Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)

1972-04-27 / 17. szám

Thursday, April 27, 1972 MAGYAR 3. OLDAL FELTÁRUL A TITOK: // Őslények a tenger mélyén A címhez még hozzátehet­jük: napjainkban! A legtöbb ember számára ez legalábbis újságírói túlzásnak látszik, pedig a hamisítatlan valóság­ról van szó. Egy expedíció több olyan csalánozót, tüs­­késbőrüt, férget, puhatestüt és rákot hozott a 2000-től a 6000 méterig terjedő mély­tengeri, s a 6000-től 10 000 méter mélyig húzódó mélyá­­rok-övezetekből a felszínre, amelyek szinte szakasztott másai az őstengeri üledékek­ből ismert földtörténeti elő­deik kövületeinek. A tenger mély térségeinek évmilliók óta jóformán alig változó környezeti viszonyai tehát mintegy konzerválták e mai napig fennmaradt tengeri ős­lényeket. Ám először fordítsuk fi­gyelmünket a gerincesek fej­lődéstörténetének legdöntőbb eseményére, amikor az ősóce­án erre legalkalmasabb vízi szervezetei a szárazföld meg­hódításának első kísérletét hajtották végre. Az őslényta­ni krónika szerint Földünk őskorában a krétakor végén eltűnt bojtos úszója haílak tüdővel lélegző egyik képvi­selője volt az első gerinces, amely a törzséből kinyúló, rojtos végű, csökevényes végtagjaira támaszkodva a Föld északi féltekéjén kimá­szott a szárazföldre. Ezek szerint tehát 300 millió éve a bojtos uszóju ha­laikkal kezdődött el az első négylábúak útja a szárazu­latokon. Ez mind szépen hangzik — gondolhatja a (kétkedő olvasó —, kivált, hogyha ezeknek a bojtos uszóju őshalaknak csaku­gyan olyan testi adottságaik is voltak, amelyek a száraz­föld első hóditóivá alkalmas­sá tették őket. Ám mindez vajon kiderülhet-e kövület! lenyomataikból ? Bezzeg, ha (kihalt őslények egyszer fel­támadnának! Fantasztikus elképzelés ez, de a valóság olykor a legfantasztikusabb elképzelésekre is meglepő fe­lelettel szolgál. Például úgy, hogy valóra váltja őket. így volt ez 1938 vége felé is, midőn szenzációs hir járta be a világot. “Élő kövületet fedeztek fel!” — “40 millió év múltán egy élő krétakori halat találtak!” —, ilyen és ehhez hasonló cimü tudósítá­sok jelentek meg a napila­pokban. Valójában az történt, hogy Dél-Afrika keleti partvidé­kén — a Chalumna folyó torkolataközelében — 1938. december 22-én bennszülött halászok addig soha nem lá­tott zsákmányt kerítettek. Amikor fenékhálóikat az óce­án nagyobb mélységéből fel­húzták, ott hánykolódott a már ismert halak között egv előttük ismeretlen, másfél méter hosszú, acélkék szinti hal is, amely erős állkapcsa­ival veszedelmesen kapkodott feléjük. A halászok kénytelenek voltak félelmetes zsákmányu­kat agyonütni, de szerencsé­re nem dobták vissza a szá­mukra értéktelen félmázsá­­nyi halat, hanem a dél-afri­kai East London múzeuma gondnokának, Courtenay La­timer kisasszonynak jelen­tették, aki nyomban a hely­színre sietett. A nagy hőség miatt azonban a hal ekkorra már úgy megromlott, hogy csak a bőrét lehetett meg­­menteni. Latimer kisasszony mindenesetre felismerte azt, hogy egy addig teljesen is­meretlen és a tudomány szá­mára nagy értékű leletre akadt, s ezért legalább a le­választott bőrt elküldte J. B. L. Smith professzornak, a Cape Town-i (fok városi) Rgyetem állattani intézetébe. Amikor Smith professzor a küldeményt megpillantotta, mindjárt feltűnt neki a hal úszóinak szokatlan módosu­lása. A páros mell- és hasú­­szók a törzsből kinyúló erős nyeleken ültek és rojtos vé­gűek voltak. Mintha csak kezdetleges, rövid lábak let­tek volna. Az ugyancsak boj­tos hátú szókaréj okon kívül különös volt még a háromré­szes farkuszó formája is. Ilyen úszóik csak kövületek­ről ismert, s a tudósok sze­rint a krétakor végén ki­pusztult bojtos uszóju ősha­laknak voltak. Ezek a nagy múltú, érdekes őslények a kő­­lenyomatokon és az őslény­tani rekonstrukciókon éppen igy néztek ki, mint a most felbukkant példány. Az Indi­ai-óceán mélyéből váratlanul előkerült egy élő hírmondó azoknak az őslényeknek a rokonságából, amelyeket a tudósok 49 millió éve kihalt­nak véltek! A figyelmes múzeumi gondnoknő az értékes lelet megmentéséért minden elis­merést megérdemelt. I. R. Norman, tudományos kutató, tisztelete jeléül el is nevezte ezt az egyedülálló állatot La­­timeria chalumnae-nak, és lelkendezve jegyezte fel a szenzációs felfedezésről: “Ez olyan, mintha egy régen ki­halt sárkánygyík támadt vol­na éppen fel! ..." Csaknem tizennégy évvel az első ritka zsákmány után, végre jelentkezett a második is! Röviddel 1952 karácsonya előtt távirat érkezett Haunt hajóskapitánytól a Mada­gaszkár északi csúcsánál le­vő Komori-szigetcsoport An­­jouan-szigetéről, hogy a má­sodik bojtos uszóju hal is előkerült. Az állatot ezúttal vegyi anyagokkal konzervál­ták. Egyik néger ismerte fel a halat a szétküldött fénykép alapján, egy ottani halkeres­kedő kosarában, és nyomban a kapitányhoz futott. A jól megőrzött, páratla­nul jellegzetes hal tartálya előtt Smith professzor való­sággal térdre rogyott és az öröm könnyei szöktek a sze­mébe, amint a rég kipusztult­nak tartott bojtos uszóju ős­­halak második képviselőjét is felismerte. Két évvel később, 1954 vé­gén Madagaszkár közelében a bojtos uszóju őshalak har­madik, kései utódát is kiha­lászták, amelyet ezúttal élve sikerült kézrekeriteni és rö­vid ideig akváriumban meg­figyelni. 1955-ig a marad­ványhalak további hét példá­nya Ikerült elő a Komori-szi­­getek vidékéről. Amikor azután Smith pro­fesszor felboncolta a vegy­szeres kezeléssel egészben megmentett második marad­ványhalat, beigazolódott a tudósok feltevése a bojtos uszóju őshalak lélegzéséről: kopoltyukon kívül tüdejük is volt! S a kőlenyomatokon is megfigyelhető páros végtag­csontok nyomán a rólulk re­konstruált festmények való-UTAZÁSOK PÉNZKÜLDÉSEK — BIZTOSÍTÁSOK KÖZJEGYZŐSÉG Hatvanhárom éven keresztül állandóan és panaszmente­sen szolgálják népünket, törvényes alapon, tehát ha fenti ügyek bármelyikében megbizhaló szolgalatra van szüksége: forduljon bizalommal CSÍPŐ LAJOS £S FIA AHN0LDa fenti szakmák mindegyikében államilag engedélyezett és ellenőrzött, megbízhatóknak bizonyult szakértőkhöz. 303 Maple Si., Perth Amboy, N.J. — Phone: 826-3661 8 SZOMBAT, ÁPRILIS 29 LABDARÚGÁS HELYSZÍNRŐL SZÍNESEN ISSSS KÉT TELJES MÉRKŐZÉS DIREKT VIA SATELLITE © ANGLIA és I OLASZORSZÁG és Ny. NÉMETORSZÁG | BELGIUM EURÓPA BAJNOKI KUPA NEGYED DÖNTŐI Anglia-Ny. Németország, helyszínről Wembleyből Olaszország-Belgium, Milánóból közvetítve. NEGYED DÖNTÖK the felt fórum MAOISON SQL?ARÍ CARDÍH CfNUR • 81* Aví Bt T 3 9 & 3)/<l S»$ Ugyancsak bemutatók kizárólagosan az alábbi mozik­ban. Jegyek már kaphatók. Otthoni TV nem közvetíti. MANHATTAN JERSEY CITY I ACADEMY OF MUSIC RKO STANLEY THEATRE IROOKLYN WALKER THEATRE RUEENS TRIDORO THEATRE NEWARK SYMPHONY HALL PATERSON RK0 FABIAN WHITE HAINS RKO KEITH MINDEN JEGY $10.00 Első mérkőzés kezdete délelőtt 11 órakor ban a most feltárult volósá­­got tükrözték. Páros végtag­jaik ugyanis, a kétéltűek lá­baihoz hasonlóan, a törzsből kinyúltak és bojtos végűek voltak. Az efféle hal-kétéltü átme­netet megtestesítő szerveze­teknek a szárazföld meghódí­tására legalkalmasabb képvi­selőit azonban nem a jelen­leg csekély számban előfor­duló tüdős halak ősi leszár­mazottai körében találjuk, hanem éppen a tüdős és ko­poltyús légzéssel és a má­szásra alkalmas végtagokkal egyaránt biró, e két fontos tulajdonságot egyesitő boj­tos uszóju halak őseinél. A napvilágra került ma­radványhalaik szervezetének feltárása tökéletesen igazolta az őslénytan tudósainak elő­zetes elképzeléseit. így ma még biztosabban hallhatjuk, 300 millió évvel azelőtt elő­deiket a szárazföld négylábú térhóditóinak, az ősóceán halpionirjainak. amelyek végrehajtották az élet áttele­­pülését a vízből a szárazra. Az élővilág törzsfáján te­hát a bojtos uszóju őshalak azok az első hajtások, ame­lyekből a továbbiak folyamán az ősi kétéltű eken, majd a hüllőkön keresztül a gerin­cesek fő ága — tetején ma­gával az emberrel — úgy te­rebélyesedett ki, ahogyan az ma előttünk áll. így azután, bármily különösen hangozzék is, a fontos törzsfejlődési ál­lomásokat jelző legtávolabbi őseink galériájába e száraz­földet hóditó halakat is be kell iktatnunk. Dr. Lányi György ] BÉLYEGGYŰJTŐK, ! j FIGYELEM! j J Mindenféle bélyeget adok, ve- jj < szék. Legritkább magyar bé- 5 | lyegekkel is rendelkezem. Ára- * J im méltányosak. írjanak, vagy 5 i telefonáljanak: fi L. I. DIENES 222 AMBOY AVENUE ] Meluchen, N. J. 08840 * Tel. (201) 548-1368 » Hirdessen lapunkban! A LEGRÉGIBB UTAZÁSI IRODA NEW BRUNSWICKON! Az összes hajó- és repülőtársaságok képviselete ÓHAZAI ÜGYEK, BEVÁNDORLÁSI ÉS MINDENNEMŰ BIZTOSÍTÁSOK GYORS, PONTOS ELINTÉZÉSE "IKKA" és "TUZEX" — PÉNZKÜLDÉSEK Biró Péter ÉS FIAL INC. 109 French Sl., New Brunswick, N. J. — VI 6-1000 Nyitva 9-tól 5:30-ig, csütörtök este 8-ig. (Szombaton zárva) Ingatlanforgalmi iroda. Házalt és farmok eladása.

Next

/
Thumbnails
Contents