Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-27 / 4. szám
Thursday, Jan. 27, 1972 VI AGY AH HÍR a no 7. oldal Gondolatok egy katona koporsójánál Irta: RUBY ERZSÉBET A karácsonyi ünnepekre egy kis fenyőfát akartam vásárolni, amint elhaladok a greenpointi St. Patrick katedrális előtt, látom, hogy egy amerikai zászlóval letakart koporsót hoznak ki a templomból. Nem vagyok kiváncsi természetű, de a koporsóra terített piros-kék zászló megállított. Katonát temetnek! Itthon halt meg a katonakórházban ? Vagy a vietnami harctérről hozták haza ? Mindjárt megtudom. Megkérdeztem a templom lépcsőjén álló Antóni bácsit, a sekrestyést: kit temetnek? Azt mondja, várjak addig, amié el nem viszik a halottat, s akkor mindent elmond. Különösnek találtam, hogy egyetlen katonát se láttam és a temetkezési vállalat emberei csúsztatják be a .koporsót a gyászkocsiba. Hol maradt a katonának kijáró gyászparádé? Hol van az ezredtombitás, aki majd a sirgödör szélén elfujja az utolsó takaródét? Kevés gyászoló jött a koporsó után; egy bánattól roskadozó szép fiatal leányt két ember támogat az autóhoz. A hősihalált halt katona menyasszonya—, mondja halkan a sekrestyés, ele hirtelen elhallgat, mivel a halotti szertax-tást végző lelkész, papi oimátusban kijött a kitárt nagy ajtóba és megáldott a koporsót vivő autót. Elindult a gyászkocsi s utána csupán két kocsi ment a gyászolókkal. A sekrestyés becsukta a templom külső ajtaját, s visszajött a lépcső aljára s elmondta, amit tudott. — Ezt n szegény fiatal katonát Vietnamban lesipuskások’lőtték le. Vitet Cong törvényes katonái mellett majdnem ugyanannyi a gerilla harcos. A lelőtt amerikai katona mellébe hatolt a golyó és nem lehetett megoperálni; azonnali halált okozott volna. A katona érezte, hogy meg fog halni. Megkérdezték, hogy mi az utolsó kívánsága? Azt mondta szegény, hogy szei’etne hazamenni, hogy még egyszer lássa a szüléit és a menyasszonyát. Államköltségen repülőn hazahozták, — de útközben meghalt. A lesújtott szülők kijelentették, hogy nem akarnak diszes katonai temetést. Egyetlen fiát gyászoló édesapa háborgó lélekkel átkozódott. Semmi értelme nincs a parádés szemfényvesztésnek, amikor olyan olcsó az ember élete, nxint a csirkéé. A bajtársaí se parádézzanak itt — előbb - utóbb ők is sorra kerülnek! Titokban tartották a temetés napját, csak a közeli rokonokat értesítették. E sorok írója, megrendültem ezen a tragédián. Látjuk a televízión, halljuk a rádióban, olvassuk az újságokban, hogy naponta mennyi amerikai katona esett el messze Vietnamban. De amikor ezeket a hii*ekét fizikailag, a valóságban is látjuk, mint én a katona koporsóját, —- sokkal mélyebben hat ránk az értelmetlen és érhetetlen háború. Senki se mondhatja, hogy birálonx fogadott hazámat és töményeit nem tisztelem. Azt se gondolhatják, hogy szülőhazám iránti hűségemet és szei-etetemet elhanyagolom. Az élet kényszerhatása alatt ezeket az érzelmeket a két ország között meg kell osztani. Szülőhazámtól kaptam az életemet, fogadott hazám: Amerika, megélhetést ad, ha már megszülettem, élhessek is . . . A régi rendet elsöprő kommunistának se tárthatnák, ez is múló ideológia, mint sokezer év óta minden olyan életképtelen ideológia, amelyekkel a próbálkozás több bánatot, mint örömet okozott. Egyetlen mondatban intézem el kommunistaellenes felfogásomat: “Az ember öi'ök és megváltoztathatatlan ösztöne ellentétben áll a kommunizmus célkitűzéseivel. Változtassátok ember önző, rabló, gyűjtő, irigy és kapzsi birtoklási ösztönét: akkor jöhet a szenteket is próbára tévő kommunizmus! És honnan vettük ezt a privilégiumot, hogy feiebaiátomnak muszáj meghalni, mert én élni akarok? Ennél a pontnál kezdődik a sorozatos bukások ti-agédiája. Lassan, de biztosan és egyre ei’ősebben indult a Kei’esztény Szocializmus “Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat” a civilizáció zászlója, de jött a véresszemü Marx, Lenin és a többiek, a szemükbe néztek és meglátták, hogy lehet próbálkozni... Mit éi-ezhettél és gondoltál, Te szegény katona, amikor az ellenség golyója mellbevágott? És igy lettél egy megoldhatatlan és értelmetlen végzetes züi-zavar áldozata Te is, a többi milliókkal. Amikor emberhullák tetején éltetjük a hazát, nemzeti élezéseinkben nemzetfölöttiek leszünk, azzal a lázadó gondolattal, hogy mások halála nem oldja meg az élők problémáját.. Nem éi’tek egyet azzal a tömeggel, amely üvölt-, ve követeli jogait, mert vezetői lázitják. Ez a rakoncátlan tömeg akaratlanul is szabadelvű nézetekkel ismei'kedett meg és tudjuk, hogy a törvényes rendet politikai erők alkalmazzák saját .érdekeikért Régen te ez ment valahogy, de ma, a műveletlen tömeg is átlát a szitán és igy alakulnak az ország határain belül is háborúk, igy kezdődött a vietnámi háború, amelybe jóhiszeműen belesodródott az Egyesület Államok együk elnöke s azóta a íxegyedik se képes mái-ól-holnapra megállítani, ha nem is a háborút, de a fiait kiemelni belőle. Titokzatos erők nem engedik, hogy ezt a lehetetlen állapotot megéi'tsük és elfogadjuk. Ebben a káoszban Te vagy az egyik áldozat, fiatal gyermekkatona. Ezt a letagadhatatlan tényt a napokban igazolta, az Egyesült Nemzetek ülésén, egy derék politikusba neve: Barody, Dél-Aiábia nagykövete. Amikor az ülésen a különböző nemzetek delegátusai egymást vádolva, nem éppen hizelgő szavakkal illették a tetemrehivó szónokot, durva szavakkal szidva egymást, akkor felállt Box-ody, Dél-Arábia nagykövete és szót kért az elnöktől. Embei'séges beszéde végén ezt mondta: “Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szélvihar és a tenger harcában aki xáfizet, az mindig a tengei'ész!” A nagykövet szűnni nem akaró tapsot kapott ezéx*t a kitűnő emblémáért, mert a tengeri szélvihar alatt értendő a nagyhatalmak egymás elleni harca, amelynek áldozata előbb a katona, azután a háborút viselő oi’szágok gazdasági és erkölesi bukása. E sorok Írója úgy vélem, hogy Borody nagykövet rámutatott, hogy a szívnek is megvannak a maga jogai és tökéletes érvelései, amelyeket a fej sohasem ért meg . . . Amerika szédítő gazdagsága, a világon egyedülálló szabadsága mellett nincs szüksége harctereken, Jövészáx’kokban, dzsungelek mélyén fiai életét feláldozni. Ezt az ameiűkai katona tudja, de a fegyelem becsukja a száját. A Viet Cong katonája másképp tudja! Elhiszi a diktátorok Ígéretét, hogy azért harcol, hogy mindennap sült tyúkot egyen és ha győz, ezt meg is kapja. Es minél több délvietnami katonát és velük együtt harcoló amerikai katonát öl meg, annál előbb kapja meg a jutalmat. Fogcsikorgatva, fanatikus meggyőződéssel harcol ez az apró termetű embersereg. A í'ohamos emberszaporodásban a háború okozta néhány millió ember halála szükségszerű a veszélyesen megbillexxö gazdasági helyzet miatt, — mondják a diktátorok. Tudósaik szerint a természet törvényei szolgálatában egyensúlyban kell ienni embernek, állatnak és növénynek. Azt vallnépének fele elpusztulna, virágzó élet következne. Senki se akar, a beteg aggyal kigondolt gyönyörű világnak a mártírja lenni. Maga a jósoló tudós ur se. Én, e sorok ix’ója és Te se, kedves olvasóm és ez a szegény halott katona se, aki akaratlanul csatlakozott a többséghez: a sok millió hősi halált halt régi és uj bajtái-sakhoz. Ilyen kiegyenlítő töx’vény nincs a Teremtő pi-ogramjában. Ezt a pokoli tervet véges emberek találták ki, s nem akax-ják tudomásul venni, hogy földünk egyharmadx-észe műveletlen, a pihent talaj ekét és magvat követel, hogy előteremtse a mindennapi élelmet a földön nyüzsgő emberiségnek. Az isteni gondolatnak megvannak a maga természeti eszközei, hogy elrendezze a tulszaporodást. Még pipázgatnak a tűzhányó hegyek. Alattuk tűz és viz, örök okozói a sorozatos földrengéseknek. És a tenger? Ő azután nagy segitője lesz a Teremtönek, a tulszapoi-odás ellen. Tagadhatatlan, túlszaporodtunk, de a katasztrófa ott fenyeget, hogy az ember igényei megnövekedtek. Ez már az észrevétlenül tei*jedő kommunizmus egyik tanítása: “Ha neki van, miért ne legyen nekem is?” Ennek az okát elemezni nehéz, mert az okozatról írni, köteteket tenne ki. Ari-a nem gondolnak, hogy ebben a titáni harcban egyik félnek győznie kell, a másiknak veszíteni kell. És minél előbb igy legyen, meid előbb nem lesz vége a háborúnak. Á győző éppen olyan, vesztes lesz, mint a legyőzött. A győztes abba pusztul el, hogy a győzelem okozta anyagi veszteséget nem képes kiheverni s kezdődnek a belső elégedetlenségek, a testvéi'-harcok. A legyőzött is elpusztul, ha elveszett szabadságáért alattomban vagy nyíltan próbálkoznak fegyverkezni, hogy visszafizesse a rengeteg szenvedést, amit a győző okozott neki. Tudja, hogy ebben a harcában végleg elpusztul, de mert szabadság nélkül nem tud és nem lehet élni —, inkább a megsemmisülést választja. A mutatkozó katasztrófát már csak az Idő tudja megállítani. Senkinek az ég világon haszna nincs belőle, mert nem is lehet ott, ahol valakinek egyetlen füttyentésére, százezi*ek pusztulnak el. Haszna csak a hadseregszállitóknak van. Hogy boldogok-e? Nem merek rá megesküdni. Jó éjszakát kis katonám és bocsáss meg nekünk ! GERGELY ÁGNES: Boldogság A kör az emberarcra gondol, az ember az időre gondol, az állat fejben szét bogárzik a gyöngysor és az áhitat. Templom nyílik, fejőszék csobban,., alma ül a félhold-öbölben, a felhőben madárnyom úszik, lábujjat nyújt a háztető, így kergetik szüntelen egymást, görbe kaszával, hivó szóval, s a veszni-hajló huskorongon virágzó rést üt a remény. NÉPES CSALÁD QUENDE — Huszadik gyemiekét hozta a világra néhány nappal ezelőtt az észak-franciaországi Quende-ben lakó Jacqueline Roussel. A 39 éves, húszszoros családanya 21 éve ment férjhez. Valamennyi gyermeke él. Marcel Roussel, az apa, 46 esztendős, mezőgazdasági munkás. Fizetése 750 íYank,. ennek azonban többszörösét kapja családi pótlékként. Rousselék egy étkezésre tíz kiló buigonyát főznek: ha látogatóik vannak, huszonötén, haiunincan ülik körül az asztalokat. Legidősebb gyermekük, egy lány, most ment férjhez. Remélem, ez volt az utolsó! — mondta Roussehjé a huszadik baba világra jötte után, akinek keresztig az ;ják,-ha egy elköyetkpző atomháború miatt a-föld - apaságát egyébként Pompidou elnök vállalja,'.. Ruby Erzsébet
