Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-04 / 18. szám
SZÁZLÁBÚ SZERELEM Irta: HALÁSZ PÉTER 6. ol,iaJ _____________ Magvak HÍRADÓ_______________________________Thursday, May 4tfa, 1»72 Az átlagember, áki létért való küzdelmei során az élet mindennapi kérdéseire keres — és csak nagyritkán talál — magyarázatot, nem is hinné, hogy a tudomány áldozatos munkásai mi mindenre gondolnak. Az angliai Manchester üniversityn ezen a héten a zoológusok második világkongreszszusukat tartják, amelynek középpontjában az úgynevezett “millipede”-k, tehát a százlábú, vagy ha úgy tetszik, ezerlábu bogarak életkörülményeinek tüzetes vizsgálata és minden részletre kiterjedő elemzése áll. A laikus ilyenkor eszmél rá, hogy voltaképpen semmit sem tud a százlábúak belső, intim életéről, nem ismeri azok gondolatait, konfliktusait, csak jönnek,mennek szegények a maguk száz lábán, anélkül, hogy az emberiség nagyobb része ügyet vetne reájuk. Nem igy azonban a tudósok, akiknek gondos és odaadó figyelmét szerencsére semmi sem kerüli el. A manchesteri világkongresszuson a világ minden részéből összesereglett tudósoknak ezen a héten módjuk nyílik arra, hogy kicserélhessék tapasztalataikat. A kongresszus első két napját a hét elején a tudósok a százlábúak szerelmi életének kiértékelésével töltik. Az átlagember, ha olykor-olykor eltűnődik is a kérdés fölött, hogy vajon milyen a. százlábúak szerelmi élete, rendszerint lelki megnyugvást talál abban a feltételezésben, hogy a százlábúak szerelmi élete minden bizonnyal mentes a nagyobb bonyodalmaktól. Mennyire nem igy van! Elsősorban, amint ezt most megtudtuk a manchesteri világkongresszus eddig kiadott jelentéséből, a százlábú bogarak világtalanok és ez a körülmény párválasztásnak és udvarlásnak sajátságos módszereire kényszeríti őket. Vagyis a dolog nem úgy van, hogy egy százlábú fiatal ur sétál valahol és szembejön vele egy százlábú lány és a fiatalúrnak megtetszik a százlábú lánynak mind a száz lába és erre leszólitja az első sárikon, mondván, hogy : kisasszony, nem találkoztunk mi már valahol?” Á, az ügy korántsem ilyen egyszerű, minthogy a százlábúak, sajnos, nem látják egymást. Ilymódon a sétáló százlábú fiatalúr és a százlábú nőstény úgyszólván észrevétlenül osonhatnak el egymás mellett. Ennek következtében, ha a százlábú hímnek nősülési szándéka van, akkor hívnia kell egy százlábú lányt, vagyis a szórós értelmében meghirdeti magát. De hogyan teszi? Éppen ezzel foglalkozik a manchesteri világkongresszus. Az első napon a tudósok meghallgatták dr. Ulrich Haaker, a hamburgi egyetem zoológiái professzorának hangfelvételeit. Haaker nem sajnálta a fáradságot, hogy tüzetesen végére járjon a kérdésnek, beutazta Dél-Afrikát, a Pireneusokat,' s a világ más tájait, hogy hangszalagra vegye: miként hívják párjaikat a fejüket házasodásra adó ifjú százlábú hímek. A tudósok meghallgatták a felvételeket s minden egyes felvétő). visszajátszását ankét követte. A délafrikai labdacs-százlábú párhivásáról készült hangfelvétel különösen hosszú vitát váltott ki. A labdacs-százlábú onnan nyeri nevét, hogy amikor párválasztásra határozza el magát, akkor labdaccsá gömbölyödik, annak jelzésére, hogy senki no zavarja és 21 pár lábából kettőnek egymáshoz dörzsölésével messzehangzó zajt csap. Ez t -gyhangzik, mint amikor valahol hasábfát fűrészelnek. — Ha az ember számára nem is hangzki valami kellemesen—mondotta dr. Haaker — biztosak lehetünk abban, hogy zene a férjhezmenni vágyó százlábú lányok füleinek. Érdekes az is, ahogyan a százlábú nőstény beleegyezését közli a hímmel. Odasiet hozzá s megnyalja a térdkalácsát. Ez jelenti azt, hogy igen-t mond. Sajnálatos módon, a kongresszus idevonatkozó anyagát öszegező jelentésből nem derül ki világosan, hogy a hajlandónak mutatkozó százlábú nőstény a százlábú délafrikai hímnek hány térdkalácsát nyalja meg, mindkettőjük érdekében reméli azonban az ember, hogy nem az összesét. Ezután sor kerülhet a mennyegzőre. A kongresszus természetesen behatóan foglalkozott az angol százlábúak szerelmi életének részleteivel is. A leglátványosabb angol százlábú-fajta az úgynevezett chordeuma merőben másféle jelzéssel keres arát. A chordeuma a fejét a földhöz veri, méghozzá másodpercenként ötször. Addig teszi ezt, mig a közelben levő nősnyek közül az, amelyik még nem adta szivét másnak, odasiet hozzá. Hogy aztán az egybekelés után hányszor veri fejét a földhöz — vagy a falba — az angol százlábú, arról mindezideig nem tudósította a laikus nagyközönséget a manchesteri világkongresszus. Vérfürdő Amazóniában (Folytatása a 5. oldalról.) -nyein keresztül —, a nagy nép- és nyelvcsaládokkal, a mítoszokkal, a mindennapokkal, majd a civilizáció pusztításával. “Indiánt ölni nem gyilkosság” — ez az egyik fejezet cime s nemrég olvastam Paulo Nogueira Neto professzor, a sao-pauloi, egyetem tanárának nyilatkozatát, amelyben többek között azt mondja, hogy Brazíliában még soha senkit nem büntettek meg azért, mert indiánt gyilkolt! Nem lehet megindultság, indulat és lázadó harag nélkül végigolvasni azokat a fejezeteket, melyek elmondják, hogy a fehér hódítók mily következetes kegyetlenséggel pusztították és pusztítják ma is az indiánokat. Mert a könyv szerzői bizonyítják, amit tapasztalataim alapján magam is vallók, hogy az indiánt nemcsak fegyverrel lehet megölni, hanem a számára merőben idegen civilizációval is. Milyen kétes érték az, amit a misszionáriusok adnak, szétrombolva az ősi indián világot, a mítoszt, csak azért, hogy helyébe adjanak egy másikat, amely az indián számára idegen, elérhetetlen. Nem véletlen, hogy Brazília legnagyobb indián ismerői, a Villas-Boas testvérek, a xingu indián területeknek a közelébe sem engedik a misszionáriusokat. “Mentsétek meg az indiánokat!” — kiált szinte az olvasóra ennek a résznek az utolsó fejezete. “Aki tudomásul veszi a botrányt, aki belenyugszik, hogy ilyen bűncselekmények történnek, maga is cinkossá válik!” — vallja a két francia etnológus. S valóban ma, amikor az emberiség lelkiismerete megszólal a Biafrák, a My Laiok láttán-hallatán, amikor a hitleri haláltáborok fojtogató füstje még érződik, nem jogos-e ez a szenvedélyes kiáltás a pusztuló indiánokért? Kérdés,, hogy az arra illetékesek meghallják-e? Őszintén szólva, ennek jelét alig láthatni. Ilyen vagy olyan eszközzel, puszkagolyóval vagy “civilizációval”, kegyes szavakkal, vagy nyíltan hangoztatott “gazdasági” meggondolásokkal folyik tovább a pusztítás. S milyen ironikus, a világ legfontosabb nemzetközi fórumán, az Egyesült Nemzetek előtt nincs senki, aki az indiánoknak szószólója lenne; ez az egyes országok “belügye” csupán . . A könyv harmadik, utolsó része — Szilbakó éneke — a szerzők utinaplójának egy szépen megirt részlete, amely izgalmas kiábrándulást ígér az őserdő vad szépségei és az indiánok közé. Az értékes kötet fordítását Bibó István végezte lelkiismeretesen és művészi igénnyel. Az utószót és a jegyzeteket Boglár Lajos irta, aki a legkiválóbb magyar etnológusok egyike és aki több kutató expedíciót szervezett Braziliába és Venezuela őserdei trözsei közé. Szemléltető térkép mutatja a legfontosabb törzsek (vagy egykori törzsek!) és nyelvcsaládok földrajzi elhelyezkedését. A francia kiadó előszava azt írja: “Alig vannak egymiüióan — egyesek szerint négyszázezren — mások szerint kétmillióan” az amazonaszi indiánok. Én úgy vélem, hogy nem az optimista, hanem a pesszimista becslés jár közelebb az igazsághoz. De nem is a szám a döntő, hanem a történelmi tény: ötszáz éve irtják az indiánokat, s itt lenne az ideje annak, hogy a tisztességes lelkiismeretét felrázó hang után, az arra illetékesek — tegyenek is valamit! Nem elégtételként — azt már úgy sem lehet! — hanem becsületből és emberségből! NŐI SAROK: "KERESEM A BOLDOGSÁGOM’' Lana Turner, az 52 éves filmsztár nyolcadszor is elvált és ezzel megdöntött minden eddigi világrekordot. Az ötvenes évek hires sztárja a napokban “ün nepelte” nyolcadik válását. Ezúttal a nála tiz évvel fiatalabb Ronald Dantetől vált el, aki inkább csak Lana férjeként tett szert hirnévre. Ronald azonban Lanának csak a hetedik férje volt, mivel egyik férjével Lana Turner kétszer kötött házasságot és kétszer vált el tőle. —Rossz nyelvek azt mondják, hogy ön, miután filmszereplésével nem véste be eléggé nevét a filmtörténetbe, azzal akar emlékezetessé válni, hogy megdöntötte a válások világrekordját. — Tudom, butábbnak tüntetnek fel, mint amilyen vagyok. Nem törődöm vele. Talán nevetségesnek tartja, de én hiszek a házasságban. Nem mentem volna férjhez nyolcszor, ha nem hinnék a házasságban, nem igaz? Csak éppen az a baj, hogy sohasem találkoztam a megfelelő férfival, aki mellett megmaradhattam volna. De még mindig nem tartom kizártnak, hogy előbb vagy utóbb találkozom az igazival. Továbbra is bizom a házasságban, és még mindig remélem, hogy egy napon majd egy gyöngéd és őszintén szerető férj mellett élhetek. — Mit vár a jövőtől? — Hiszek benne, hogy eljön ez a pillanat. Gondoljon csak Liz Taylorre: ki hitte volna, hogy Burton mellett megtalálja a végleges boldogságot? És lám, milyen boldog. Szerencsés asszony. Ö megtalálta az igazi, neki való férfit. Remélem, hogy egy napon én is megtalálom. Mindegy, hogy mikor. Fő, hogy a reményről soha ne tegyünk le. Bodor Ilona H - U - M ~ 0 - R — Kedves doktor ur — mondja a hála könnyeivel a szemében a páciens, miközben elbúcsúzik az orvostól. — Köszönöm önnek! Mondja, most mindörökre kigyógyultam a kleptomániából ? — Igen, emelt fővel mehet haza, és nyugodtan nézhet az emberek szemébe ... De ha visszaesés következne be állapotában, hozzon nekem egy mini-televiziós gépet. ☆ ☆ ☆ Az állatkertben csimpánz születik. Az öreg csimpánz rosszallóan néz az utódjára. — Ne búslakodj — nyugtatja meg a felesége. — Az első napokban minden majom úgy néz ki, mint egy kis ember, de aztán ez elmúlik. Halász Páter
