Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-03 / 5. szám
9. oldal MAGVAK HlKALrf Thursday, February 3, 1972 Egy “pikáns” kaland története írta: SZÉKELY MOLNÁR IMRE Sok mindent kifejez ez a szó, hogy kaland. Minden olvasó és nem olvasó — mondhatnám minden ember — valamilyen formában, akarva, akaratlanul átesünk valamilyen kalandon, többnyire, mint áldozatok és csak ritkán voltunk szerencsés szereplői ennek a nagy életszínháznak, ahol ezer változatban, millió és ahol ezer változatban, millió és millió szereplővel szüntelenül játszamelyet egyszerűen kalandnak hívunk. Köznapi változatban többnyire akkor fordul elő kaland az életben, amikor a férj megcsalja a feleségét, vagy a feleség lép ki a megszokottság hámjából és engedve a vágy kísértésének behelyettesíti az urát egy másik férfivel. Vannak megtörtént és meg nem történt kalandok. Hiszen már az is a kaland fogalmának a hatáskörébe tartozik, ha valaki órákat vár egy ígéretes nőre, de az történetesen akadályozva van a megjelenésben. Az ilyesmi általában a rossz kaland gyűjtőcím alatt vonul be a szerelmi emlékkönyvbe, s ha őszinték akarunk lenni, valamennyiünknek része volt már egy-egy ilyen kalandos várakozásban?! Kaland már az is, ha egy idegen városban összetalálkozunk egy növel a korzón, akivel rövid szemezés útján megismerkedünk és egy kedves est emlékével gondolunk vissza rá. A kaland azért is érdekes, mert ebben a színjátékban mi vagyunk a főszereplők. Illetve mindössze két személy szerepel benne, egy férfi és egy nő. Igaz, előfordul, hogy több férfi és több nő szerepel benne, de sohasem egyszerre és sohasem egy időben. Igaz, a mai modern világban már ez az értelmezés is kitágult, és bizony sok esetben többesszámban is előfordul. Hiszen bekövetkezhet egy-egy váratlan fordulat, amikor a kétszemélyes színjátékba beleavatkoznak többen is, de ez a műfaj már a dráma hatáskörébe tartozik, sőt nem egyszer tragédiává is válhat. Az ilyen végletek szüntelen találkozásai adják az élet valódi értelmét és fordíthatják jóra, vagy rosszra az emberi sorsot. Az alább következő kis históriában megvan a kalandracsábítás eszköze, az arany, s minthogy nem történt semmi különös, marad a kísértés ténye, de a romlott élet gondoskodott egy kis változatosságról, de ez már nem a kaland, hanem a dráma hatáskörébe tartozik. Maradjunk meg egyelőre a kalandos résznél. Valamikor a két háború között az egyik magasrangú tisztviselőnek volt egy nagyon szép felesége. A gyönyörű asszony élete unalmas, mert nem foglalkozik semmivel, legfeljebb olvasással, s ez az unalom különösen akkor nehezedik rá, amikor az urát hivatalos küldetésben foglalkoztatják. A -zépasszony ilyenkor valóságos pokolnak érzi az életet, s egyszer gondolt egy furcsán nagyot, s elutazott az ura után Rómába. A barátnőjének azt mondta, hogy jó néha-néha utánanézni a férje dolgainak, mert a mai modem világban egyetlen asszony sem érezheti magát biztonságban a házasság kötelékében. A férfiember természete olyan, hogy nem hagyja ki a kínálkozó alkalmakat, az alkalmak pedig mindig adódnak! A Szép szőke asszony nagy meglepetéssel vette tudomásul, hogy az ura a kiküldetés lejárta előtt elutazott Rómából, legalábbis neki ezt mondták a szállodában. Dehát, ha már Rómában van, illik körülnézni a városban. Körül is nézett, s főleg az sranyárúsok kirakatai vonzották. Be is ment egy párba, érdeklődni, hogy a nyakláncok, gyűrűk, a brilliánsok mibe kerülnek?. Persze olaszul nem tudott, s így kézzel-lábbal magyaráztak egymásnak. Viszont az árakat megértette, mert azt a kereskedő leírta neki egy papírra. Az egyik üzletben, miután nem vásárolt semmit, a kereskedő leültette és hátrament a páncélszekrényhez, s abból kivett egy ujjnyi vastagságú nyakláncot. Odavitte az asszonyhoz és rákapcsolta a nyakára. Majd odavitte a tükör elé, hogy nézze meg magát, hogy milyen jól illik az arcához. Az asszony két kezét széttárva mutatta, hogy nincsen pénze, mire a kereskedő legyintett, amivel azt jelezte, hogy nem is kell. Viszont félreérthetetlenül mutatott az órájára, hogy az asszony nyolc órakor várjon rá, majd azt is mutogatással adta tudtára, hogy nyolckor zárja az üzletet. Az asszonyra nem a kereskedő volt hatással, hanem a vastag aranylánc. Nagy kísértés, nagy csábítás, de mint később Pesten mondotta, ellentállt és nem hűtlenkedett. Nem ment el a randevúra. Pár napig tartott a pénzéből, addig járta a várost, gyűjtögette a tapasztalatokat, megnézte a látnivalókat, majd fogta magát, -s hazarepült. Otthon várta az Már elég ideje voltam Manaosban, Amazonia fővárosában. Nagyravágyó terveim úgy szétfoszlottak, mintha csak a párás, forró trópusi nyár olvasztotta volna fel azokat. Egvre világosabban láttam, hogy semmi értelme az időt ott töltenem, vegetálok csupán és minél tovább húzom a visszatérést, annál jobban kiég belőlem minden tettvágy. Elég sok példát láttam magam előtt, tétlenségben és alkoholba fulladt életet, hogy megriasszon ez a lehetőség. Alig mértem fel, hogy voltaképp mit viszek magammal Amazóniából? Milyen élmények szívódtak fel bennem,, szinte észrevétlen? Csak azt tudtam határozottan, hogy vissza kell térnem a tengerpartra, Bahiába vagy Rio de Janeiróba. Hajó után néztem, mert hajóval szándékoztam utazni a folyó torkolatáig, Belém-ig. Olyan hajót választottam — lapátkerekes öreg gőzöst —, amilyent Mark Twain írt meg a Mississippin játszódó regényeiben. Elutazásom előtt néhány nappal ismét a Rio Negro partján járkáltam. Elnéztem a folyó fekete vizét, a bárkákon és a cölöpépítményeken zsongó életet. Délután volt, késő délután. Keskeny indián-csónak surrant a vizen a part felé. Egy indián evezett benne, vagy inkább csak irányította a canoa-X a folyó sodrában. Mikor közelebb ért, ráismertem. Az az indián volt, akivel egyszer már találkoztam itt. A parthoz ütődött a canoa és az indián kiugrott belőle. Odamentem hozzá, ő is megismert. Sőt, mintha engem várt volna. — Zanza — mondta. — Hoztál? — kérdeztem meglepve. — Zanza — ismételte halkan és felém nyújtott egy apró, öklömnyi bőrzacskót. Óvatosak voltunk mindketten. Tudtuk, hogy amit csinálunk, tilos. Nem lehet büntetlenül emberfejekkel kereskedni. A hatóságok szigorúan büntetik az eladót is, a vevőt is. — Mennyit kérsz érte? — Muito, sokat — mondta az indián és nevetségesen kis összeget mondott. A tízszerese se lett volna sok. Kiszámoltam tenyerébe a pénzt. Még akura, aki nem csinált botrányt, nem haragudott, nem veszekedett, egyszerűen kijelentette, hogy az nem lehet tisztességes asszony, aki egyedül Rómába kalandozik, s ezért megszűnteti a további házassági kapcsolatot, elköltözik a lakásból. A szót tett követte, s a bíróság helyt adott a válóperi keresetnek, jogerősen elválasztotta őket. Az asszony most tele van panasszal. Nem is annyira az urát sajnálja, mert szépasszony, bármikor férjhez mehet, hanem az arany után búslakodik, amit könnyűszerrel megkaphatott volna. — Ha egy kicsit könnyebb faj súlyai vagyok — panaszkodik a barátnőjének —, akkor most lenne egy komoly értékem, mert ez az aranylánc testvérek között megérne idehaza 30 ezer pengőt... Természetesen vannak rosszindulatú szkeptikusok is, azok is azok voltak, akik nekem ezt elmesélték, mert hozzátették, hogy minden igaz a meséből, csak az nem, hogy a szépasszony nem ment volna el a randevúra. Az arany nagy érték — tették hozzá. S ennek a kísértésnek asszony legyen a talpán, aki ellen tud állni.., kor sem vesztek sokat, ha becsap és csupán egy háncsuk labda van a zacskóban. Az indián szótlanul beszállt a csónakba, ellökte a parttól és evezni kezdett. Lassan beleolvadt az opálos alkonyatba, melyet szinte átmenet nélkül vált fel a trópusi este. ☆ ☆ ☆ Nem minden diadalérzés nélkül vittem magammal a zsákmányt. Nó lám, nem is kellett elmennem, a vadon mélyére, a fejzsugorító indiánok közé Alencarral! Hozzájutottam egy zanza-hoz sokkal kisebb kockázattal! A Hotel Amazonas-ban bezárkóztam a szobámba. Kibontottam óvatosan a bőrzacskót, amely olyan fanyar szagot árasztott, mintha maga a dzsungel lehelt volna az arcomba. Kiemeltem a zanza-1. Borzongás futott végig rajtam, ahogy kezembe fogtam az öklömnyi emberfejet. A száj — szokás szerint — zsineggel volt átfűzve. Igazi mestermunka volt. A lekicsinyített arc tökéletesen őrizte a vond sokat, a haj simán omlott hátra és mintha a torkom hirtelen összeszorította volna valaki, felnyögtem. A. zanza, a mágikus és borzalmas indián trófea — Alen - car feje volt. ZELK ZOLTÁN: TALÁLKOZÁS Egy arc, egy szó, egy kézfogás egy vállveregetés, egy ezeréveláttalak, egy hogyvagy, merreélsz. aztán minden és semmi más, minden és semmi sem és az a nyár! és ez a tél! de jobb is igy, hiszen és sose busulj öregem, mert igy-ugy és remény, tollászkodik az ágakon az esti lámpafény hát igy vagyunk, egy lány... egy lány... de nem mondom tovább, no menjünk, foszlik már a hold. szélfutta rongy plakát. UTIJEGYZETEK ZAXZA írta: KUTASI KOVÁCS LAJOS Kutas! Kovács Lajos
