Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-04 / 18. szám
Thursday. May 4th. 1972 MAGYAR HIRaDO 5. oldal * KÖTELEZŐ FOLYTATÁS Irta: PAPP VARGA ÉVA Talán emlékszik még a szives olvasó, ott hagytak abba, hogy a mai nőnek sokat kell szenvednie, hogy fiatalságát megtarthassa. Érdekelt az, ami a tapasztaltak után még következhet..., tehát újabb lépést tettem ebben az irányban. Nem akarok jobbnak látszani, mint amilyen vagyok, igy nem áilitom, hogy csak a riport miatt vetettem magam alá újabb kezelésnek. Nem- A hires Bimini gyógyfürdőbe azért mentem el, hogy szabadj egy eme t felhasználva élvezzem mindazt, amit a reklámok Ígérnek ... * * * A gyógyintézet irodájából lépcső vezet az emeletre, ahol a sorbanálló fürdőkabinoknál fekete nők teljesítenek szolgálatot. Mikor a vetkőző kabinból kijöttem, egy terjedelmes fekete leányzó beültetett egy fürdőkádba, és figyelmeztetett, hogy ha már nem bírom a forró kénesvizet, csöngessek neki, azonnal jön. Mivel a kíváncsiságom erősebb, mint a szivem, nemsokára hívtam is és hallottam, amint ennek nyomán valaki kiáltott őrzőangyalomnak: — Kathryn . , Kathryn . . .. ! Érre a nő bejött és intett, hogy kövessem. Furcsa eszmetársulássp.1 jutott eszembe a gyermekkori “rigmus”, amit énekelni szoktunk, ha a kertben egy katicabogár a kezünkre szállt: “Isten katicsfcaja, hová viszel engem? Égbe? Földbe? Tüzes kemencébe?” Ha aztán elszállt a bogárka, az azt jelentette, hogy a mennyekbe jutunk, de ha a kezünkön maradt, azt égi jelnek tekinthettük, hogy bűneinkért a tüzeskemencében fogunk szenvedni . . . Nos, engem már utóiért a bünhődés ... a kedves arcú fekete betessékelt egy óriási helyiségbe, ahol a falak mentén körül úgy álltak a sütőkemencék, mint egykor Józsi bátyám pékségében Kassán. A különség csak annyi volt, hogy ott fával fütöttek, mig itt hatalmas villanykörték világították be egy-egy kemence belsejét. Láttam, hogy legtöbben már bámulták az áldozatok . . . Egy üreset kinyitott a lány és kihúzott belőle egy olyan alkalmatosságot, mint egy vasalódeszka. Husszuságban kb. akkora volt, mint egy átlagos nő testhossza. Mikor a nö ráfeküdt és betolták a sütőbe, csak a feje maradt ki a nyíláson — de nekem még az sem . . . Szerencse, hogy Kathryn az arcomra borított egy jéghidegvizes takarót. Mikor az áramot bekapcsolta, a pokoli forróságban az agyam túlfűtötten működött ... igy hinni tudtam, hogy én vagyok a mesebeli Juliska, »kit a “vasorru bába” azért akar szép pirosra sütni, hogy az óriásnak kedve teljék benne . . . Erre gondolva már is pirulni kezdtem ... A sütőházban csend volt mikor a mellettem levő kemencéből kiszólt egy nő: Kathryn, nézze meg, elég erős-e az áram, mert az én férjem azt szeretné, hogy barnapiros legyen a szinem. A felügyelő szakértőén megnézte a “beteget”, irgalmatlanul csavart egyet a lámpán, mondván: “Legyen nyugodt. Lady, remekül le lesz sülve...” Lám, gondoltam magamban —, mindez azoknak az óriásoknak a kedvéért történik, »kik minderről mit sem sejtve, munkájukkal “szórakoznak” az irodában, a gyárakban és műhelyekben, mialatt a szegény kis Juliskák ennyire szenvednek miattuk . . . Mikor én féligsülten kikerültem a kemencéből, akkor egy szőke angyal bekísért a szomszéd terembe és ott felfektetett a masszirozóasztalra. Y'ámom kellett, amig végez egy másik nővel, igy az alatt nézegettem, hogyan dolgozik és rémülten meredtem rá a szerszámokra . ... nagy surolókeféket láttam a kezeügyében. — Uram bocsáss —, még olyat is, amire a falunkban azt mondták, hogy lókaparó . . . Szóltam is a szőkének, hogy az istenért, legyen óvatos, hiszen ezzel a gyönge nőnek le lehet huzni a bőrét is, mire a “csutakoló” kaján mosollyal felelte: — Ugyan kérem, a mai nőknek a bőre mindent kibír!... Talán a mosolyában volt valami, ami végett azt hittem, hogy átvitt értelemben gondolja a dolgot, mire nőhöz illő szolidaritással jegyeztem meg, hogy tisztelet a kivételnek . . . Mire ő hozzáfűzte, hogy igen, tisztelet és kissé puhább kefe... így tűnt ki, hogy én a kivételek közé tartozom, puha kefével súrolt, de még igy is milliónyi tüszurást éreztem a bőrömön . . . Ezek után jött a nedves gőzkamra, aztán a szárazgőzkamra, végül pedig Miss Grace Blair, aki a gyógymasszázs szakképzett vezetője. Mindezek után ne vesztegessünk időt a szabad úszás gyönyöreire, vagy a kozmetikai szalon csodáira, menjünk inkább a tető-teraszra, ahol azok űzik a meztelenség kultuszát, akiknek nem elég a tüzes kemence, habár megértek arra . . . Ott teljesen ruhátlanul áldoznak a Nap istenének azok, akik tudományos alapokra helyezik a szépségápolást. Mert a mai nő már tudja, hogy rejtett szépségeit is érvényre kell juttatnia ... A huszadik század elvette a nőktől a romantikát, de kárpótlásul adta a testkultusz szabadságát. Manapság már nincs csúnya nő, a modern életforma és életfelfogás segit minden nőnek az érvényesülésben. Eljutottunk a mesékben rejlő sok igazsághoz: gyermekkorunkban azzal ijesztettek, hogy ha Az elmúlt évtizedek során gyakran került a világ közvéleménye elé a dél-amerikai, nevezetesen az amazonaszi indiánok sorsa és tragédiája. A hatvanas évek végén a Servico de Protecao aos Indios (Indiánvédő Szolgálat) botrányos nak beillő tömeggyilkosságai visszaélései, gaztettei, népirtásnak beillő tömeggyilkosságai keltették fel a világ érdeklődését és jogos felháborodását. A brazil kormány kénytelen volt napirendre tűzni a világbotránnyá dagadt ügyet, vizsgálatot indított, másfélszáz tisztviselőt bíróság elé állított és a Szolgálatot végülis feloszlatta. Ugyanebben az időben nemzetközi szakemberekből álló tudós csoportok tanulmányozták a kérdést és mozgósították (vagy legalábbis akarták!) a világot az indiánok megmentésére. Végül az 1970 szeptemberében megindult Transzamazonaszi ut (még nem tudni: legendás vagy hírhedt?) építése irányította a figyelmet fokozottabban az indiánok felé, akik most is, mint Amerika felfedezése óta mindig — útban vannak! Mi lesz az amazonaszi indiánok sorsa? Mennyi ideig tudnak még visszahúzódni az őserdoK mélyére? Meddig tudnak még ellenállni a fehér ember gyilkos, pusztító és végzetes civilizációjának? Megválaszolatlan kérdések! Tudósok, antropológusok, etnológusok, irók — humanisták keresik a választ, a megoldást, a lehetőséget. Az emberiség jobbik része — az emberiség lelkiismerete. Aki — mint e sorok írója is Dél-Amerikánem esszük meg a főzeléket, csúnyák leszünk és nem vesz majd feleségül a királyfi . . . A mai nő már tudja, milyen fontos, hogy megegye a spenótot, a sárgarépát és a nyers paradicsomot . . . Vitaminfogyasztók lettünk, aki arra törekszik, hogy karcsú legyen, az nincs tekintettel az áldozatra, amelyet hoznia kell. Szépségükért igy szenvedve él sok-sok nő itt Hollywoodban, mintha hinnék, hogy ama bizonyos királyfi valamikor tényleg eljön értük. Pedig mióta a romantika meghalt, eltűntek a királyfiak is . . . ☆ ☆ VT No és mit csinálnak azok a szegény lányok és asszonyok, akiknek sem idejük, sem pénzük nincs az ilyen intézeti kezelésre és mégis formásak, csinosak és szépek ? — kérdeztem unokahugomat, mire Elsa mosolyogva mondta: “Én is gondoltam már erre, mikor Budapesten voltam látogatóban. Akkor megcsodáltam sok szép nőt az utcán és mondtam egyik barátunknak, hogy Amerikában nagyon meggazdagszik egy-egy felkapott szépségápoló szalon tulajdonosa. Igv van ez Magyarországon is? Barátunk azt felelte: “Nálunk bizony ilyesmire nincs sem sok pénz, sem sok idő . . . De nem is túl fontos. Az átlagos magyar nőnek megadja a testmozgást, a vérkeringést gyógytorna nélkül is az, hogy dolgozik... A munka is lehet sport, ha beosztással, rendszeresen végzik . . .” Ez igaz — gondoltam magamban —, emlékezzünk csak arra, hogy évekkel ezelőtt Vilmos császár doorni magányában fát vágott. A falunkbeli Kasko Danyi bácsi is azt csinálta; házakhoz járt napszámba fát vágni . . . csak a művelet neve volt különböző: a császár szórakozott, a szegényember dolgozott . . . így a gazdag nö tornázva adja le magáról a súlytöbbletet, amig a szegény mindezt a végzett munka eredményeként érheti el. ban él és közvetlenül, saját, nem egyszer megrázó élményei alapján ismerte meg az indiánkérdést és annak ezernyi árnyalatát, nem titkolt izgalommal és együttérzéssel vesz kézbe minden, olyan könyvet, amely ezzel foglalkozik. Az elég nagy irodalomban is egyik legkiemelkedőbb mü J. Meunier és A. M. Savarin francia etnológusok könyve: “Szilbakó éneke — Vérfürdő Amazóniában”, amelyet magyarul a budapesti Európa könyvkiadó adott ki a Modern Könyvtár sorozatban. A két etnológus alapos felkészültséggel, körültekintéssel, együttérzéssel és ami » legfontosabb, személyes élmények alapján irta meg müvét. Három évet töltöttek az amazonaszi vadonban, különböző törzsek között és szenvedélyes igazságkereséssel, a betűk mögött érezhető tiszta indulattal vetették papírra mondanivalójukat. Átfogó történelmi visszapillantásban rajzolják föl az indián alakját, a valóságosat és azt, akit a hóditó fehér ember gyilkoló kedvének ás pusztító ösztönének igazolásául a “gonosz vadember” hazug mítoszával eltorzított. “Az irodalom Zöld Pokla” bemutatja azokat a valóságos és hamis sztereotipeket, amelyek az átlagolvasó előtt az indiánokról és az amazonaszi vadonról felmerülnek. Majd végigkísérj ük Amazónia véres történelmét — a vérfürdők szakadatlan láncolatát — Francisco de Orellana első utjától a kaucsuk-bárók önkényuralmán, a hírhedt Madeira-Marmore vasút építésén át a — Transzamazonaszi ut gigászi kísérletéig. A második részben az indiánok eredetével ismerkedünk — a legújabb kutatások még mindig eléggé hiányos eredmé(Folytatás a 6-ik oldalon) VARGA ÉVA OLVASÁS KÖZBEN: Vérfürdő Amazóniában Irta: KUTAS! KOVÁCS LAJOS Kulasi Kovács Lajos
