Magyar Hiradó, 1972. július-december (64. évfolyam, 27-52. szám)

1972-08-24 / 34. szám

6. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ

Polgármesterből újságíró

Irta: ACZÉL BENŐ

IGarl B. Stokes, Cleveland volt polgármestere, hivatala megszűntével pályát cserélt: felcsapott újságírónak. Pontosabban, nem is újságírónak, hanem hirbemondónak a televízión, de a két mesterség azonos. Mindkettő feladata az, hogy továbbadja a híreket, amelyeket különböző forrásokból megtudott: csak egyik írásban, a másik szóban.

Szóval: egy nagyváros hatal- ACZÉL BENŐ más polgármestere, most hatalom nélküli újságíró. De mondanivalóm lényege nem ez. Hanem az, hogy mennyire élvezi a pályacserét! Mennyivel szívesebben ujságiró, mint polgármester volt! Naponta, figyelem a 4-es channel en, a National Broadcasting Company hálózatán. Szinte mulatságos, mennyire nem titkolja, hogy a polgármesterség után az uj mesterség szinte szórakozásnak tűnik számára.

Nehogy félreértsen valaki: Carl Stokes nemcsak tehetséges újságíró, hanem tudja is ezt: minden szavában öntudat és tekintélytudat nyilatkozik meg. Figyelték, milyen különbség van a jelentékeny és a jelentéktelen ujságiró (vagy hirbemondó) között? Az egyik tud Írni, minden sorára, illetőleg szavára, figyelni kell, a másikat meg sem lehet ismerni, mert nem tud Írni, nincs stilusa, se Írásban, se szóban. Hát Carl Stokes hangját első naptól kezdve meg lehetett ismerni. És ez nem hangerő, hanem személyiség kérdése.

Már most miért élvezi Carl Stokes a pályacserét? Könnyű volna azt felelni, hogy persze, megszabadult a hivatalával járó roppant felelősségtől. Az újságírónak is van ugyan felelőssége, de

A Republikánus Párt* konvencióján, természetesen, nem keltett meglepetést Nixon elnök újra jelölése. A konvenciót az újságírók eseménynek, izgalommentesnek és rendkívül fegyelmezettnek nevezték.

Jules Romains, francia iró, hosszas betegség után, 86 éves korában, Párisban meghalt. Romains nemcsak iró, hanem filozófus is volt és ez rajta hagyta bélyegét munkáin: az elbeszélés folyamatát gyakran filozófiai elmélkedés szakítja meg. Legjelentősebb regényének cime “Les Hommes de de Bonne Volonté” (A Jóakaratu Emberek). A regény Franciaország és Nyugat- Európa történelmét foglaljo Ö3sze 1908 és 1933 között. Romainst 1946-ban választották a Francia Akadémia tagjai közé.

20,000 krimi tatár petíciót juttatott el Leonid Brezhnevhez, a szovjet Kommunista Párt főtitkárához. A tatárok azt kérik, hogy telepítsék őket vissza a Fekete Tenger mellé. A krimi tatárokat a negyvenes évek közepén Sztálin száműzte Közé-Ázsiába, mert azt állította, hogy a második világháborúban együtt működtek a németekkel, a szovjet rezsim ellen.

Londonderryben (Észak-Irország) nemrégiben bírósági tárgyalásra került a sor: az ügyészség zendüléssel vádolt 23 férfit és egy 16 éves fiút. A bíróság azonban mindegyikük ellen elejtette a vádat, bizonyítékok hiányában.

A Szovjet Központi Statisztikai Hivatal jelenti: A szokatlanul forró és száraz nyár következtében az ukrajnai vetőmag és gabonatermés az idén az átlagosnál alacsonyabb. A tavalyi termés is rossz volt a szárazság következtében, az idei termés azonban a tavalyinál is 15 százalékkal alacsonyabb.

ez rá nem bizonyitható. Ha az ujságiró azt a nézetét fejezi ki, hogy minden amerikai polgárnak kellene adni egy aranyórát lánccal, — ez csak egyéni nézet dolga. De ha például a demokrata párt megválasztott jelöltje mondja ugyanezt és baj lesz belőle, akkor nagy baj lesz. Carl Stokes nem tudja eltitkolni — az újságírói mestersége sókkal, de sokkal szórakoztatóbb, mint a polgármesteré.

Egyszer, egy kollégám halála alkalmával Írtam erről: a mesterségnek arról az oldaláról, amely szinte kiemeli a munka világából és szórakozássá teszi. Amikor azt írtam az öreg kollégának és többi ujságiró társamnak: igaz, hogy ezen a pályán nem sokan gazdagodnak meg, de micsoda mulatság? Az ember — az ujságiró — mindenhová elmehet, ahová csak kevesen és csak nagy összeköttetésekkel juthatnak be: szenzációs bünperek tárgyalására egyszerűen benyit és leül az újságírók padjára, a legszebb színésznők rámosolyognak, hires orvosok képesek kiszaladni a műtőből egy kis ujságoró elé, aki intervjut akar csinálni vele. (Tudok egy esetről, régi budapesti ujságiró .koromból, amikor velem, magammal történt meg.) Carl Stokes esetében még az se áll,

AHOGYAN A HUMORISTA LÁTJA:

BOBBY FISCHER A TELEFONNÁL

Néhány héten belül Richard Nixon kormányzásának talán egyik legkényesebb döntése elé kerül határoznia kell, felhívj a-e Bobby Fischert, ha netán Fischer megnyerné az izlandi sakkvilágbajnoki döntőt.

Évek óta nem volt egy Bobby Fischerhez hasonló antihős. A verseny előtti és alatti viselkedése egyik olvasónkat a következő megállapításra késztette:

— “Fischer az egyetlen amerikai, akinek sikerült elérnie, hogy az Egyesült Államokban mindenki az oroszoknak szurkoljon.’'

Annak alapján, amit Fischer Izlandon müvei, az elnöki telefonbeszélgetés valahogy igy hangzik majd:

— Hallo, Bobby, itt Nixon elnök. Szeretnék győzelméhez gratulálni.

— Kérem, csak röviden, fáradt vagyok.

— Amerika nagy napja ez, Bobby.

— Még nagyobb az én számomra. Százötvenezer dollárt nyertem, és ezeknek a hajbókoló izlandiaknak mutattam egy-két dolgot.

— Tudja, Bobby, létrehozattam egy sakkcsapatot a Whitier College-ban.

— Nagy ügy . . .

— Bár helyette aztán mégis egy rögbimérkőzésre mentem el.

— Ez minden, amiért hivott?

— Várjon még egy pillanatra, Bobby. Én mindenkit felhívok, aki Amerika számára bajnokságot nyer. Szeretnék a Fehér Házban díszvacsorát adni a tiszteletére, amikor visszatér.

— És mennyit fizet, hogy elmenjek?

— Fizetni, magának? Nem szoktam fizetni azoknak, akiknek vacsorát adok a Fehér Házban.

— Akkor mi hasznom van belőle?

— Meghívom a kormányt, a Legfelső Bíróságot, a kongresszus vezetőit és az ország valamennyi gazdag republikánus sakk játékosát. Megszerzem Guy Lombardot, hogy játsszon az ebéd után. Ez a legkevesebb, amit egy olyan emberért tehetek, aki legyőzte a nagy Szpasszkijt.- Thursday, August 24, 1972

amit a pályacsere pénzügyi oldaláról írtam: biztos, hogy a televíziós hálózat többet fizet neki, mint amennyi a polgármesteri fizetése volt.

Ezt a cikket még egy speciális okból irom. Chet Huntley, Amerika egyik leghíresebb televíziós hirbemondója, szintén pályát cserélt: egyik nagy légiforgalmi vállalat propagandistája lett. Valaha az a mondás járta róla, hogy a leghíresebb köszönési forma Amerikában ma már nem az, hogy “Good night”, hanem az, hogy “good night Chet” és “good night, David”, amivel Huntley búcsúzott estérikint hasonlóan hires ujságiró-bemondó társától, David Brinkleytől. Chet Huntley mostanában semmit sem csinál, csak egy filmet forgatnak le róla, amelyben maga megnevezi magát és pár szóval ajánlja az egyik légiforgalmi járat szolgálatait. Ugyan, mi csábította a pályacserére? Biztosan jól megfizetik, talán többet is kínáltak neki, mint amennyit az NBC fizetett, — de miért? A nevéért, amelyre jelenleg még mindenki emlékszik, de pár év múlva már senki, sem fog emlékezni. Ugyan, ki emlékszik a húsz évvel ezelőtt hires újságírók nevére. Hogy juthatott Chet Huntley eszébe ilyen pályát elcserélni? Pihenni akart és pénzt akart kapni a pihenésért? Nem ok. Nem elegendő ok. Kérdezze meg Carl Stokest, aki uj pályájának minden pillanatát élvezi és ezt nem is titkolja. Vicceket mond, véleményeket fejez ki, tréfás megjegyzéseket tesz társaira. Mondott-e polgármester korában egy jó szót, vagy egy rossz viccet politikai ellenfeleiről?

— Rendben van, eljövök. De követeléseim a következők: Az elnök ur elküldi értem Izlandra az elnöki repülőgépet. Személyesen fogad a repülőgépnél, lakosztályt, saját úszómedencét és tiz titkosrendőrt biztosit, hogy ne maceráijanak az újságírók.

— Úgy hiszem, ennek nem lesz akadálya, Bobby.

— És ne legyenek TV-kamerák!

— Ne legyenek TV-kamerák?

— Utálom a TV-kamerákat! Őrületbe kergetnek. Ha TV-kamerát látók a fogadáson, kisétálok ...

— Ne izgassa magát, Bobby, nem lesz TV-kamera.

— És beszélgetés sem, mialatt eszem. Nem tudok enni, amikor másók beszélnek.

— Rendkívül nehéz igy megtartani egy nagy vacsorát a Fehér Házban, hogy senki meg ne szőlaljon.

— .Ez a maga problémája. Ha bármi neszt hallok, szerezhetnek maguknak egy másik sakkvilágbajnokot.

— Amit csak kíván, Bobby. Ez a.maga vacsorája.

— Hány órakor kell megjelenni?

— Nyolc óra tájban

— Akkor, én csak kilneckor .leszek ott. Nem szeretek ácsorogni és nagyképü politikusokkal te • referálni..

— Megértem, Bobby.

— És elhozom a saját székemet. Nem tudok enni, ha bárki másnak a székét használom. És jobb ha tudja: nem szeretem a nagy kivilágítást, míg eszem. Ha a lámpák túlságosan erősek, nem kezdek neki az első fogásnak.

— Tehát ne legyen fényes világítás. Értem, Bobby. Szeretném megmondani, hogy milyen büszkék vagyunk valamennyien magára, Amerika fiatal népének lelkesítőjére.

Az elnök helyére tette a kagylót és Richard Helmset hívta a CiIA-ból.

— Dick, Izlandra küldöm az elnöki gépet, hogy felvegye Bobby Fischert. Tegye meg nekem a következőt. Miután Fischer már a fedélzeten van, intézkedjék, hogy a gépet eltérítsék Kubába.

Art Buchwaid ;