Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-13 / 15. szám
10. oldal MAtfYAR HihAftC Thursday, Ap? AZ ÚRIEMBER A borbélyüzlet ajtaja felett enyhe tavaszi szél pengette a cintányérokat és a kint ácsorgó borbélysegéd, a Tóni, halkan énekelte hozzá a divatos pesti “slágert”: Vágyom egy nő után... egy nő után kerget a vágy! Tóninak müvészkülseje volt, hullámos haja, csokornyakkendője és színészi ambíciói. Falusileány-szivekbe muzsikáló, bársonyos meleg hangja elég jó is lett volna egy vidéki színházban játszódó operettben, de mig az alkalomra várt, élni is kellett, megélni ... A hajvágás jó mesterség, szünetközben ábrándozni is lehet, Tóni tehát ábrándképeket szőtt és gondolatban szerepeket játszott, halálos szerelem romantikus alakításait... és ebbe az álomkertbe nagyon beleillett a nyaraló pesti asszony. Tóni tudta, hogy a nő kisfiával délután arrafelé sétál, ilyenkor tehát sietett a munkával, gyorsabban borotvált, kockáztatva, hogy itt-ott az áldozat bőrét megsebezheti. Nem csoda, ő maga is sebzett volt attól a reménytelen szerelemtől, mely csak a falusi levegőben tud olyan terebélyes színesre kivirágozni. A nő nem volt u.n. szépség, de alig húsz éves és már aszszony, érdekes pesti asszony. Mikor hétvégeken benyitott a borbélyüzletbe, hogy a két éves kisfia aranyszőke haját rendbehozassa, Tóni szemeiben lángolt a rajongás és gondosan elválasztott haján fénylett a pomádé ... Soha nem beszéltek többet a szükséges néhány szónál de a nő ösztönösen érezte a fiatal ember imádatát, Tóni pedig tudta, hogy ez az a nagy szerelmi játék, amelyre nem a szinpad, hanem az élet nyújtott neki alkalmat, lehetőséget. Tavasz közeledtével a kiskertek utcára néző kerítéseit már nyíló virágok szegélyezték és a kertekben bimbóztak a magastörzsü rózsafák. A patak mentén, a könnyű szélben hajlongtak a fűzfák, mintha üdvözölnék az érkező tavaszt. A falusiak már mezei munkára jártak és az “öreg nemzetes asszony” beszólt az udvarról a lányának: “Vigyázz a házra édes jányom, apád még a községházán van valami dóga miatt, Katit meg a szőlőbe szalajtottam. Nekem a veteményesbe kell menni, amiatt a kis gyomlálnivaló miatt, de estefelé mind megjövünk.” A fiatalasszony kikönyö-Ina: Papp Varga Éva költ az “első ház” utcai ablakán és nézegette az ablak előtt bimbózó gömbakácfát, mikor odaköszönt a Tóni: “Csókolom a kezeit, itt volt dolgom a szomszédban, hát gondoltam, jó ha megkérdem, VARGA ÉVA nem kéne-e a kisfiú haját levágni? Az üzletben nagy a forgalom, sokáig kéne várni.” Az asszony megköszönte a figyelmet és mig Tóni beljebb került, behivta az udvaron játszogató kisfiát. Pár perc múlva már aranyszínű hajfürtök borították az udvari szoba padlóját és a gyerek felszabadultan futott ki a játékaihoz. Tóni átvette a hajvágás diját, aztán cuppanósan kezetcsókolt és elment. A nő regényolvasásba kezdett, mikor a nyitott ajtóban megpillantotta Tóni visszatérő alakját: “Bocsánatot kérek a nagyságos asszonytól, de itt felejtettem az ollót.” A nő készségesen ugrott fel a karosszékből és keresni kezdték az ollót, de közben rászólt a fiúra: “ Nézze meg jól a táskáját, hátha nem is maradt itt...” Az asztalon a már nyitott táskából élesre fent borotvák közül hiányzott az olló. A nő már hajolt is a dívány fölé, hogy a mélyedésbe nyúlva keresse az ollót, mikor megszólalt mögöte a fiú halkan: “Ne tessék keresni... itt van...” Kabátja belső zsebéből vette ki a törnek is beillő, hoszszu, hegyes ollót és túlfűtött izgalommal suttogta: “Én csak azért jöttem viszsza, mert szerelmes vagyok a nagyságos asszonyba.” Színdarabokból ellesett pózzal vetette magát térdre a nő előtt, aki rémülten, riadtan nézte a fiút, aztán a borotvákat ... Megérezte, hogy neki is szerepet juttatott az élet. Most szerelmi szerepet kell játszania, hogy megakadályozzon egy tragédiát. .. Minden asszony, minden nő született színésznő ... ő is tudta, hogy kell viselkednie. Magára erőltetett nyugalommal mondta: álljon fel Tóni, én már régen tudom, mit érez irántam... A fiú elborult szemekkel nézett a nőre és könyörgő hangon sutogta: “tudta...? De ugye nem haragszik . .. ?” Természetes, hogy nem! Maga nem tehet arról, amit érez ... Ez a válasz nyilván megnyugtatta a fiút, mert hirtelen hőssé bátorodva kérdezte:... “és ... és remélhetek?” A nő tekintete még mindig a borotvák fénye felé repdesett, mintha azokból venné szavainak irányítását és aszerint mondta biztatón; “Igen ... hogyne ..., de most azonnal mennie kell innen! Valaki bejöhet és a jóhiremről van szó ... !” Tóni kihúzta magát és egy színpadi hősszerelmestől ellesett pózzal mondta: “Tehát távozom, mert a nagyságos asszony jóhire nekem drágább az életemnél is ...” , * * * Mikor Katika hazajött, úgy találta a “fiatalasszonykát” hogy sápadtan fekszik a díványon és rázza a hideg. A már alvó gyermeket rábízta a kis szolgálóra, ő pedig miután bevett egy idegcsillapitó port, kabátot vett és a kertek alatt, a házak mögötti részen futva szaladt a nénjéhez, elmondani a történteket. A nénje a falusi asszonyok szigorú erkölcséből kiindulva rendelkezett: “Holnap este el kell tűnnöd innen! Csomagold be a legszükségesebbet, Józsi sógorod kivisz szekérrel a vonathoz és addig maradsz Miskolcon, amig ez az örült fiú megnyugszik. Nincs annak tökéletes esze... mondják hogy színész akar lenni... meg hogy verseket is irogat... az iylentül kitelik minden ... de ha nem fog látni, akkor elfelejt ... az ilyen huszonévesek hamar kigyógyulnak a szerelemből ...” * * * Igen, aki távol van, annak a képe lassan elmosódik, de a borotvák fénye távolról sem halványul... azokat látja álmában az asszony. Rémképek gyötrik, éjszakánkint arra riad fel, hogy sikoltott... Rokonoknál lakik és hetenkint kétszer megy az orvoshoz, aki szintén rokona, igy ismeri az életkörülményeit. Az orvos a rokonság címén leckéztetést is ad az injectióhoz: “Megérdemli, hogy ziem tud aludni! Biztosan bántja a lelkiismeret..., én nem hiszek az olyan szerelemben, amelyik csak úgy bátorítás nélkül fellángol, de maguk, nők, öntudatlanul is kacérkodnak ... aztán megriadnak a következményektől... Verést érdemelnének, de idegcsillapitót adunk ..., mert hát mi mégis csak orvosok vagyunk...” * * * Egyik napon már zsúfolva volt a rendelő, mikor az aszszony benyitott,ismerős hang köszöntötte: Jónapot lelkem, hát maga is itt van ...? Ijedten nézett a hang irányába, aztán barátságosan mondta: “Maga az Béres néni? Mi újság a falunkban?” Béres néni a pletykázni szerető vénasszonyok lelkendezésével újságolta: “Hát nem tetszett hallani? Pedig mondják, hogy újságba is vót... öngyilkos lett a Tóni... tegna,. A sikoltásra delő ajtaja és az ^ tál nőt betámogatta a Mikor az injectió után ma^, hoz tért, rémülten súgta: “Doktor, segítsen, az Istenért! Maga tudja, mitől félek. Ha az a fiú levelet hagyott hátra és említ benne engem, a társaságban, de még a falubeliek előtt is vége a jóhiremnek. Telefonáljon a csendőrségre, hogy ne adják ki a levelet. ..” * * * Csendőr-őrs ? őrmester kérem, itt a tisztifőorvos beszél, egy öngyilkos fiatalemberről akarok információt. Boncolni fogják...? tehát akkor csak pár nap múlva temetik... ? Hagyott hátra valamilyen írást, esetleg levelet valakihez? Köszönöm ...” * * * Az orvos hidegen, gúnyos mosollyal fordult a siró nőhöz: “Persze most fél... Ilyenek maguk nők! Ha a fiatal gróf lett volna, az, aki öngyilkos lett magáért, akkor most rohanna gyászruhát venni, hazamenne a temetésre, hogy kiélvezze a barátnők irigységét és a férfiak érdeklődését, de mert csak egy borbélysegéd volt hát fél, hogy az uritársaságban megszólják . . . mert azok véleménye szerint nem volt “úriember.” Tudják is azok és maguk, hogy mi az, ÚRIEMBERNEK lenni... ? Hogy ez nem a foglalkozásban, hanem a jellemben van!! No szedje össze magát, nincs mitől és kitől félnie. A Tóni nem hagyott levelet, csak egy cédulán annyit, hogy a temetésén huzza el a cigány a kedvenc dalát: Vágyom egy nő után! Csak ennyit, mert a Tóni igazi ÚRIEMBER volt, nyugodjon békében!” BARKA ÉS TULIPÁN Csodálatos szép tavaszi nap volt. S méghozzá Nagyszombat. Ott kint Jersey-ben, régi amerikás otthonban, Pista bácsinál és Mariska néninél. Akikről már a múltban is ejtettem szót. Mégpedig olyan értelemben, hogy a nagyvilág zajlása, s benne hontalanságunk ügyében nem egyszer sikerült eligazító szót ejtenünk egymással. Olyant ami bölcsességével korokat áthidal, s ezért mindig régi és mindig uj is. Amint a lényeg mondaná: elhagyni a múltból ami rossz, s keresni az újban ami jó ... így volt ez most is. Mert az a szépség a velük való beírta: Iváni Zoltán szélgetésben, hogy soha sem készülünk nagy mondanivalókra. Csak úgy egyszerűen, amint a mindennapi élet hoz-Iváni Zoltán za. Letesszük magunkat az ámbituson a heverőkre, vagy bent az asztalnál, a megtérített ebédhez. Aztán a többi magától jön. Mégpedig nem úgy, hogy “milyen, kocsit vettem legutóbb, mennyit fizettem a háztörlesztésből, hány bártendert szerződtettem pártiaknál segíteni, amelyen ilyen és olyan neves emberek vettek részt.” Hanem ugv igazul, mindezek felett buggyan ki most könnyedén, a rügyező magnóliafákhoz híven, az örök egyszerűség, természet szemlélésén túl a mélység. Mert lám, csakugyan mélységnek nevezhetjük azt, amikor az izes falatok, kaprospaliacsinta illata után,magyarul, s mégis nem ellágyulón (Folytatás a 11-ik oldalon)
