy volt: a detektivnek és riportereknek, akik valamennyien ismerték Mágnás Elzát. Ez a név nem mondott semmit. A hires metresz eredeti nevéről már mindenki elfeledkezett. Ezek után el is engedték Kóbori Rózsit. S csak azután vették őrizetbe, amikor egy rendőrtanácsos végre a homlokára ütött, mert rájött, honnan is volt többüknek ismerős az áldozat arca. Mágnás Elza! S ezek után már játszi könnyedséggel folytatódhatott a nyomozás. A Somossy Orfeum üzleti könyveiből nem volt nehéz megállapítani, hogy Mágnás Elza Turcsányi Emilia né ven vette fel a vendégei fogyasztása után őt megillető százalékot. S ha egyszer az áldozat Mágnás Elza, vagyis Turcsányi Emilia, s Kóbori Rózsi az ő házvezetőnője, aki viszont nem ismeri fel gazdáját, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a házvezetőnő a tettes. Vagy legalábbis az egyik tettes. Őrizetbe vették a nőt, aki aztán a főkapitányságon bevallotta, hogy a szörnyű tettet Nick Gusztávval együtt ő követte el. Az ui a siralomházon át a szabadulásig Keresték az akkor 28 éves péksegédet, de néhány napig hiába. Aztán egy Dob utcai zálogházban fontos nyomra akadtak. Az uzsorás jelentette, hogy valaki egy nagy értékű brilliáns karperecét akar elzálogosítani. A detektívek rohantak, s valósággal rávetették magukat a zálogház vendégére. Kiderült azonban, hogy nem Nick Gusztávot fogták meg, hanem Varga Jánost. Őt küdte el pénze fogytán Nick a zsákmány egy darabjával a Zala kávéházból, a péklegények kedvenc találkozóhelyéről. Ott aztán rajta is ütöttek a gyilkosra. Motozásakor megtalálták Mágnás Elza ékszergyűjteményének egyik pompás darabját, egy brilliánskövekkel kirakott aranyszivet. Nick ezek után nem is tagadott. A tárgyaláson először mindkettőjüket életfogytiglani fegyházra ítélték. Az ügyet esküdtszék tárgyalta, amelynek néhány tagja megpróbálta Nick Gusztáv inditóokait feltárni. Kiderült, hogy a péklegény nagyon sokszor volt munka nélkül, rengeteget nélkülözött, s azon a héten, amikor Mágnás Elzát meggyilkolták, mindössze négyszer evett. A polgári sajtó azonban inkább a gyilkos elvetemültségét hangsúlyozandó, azt taglalta, hogy Nick és Kóbori Rózsi a gyilkosság után jóízűen megvacsorázott. Az életfogytiglani Ítélettel azonban még nem ért véget az ügy. Fellebbezés folytán a Kúria is tárgyalta, amely megsemmisítette a törvényszéki Ítéletet és uj tárgyalást rendelt el. Ezen Kóbori Rózsit kötél általi halálra, Nick Gusztávot pedig életfogytiglanra Ítélték. Az ügy másodszor is a Kúria elé került, ítélete: mindkét vádlott számára kötél általi halál. 'Folytatjuk'
