Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)

1972-10-26 / 43. szám

20, oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, October 26, 1972 ? ?f f Elbeszélések és igaz történetek ? t ❖ ❖ A POROS AKTÁK MESÉLNEK: AZ ÉJ KIRÁLYNŐJÉNEK HALÁLA (Folytatást Mágnás Elza, polgári nevén Turcsánvi Emillia egy mosónő lánya volt, s “buffet­­hölgyként” kereste a kenyerét a hires So­­mossy Orfeumban, amely a mai Fővárosi Ope­­rettszinház helyén állt, Büffédáma, egyike azoknak a hölgyeknek, akik — igy Krúdy —, szivesen, helyet foglaltak a vacsorázó vendég asztalánál, segittettek neki az ételek kivá­lasztásánál (ami egy elkényeztetett gyomru embernél mindig nagy feladat volt), nem ijed­tek meg a nyálkás osztrigától, értették a bá­­mész tengeri rák nyelvét, a kaviár szertartá­sát, a pezsgő megítélését, különösen a külön­­szobácskában (szeparéban), ha a tekintélye­sebb vendég finnyásan nem akart a kávéház kellős közepén tengeri csigát ropogtatni, vagy eleven osztrigát hörpölni. Ezeknek a büffé­­dámáknak hajdanán sok elhibázott nevelésű úriember köszönhette, hogy úgy megtanult enni, késsel, villával, kanállal bánni, hogy akár Ferenc József udvari ebédjére is bízvást elmehetett volna.” "Buffeihölgyből" dúsgazdag magánzónő Turcsányi Emilia itt nyerte el a Mágnás Elza nevet ridegen büszke, szótlan és fennhé­jázó magaviseleté miatt, s itt nyerte el, vagy pontosabban vásárolta meg végleg kegyeit. Schmidt Miksa butorgyáros, vagy ahogy Kosztolányi megvetően nevezte őt, asztalos. Fényűző lakást vett ki számára a Margit rak­parton, tejbe-vajba fürösztötte, mindig hó­fehérben járatta, a világ minden kincsét a lába elé hordta. S aztán ott zokogott a teme­tésen. Óriási tömeg gyűlt össze: mindenki Schmidt Miksát akarta látni. S ünnepelték Mágnás Elzát is, aki — mi más lehetősége ma­karriert, úgy emelkedett a leggazdagabbak és akrriert, úgy emelkedett a leggazdagabbak és a leghíresebbek közé. A gyászoló tömeg — ismét Kosztolányit idézve — “Őt ünnepelte, a diadalmast, diadalmas arccal, aki győzött és aztán meghalt, és nemcsak a riadt kokot­­tok, de mindenki, uriasszonyok, akik birkóz­tak a rendőrrel egy talpalatnyi helyért, hiva­talnokleányok, akik havi negyven koronáért cimszalagokat Írnak, parasztpesztrák, akik áhitatosan emelték buta tekintetüket a mozi­­szerüen elvonuló gyáros, a férfi a hős felé, jól nevelt kislánykák, akik gondosan kiválasztott családi lapokat olvasnak, még sírnak a rossz versek giccsein, de a franciaóra címén elszök­tek a temetésre. Az embernek az volt az ér­zése, hogy szeretné ezt a sok csibét és libát egy szárny alá, valami grandiózus anyatyuk védőszárnya alá fogni. Másként semmi sem érdekes, és említésre érdemes se történt. Az történt, hogy vége szakadt a karriernek, és egy brilliánsos nő festett haját lemosta a hóié, az arcát pedig, amelyet még előző este langyos párákban áztatott, körülcirógatta a téli folyó­víz.” Utaz ókosár a Duna jegén A holttestet január 10-én találták meg a Margit rakparton, a Duna jegén. A Zrínyi ut­cából gépkocsin siettek a detektívek a szín­helyre. Marinovich Jenő, a bűnügyi osztály vezetője, későbbi főkapitány-helyettes vezet­te a nyomozást. A Dunapart lépcsőn egy gyé­kény utazókosárban — amelyben több vasúti utazást jelző feladói ragcédula volt — egy meztelen női holttest feküdt. Azonnal megál­lapították, hogy finom, ápolt a bőre. Csodálatosképpen azt a Mágnás Elzát, akit az egész város ismert, nem ismerte fel senki sem. A detektívek elzavarták a környékről a kíváncsiskodókat (később bírálták őket ezért, mondván, hogy ha nem igy tesznek, bizonyá­ra akadt volna valaki, aki azonnal felismeri), s szertefutottak, hogy az összes szerelmi talál­kahelyeket ellenőrizzék: nem hiányzik-e va­laki? Ebben az időben elég sok prostituált esett különböző indítékú gyilkosságok áldo­zatául. A rendőrök ismét csak ebben a kör­nyezetben keresték a megoldást. Tarján Vil­mos, a korszak hires riportere, az Est-lapok munkatársa évtizedek múltán visszaemléke­zéseiben azt állította, hogy ő azonnal meg­mondta: ne a rendőrileg nyilvántartott helye­ken kérdezősködjenek, hanem az áldozat ar­cát azonnal fényképezzék le és mutassák fel fényképét a Gerbaudban, s más előkelő helye­ken. A holttestet egyébként hosszabb ideig nem vették ki a kosárból. A szabályok értelmében ugyanis a rendőr nem volt köteles hozzányúl­ni a holttesthez, ez a kellemetlen munka a hullaszállítókra várt, akik azonban késtek. Végül is Tarján és egy detektív kiemelte a tetemet a kosárból. Kutyafuttában megvizs­gálták. Talán mégsem utcalány? A detektívek azonban nem ezen a nyomon indultak el. A találkahelyeket járták végig, s aztán odave­zényelték halottszemlére a környékbeli házak házmestereit. Egyik sem ismerte fel az áldo­zatot. S aztán egy fontos nyom, két napi ku­tatás után: jelentkezett Mágnás Elza mosto­hafivére, aki minden vasárnap az áldozattal ebédelt. Bejelentette: nővérét nem találta otthon, pedig hát Elza azelőtt mindig lemond­ta a meghívást, ha valami közbejött. Most vi­szont szó nélkül utazott el Kiscellbe autóki­rándulásra, legalábbis azt állította a házveze­tőnő, Kóbori Rózsi. Halotinézőben Ezek után Kóbori Rózsit elvezették az Uj- Szent János kórház bonctermébe, ahol a te­tem feküdt. — Jöjjön csak ide Rózsi — hívta a halott­­szemlét vezető detektív. — Ismeri ezt az asz­­szonyt? A házvezetőnő nyugodtan felelt: — Nem ismerem. — Hogy hívják a maga úrnőjét és hol van° — Turcsányi Emíliának és több ur társa­ságában elment Kiscellre autózni. Furcsa, de igy volt: a detektivnek és ripor­tereknek, akik valamennyien ismerték Mág­nás Elzát. Ez a név nem mondott semmit. A hires metresz eredeti nevéről már mindenki elfeledkezett. Ezek után el is engedték Kó­bori Rózsit. S csak azután vették őrizetbe, amikor egy rendőrtanácsos végre a homloká­ra ütött, mert rájött, honnan is volt többük­nek ismerős az áldozat arca. Mágnás Elza! S ezek után már játszi könnyedséggel folyta­tódhatott a nyomozás. A Somossy Orfeum üzleti könyveiből nem volt nehéz megállapí­tani, hogy Mágnás Elza Turcsányi Emilia né ven vette fel a vendégei fogyasztása után őt megillető százalékot. S ha egyszer az áldozat Mágnás Elza, vagyis Turcsányi Emilia, s Kó­bori Rózsi az ő házvezetőnője, aki viszont nem ismeri fel gazdáját, akkor teljesen nyilván­való, hogy a házvezetőnő a tettes. Vagy leg­alábbis az egyik tettes. Őrizetbe vették a nőt, aki aztán a főkapitányságon bevallotta, hogy a szörnyű tettet Nick Gusztávval együtt ő követte el. Az ui a siralomházon át a szabadulásig Keresték az akkor 28 éves péksegédet, de néhány napig hiába. Aztán egy Dob utcai zá­logházban fontos nyomra akadtak. Az uzso­rás jelentette, hogy valaki egy nagy értékű brilliáns karperecét akar elzálogosítani. A detektívek rohantak, s valósággal rávetették magukat a zálogház vendégére. Kiderült azon­ban, hogy nem Nick Gusztávot fogták meg, hanem Varga Jánost. Őt küdte el pénze fogy­tán Nick a zsákmány egy darabjával a Zala kávéházból, a péklegények kedvenc találko­zóhelyéről. Ott aztán rajta is ütöttek a gyil­kosra. Motozásakor megtalálták Mágnás Elza ékszergyűjteményének egyik pompás darab­ját, egy brilliánskövekkel kirakott aranyszi­­vet. Nick ezek után nem is tagadott. A tár­gyaláson először mindkettőjüket életfogytig­lani fegyházra ítélték. Az ügyet esküdtszék tárgyalta, amelynek néhány tagja megpróbál­ta Nick Gusztáv inditóokait feltárni. Kide­rült, hogy a péklegény nagyon sokszor volt munka nélkül, rengeteget nélkülözött, s azon a héten, amikor Mágnás Elzát meggyilkolták, mindössze négyszer evett. A polgári sajtó azonban inkább a gyilkos elvetemültségét hangsúlyozandó, azt taglalta, hogy Nick és Kóbori Rózsi a gyilkosság után jóízűen meg­vacsorázott. Az életfogytiglani Ítélettel azonban még nem ért véget az ügy. Fellebbezés folytán a Kúria is tárgyalta, amely megsemmisítette a törvényszéki Ítéletet és uj tárgyalást rendelt el. Ezen Kóbori Rózsit kötél általi halálra, Nick Gusztávot pedig életfogytiglanra Ítél­ték. Az ügy másodszor is a Kúria elé került, ítélete: mindkét vádlott számára kötél általi halál. 'Folytatjuk'

Next

/
Thumbnails
Contents