Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-20 / 3. szám
Thursday, Jan. 20,, 1972 MAGYAR 9. oldal SÓGORNŐ — Kedves Homoki Erzsébet, az öcsém megnősült, egy született amerikai elvált nőt vett el, aki olyan buta, hogy nem is lehet elképzelni és azt mesélik, hogy a férje azért vált el tőle, mert nem bírta elviselni a butaságát. Ráadásul annyit beszél, mint Magyarországon egy piaci kofa. egy percre sem áll be a szája, egész nap megállás nélkül beszél, mindig megfájdul a fejem ettől a sok butaságtól, a férjem pedig már olyan ideges tőle, hogy este vacsora után nem akar miatta itthon maradni. Sajnos, együtt kell vele lakni, miután a házat az öcsémmel együtt örököltük az édesapámtól és a végrendeletben benne van, hogy nem szabad eladni, vagy megosztani a házat. Az öcsémnek nem akarok szólni a nő miatt’, mert egészen bele van bolondulva, és ha szólok, abból biztosan sértődés és veszekedés lesz, ami még rosszabb lenne. Szeretném a véleményét tudni, hogy hogyan lehetne elhallgattatni a sógornőmet, akinek nincs egy értelmes gondolata és nem lehet-e a végrendeletet megváltoztatni. VÁLASZ — A végrendelethez nem tudok hozzászólni, ez jogi kérdés, ügyvédtől kell felvilágosítást kérni. Ami a sógornőjét illeti, alighanem igaza van, hogy óvatosságból nem akar szólni az öccsének a sok beszéd miatt, mert a szerelem nemcsak vak, hanem ugylátszik süket is. A sógornője száját pedig nem ragaszthatja le ragasztószalaggal. Azt hiszem, sajnos, nincs más megoldás: vagy megszokni, vagy megszökni. Azt Írja, a sógornőjének nincs egy értelmes gondolata. Sajnos a Teremtő egyes embereknek rosszul adagolta a tulajdonságokat: azok is tudnak beszélni, akik nem tudnak gondolkozni. * * * MENYASSZONY — Kedves Erzsébet, a vőlegényem ügyében kérek tanácsot, akinek egy év óta vagyok eljegyzett menyasszonya, az eljegyzésre meghívtuk a rokonokat és sok ismerőst. Sajnos, az egy év alatt sok szomorú dolog történt. Nem tudtam jól, kicsoda. Először is megtudtam azt a csúnya dolgot, hogy azelőtt udvavarolt egy másik lánynak, járt hozzájuk és ellopott a házból egy arany cigarettatárcát, ami miatt a szülők kikergették. Többször mesélte, hogy nem ment a munkába, mert beteg volt és rájöttem, hogy ez sem igaz, olyankor éjszaka kártyázott és reggel nem tudott elmenni a munkába. Már tudom, hogy nagy kártyás és sok adóssága van. Azt is mesélte, hogy a kommunisták bezárták, mert Rákosi-ellenes röpcédulákat terjesztett és amikor a budapesti rokonoktól érdeklődni kezdtem utána, kiderült, hogy nem emiatt iilt, hanem lopásért csukták be, egyszer pedig pénzt csalt ki és özvegy édesanyja, aki akkor még élt, mindenét eladta, hogy kifizesse és ne kerüljön börtönbe. Legszívesebben szakítanék vele, csak akkor szégyellem magamat, hogy nem lett házasság és az ismerősök nevetnének rajtam, nem tudok majd a szemükbe nézni a szégyentől. VÁLASZ — Megesik, hogy egy férfi megjavul, megváltozik szerelme kedvéért. A vőlegénye nem tartozik ezek közé. Ha maga mellett meg akart volna változni, akkor őszinteséggel kellett volna kezdenie, ehelyett azonban még tovább is folytatta régi dolgait. Nem az a fajta, aki megjavul. Bontsa fel az eljegyzést, ne menjen hozzá. Mindig hangoztatom és most is csak azt mondhatom, hogy a házasság nem mások számára rendezett színjáték, hanem elevenünkbe vágó valóság. Ne törődjön mások véleményével. Nevessenek a kárörvendők, majd abbahagyják. Meghiúsult házasság sokkal kisebb baj, mint a rosszul sikerült házasság. * * * JULIA — Kedves Miss Homoki, egy nős férfi udvarol, aki azt mondja, hogy nem szereti a feleségét, válni akar tőle és el akar venni engem. Úgy gondolja, hogy elköltözik hazulról, ide költözik hozzám és majd aztán, ha kimondják a válást, megesküszünk. A válás biztosan pár évig tartana, miután a felesége nem akar válni és ez nagy akadályt jelent. Ö nem akar agglegény életet élni és ezért akarja, hogy együtt legyünk. Mit tanácsol? VÁLASZ — Elsősorban: nős ember házassági ígérete annyit ér, mint a szappanbuborék. Másodsorban nem olyan biztos, a törvényes válás, mert az nem válóok, ha a férj nem szereti a feleségét. Ne menjen bele ebbe a kockázatos játékba. Ne vállalkozzon arra, hogy női változatban eljátssza Jákob szerepét. Jákob a Biblia szerint 7 évig dolgozott Ráchelért, 7 évig várt rá, amig megkapta feleségül. Lehet, hogy maga évek múlva sem kapja meg férjnek ezt a férfit. ^ $ ÜZENETEK—1. S. M. (C.) Azt kérdi, mi a különbség amely, ami és amelyik között, mikor kell használni egyiket vagy a másikat. Az ‘amely’ névmást akkor használjuk, ha a tőmondatban megnevezett tárgyra, fogalomra vonatkozik. Például: ez a gondolat, amely állandóan foglalkoztat, add ide a könyvet, amelyet tegnap olvastam. Az ‘ami’ névmást akkor használjuk, ha a vonatkozó névmás az egész mondat tartalmára vonatkozik. Például: tégy, amit akarsz, mi volt az, aminek olyan nagyon örültél? Az ‘amelyik’ névmást akkor használjuk, ha több közül egyet választunk. Például: add ide azt a levelet, amelyiket tegnap kaptál. — 2. Szinészházaspár. Az első név téves. Dayka Margitnak semmi köze Bársony Istvánhoz. Bársonynak Dajbukát Ilona a felesége. A másik szinészházaspár, akire gondol : Gőzön Gyula és Berky Lili. SVÁJCI LEVÉL EMIGRÁCIÓS PROBLÉMÁK Magyarságunkat soraink között szokásos véleményalkotások látszólag merev kategóriák közé szorítják. Szokás — mondhatnám: sikk — önmagunkat a szalmaláng-lelkesedés iskolapéldájaként az egyén összes negatívumának erődjeként emlegetni. Még több önszidásunk szokás — vagy sikk — de most nem a többiről akarok beszélni. Arról viszont igen, hogy szokás mindezek hangoztatása után a megállapításokat életszagu anekdotákkal illusztrálni, s aztán a jovális kereskedősegéd gesztusával felvont vállal, széttárt karral és kifelé fordított tenyérrel megkérdezni: “Hát ezzel a söpredékkel akarsz te Engem (nagy E-vel) azonosítani ?” Kész a harag, ha nem ez a válasz: “Téged, barátocskám, semmiesetre sem!”. Hogy miért nem, essék itt arról pán szó. Arról, hogy mit nem vesz figyelembe a fenti módon szereplő hazánkfia, és mit nem kritizál ott, ahol pedig helye lenne a kritikának. Tényeken nyugvó igazság, hogy sorainkban bőven akadnak egymást megérteni nem tudó, egymás meggyőződését nem tisztelő csoportosulások. Különösen megfigyelhetők — mert itt szabad terük van — az emigrációban. Ezek tárgyalásánál mindjárt el kell határolni az egyéni ellentéteken alapuló összetűzéseket, A “helység kalapácsá”nak és a “fondor lelkületű egyházfi”-nak az ellentéte minden együttélő emberi közösségben előfordul, tehát nem magyar specialitás. Ha a közösség egészét veszedelem fenyegeti, az ilyen ellentéteket képviselő csoportok képesek a konfrontációra. Az elhatárolás után maradnak a politikai ellentétek miatt szembenálló csoportosulások. (Gazdasági érdekellentétekről ma már nem beszélhetünk, akadnak ugyan közöttünk haszonlesők, akik a külső anyagi segítség elapadásával az emigrációs közéletből úgyis kiszorulnak.) Politikai téren megtalálhatja — ha keresi a széthúzás okait: nincs a földön még egy olyan nemzet, amely történelmének utóbbi százötven esztendejében aranyi és olyan szöges ellentétben álló politikai irányzat ráhatásának lett volna kitéve, mint a magyar. Sokszor az egyes irányzatok hatása nem tartott olyan hosszú ideig, hogy a nemzet egészét áthassa, de a maga táborát sorainkban kinevelni mindegyik tudta, s tette. Ma megtalálható közöttük a Kossuth- és a Deák-párti, a republikánus és rojalista, a keresztényszocialista és szociáldemokrata, a nacionalista és a kozmopolita, az irredenta és a föderalista, az antiszemita és a cionista, a fasiszta és a kommunista, és még ki tudná megmondani, hogy az emberi fantázia izmusficam termékének a képviselője. Ezek egyenként és külön-külön hitet tesznek amellett, amit hajdani vezetőik sem gondoltak őszintén, s tán a maiak sem: hogy ők és csakis ők az egyedül hivatott önzetlen képviselői a magyarság érdekeinek. Természetes, hogy az ilyen rohamos és szöges változásoknak kitett közösségben politikai széthúzás uralkodik és természetellenes azt a magyar vér sajátosságaként beállítani. Ezen az állapoton az segít, aki résztvesz az emigráns közéletben, és segít a jóindulatú, de félrevezetett embereknek megmagyarázni, hogy nem a politikai tévutak valamennyi “elhivatott” szószólójának, de önmagának kell helyesen képviselnie a magyar érdekeket. Részt kell tehát venni az emigráns magyar közéletben. A nehéz kérdés a “de hogyan?”. Mert itt vetődik fel a csakugyan hátrányos magyar tulajdonság: az indviduum kritikai érzéke. Kidolgozott elveket és elképzeléseket a magyar, ha uj jövevény, kivétel nélkül mindig kritikával fogad. Ez még nem baj. Baj, ha ez a kritika öncélúvá válik, ha az okvetlen beleszólás vágya, ha a “szavam lenne benne” igyekezete gerjeszti beleszólássá a szerepvágyat. Ilyenkor a magamutogatás szinte kivétel nélkül pusztít és demoralizál. Valami egész a mélységig nyúló, alapjáig esöggesztő hatású demagógiává fajul ez a tulajdonság az emigrációs közélet egyes “vezető pozició”-ban levő úgynevezett egyéniségeinek a lelkivilágában. Ojk az ötletet, amely az ő fejükben született meg, sokszor megvalósithatatlannak ítélik, s ezzel “ex cathedra”, mintegy hatalmi suiylyas elnyomják még a helyes kezdeményező előtt is. Emigráción tagjainak segítségére ritkán volt olyan szükség, mint ma. Széttagolt nemzetünk azonban mégis közösség, amely a neki ártó szűklátókörű, öncélú kritizálókat és ráülő hatalmaskodó demagógokat egyaránt ki fogja vetni kebeléből. Nekünk az segít, aki alázattal, aki a nemzet féltésével közeledik problémáinkhoz. Tudom, szerencsére sokan vannak már közöttünk, s még többen hajlamosak az önvizsgálat, az önkritika segítségével ilyenné válni. Nagy Csaba (Zürich) GONDOLATOK Jő, ha valakinek a saját öregkora csak akkor jut eszébe, amikor meghívják más nyugdíjazási ünnepségére. Ha valaki elvesztette az óráját, attól még neki is múlik az idő. * Figyelmeztető szavak: Ha kilencszer ér balszerencse. az kilenc balszerencse. De tiz balszerencse már vétek. ❖ Addig jár a korsó a kútra, amig nem működik a vízvezeték. Gyermeket nevelni: a legjobb nevelés a szülőknek.
