Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-26 / 43. szám
10. oldal DÜHEIM Irta: ACZÉL BENŐ Már többször Írtam, hogy nézetem szerint a televízió korunk legnagyobb találmánya. Nemcsak azért, mert a legkisebb falu népét is tájékoztatja a legújabb eseményekről, melyek az egész világon történnek, hanem még inkább azért, mert a falut kulturális szórakozással látja el: színházba és moziba viszi, valahányszor csak kedve szottyan rá. Mióta televízió van, minden falu nagyváros: tájékozottsága a világ eseményeiről és szórakozásai ugyanazok, amelyek a nagyvárosi emberek kizárólagos lehetőségei voltak még a közelmúltban is. De mégis van egy hibája. Az ember, a néző, nem1 kiabálhat közbe, ha valami nem tetszik neki, vagy éppen felharagitja. Hiszen ez is érthető: mi volna, ha a televízión szereplőknek minden jelentéktelen nézővel vitatkoznia kellene? De mégis tanulságos volna, ha lgalább meghallgatnák, mi a hallgatók véleménye. Én, aki mint újságíró, a közügyek képviselője vagyok és noha nem is választottak meg semmi közhivatalra, úgy érzem, hogy bizonyos szakértelemmel szólhatnék hozzá a közügyekhez, kétszeresen érzem a televíziós hírszolgálatnak azt a hátrányát, hogy nem lehet vitatkozni vele. Düheim a televízió hírszolgálata közben számosak és nem pórbálom felsorolni valamennyit. De például mértéktelenül dühösitett, amikor Ramsey Clark, aki valamikor “big shot” volt valamelyik kormányban, egy vieatnami látogatásáról magával hozott egy fel nem robbant bombát és felháborodva mutogatta egy kongresszusi bizottság előtt: — Ez csak kétségtelenül arra szolgál, hogy embereket öljön! Nem igaz? Erre önkéntelenül kiszakadt belőlem a kiáltás, ilyenformán (mert ha dühös vagyok, goromba is vagyok): — De igaz, maga vadmarha, talán azt hiszi, hogy mikor az észak-vietnamiak Quang Tri városára lövöldöznek orosz ágyúikkal, pontosan ki tudják számítani, hogy nem embereket ölnek, hanem kizárólag katonai célpontokra lőnek? Persze, nem szóltam közbe, mert tudtam ,hogy a televízió riportere úgysem hallja, mit mondok és ez jól is van igy, mert mi volna, ha minden nobody-val (akik közé számítom magamat is) vitába szállnának? De az, hogy nem hallja senki, amit gondolok, mégis bosszantó. Vagy például, mikor egy Jane Fonda nevű kis színésznő, aki ellenzi a háborút, Hanoiból, Észak- Vietnam fővárosából közli rádión, hogy milyen remek dolguk van az amerikai hadifoglyoknak Észak-Vietnamban, s én erre azt várom, hogy mihelyt hazaérkezik, azonnal letartóztatják, de hiába várom. Ez, bevallom, szintén dühbe hoz. Múltkoriban írtam arról, hogy Ezra Poundot, a kétségkívül kiváló költőt, aki propagandát csinált Mussolini mellett s antiszemitizmust hirdetett, nem tartóztatták le, hanem bolondok házába zárták, annak a nézetemnek adtam kifejezést, hogy ebben az esetben az enyhe bánásmódot megértem, mert Ezra Pound mégis kiváló költő volt, de ki az a Jane Fonda ? Miért nem bánnak el vele, úgy ahogy megérdemli? Hát ott tartunk már, hogy kis színésznők is beleszólhatnak Amerika politikájába? Ez nem demokrácia, hanem a senkik uralma, a nagy száj uralma, a szavazatok helyettesítése hangerővel. De a demokrácia szavazásból áll. Amelyik pártra egy szavazattal több esik, mint a másikra, azé az igazság. Hülye érv. hogy a “választási matematika” téves lehet, mert helyessége még mindig valószínűbb, mint ha annak a pártnak adnak igazat, amelyre eggyel kevesebb szavazat esett. Azonkívül kétségtelen, hogy a szavazatok számára alapított demokrácia Amerikában eddig sikeres volt, tehát semmi ok nincs rá, hogy változtassanak rajta. Már többször kifejezést adtam annak a véleményemnek, hogy népszerű háború még sohasem létezett: az embereknek soha nem volt kedvük meghalni semmiféle érdekért, még a haza védelmében sem. Azért vannak politikusok, akiket megválasztottak, hogy eldöntsék, miért érdemes háborúba menni és miért nem. Hősi halott még soha sem mondotta azt a hires latin frázist, hogy “édes és dicső dolog meghalni a hazáért”. Ezt mindig csak a temetésen mondták el azok, akik életben maradtak. A megválasztott politikusak dolga, hogy eldöntsék, miért érdemes meghalnunk és döntésükbe bele kell nyugodnunk. Ezért ellenzem az amnesztiát azok számára, akik meglógtak, s akikről most egyesek azt mondják: de hiszen kiderült, hogy igazuk volt! Semmi sem derült ki, csak az, hogy gyávák voltak s nem vállalták azt a sorsot, amelyet vállaltak azok, akik hittek a demokráciában. Ezeket nem szabad megcsalni, mert a demokrácia életét kockáztatnánk vele. KÖNYVESPOLC: "ANTOLÓGIA” KANADÁBÓL Megjelent a Kanadai Magyar írók Köre kiadásában a harmadik Antológia, amely húsz költő és iró terméséből ad Ízelítőt. Érdekessége és értéke abban rejlik, hogy a legkülönbözőbb korosztályú és egyéniségű alkotók lelkiségéből, érdeklődési és kifejezési színeiből ad keresztmetszetet. Úgy érezzük, minden magyar számára (kivételes örömet jelent Mayora Lee és Mikó Veronika írása, akik gyermekkorukban kerültek idegen nyelvterületre, német vagy angol iskolában tanultak, s a művészi kifejezés eszközéül anyanyelvűket választották. Hitet és erőt ad mindazoknak, akik az anyanyelv ügyét szivükön viselik. Az “Antológia” rövid életrajzi ismertetést is nyújt, tetszetős kiállítású, Ízléses kivitelű uj magyar könyv véleményünk szerint nagy rédeklődésre számíthat az irodalmat kedvelő és pártoló közönség részéről. Hiszen szükségünk van a költőkre, a szépirókra jobban mint valaha: kell a játék, kell a szellemi élvezet, hogy remélni tudjunk a jövőben. Ahogy Fáy Ferenc Írja bevezető versében: “Lengő-szavak trapézán szállsz a fényben, fogad közt léggömb-vágyakat hozol... És jó e játék, — hüs szédületében parányit már Is'Jenhez tartozol. Szép, kifeszitett álmod kötelén át mellette jársz. S bár megkoccan fogad, de lent a mélyben, nagy szemű virágok lesik boldog, szabad halálodat.” (Az Antológia ára $3.00, megrendelhető a következő cimen: P. Miska 202-3309 20th Avenue Lethbridge, Alberta Canada.) (—tk—) ACZÉL BENŐ SZILÁNKOK SZÜLŐI BÜSZKESÉG — Az én fiam atomtudós, de kitanulta a motorszerelést is. Hadd legyen egy jó szakma a kezében. ÉDES TITOK — Hadd súgjak valamit, Béla. Szeretnéd, ha fiad lenne? — De még mennyire, drágám. — Már van is. 21 éves. Eddig Texasban neveltettem. PANASZ — Önök 1973-ra Ígérték, hogy felszerelik nálam a telefont, de már tegnap megkaptam a készüléket. Azóta a sok csengetéstől pokol az életem. Felháborító! Miért nem tartják be a határidőket ? TISZTELET X. azért jár olyan görnyedten, mert mindig meghajol mások tudása előtt. VESZEDELMES KOR A férfiaknál egyéves kortól 80 éves korig tart. Körülbelül ugyanennyi ideig tart a nőknél is. PERSPEKTÍVA — Nagyon, szép libasült leszek ... — mondta büszkén egy liba. TÁJÉKOZATLANSÁG Egy tehén odalépett a csordához és igy szólt: — Kicsoda itt a főkolompos? TÚLFOKOZOTT SZEXUALITÁS — De jó lába van ennek a zongorának! ... — szólt kimeredt szemekkel egy férfi. EGY KEZDŐ ÁLLATIDOMÁR NAPLÓJÁBÓL: — Ahhoz még gyáva vagyok, hogy oroszlánokat szeliditsek. Egyelőre őzikék megvaditásával foglalkozom... garabonciás HUMORESZK: JÓ ÉJT A lepinal, de hiszen nyilván ismerik, olyan készítmény, amelytől elalszik az ember, szóval altató. A telefon olyan készülék (magyarázzam?), amely felkelt. Az orvosok azt tanácsolják, hogy aki nehezen alszik el, vegyen be lepinalt. A főnökök azt szokták javasolni, aki nehezen ébred fel. ébresztéssé magát telefonnal. Tapasztalatom szerint az a leghelyesebb, ha lefekvéskor lepinalt nyelünk le, de egyben a telefont is. Máskülönben nem megy a dolog. Úgy tettem, ahogyan az orvos mondta, bevettem egy szem lepinalt. Elaludtam. De sajnos, akadt más is, aki nem aludt. így történt, hogy a telefon felriasztotta álmából: — Kirill — mondta egy kedélyes hang —, mit csinálsz ? Ránéztem az órára, úristen, hiszen alig múlt el éjfél! — Futballozom. — Jó pofa vagy. Megismerted a hangom ? — Persze, persze. — No, ki vagyok? — Krümel. — Ne viccelj. Én Kako vagyok. Emlékszel még rám? — Igen, valami dereng bennem. De mit akar maga ebben az időben? Történt valami? (Folyt, a 11. oldalon)
