Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-18 / 20. szám
16. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, May 18, 1972 ❖ ❖ ❖Elbeszélések és igaz történetek V ❖ ❖ ❖ ! HAJTÓVADÁSZAT (Folytatás) Vadászatunk végeztével, a szokásos banr kett után, az édes csemegével együtt összeadván a költségek summa summarumát, s ezt loyaliter megosztva a jelenlevő vadász társak számával, mindegyiktől beszedve a tőle járó összeget. Pontossága, járatossága illyen sokoldalú bonyolódott számításoknál, jó akaratán kívül, onnét eredt, hogy Prevost egy a gabona tőzsdén előkelőbb Makler 'háznál segédeskedett. Mind ezen jó tulajdonságainak elismeréséül, mi is, kevés kivétellel, rendesen ő reá bíztuk az élelmezési mesteri teendőket. : Az idő alatt, mig én illy érdekes változatossággal összeállított tagtársaimat morális és physikai jellemzésükkel bemutattam, ezek hatalmasan bevágtak a feltálalt élelmi szerekbe. Igen óvatosan cselekedett Prevost barátom, hogy a holnapi nap, az erdőben feltálalandó reggelire, és az esti bekövetkezendő bankettre is gondolván, az ezekre szükséges étel és italokat előre biztos helyen, távol a harapós fogadtól, reserválta. Egy nagy darab csontos húst, a hozzá tartozó zöldséggel, gyökerekkel átadta Vadászunk nejének a másnapi ebéd levesére. Több pár vékony kolbászok, a hozzájuk járó krumpli és tormával szintén a konyhába adattak. Egy szóval a holnapi lukullusi ebéd főtárgyai biztosítva lettek. Gyomrunk jól megtelt, ennek tömött tartalmát három-négy pohár theával feláztatva, rágyújtottak a büdös szivarkákra. Öt perez múlva nem láttuk egymást a sürü füst miatt. A lefekvésnek ideje is eljött. Holnap jó korán kelle felkelnünk. E kurta napokban, vadászatunk ideje, azaz lehetősége is kurtára volt szabva. Reggeli nyolez órától délután négy, legfőbb öt óráig! Leszámítva a helyre érkezést és a fölöstökömi nyugvó időt, hat — ha jól megy nyolez hajtásnál többet nem várhatunk. Leszedték az asztalt, s a mint ennek valami részecskéje megürült, ezt azonnal elfoglalta valamelyik tagtársunk töltés tárczája. Voltak ollyanok is, akik, otthon nem találva vagy nem keresve erre időt, asztalunk szabad részét reserv töltések készítésére használták, égő szivarkáikat a nyitott puskapor mellé helyezvén a legkönnyelmüebb nyugalommal folytatták veszedelmes munkálatukat, mellyet végtére az ez által nyugtalanított összes társaság vétója szüntetett meg. Ebben is a mi Színészünk tüntette ki magát. Társaink fele része már aludt, ő pedig még mindig csavargatta a tambour srófját, kalapácsolta az ő annyira veszélyes patronait. Végtére ez is lehevert. Egyik-másik félig alvó felemelkedett, hogy alvó helyét kényelmesebben rendezze, kabát vánkosa alá csizmáit dugva. A zsebórák recsegő zenéje hallatszott a mint azokat egymás után felhúzták. Az idő összehasonlítása most is a szokásos fertály, fél és egész órai különbséget mutatta. Ez a délben elsütött vári puska után, ez a nap óra után, amaz a pulkowai Abserwatoriummal electrizálással összefüggő városi könyvtár órájának mutatására irányozta óráját, s ezen teljesen megzavaró eredmény után, sem tudva hányat ütött az óra, chronometerjét eldugva, kinyujtóztak és füstöltek tovább. Most kezdődtek, elalvás előtti imádságul, az adomák, ezekből a régóta ösmertek, vagy még nem ösmertek, (a mi nagy ritkaság volt!) egyenlő tetszéssel, elnézéssel fogadták. Az ösmertek, mint elaltató szer, benső hálás érzésben részesültek. Csak a mi építészünknek voltak ujdonnan elsütött vagy élezés átdolgozással felmelegitett, egyhangú hahotákat kifacsaró adomái. Az asztalon égő gyertyát fújással, vagy rája dobott harisnyával valaki a hozzá közelebbek közül eloltotta. A beállott sötétben a mi építészünk pedig csak folytatta az adomáit. Komikus vadász kalandok elbeszélése után, jöttek a már nem puritánus füleknek való furfangos talányok, mellyeknek még furfangosabb feloldásain a legharczedzettebb strázsamester is elpirulhatott volna. Az építész nyelve egy féldisznóságban megakadt és a többiek is elszenderegtek. Fél álmosan áttekintettem ezeken a sötét padlón kifehérlő nyolez emberi tetemeken, a kik elhagyva otthoni puha, ruganyos ágyaikat, comfortalbilis hálószobájukat, itt a kemény padlón henteregtek, s ide-oda hánykolódva kerestek kevésbé fájó fekvő helyzetet. Csodáltam a vadászati szenvedély ellenállhatatlan varázserejét. Holnap késő éjben, talán csak holnap után korán reggel, átfagyva, összetörve, fáradságos ut döczögésétül, a cognac áldomásoktól meggyulladt rekett gégével, nehéz fővel, kifáradt szemekkel térnek oda vissza Pétervárba, de már útközben arra gondolnak, miilyen mulatságos, milyen egészséges lesz a jövő hét szombatén megint Irinowkában ugyan ezeket az élvezeteket felkeresni. IV. Felállnak a hajtők “Párá sztávát goszpodá!” (ideje felkelni uraim) ezen harsogó szavakkal, mint az utolsó ítélet trombitája, lépett be vadászunk a gőzölgő Szamovárt a reggeli theához behozván. Illyen alkalomnál soha sem késtem a felkeléssel és felöltözködésse,l hogy ha lehet, hát legyek az első a mosóhelynél. Felhúztam a nadrágomat, vadász csizmáimat. Szappan, fésű, kefék, törölköző kendő, egy üvegecske kölni vízzel kezeimben siettem ki a folyosóra. Ott egy pádon két nagy és mély közönséges cserép edényekben félig telve jéghideg vízzel volt a mi chambre de toilettünk. Vadászunk két idősb fiai is ott állottak már, két ép olly hideg, egyenesen a kutból merített vízzel töltött nagy mérvű korsók mellett, készek a tiszta vizet, a mint épen kívántuk, a fejünkre, vagy a kezeinkre önteni. .Siettem vissza a meleg szobába, jól befecskendezett mosódzó helyemet egy más, erre már várakozó barátomnak átengedve. Mikor beléptem a szobába, majdnem hanyatt estem az abban uralkodó bűztől. — Hagymás kolbász, különféle sajtok, tiz pár, tudja a manó miilyen büdös kenőcsökkel bekent vadász csizmák, tiz ember éjjeli Htjukban eltévedt sóhajtásai, a meghűlt szivar és szivarkák füstje, mind ezek az aromák az ébredő társaság mozgásai által öszszekeverve intoxikálták a friss levegőből bejövöt. Orrom elé tartottam a kölni viz fiaskót, befecskendeztem a szobát is, de mind ez keveset használt. Lenyelve két pohár theát, hozzá harapva egy sózott szarvast (kiflit) rágyújtottam egy jó szivarra és siettem ki a friss, őszi, jobban mondva téli levegőbe. A négy hintó, tizenkét lovaival, ezek pokrócczal befedve, ott állt az udvarban. A kocsisok dörzsölték s étették már lovaikat, — nyakukra lógatva a zabzsákot. Ők maguk forró vízzel meghigitott theát ittak, jókora öblös edényekből, a ezukrot hozzá pedig egy darabból aprónként ledarapdálva nyalogatták, ollyal formán, mint minálunk a keserű herbatét isszák, fogukon és ezek hátán fekvő ezukron át szijva a nedvességet. Többször néztem, hogyan esznek ezek az emberek. Kocsisaink épp úgy hajtóink is, ha valahogyan szert tehetnek fehér kenyérre, pláne még zsemlére, ezt — előhúzván tarisznyáikból megkeményedett fekete kenyerüket, melyet ha lehet a mi sonkánk levágott szalonnájával előbb bekennek — vékony szeletekre vágva fekete kenyerükre rárakják, s ezt a sandwich félét mint valami különös csemegét eszik. Szinte igy, szivaraink, szivarkáink eldobott maradványait felszedik és kiöntve az el nem égett dohányt, ezt az ő kapa dohányukkal összekeverve valami áztató újságpapírba beletekerik. Dohánnyal ők ezen papír tekercsnek csak a felét töltik meg, a másik üres felében pedig pipa formában összehajtják. Ezeket az improvizált szivarkákat nagy élvezettel és folytonos köpködéssel szijják. Vannak köztük ollyanok, a kik e czélra újság vagy más féle papír darabokat salitromban áztatnak. Az ebből hengeritett szivarka aztán magától ég és a nyári száraz időben nem egy, Oroszországban olly gyakran támadó mocsár és erdő égéseknek az oka. (Folytatjuk) jfä
