Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-18 / 20. szám
Thursday, May 18, 1972 MAGYAR HÍRADÓ 15. Aldaf TÖRTÉNELMI APRÓSÁGOK: A MAGYAR MÚLTBÓL AZ EMBER MINT ZÁLOGTÁRGY — AZ ELŐIDŐKBEN Ismeretes, hogy Zsigmond királyunk még akkor is örökös pénzgondokkal küzdött, amikor a magyar és a cseh trónus elnyerése után a németrómai császár trónját is elnyerte. Hosszan tartó londoni és párisi időtöltése után csak úgy tudott nagyobb pénzkölcsönre szert tenni, hogy bizonyos nyugat-európai bankároknál zálogba vetette hűséges udvaroncát, kísérőjét, udvari történetíróját, Eberhardt Windecke mestert. Windecke maga irta meg, hogy addig volt Hollandiában a hitelezőknek kényszerű vendége, mígnem Zsigmond — holmi jóféle körmöciek ellenében — kiváltotta hivséges emberét. Ha emberről, mint zálogtárgyról későbbi adataink nincsenek is, holmi ember-vásár féle dolgok később is történtek. így például 1731-ben Magyarország nemcsak lovakat, de hozzájuk huszárokat is exportált Szászországba. A szász herceg a bécsi Haditanácsot kérte: magyar huszártestőrsége kiegészítésére engedje meg a tanács, hogy magyar huszárokat toborozhasson s húsz jó magyar lovat vámmentesen vihessen ki Eisenbachba. Bécsbe, majd Budára küldte evégett Nemzetes Székely Mihályt, testőrhuszársága toborzó őrmesterét. A “huszár nem vámköteles — szegezte le a Haditanács —; a paripa annál inkább." A lóállomány csökkenése miatt a lókivitelt vámokkal sújtották. Ám Végül, “hogy ilyen nagy és jelentős fejedelmi család jóindulatát megtartsa", a bécsi udvar mégis vámmentessé tette — a magyar huszár után — a magyar lovat is. BUDAI ÖTVÖSÖK 1505-BEN Az Újvilág felfedezése és az amerikai aranynak Európába áramlása előtt Európa egyik leggazdagabb arany-ezüst bányavidéke Magyarország volt. A nyersanyagokban való gazdagság párosult a magyaroknak már a honfoglalás óta emlegetett pompa-szeretetével. Ezeknek a fémeknek a feldolgozásával foglalkozó ötvösök kedvelt iparművészek voltak. Az ötvösséget az iparművészet a magyarság “nemzeti muiparának” nevezi. A középkorban a magyarországi ötvösművészet fellegvára Buda lett. 1250-55 óta itt verték a magyar pénzt is, egészen a 14-ik századig. Egy időben a budai Vár egyik utcájának Ötvös utca — vieus Aurifabrorum — volt a neve. 1505-ből fennmaradt Budának egy tizedjegyzéke. Ez az összeírás a budai határ földtulajdonosainak nevét és földjük, szőllejük helyét — a dűlök nevét — tünteti fel. Eszerint 1505-ben Budán a következő ötvösök voltak földtulajdonosok: Fekete Ötvös János Dinnyemálon — Ötvös Tamás Formánkuton — Ötvös Mihály a Kégler-díilöben — Ötvös János az Arany verem-dűlőben — Öreg Ötvös István Dinnyemálon — Ötvös Péter aranyműves Rózsamálon — Ötvös Imre Tükör - málon — Ötvös Mátyás a Mandulás-dűlőben — Ötvös Imre ugyancsak Dinnyemálon. A budai ötvösökkel nemcsak mint szőlőbirtokosokkal és budavári háztulajdonosokkal találkozunk. Akadtak köztük tanácsurak, sőt, budavári bírák is. BUDAPEST LEGRÉGIBB GYÁRA — A SZABADSÁGÉRT A Valero-féle pestvárosi selyemszövö a 19-ik század elején az első gyárnak nevezhető magyarországi ipartelepek egyike volt. A reformkorban Valero Antal, a gyár akkori tulajdonosa, Kossuth Lajos oldalán tevékenyen résztvett az önálló magyar iparért küzdő Védegylet munkájában. Valero, aki Széchenyi Istvánnal is személyes barátságban állt, 1848-ban a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöki tisztét is betöltötte. Pestvárosi gyáruknak és cégházuknak díszes, klasszicista épületében ma a Honvédelmi Minisztérium Honvéd-utcai részlege helyezkedik el. A Valero-gyár az 1830—40-es évekre pompás, a francia selymekkel vetekedő kelméket készített. Az a selyemszövésü arcképük, amely József nádorról még 1846 előtt készült, valóságos iparművészeti műremek. 1848-ban pedig a gyár Kossuth Lajosnak — akkor még pénzügyminiszternek — alakját szövette selyembe. Ebből a Kossuth-képből egyet a ikiscelli Muzeum őriz. Egy másik példánya töredékesen úgy maradt meg, hogy az Gál Ferenc, a gyár fötisztviselője — Pest és a gyár elhagyásakor — a szövőgépről tépte le, s zsebórájába rejtve őrizte meg.-A szabadságharc bukásával a reformista szellemű gyárigazgató, Valero Antal is a proskribáltak listájára került. (A régi gyártelep helyét őrző Valero utca nevet nemrégiben — oktalanul — megváltoztatták.) Dénes József FIATAL MAMÁKNAK: FÉL A GYEREK Minden felnőtt ismeri a félelem kínzó érzését. A gyerek jobban és többet fél, mint a felnőtt. Ez természetes, hiszen kisebb, a veszélyekkel szemben védtelenebb. Ezért szüksége van arra az érzésre, hogy vigyázzunk rá. Ha ezt tudja, kevésbé szorítja az a meghatározhatatlan “valami" a szivét. A félő gyereknek sok segítséget nyújthatunk, ha megértjük félelmét. Mit jelent megérteni a gyerek félelmét? Ha a kutyától, vagy az idegentől fél, hagyjuk, hogy belénk kapaszkodjon vagy fogjuk meg a kezét. Ha nehezen alszik el, mellé ülünk, ha éjjel felsír .megnyugtatjuk. Ha az esti órákban a kutyáról, a farkasról, az alagutról, a rossz emberekről kérdez, kérdéseire türelmesen és sokszor válaszoljunk. Mert nem azért kérdezi újra és újra ugyanazt, mintha nem tudná előre, hogy mit fogunk felelni. Hanem azért, mert sokszor akarja hallani a megnyugtató szavakat. Sokan azért nem merik hosszan, türelmesen nyugtatni a gyereket, mert félnek, hogy a végén megszokja: este mellette ülnek, mesélnek neki, éjjel felébresztheti szüleit. Hogy ezt elkerüljük, a gyereket úgy kell megnyugtatni, hogy az ne legyen uj, rossz szokások kiindulópontja. Ha éjjel felsír, mellé kell ülni, ha kéri, ölbe kell venni, de nem szabad neki mesélni, énekelni, enni adni, nem szabad játszani vele, felnőttek közé vinni. Tehát nem szabad szórakoztatni, mert ezek a “megnyugtatási módok” érdekesek, s ezeket a gyerek a félelem elmúltával is igényelni fogja. Ha azonban csak a biztonság érzését kapja meg, az “unalmas" vigasztalást,, az csupán addig lesz számára érdekes, amig fél. De hiszen a gyerek nem azt mondja — hallható gyakran az ellenvetés —, hogy “anyukám, félek, ülj mellém”, hanem azt, hogy “pisilni kell", “vizet kérek”, “én is nézni akarom a TV-t”. Hadd válaszoljak erre József Attila szavaival: Mint gyermek, aki már pihenni vágyik és el is jütött a nyugalmas ágyig még megkérlel, hogy “Ne menj el, mesélj"— (igy nem szökik rá hirtelen az éj) s mig a kis szive nagyon szorongva dobban, tán ő se tudja, mit is kíván jobban, a mesét-e vagy azt, hogy ott legyél". A gyerek nem tudja, de mi tudjuk: azt kéri, hogy: “ott legyél”. Akkor miért kér mesét, vizet, bilit? — vetődhet fel a kérdés. Azért, mert másképp nem éri el azt, amit akar! Mert gyakran a szülők viselkedése kényszeríti rá a gyermeket arra, hogy ürügyet találjon, amellyel magához csalhatja szüleit. De nem lenne egyszerűbb mindezt ürügy nélkül is megadni neki? Olykor azonban nemcsak azzal hibázunk, ha a félő gyereket megnyugtatás helyett szórakoztatjuk, hanem azzal is, ha félelme miatt megszidjuk, hogy: hogyan tud ilyen butaság miatt félni", vagy éppen megbüntetjük, mert félelmével zavar minket. Nehezen lehet annál rosszabbat elképzelni, mintha olyankor büntetjük a gyereket, amikor fél. Ettől csak még jobban fog félni. Van olyan gyermek is, aki a büntetés ellenére sem képes félelmét elnyomni. Hiába verik meg minden éjjel, újra és újra felébred, s szüleit is felébreszti. Annyira fél ugyanis, hogy inkább még a verést is eltűri, csakhogy maga mellett tudja apját, anyját. S van olyan is, aki a büntetéstől, a szülők haragjától való félelmében elnémul. — Egyedül alszik el a sötétben, de ezer rémkép veszi körül, s mégsem ébreszti fel szüleit. A szülők pedig nyugodtak — mondják: ugye, érdemes volt elverni, azóta hallgat —, s nem gondolnak arra, hogy a visszafojtott félelem milyen romboló munkát végez a gyerek lelkében. Az ilyen félelem a gyerek lelkét még nappal is nyomja. Játéka pedig vad lesz, sokszor ijesztgeti társát, testvérét, miközben ő maga minden apróságtól rémüldözik. Végül még egy gondolat a gyerek félelmével kapcsolatban ne ijesztgessük azzal, hogy: beduglak a fali szekrénybe. Mint szülő, ha rajtam állna, az utcán plakátot tennék ki; ez egy kisgyermeket ábrázolna, s az ő szemével — alulról fényképezve mutatnám az óriás felnőtteket, ezzel a felirattal: “Ne ijessz!” Tardos Anna ERZSÉBET, GIZELLA... Május magyar szentjei között időrendben elsőként az Árpád-ház utolsó tagját, Szent Erzsébetet kell említenünk, akinek ünnepét május 6-án ülték meg eleink. III. András lánya volt, 1293- ban született Budán. Atyja halála után mostohája, Habsburg Agnes, Bécsbe viszi. Habsburg Henrikhez akarják kényszeríteni feleségül, de ellenáll, kolostorba vonul a svájci Thössbenben. Itt halt meg 1336, május 6-án. A honvágy szentje. Utolsó imádságában igy panaszkodott: “Úgy válók el a földtől, hogy nem emlékszem, láttam-e valaha csak egy ismerőst atyám országából, mióta hazámtól elszakadtam.” Ez a nap még egy magyarországi szentéletü egyéniség, Boldog Alemannus János iró emlékét őrzi, aki “sok monostorunkban nagy szorgalommal irta elegáns könyveit”. Igen szép kort ért el, 1517. május 6-án halt meg Remete Szent Pál magyar rendjének csuthi kolostorában. Május 7-én volt Boldog Gizellának, Szent István király feleségének napja. Regensburgban született Henrik bajor herceg lányaként. Négyen voltak testvérek, köztük a későbbi német-római császár, Szent Henrik. Első nevelőjük Szent Wolfgang (magyarul Farkas) regensburgi püspök volt, majd Gizella, a kor nagy szellemi központjába, a gandersheimi női bencés kolostorba került, ahol annak idején a világhírű bencés apáca, Hrosswitha is működött, Érthető, hogy Gizella nemcsak jámbor lett, de nagy műveltségű is. Nehezen hagyta el a kolostort a magyar király kedvéért is, bár szerelemre gyulladt a fiatal magyar uralkodó iránt, amikor az személyesen ment el érte. Nemcsak szivét adta férjének, de tudását is uj nemzetének. Grandersheim szellemét igyekszik átplántálni Veszprémbe, amikor itt “mivesházat” létesít, ahol maga rajzolja az általa építtetett templomok számára készülő miseruhák terveit. Családi életében bőven volt kereszt. Öt gyermeke közül három csecsemő korban meghalt, csak Imre és Hegvig maradt életben. Imre meghalt, Hedvig az angol trónörökös feleségeként meszszire került. Nem csoda, hogy István király halála után visszatért szülőföldjére, s újból kolostorba vonult, Passauban. Itt halt meg 1095. május 7-én, “cum annum aetatis centesimum sperasset" — mikor élete századik esztendejét meghaladta —, hogy az “Ungaricae Sanctitatis Indicia”, a tizennyolcadik század elején megjelent magyar szentek életrajza írja róla.
