Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-07 / 36. szám
Thursday, SeptemIber 7. 1972 MAGYAR HIRADÖ 7. OLDAL ‘ EGY KIS ELMEFUTTATÁS Irta: PAPP VARGA ÉVA Augusztusban átéltük a naponta folytatódó, néha fokozódó hőséget. A hőmérséklet százon felüli volt. Izzadtunk, szenvedtünk a léghűtő ellenére is és csak az éjjelre mindig bekövetkező hiivös légáramlat enyhítette. Én úgy fogadtam, ezt, mint az ilyentájt természetes californiai időjárást. Régóta élek itt, ahol — kevés eltéréssel — mindig ilyen volt a nyár. Rőzsetiizek is mindig voltak és megjelent az un. Szent Anna szél is, amelyről köztudomású, hogy romboló erejével nagy károkat okoz emberben, állatban, épületekben egyaránt. Ennek részleteit nemrégen vezércikkben ismertették lapunkban és mig megdöbbenve olvastam a sorozatos szerencsétlenségekről, azon töprengtem, hogy miért emlitiik ezt “Boszorkányszél” néven . . . Itt, ahonnan pedig a romboló vihar kiindul, soha nem hallottam másként, akár szóban, vagy Írásban említeni, mint a “Szent Anna szél”. Mig a magyarázaton gondolkoztam, eszembejutott iskolai könyvünk egyik olvasmánya, mely szerint Könyves Kálmán királyunk, már a 13-ik században kimondotta, hogy “boszorkányokról, amelyek nincsenek, ne történjen többé említés”. Mégis — lám — elfogadjuk a kifejezést, amelyen talán csak én akadtam fel, mert nem tudom, mi van mögötte . . . mire vezethető vissza? Igaz ugyan, hogy napjainkban más vonatkozásban már elég gyakran olvashatunk róla, igy például németországi tartózkodásom idején hallottam, hogy egyes vidékeken mennyire elterjedt a boszorkányoktól való félelem. Hiszékeny emberek fantáziájában évszázadokon át élt a boszorkány-legenda, sőt ime, az Árpád-házi királyok által is mesének tartott babona ma is él. A közelmúltban bejárta a hir a világsajtót, hogy Nyugat-Németország parlamentjében Bonnban benyújtottak egy törvényjavaslatot a boszorkány-babona megszüntetésére. Bajorországban, meg a Fekete Erdő vidékén állítólag rengeteg ilyen hivő él. Alsó Szászország Lueneberg nevű városkájában az ördögüldözés még a második világháború után is szokásos volt. Ha ez igaz, mi lehetett ott a múltban...? Nyilván ez a légkör inspirálta Goethét, mert a világhírű német iró és költő klasszikus operája, a “Faust”, szintén a boszorkány-babonából ered. Az 1692-ben kivégzett Salem-i (N. H.) boszorkányok hires perének sajátos utó játéka zajlott le nem túl régen Massachusetts állam törvényhozásának határozota alapján. A 300 évvel ezelőtt megtartott “Salemi per” vádlottjait rehabilitálták. A törvényhozás hivatalosan elismerte, hogy azokat a szerencsétlen nőket, akiket boszorkánysággal vádoltak, ártatlanul végezték ki, ez azonban csak leszármazottaik részére jelenthet erkölcsi' elégtételt. Kártérítésre nem tarthatnak igényt, még pedig azért nem, mert 300 évvel ezelőtt Amerika Nagybritannia közjoga alá tartozott. Ha idejét múlta is, nagyfontosságu jogi döntés ez. Napjainkban is előfordult már, hogy bűnösökként olyan embereket végeztek ki, akiknek ártatlansága később kiderült. Ebben az esetben a felmentő ítélet már nem hozhatja vissza az elvesztett életet. —- Ilyen érvekre most azok támaszkodnak, akik a halálbüntetés eltörlése mellett vannak, bár jól tudják, hogy bűntényekkel teli mai világunkban nem lehet, nem is lenne szabad enyhíteni a megtorlást . . . Visszatérve németországi tapasztalataimra; a legutóbbi kutatások szerint egyedül Hamburg városában sokszázan foglalkoznak az úgynevezett “okkult” művészetek gyakorlásával. Egyes helyeken titokban “ördögűző” szereket kevernek és eladják borsos áron azoknak az embereiknek, akik ilyen módon akarják megvédeni háziállataikat a “megigézés” ellen ... Az a tény, hogy a Nyugat szivében fekvő, modern Németországban egy ilyen törvényjavaslatot kellett benyújtani, mutatja, hogy itt-ott manapság is milyen sok elmaradott ember él. Természetesen a mai élet súlyos problémái jobban érdekelhetik az olvasót, mint a régi világbeli emberi butaság, amelyet inkább tudatlanságnak nevezhetünk. Mégis, miközben az élet megy tovább a maga háborús, zűrzavaros utján, és amikor lázadozunk a nyugalmunk feldulása miatt, jó, ha arra is gondolunk, hogy miket kellett elszenvedni a régmúltban egy-egy ártatlan embernek. Hála a tudás általános fejlődésének, a babonákba vetett hit egyre csökken. Sajnos, azt nem állíthatjuk, hogy egészen megszűnt, mert ha nincs is semmi alapja, sokan hisznek benne. Férfiaktól elvárhatjuk, hogy fölötte álljanak az ilyen nőies gyengeségeknek, nőknél azonban elnézően mosolygunk, sőt még mentséget is találunk számukra ... Én például, ha jelen vágyóik, amikor egy anya GÖRBE TÜKÖR: ESÉLYEK Szeretem az állatokat, a rovarokat is tisztelem, becsülöm, de szeretni nem tudom őket, bármilyen rondák legyenek is máskülönben. Most olvastam el újra egy hatszáz oldalas, nagy alakú könyvet, amely kizárólag a rovarokról szól. Eddig is tudtam, hogy Long Islandon egy jobb kertben több rovar van, mint az egész emberiség, de azt nem tudtam, hogy több mint egymillió rovarcsaládot különböztetünk meg. És milyeneket! Megható volt olvasni például az imádkozó sáskáról, pontosabban; szerelmi életükről a következőket : “Nem ritka az sem, hogy párzás közben a nőstény megragadja párját és fejénél kezdve, falni kezdi.” Hallottuk gyakran, hogy egy férfi, nő miatt elvesztette a fejét, de nem ennyire. És nekem is volt egy barátom, aki beleszeretett Molnár Jé Arankába. Arankát azért hívták Jé-nek is, mert mindig csodálkozott valamin. Különösen szívesen csodálkozott azon, ha rajongói meglepték valami szép ajándékkal. — Jé ... — mondta ilyenkor—, milyen szép kis gyűrű, vagy nyaklánc, vagy karkötő. Barátom Jé Aranka miatt, akit ezentúl röviden csak Jé-neik fogok nevezni, teljesen elvesztette a fejét. Minden barátja óva intette ettől a Jé-től, de barátom csak kacagott rajtuk, mint macska, szokott az egéren: — Lehet, hogy Jé veszélyes nő, lehet, hogy már számos férfi életét tette tönkre, de én egészen más vagyok. Velem ilyesmi nem fordulhat elő! Előfordult. És erről a barátomról jutott eszembe — mint már írtam is róla — a Black Widow, vagyis magyarul a Fekete Özvegy nevű pókfajta, akiről már régen tudtam, hogy az a kínos szokása van, hogy a nászéjszakán megeszi kedves férjét, akit szeret, de csak igy tudja mutatni. Tavaly viszont Rudolf newü newyorki barátom előtt gyermekét dicséri valaki és ő megkopogtatja az asztal lapját . . . úgy veszem, mintha egy ismeretlen hatalomhoz kopogtatna védekezőn — jaj, csak meg ne ártson a drága gyereknek . . . —, mert sokmindent meg kell bocsátanunk az anyáknak, akik féltik övéiket; ezek azok, akik gyengeségük tudatában ismeretlen erőkbe kapaszkodnak és az évszázadok óta átöröklött formákkal védekeznek a létező veszélyek ellen is. Ilyenek leginkább a nők, de kissé széjjelnézhetíint a férfiaknál is. Vannak elismert, beérkezett nagyságok, kiváló színészeik között. Egy-egy ilyen művész azonban nem a képességeinek tudja be a sikert, hanem annak a kis nyullábnak, vagy lóhere-levélnek, amelyet magánál hord. Valahányszor ilyesmiről hallok, mindig eszembe jut kirándulásom néhány évvel ezelőtt a németországi Potsdamba. Frigyes császár palotájában, miközben a világhírű művészi freskókban gyönyörködtem, észrevettem a hálószoba ajtaja felett kifüggesztett közönséges lópatkót. Kérdésemre a vezető elmondotta, hogy a császár a parkban találta és azzal a megjegyzéssel tetette a falra, hogy szerencsét hoz. Utóbb Vilmos császár is ragaszkodott hozzá — pedig az ő “harcifogata” mennyire kisiklott, az köztumásu . . . valamint az is, hogy mit hozott a temérdek szerencse tárgy, a “Talizmán” Hitlernek, aki csillagjósokkal és tény érj ósokkal vette körül magát . . . Ezek ugyan kivételes esetek és kivételes emberek, az egyszerűbb embernek inkább lehet mentsége, mégis épp azok érdekében kell a babona ellen hadakozni a felvilágosultság fegyverével, akkor megszűnik és végetér az, amit egyesek az emberi butaságnak minősítenek. hazament néhány hétre nyári vakációra, különös tekintettel a Balatonra. És ez lett a veszte. Mert Siófokon megismerkedett egy nagyon csinos lánnyal és el akarta venni feleségül. Igenám, de hü barátja, aki ismerte a lányt, rémülten mondta neki: — Megőrültél, Rudolf? Menekülj innen, amig tudsz. Te nem tudod, ki ez a lány. Eddig három férjet fogyasztott, egyik sem heverte ki a válást. Ez egy gonosz, minden hájjal megkent, számitó bestia, aki csak önmagát tudja szeretni, de őt aztán nagyon. Inkább a gyors halál, mint hoszszabb ideig együtt lenni ezzel a borzalommal. Rudolf hallgatott a jó szóra és azonnal elutazott Pestre. Felejteni. De nem felejtett semmit. Két nap múlva visszament és megkérte a lány kezét. Megkapta. És teljesen elvette feleségül. És ekkor jött a váratlan fordulat. A férjnél felütötte kis buksi fejét a féltékenység és a bánat. Bántotta, hogy ilyen ledér nőt vett feleségül, bár ismerte a hires mondást, hogy ledér lányoktól lesznek a legjobb feleségek. Lehetséges. De ő arra gondolt, hogy ledér lányokból lehetnek még ledérebbek is. És ez a valószínűbb. Verni kezdte a nőt. Eleinte ok nélkül. Inni kezdett. Egyre erősebben és emiatt elhanyagolta a munkáját. Végül az asszony teljesen tönkrement brutális, iszákos férje mellett. A férj falta fel az asszonyt. Itt derült ki, hogy döntő különbség van a pók és az ember között. Ott náluk csak a nőstény győzhet. Nálunk viszont a férfinak is vannak esélyei. Királyhegyi Pál GONDOLATOK Egyszerű embernél a pocak a mértéktelenség jele. Művésznél a humoré. ★ Állandó panaszaival a barátait untatja, ahelyett, hogy ellenségeit örvendeztetné velük. ★ Ki korán kel, azért lel aranyat, mert este fáradt elmenni hazulról, ' VARGA ÉVA
