Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-27 / 17. szám
[ 16. oldal MAGYAR H IK A DG Thursday. April 27, 1972 «❖ «* es igaz V» tV ❖ ❖ HAJTÓVADÁSZAT (Folytatás) Kezei nem lévén szabadok, kopasz fején a kalap hol a jobb fülére, hol a bal fülére, az orrára vagy hátra a nyakába billent. A döcögő székért csak úgy labdázott vele. Hol az egyik, hol a másik oldalára döntötte. Nevettem rajta, de sajnálhattam is. Még se állhattam ki, hogy vissza ne kiáltsak: “Wie geht’s lieber Freund?” Szörnyű felbőszültségben nem felelt. Úgy sejdittem, hogy e pillanatban a vadászatot, engemet, az egész világot, a kutya kölyköket is beleszámítva, a pokol fenekébe, a legcsunyább ördögnek ajánlott fel. Átnyögtünk a legnagyobbé bajon. Most utunk az erdőn át, az eső után megkeményedett homokos alapon vezetett és mi nem három, de jó hat órai martyrium után megérkeztünk Irinowkába. Vadász házunk ablakai szép piros fénynyel pislogtak felénk. Közeledvén házunkhoz, a kutyák, megszokott kötelességükkel jól megugattak bennünket. Vadászunk a kutyákat egy harsogó “kus, verdammte bestien”-nek lecsillapítván, már a ház küszöbén állt és a szokásos “Zdvásztfmite goszpodá”-val (magyarul “legyenek egészségesek, uraim’’!) üdvözölt bennünket. Prevost, nyakuk bőrénél felemelve nyújtotta át vadászunknak a kutya kölyköket. Ezek örömükben rögtön elkezdték vadászunk arcát nyalogatni, széles szakállát fogaikkal tépkedni, és minden kutya fogással hízelegni neki, mintha előre érezték volna hogy ezentúl ő lesz az uruk, aki őket étellel, itallal, ütlegekkel is táplálni és tanítani fogja. Mi meg kifáradt tagjainkat nyujtózgatva, lerázva öltönyeinkről a vastagabb sáros piszkot, szerencsénkre csak eltürhetőleg megázva — a megfázástul a folytonos döcögés mentett meg bennünket mentünk be kellemesen befütött szobánkba. II. f* FORRÓ SZAMOVÁR MELLETT A vadász területek kibérlései rendesen hírlapi hirdetések utján létesülnek. Mi is, a mi, egy közép nagyságú magyar területnek egyenlő, territóriumunkat ily módon vettük bérbe. Ráadásul még a földbirtokos vadászát és erdőőrét is átengedte, akiket persze, nekünk kellett fizetni. Az összes kiadás körül bellii ezer rubelre rúgott. Freimann nevű, őszülő ugyan, de még teljes erejében levő Vadászunk, a balti bárók növendéke, a vadászatok minden neméhez, épp úgy a kutyák dreszirozásához is tökéletesen értett. Szigorúan és lelkiismeretesen figyelt az erdő őrökre — ezek nagyobb részt előbb hírhedt vadorzók. lévén, a mi vadászunk felügyelete alatt nem lophatták észrevehetőleg a mi vadainkat. Vadászunknak volt a falunak öt száz lépésnyi távolságában, külön álló tágas háza. Habár ebben hét személyekből álló családja, neje és gyermekei laktak, még is maradt egy fölösleges, elég tágas szobája, a melyben a mi összes társaságunk elfért. Nyáron át úgyis csak fele része a tíz rendes tagokból álló társaságnak vadászhatott. Az őszi és téli hajtóvadászatokra már teljesebb számban, néha meg vendégekkel is szaporítva jöttünk össze. Ilyen esetekben a legfinomabb hadi taktikai mozdulatoktól függött a lehető legkellemetlenebb alvó helynek lefoglalása. A mi szobánkban, kivéve a szoba egyik szögletében felakasztott szokásos mécses házi oltár, (szokás, hogy ezen szent képekkel telt oltár előtt a szobába belépő igazhitű muszka minden más üdvözletek előtt mélyen meghajulva néhány keresztet vessen magára) — egy tányérokkal, poharakkal, csészékkel s. a. t. asztali terítékhez tartozó cseréppel bőven, de festőileg tarka-barkán megrakott buffet félét, egy hosszú, összecsapható közönséges asztal és a szoba két oldalán a falhoz szegezett hoszszu padokat, nem volt más bútor. A szoba másik felén, a bal sarokban volt egy orosz kályha kemencze és spaardherd egyben. Ez fütötte a szobát. A jobb sarokban az én titkos kincsekkel telt mysteriozus ládám volt elhelyezve. A falba körös körül jó erős hurkos szögek voltak beverve. „ Vadászunk fiai, az erdő őrök cipelték be a velünk hozott podgyászt, kosarakat, pakettokat, élelmi provisiokkal. Ezeknek csak külső papír borítékai áztak és sárasodtak meg. A borok, hála a jó bepakkolásnak, teljes épségben érkeztek meg. Én az e napon hivatalos élelmezési mestert, Prevost barátomat nem zavartam feladatának teljesítésében, ő a sajtokat, a caviárt, sonkát, kolbászokat, étvágyat gerjesztő coquetteriával tálalta föl és rendezte el a hosszú asztalon. Különböző szinii és formájú edényeink, úgy mint ezeket a tagtársak kiki saját háztartásának fölöslegéből össze pick-nick-ezték, a rajtuk fekvő szuper fáin tárgyakkal festői hatást csináltak. Miután a többi tagtársak megérkezését minden perczben várhattuk, Prevost felállította a nélkülözhetetlen Szamovárt is. Én is ezen okból oda hagyván barátomat az ő teendőinél, hozzá fogtam az én éjjeli kényelmem berendezéséhez és biztosításához. Vadász társaságunk alapitó tagjainak seniorja lévén, mindenek előtt a nekem reservált, szoba szögletében levő ágyam felállításához fogtam. Ennek fő és kiegészítő részei, sok más tárgyakkal, jópatent angol lakat alatt, az én, sokaktól irigylett, mysteriozus ládámban voltak elrázva. Egy már elutazott angol barátomtól, a ki nagy vadász ember volt, vettem meg ezt a tökéletesen czélszerü bútort. Megérdemli mivoltának leírását. A láda egy és fél kubik méter nagyságú négyszöget képezett. Tizenöt centiméter magas fedele közepében lakattal csukódott. Felnyitva jobbra-balra lecsapódott, s igy teljes hosszában három méter hosszú fekvőhelyet képezett. A fedél most már számyalaku, mindkét részében megint ládák voltak vékony fa fedelekkel, melyek Hegellel csukódtak. Ezekben tartottam fehér vászon vagy gyapjú szövetű öltönyeim reserv tárgyait. A középső nagy láda szinte vékony fedéllel volt fedve és az érdekesebb tárgyakkal volt telve. Ezek között egy kautsuk felfújható matrácz és vánkos, egy jó ángol plaid, melybe néhány szivar ládácskáim voltak, a nedvességtől megóvva, betekerve. A szükséges toiletti tárgyak is voltak megőrizve. Némi tüdő megerőltetéssel, hosszú lélekzésekkel kinyugodva, sikerült nekem a három forgatható csapokra járó matráczot és szerencsémre a csak egy csapra járó vánkost is felfújni mérsékelt keménységre. A vánkos egy darabban gömbölyödött, de a matrácz, apró részekben össze varrva, úgy nézett ki, mintha széliben kolbászok lettek volna benne betekerve. Fekvésben ezen kolbászok nyomása alig volt érezhető. Levetettem felső ruháimat. Ládám kimeríthetetlen kincseiből kihalásztam egy kopott selyem hálókabátot, ebbe burkolva, vadászcsizmáimat avult papucsokkal váltottam fel. Takarónak a plaid, a reggel felé kihűlő szobánk hidegsége ellen a muszka bárány bőrű polusubka, testemen a Dr. Taeger féle gyapjú kamuzol, gatya és harisnyákkal. Gondos elővigyázatból ágyam melleti falakat és a hálóhelyem fölötti szoba födelét is, az itt perzsa, nálunk Zacherl por név alatt ismert poloskaporral, a specziell e czélra készített fecskendőkkel behintve, a legkellemetesebben eltöltendő éjié számítottam, ha csak — a mi néhányszor megtörtént — valami álmatlan bajtársam, felhasználva mély álmomat, az én kautsuk matráczom és vánkosom csapjait félig fel nem srófolja, a minek következménye az, hogy az azokba fújt levegő, onnét vékony, melankolikus füttyel kiszökve, a matrácz és a vánkos is lelapulván az én egyik vagy másik testem fele közvetlen érintkezésbe jön a ládám fa fedelével, ennek meg az a következménye, hogy derekam vagy oldal bordáim a kemény fekvéstől feljajdulván, felébredek, s én matráczom és vánkosom uj felfújására vagyok kényszerítve, a min az alattomos hunczfut, alvónak tettetvén magát, begyében jóízűen nevet, ha pedig hangosan szidom, akkor a szemtelenséget annyira viszi, hogy még ő vádol és panaszkodik álma háboritásáért. És ennek, a teljes kárörömes társulattól tetszéssel fogadott witz-nek élczét, soha sem tudtam kellően méltányolni. (Folytatjuk)
