Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-31 / 35. szám
Thursday,; August 31. 1972 MAGYAR HÍRADÓ 11. oldal CALIFORNIA! POSTA: LÉZENGŐK Irta: DR. ZÖLD FERENC Két utánzat KÖR (Petőfi) Ha bika-szarvval holtra döf a harc, életre csókol a szerelem, de holtomból is feltámaszt a harc, ha kigyó-szájjal holtra csókol a szerelem. VAN . í (Arany) Nem gondom, hogy mit eszem, eldöntöttem: ami van. Holnap mibe öltözöm? csakis abba. ami van. Nem gondom, hogy pénzemet, pénzecskémet, ami van, hová, mibe fektetem. Jaj. nem abba, ami van, adósságot foltozok, ami vagyon, ami van. ; Nem gondom, hogy ki szeret, nem hiszem, hogy aki van, . hanem én se szeretek J minden lelket, aki van! Persze el nem fogadom mindenestó'l ami van, papi rom és ceruzám van, ha szivem teli van. SIMON LAJOS Los Angelesben a Hill Street, Olive, az ötös és hatos utcák zárt négyszögében, a belváros szivében terül el a park. Csodálatos pálmák, a pázsit friss és üde, ápolt és nyesett,mint az angol magánkertekben. Harsányszinü virágok. A széleken hortenziák és magnóliák. A szökőkutakban a viz álomfényü hullással zuhan. A tábornok bronzszobra áll magányosan és fenségesen. Nagy hadvezér volt, de ezt a madarak nem tudják. Láthatóan nem eléggé tisztelik, érzéketlenek, nincsenek tekintettel a katonai tudományokra. Körös-körül a repülőtársaságok irodái. Nagy plakátok. Órákon belül ott lehet az ember Honoluluban, Tokióban, Párisban, Melbourneben, vagy akár Afrikában. Nem is kell átszállni. Dollár kérdése és máris egy más földrészen, tartományban van az utas, idegen tájon és másnyelvü emberek között. Itt vannak a bankok főintézetei, a pénz állandóan áramlik. Az olajmágnások uj szerződéseket Írnak alá, két koktél,, havanna-füst között mosolyogva, de magas vérnyomással. A közeli Hilton-hotel kertjének uszodájában, az árnyas napvédők alatt egy film sztárnak tesznek szerződési ajánlatot. Holnap nagy fejcimek a lapokban, esetleg több fénykép is. Egy tízezer dolláros nyakék tokja simul a hires táncosnő kezébe. “Ó, Darling.” A holland vendéglő halijában divatos és sokszor fotografált emberek türelmesen várnak arra, hogy sorra kerüljenek. Itt mutatkozni — időnként — lényeges. Az airconditioning kifogástalanul működik a számla borsos. Különös park. Nem pihenőhely, sem gyerek játszótér. Padok, kerti székek, s olyan csend, mintha mindenki lábujjhegyen járna. Körülötte minden magas lánggal lobog, izzik a nap, a forgalom, az élet, s akik itt ülnek naphosszat, csak pislákolnak, mint a gyertyaláng, — alig fogyasztanak oxygént. Sárga, fehér, fekete, mindenféle színűek és nyelvűek, javarészt férfiak, félig lehunyt szemekkel álmodoznak, ők a lézengők. Felesleges emberek, ilyenek mindenütt vannak. Olyanok, akiknek a másik pillanatban elfelejtik az arcukat, mert nem fontosak. Miből élnek? Ki tudja? Egész nap itt vannak, nem olvasnak hirdetéseket, nem kapnak segélyt és nem sietnek kétségbeestt erőlködéssel munka után. Nincs rájuk szükség, kikapcsolódottak, sértődöttek Csodálatos fasorok között, álomszép autók, elegáns nők, Dr. Zöld Ferenc beérkezett férfiak robognak a tenger felé. Kissé távolabb villák, kertek, trópusi virágok, a nyílegyenes vonalat semmi sem zavarja. Minden ragyog a fényben. Ez a legszebb tér a városban és megszállva tartják,mint egy hadsereg. Tudják, hogy létjogosultságukat bizonyítani kellene, munkával, kínlódással, küzködéssel, trükkel, harccal. Mesebeli csodákat, bűvészeiét, vagy görögiűzet, újfajta televíziót, vagy rák-gyógyitást s ha másként nem megy, atombombát, amely még hatásosabb. De csak álmodoznak. Mások, mint a hulladék emberek, a lecsúszott zsokék, tipszterek, heroin árusok, kéregetők, kikiáltók. Tisztelik a törvényt, nem vétenek soha senkinek, sérültek, sikertelenek. Álomvilágra születtek. A pénz, a valóság, az örök robogás közepette a californiai táj bűvöletében élnek, szelíden és boldogtalanul. Valahonnan zene szól, ami alig hallatszik ide. Kertészek locsolnak, furcsa gépeikkel füvet nyírnak, szinte hangtalanul. Különös tér. Délben néha afrikai a forróság, a dallamos nagyváros lüktet, — de itt talán még a rendőr is álmodik. Papirosból titokban falatokat törnek le, eltakarják a szájukat és úgy esznek, szemérmesen.Vannak, akik morzsákat dobnak a madaraknak — ezek “kezdők.” A “gyakorlottabbak” félig csukot szemekkel léteznek. Olykor valaki felugrik a padra és szónokolni kezd. Nem hallgatják, nem is legyintenek. Magukban biztos megállapítják, hogy nem közéjük való. Honnan jönnek? Elkerülik a külvárosok kertjeit, ahol szerte-széjjel eldobott söröspléhdobozok és zsiros papirok hevernek, nem látogatják az Óceán partját sem, ahol fiatalok hangoskodnak. Hajnali derengésben indulnak távoli odúikból,gyalogosan útra kelnek a szikrázásban, a Belváros szivébe, — de annak csak a peremére érhetnek. Ott maradnak késő éjszakáig a fénylő csillagok alatt. Káprázat öleli körül őket, az idő és valóság elfolyik. Szótlanok,mint egy titokzatos és megszállott szekta tagjai. Néhányan újságot lapozgatnak, talán csak azért, hogy magukat a címek közé képzeljék, — mert nem történik velük soha, semmi. Vannak közöttük fiatalok, középkorúak és öregek. Néhányan arra gondolnak hogy átmegy a parkon az admirális, a flottához hivják, fehér egyenruhája vakit. Hajójuk sebesen suhan az Óceánon, s a csillagos zászló leng a szélben. Mások fel-felcsillanó reménnyel arra, hogy értük küld a főnök, az elbocsájtás — akkor — tévedés volt. Méltóztassék visszafáradni, kárpótlásul elfogadni az igazgatói széket, amit soha sem értek volna el. A szoba nagy és világos, a szép titkárnő mindig mosolygós és szolgálatkész, a telefonon gombok csillámlanak. Vagy csak az álmok lassú vonulását látják, sötét titkokat, el nem ért szerelmeket, kívánatos, de át nem élt pillanatokat. Vagy hogy viharzó tapsorkán közepette Olimpiát nyernek. Vannak, akik a hajnali párák emlékét vizionálják, amikor a letűnő hold ezüstbe vonja a végtelen vizet. És talán arra is gondolnak, hogy egykor homályos céljuk volt, s munkába mentek. Most már csak hallgatnak, nézelődnek. Egyideig, egy pár évig mindegyikük vár valamit. Admirálist, igazgatói hivást,bajnokságot, főnyereményt, valamilyen igazság-tételt! Vagy legalább egy levelet. Rémlik, — volt egyszer valami foglalkozásunk, ami elmosódott. A rikkancsok friss szenzációkat kiáltoznak, mozi, repülők, politika, tőzsde. Valójában, akik itt ülnek a magányt akarják. Talán azért, mert csak ők tudják tökéletesen és pontosan, hogy barátságok, szerelmek, szövetkezések és esküvel pecsételt kötések előbb-utóbb terhessé válnak. És akkor megszűnik a várás, csak egy jó szót szeretnének néha, vagy egy barátságos köszöntést. Aztán átmenet nélkül már csak a halált várják, amely hivás nélkül biztosan, de egyszer megérkezik. »WVWHVWWVHHWWWM Terjessze lapunkat! NEVESSÜNK ÉJSZAKA A feleség éjszaka felrazza férjét. Az felriad ijedten, motyog, mi baj lehet ? De felesége megnyugtatja: — Semmi, semmi. Csak az érdekel, hogyan tudsz ilyen jól aludni a te fizetésed mellett? NÉPSZAPORULAT A professzor előadást tart a világ túlnépesedéséről, s eközben megjegyzi: — Gondolják csak el: valahol a földkerekségen egy aszszony minden percben egy gyereket hoz a világra. Mit lehet itt csinálni?! Valaki jelentkezik: Szólni kellene annak az asszonynak, hogy hagyja abba. BIZTOSÍTÉK Kartársam, ez igy nem mehet tovább — pattog a főnök. — Tegnap gorombán beszélt a titkárnőmmel, ma egy órával később jött be. Már a hajam szála is az égnek áll, ha arra gondolok, mit fog elkövetni holnap? — Tessék nyugodt lenni, semmit sem. — Biztos? — Biztos. Holnap nem jövök be. Csúsztatok. NÁSZÚT Egy angol ur találkozik Velencében egy skóttal. — Hát maga mit csinál itt? — Nászuton vagyok — feleli a skót. — És hol a felesége? — Ő otthon maradt, mert már gyerekkorában látta Velencét. FÉRFIAK — Mi történt? Már nem randevuzol azzal a szép növel? — Az orvos megtiltotta. — Hogyhogy ? Beteg vagy ? — Dehogy vagyok! A férje az orvos. 2. A férfi ingerült: — Nem engedem, hogy levágasd a hajad! — Te sem kérdeztél meg engem, amikor kopaszodni kezd tél. 3. — Drágám, csakugyan az első pillantásra belém szerettél? — Úgy van. Tudod, ezzel mindig sok időt takarit meg az ember. 4. Spiritiszta szeánsz folyik. Az özvegyember szeretné megidézni felesége szellemét, de minden hiába, az asszony nem jelentkezik. — Tudom, miért nem jött el — mondja a férfi. — Nem volt elég rongya mit felvennie. 5. Az orvos közli a páciens férjével: — Feleségének lényegében semmi baja sincs. Panaszai a korral járnak. — Nem mondhatná meg ezt ön neki, doktor ur ?
