Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)

1972-02-10 / 6. szám

Thursday. February 10, 1972 MAGYAR SIRA DO 7. oldal A SZÉPASSZONY írta: PAPP VARGA ÉVA A vasúti pénztáros feleségének Ila volt a neve, de hátamögött "csúfilának” nevezték a falubeliek. Ezt a melléknevet nem a külseje miatt kapta, hanem a természete miatt; rosszindulatú, kötekedő nő volt Benkéné. Gyer­mekei nem voltak, férjét pedig foglalkozása egésznapon távoltar­totta, így idegeneken köszörülte amúgy is éles nyelvét. A házkörüli munkát maga végezte, de ha nagy­takarításra, vagy mosásra hívott kisegítőt, nehezen kapott, mert tudták róla, hogy fukar, minden- VARCJA ÉVA ken ta]ái hibát, stb. Hetivásárkor karján kosárral végigjárta a pia­cot, de az árusok nem találták kívánatos vevőnek, mert mindent kritizált és alkudozott. Feltűnően fi­gyelte a mérleget és a hentesnél a felvágottat meg­szagolta ... Nagyvásárkor történt, hogy a mészárosnál, a ve­vőkkel teli boltban rászólt a segédre: — Marhahúst kérek, de nehogy véletlenül nyerít­sen ...! A segédet elöntötte a méreg, de a vevők előtt nem akart gorombán felelni, csak magában fogadko­­zott: "No várj csak te csúnyaszájú, adok én neked lovat, de te fogsz nyeríteni!” Késő este szemébehúzott kalappal ment a ker­­tekalatt a mészárossegéd a Benke-porta felé. Olyan­kor falun az emberek már behúzódnak a házakba, mintha a sötétséggel a fáradság is rászállna a falura, és a koraőszi esték olyan sötétek, mint a bűn. Az utcákat nem világítják, akinek dolga akad, az vigyen lámpást. A házak ablakain vastábla van, az urak­nál — jegyzőéknél, doktoréknál —, ha kártyáznak is leeresztik a zsalugátert és a függőlámpa fénye csak az asztalra vetődik, így az életnek egy szikrája sem világít az utcára. De a kert ébren van: ott olyankor fénylenek a szentjános-bogárkák és az illatot úgy ontják a fodor­menták, a jázminokba bodzabokrok, mint a Patikák .húsvét előtt. A kerítés csak giz-gazos elevensövény, könnyű átlépni. A diófák lombos ágai egymásrahaj­­lón, titokpártolón borulnak össze és így alattuk sur­rant a legény a ház faláig ... A konyhaajtó nem volt kulcsra zárva, de előtte a földön, feküdt a házőrző, a hatalmas kutya. Egyet-kettőt vakkantott is, de nem ingerelte az idegenszag, ismerte a legényt a mészár­székből, ahová gazdaasszonyát kísérgette. Ott is, most is kijárt neki a sonkacsont és mialatt rágni kezdte, a legény már belépett az ajtón. Nyugodt volt, tudta, hogy egyedül van az asszony, mert így vásár­kor egy kofavoimt is indul éjjel a vicinális-állomás­ról és azt még bevárja a pénztáros. A háziasszony is tudta ezt, tehát regényolvasásba mélyedve várta az urát. A kertrenyíló hálószobából kiszűrődött a lám­pafény, tehát oda nyitott be a legény. Hiába kutatnánk milyen szóváltás zajlott le ott, abból ami történt nem hallatszott ki semmi... Le­het, hogy a látogató befogta a nő száját az egyik ke­zével, míg a másikkal megpofozta az asszonyt, lehet az is, hogy sikított a nő, de semmit nem lehetett ki­hallani, mert a vásárosszekerek hosszú sorokban nyi­korogva mentek kifelé a faluból és a kutyák ezúttal nem a holdra, hanem a szokatlan zajra ugattak, vo­­nyítoltak. Egy azonban biztos: Csufila emberére ta­lált ..., az arcán hatalmas kék folt és daganat mutat­ta, hogy a sértett elégtételt vett magának és mint aki jól végezte dolgát, ugyanazon az úton távozott. A nő, amint kissé magához tért, kabátot kapott fel, hogy rohanjon feljelentést tenni a csendőrségen. Tudja, ki volt a támadó, ámbár tanúja nincs rá ..., de aztán hirtelen eszébejutott valami; amitől megtor­pant ... Szemébehullott haját hátratólta és rémült arcán foltokká mázolta a lefolyt könnyeket. Mi lesz, ha megtudják a faluban? Mindenki nevetni fog rajta és a szégyen miatt biztosan kikap az urától is. Mást kell tennie! Visszament a szobába, összetépte magán a ruhát, a haját mégjobban összeborzolta és segítsé­gért kiabálva rohant ki a kapun. A lármára az egyik szomszéd kijött, mire ő jajveszékelve mondta neki, hogy egy idegen férfi belopódzott a házba és tisztes­ségtelen szándékkal próbálta megtámadni. Ö erősen védekezett, tehát a férfi megverte: — Az Istenért Márton bácsi, hívjon csendőrt, mert most még elfoghatják ... — Márton bácsi öreg­ember volt, de annyit még értett a női szépséghez, hogy ezt az esetet sehogyse értse ..., de azért vissza­kiabált: — Megyek, megyek, csak a lajbimat magamra kapom... — Bent a lakásban aztán kitört belőle a nevetés. A felesége már szundikált, de felébredt és az ura nevetve mesélte neki: — Kéjj fel anyjuk, mért ilyen komédia még nem történt a falunkban ... Egy idegen férfi megkívánta Csúfilát, biztosan olyan, aki nappal még nem látta, setéiben meg minden tehén fekete ... Mikor a pénztáros hazajött, már ott voltak a csendőrök és az asszony sírva diktálta jegyzőkönyv­be a "vásáros” személyleírását. Másnap a faluban már csak erről & szenzációról beszéltek az emberek. Sokan csodálkoztak, sokan nevettek, de Benkéné az érdeklődés központjába került, azontúl már kíváncsi­sággal vegyes szánalom kísérte. Mikor már a daga­nat lelohadt az arcán és a foltok elhalványodtak, ki­merészkedett az udvarra. Olyankor az arramenők be­köszöntek és egyik-másik hogyléte iránt érdeklődött. Egy napon a borbély felesége megállt a kerítésnél. Köszönt és beszólt Benkénéhez: — Hallottam azt a borzasztó esetet, asszonyság. Megkerült-e már a tettes? — Ila a muskátlikat ön­tözte, de a cél érdekében letette az öntözőkannát és tőle szokatlanul barátságos hangon felelt: — Dehogy került, pedig a csendőrök sorra val­latták a vásáros férfiakat. Úgy eltűnt a támadó, mintha a föld nyelte volna el. Az biztosan akkor lát­hatott engem, mikor a sátrak közt jártam délután. Nem is tudom, mi az, ami megtetszett neki rajtam ... Ennél a mondatnál Ila kissé kacéran elnevette magát, mire a másik nőből kitört az őszinteség...: — Hát a fogai biztosan tetszettek volna, ha látta volna, de azt én is most látom először, mert maga asszonyság sohse mosolyog. Pedig a nőnek a legszebb ékessége az, nameg a haja. De a maga haja, megmon­dom őszintén, nem tetszhet senkinek. Az csak olyan se varkocs, se konty. Ha levágná btibisra, mint a mostani fiatalasszonyok, hát az igen! Mióta ez a di­vat, az én férjemnek rengeteg a dolga, mert most minden valamirevaló nő rövidre vágatja a haját. Az levesz a korbúi tíz évet is ... Másnap estefelé Ila már bubisra vágott hajjal, divatosan fésülve nézett ki az ablakon és ha egy-egv ismerős odaköszönt, látta az arcukon a meglepetést. Mikor Malvinka, a házakhoz járó varrónő ment ha­zafelé, megállt és bámulva mondta: — Nohát Nagysád, alig ismertem meg kegyedet az új frizurával. Ila már kedvesen mosolyogva kérdezte: — Tetszik, Malvinka? — Őszinte lehetek? Nagyan jól áll nagvsádnak ez a divatos hajviselet, de ehhez irtás is kell! Én nem "hazabeszélek”, mert annyi a munkám, hogy csak győzzem, de jóakarója vagyok nagysádnak, és mióta az a támadás érte, még sajnálom is. Nem is értem, miért épp kegyeddel történt, mikor a viselkedése és az öltözete elriasztó. Tudom, hogy magavarrja a ru­háit, de őszintén szólva, abban a nőiességnek még a vonala se látszik. Olyan ruha kell az ilyen nőnek, amilyet most csinálok a póstamestemének. Búzakék batiszt, az állna jól a szemeihez és a hajszínéhez, mert okos nő még akkor is áldoz egy szép ruhára, ha a szájától vonja el a rávalót... Ila egy percig sem habozott, hogy megfogadja a jó tanácsot. Igaz, hogy leginkább a férje szájától vonja el, mert a vagdalt húsban a kenyér több lesz ezentúl, mint a hús, a kalácsban több a víz, mint a tej és amihez eddig négy tojást vett, ahhoz kettő is elég ... Utóvégre a férjének is érdeke, hogy szépasz­­szonynak tartsák a feleségét. Nohát azt ezután lehet is! Még Márton bácsi is elismerte és mondta is a feleségének: — Tudod anyjuk, én abba a hiszembe vótam, hogy az asszony verve jó ... de most már úgy látom, hogy verve szép is, mert ez a csúf ila attól lett szép, hogy jól “helybehagyták” ...! Benke úr, a férj csak bámúlta maga is a csodát és kereste a magyarázatát! Bölcselkedö természetű volt a pénztáros, úgynevezett széptélek, de a vonatok mindig egyforma sípolása agyongázolt benne min­dent, ami nem tartozott a számokhoz. Olyan egyfor­ma volt minden nap, mint a vonathoz csatolt moz­dony. Valamikor más pályáról álmodozott, de a vá­gyakból, hogy valamikor a filozófia tanára legyen, csak annyi maradt meg, hogy esténként egy-egy po­hár sör mellett bölcselkedik, mint most is; mert ez pl. egy nagyon érdekes tétel: mitől lesz szép egy asszony? A megfejtés egyszerű: attól, ha jókedvű. Igen ám, de miiül lehet jókedvű a nő? Attól, ha észreve­szi, hogy tetszik! De az ő felesége azt nem láthatta senkin, legkevésbé a ..férjén..., mert ő bizony nem sokat törődött vele. Amikor jött a leváltás, indult hazafelé, de többnyire betért a Maxi-sörözőbe. Mi a különbség? Ha hazaér, az asszony is keserű, mint a sör. De a sörtől megvidámodik, az asszonytól meg el­­szomorodik. Mert nem elég az, hogy jó étellel várja, ha soha nincs egy mosolya, vagy egy kedves szava. Nohát mostanában már van. Mert mióta lemaradt róla a csúfnév, olyan, mint akit kicseréltek. Kedves és mosolygós, érzi, hogy tetszik és a nőnek úgy kell ez a tudat, mint a földnek a májusi eső ... Most már ő is szívesen indul haza, pedig az étel, amivel az asz­­szonv várja, talán nem is olyan jó, mint régebben, mert egy idő óta kevesebbet törődik a konyhával és többet önmagával, no de az a férj, akit a felesége mosolya és kedvessége kielégít, nemkeresi a hibát a háztartásban. Tehát Ben ka úr most siet haza! Már az utolsó számadást végzi, mikor benyit az irodába az állomás­főnök. Mosolyogva néz a pénztárosra: — Ügylátom, hogy sietős a hazamenetel..., no hiszen értem én azt. Jól is teszi, ha nem sokat hagyja egyedül az asszonyt. Utóvégre, akinek elismert szép­asszony a felesége, az vigy ázzon is rá, az ebadta! ... PILINSZKY JÁNOS: OMEGA összeomlásunk mindent befalaz egy pillanatra és örökre. A vánkos keményebb lesz, mint a szikla és testünk szemétdombnál súlyosabb. Ezért élünk. Valamiképpen ezért születünk a világra. Korszerű meghatározások OPTIMISTA: Az olyan férj, aki megkéri a fe­leségét, segítsen neki törülgetni a mosogatás­nál. PESSZIMISTA: Aki tavasszal azt mondja, hogy a helyzet aggasztó, mert közeleg az ősz, a tél... KIVÁNCSI VŐLEGÉNY: Aki a nászéjszaka előtt előbb az ajándékokat vizsgálja meg. SZAKEMBER: Semmilyen kérdésre nem tudja a választ, de megfelelő fizetésért hajlandó úgy tenni, mint aki előbb-utóbb megtalálja. ß

Next

/
Thumbnails
Contents