Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)

1972-08-31 / 35. szám

Thursday,; August 31. 1972 MAGYAR HÍRADÓ 11. oldal CALIFORNIA! POSTA: LÉZENGŐK Irta: DR. ZÖLD FERENC Két utánzat KÖR (Petőfi) Ha bika-szarvval holtra döf a harc, életre csókol a szerelem, de holtomból is feltámaszt a harc, ha kigyó-szájjal holtra csókol a szerelem. VAN . í (Arany) Nem gondom, hogy mit eszem, eldöntöttem: ami van. Holnap mibe öltözöm? csakis abba. ami van. Nem gondom, hogy pénzemet, pénzecskémet, ami van, hová, mibe fektetem. Jaj. nem abba, ami van, adósságot foltozok, ami vagyon, ami van. ; Nem gondom, hogy ki szeret, nem hiszem, hogy aki van, . hanem én se szeretek J minden lelket, aki van! Persze el nem fogadom mindenestó'l ami van, papi rom és ceruzám van, ha szivem teli van. SIMON LAJOS Los Angelesben a Hill Street, Olive, az ötös és hatos utcák zárt négyszögében, a belváros szivében terül el a park. Csodálatos pálmák, a pázsit friss és üde, ápolt és nyesett,mint az angol magán­kertekben. Harsányszinü vi­rágok. A széleken hortenziák és magnóliák. A szökőkutak­­ban a viz álomfényü hullással zuhan. A tábornok bronz­szobra áll magányosan és fen­ségesen. Nagy hadvezér volt, de ezt a madarak nem tudják. Láthatóan nem eléggé tiszte­lik, érzéketlenek, nincsenek tekintettel a katonai tudomá­nyokra. Körös-körül a repülő­­társaságok irodái. Nagy pla­kátok. Órákon belül ott lehet az ember Honoluluban, To­kióban, Párisban, Melbourne­­ben, vagy akár Afrikában. Nem is kell átszállni. Dollár kérdése és máris egy más földrészen, tartományban van az utas, idegen tájon és másnyelvü emberek között. Itt vannak a bankok főinté­zetei, a pénz állandóan áram­lik. Az olajmágnások uj szer­ződéseket Írnak alá, két kok­tél,, havanna-füst között mo­solyogva, de magas vérnyo­mással. A közeli Hilton-hotel kertjének uszodájában, az ár­nyas napvédők alatt egy film sztárnak tesznek szerződési ajánlatot. Holnap nagy fejci­­mek a lapokban, esetleg több fénykép is. Egy tízezer dollá­ros nyakék tokja simul a hi­res táncosnő kezébe. “Ó, Dar­ling.” A holland vendéglő halijában divatos és sokszor fotografált emberek türelme­sen várnak arra, hogy sorra kerüljenek. Itt mutatkozni — időnként — lényeges. Az air­­conditioning kifogástalanul működik a számla borsos. Különös park. Nem pihenő­hely, sem gyerek játszótér. Padok, kerti székek, s olyan csend, mintha mindenki láb­ujjhegyen járna. Körülötte minden magas lánggal lobog, izzik a nap, a forgalom, az élet, s akik itt ülnek nap­hosszat, csak pislákolnak, mint a gyertyaláng, — alig fogyasztanak oxygént. Sárga, fehér, fekete, mindenféle szí­nűek és nyelvűek, javarészt férfiak, félig lehunyt sze­mekkel álmodoznak, ők a lé­­zengők. Felesleges emberek, ilyenek mindenütt vannak. Olyanok, akiknek a másik pil­lanatban elfelejtik az arcu­kat, mert nem fontosak. Mi­ből élnek? Ki tudja? Egész nap itt vannak, nem olvasnak hirdetéseket, nem kapnak se­gélyt és nem sietnek kétség­­beestt erőlködéssel munka után. Nincs rájuk szükség, kikapcsolódottak, sértődöttek Csodálatos fasorok között, álomszép autók, elegáns nők, Dr. Zöld Ferenc beérkezett férfiak robognak a tenger felé. Kissé távolabb villák, kertek, trópusi virá­gok, a nyílegyenes vonalat semmi sem zavarja. Minden ragyog a fényben. Ez a leg­szebb tér a városban és meg­szállva tartják,mint egy had­sereg. Tudják, hogy létjogo­sultságukat bizonyítani kel­lene, munkával, kínlódással, küzködéssel, trükkel, harccal. Mesebeli csodákat, bűvésze­iét, vagy görögiűzet, újfajta televíziót, vagy rák-gyógyi­­tást s ha másként nem megy, atombombát, amely még ha­tásosabb. De csak álmodoz­nak. Mások, mint a hulladék emberek, a lecsúszott zsokék, tipszterek, heroin árusok, ké­­regetők, kikiáltók. Tisztelik a törvényt, nem vétenek soha senkinek, sérültek, sikertele­nek. Álomvilágra születtek. A pénz, a valóság, az örök ro­­bogás közepette a californiai táj bűvöletében élnek, szelí­den és boldogtalanul. Vala­honnan zene szól, ami alig hallatszik ide. Kertészek lo­csolnak, furcsa gépeikkel fü­vet nyírnak, szinte hangtala­nul. Különös tér. Délben néha afrikai a forróság, a dallamos nagyváros lüktet, — de itt talán még a rendőr is álmo­dik. Papirosból titokban fala­tokat törnek le, eltakarják a szájukat és úgy esznek, sze­­mérmesen.Vannak, akik mor­zsákat dobnak a madaraknak — ezek “kezdők.” A “gyakor­lottabbak” félig csukot sze­mekkel léteznek. Olykor va­laki felugrik a padra és szó­nokolni kezd. Nem hallgatják, nem is legyintenek. Maguk­ban biztos megállapítják, hogy nem közéjük való. Honnan jönnek? Elkerülik a külvárosok kertjeit, ahol szerte-széjjel eldobott sörös­­pléhdobozok és zsiros papirok hevernek, nem látogatják az Óceán partját sem, ahol fia­talok hangoskodnak. Hajnali derengésben indulnak távoli odúikból,gyalogosan útra kel­nek a szikrázásban, a Belvá­ros szivébe, — de annak csak a peremére érhetnek. Ott ma­radnak késő éjszakáig a fény­lő csillagok alatt. Káprázat öleli körül őket, az idő és va­lóság elfolyik. Szótlanok,mint egy titokzatos és megszállott szekta tagjai. Néhányan új­ságot lapozgatnak, talán csak azért, hogy magukat a címek közé képzeljék, — mert nem történik velük soha, semmi. Vannak közöttük fiatalok, középkorúak és öregek. Né­hányan arra gondolnak hogy átmegy a parkon az admirá­lis, a flottához hivják, fehér egyenruhája vakit. Hajójuk sebesen suhan az Óceánon, s a csillagos zászló leng a szél­ben. Mások fel-felcsillanó re­ménnyel arra, hogy értük küld a főnök, az elbocsájtás — akkor — tévedés volt. Mél­­tóztassék visszafáradni, kár­pótlásul elfogadni az igazga­tói széket, amit soha sem ér­tek volna el. A szoba nagy és világos, a szép titkárnő min­dig mosolygós és szolgálat­­kész, a telefonon gombok csillámlanak. Vagy csak az ál­mok lassú vonulását látják, sötét titkokat, el nem ért sze­relmeket, kívánatos, de át nem élt pillanatokat. Vagy hogy viharzó tapsorkán köze­pette Olimpiát nyernek. Van­nak, akik a hajnali párák em­lékét vizionálják, amikor a letűnő hold ezüstbe vonja a végtelen vizet. És talán arra is gondolnak, hogy egykor ho­mályos céljuk volt, s munká­ba mentek. Most már csak hallgatnak, nézelődnek. Egy­­ideig, egy pár évig mindegyi­kük vár valamit. Admirálist, igazgatói hivást,bajnokságot, főnyereményt, valamilyen igazság-tételt! Vagy legalább egy levelet. Rémlik, — volt egyszer valami foglalkozá­sunk, ami elmosódott. A rikkancsok friss szenzá­ciókat kiáltoznak, mozi, repü­lők, politika, tőzsde. Valójá­ban, akik itt ülnek a magányt akarják. Talán azért, mert csak ők tudják tökéletesen és pontosan, hogy barátságok, szerelmek, szövetkezések és esküvel pecsételt kötések előbb-utóbb terhessé válnak. És akkor megszűnik a várás, csak egy jó szót szeretnének néha, vagy egy barátságos köszöntést. Aztán átmenet nélkül már csak a halált várják, amely hivás nélkül biztosan, de egy­szer megérkezik. »WVWHVWWVHHWWWM Terjessze lapunkat! NEVESSÜNK ÉJSZAKA A feleség éjszaka felrazza férjét. Az felriad ijedten, mo­tyog, mi baj lehet ? De felesé­ge megnyugtatja: — Semmi, semmi. Csak az érdekel, hogyan tudsz ilyen jól aludni a te fizetésed mel­lett? NÉPSZAPORULAT A professzor előadást tart a világ túlnépesedéséről, s eközben megjegyzi: — Gondolják csak el: vala­hol a földkerekségen egy asz­­szony minden percben egy gyereket hoz a világra. Mit lehet itt csinálni?! Valaki jelentkezik: Szólni kellene annak az asszonynak, hogy hagyja ab­ba. BIZTOSÍTÉK Kartársam, ez igy nem me­het tovább — pattog a főnök. — Tegnap gorombán beszélt a titkárnőmmel, ma egy órá­val később jött be. Már a ha­jam szála is az égnek áll, ha arra gondolok, mit fog elkö­vetni holnap? — Tessék nyugodt lenni, semmit sem. — Biztos? — Biztos. Holnap nem jö­vök be. Csúsztatok. NÁSZÚT Egy angol ur találkozik Velencében egy skóttal. — Hát maga mit csinál itt? — Nászuton vagyok — fe­leli a skót. — És hol a felesége? — Ő otthon maradt, mert már gyerekkorában látta Ve­lencét. FÉRFIAK — Mi történt? Már nem randevuzol azzal a szép nö­vel? — Az orvos megtiltotta. — Hogyhogy ? Beteg vagy ? — Dehogy vagyok! A férje az orvos. 2. A férfi ingerült: — Nem engedem, hogy le­vágasd a hajad! — Te sem kérdeztél meg engem, amikor kopaszodni kezd tél. 3. — Drágám, csakugyan az első pillantásra belém sze­rettél? — Úgy van. Tudod, ezzel mindig sok időt takarit meg az ember. 4. Spiritiszta szeánsz folyik. Az özvegyember szeretné megidézni felesége szellemét, de minden hiába, az asszony nem jelentkezik. — Tudom, miért nem jött el — mondja a férfi. — Nem volt elég rongya mit felven­nie. 5. Az orvos közli a páciens férjével: — Feleségének lényegében semmi baja sincs. Panaszai a korral járnak. — Nem mondhatná meg ezt ön neki, doktor ur ?

Next

/
Thumbnails
Contents