Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-30 / 13. szám
Thursday, March 30, 1972 MAUYAR HIRaHC 11. oldal ! ALESET Irta: dr. FÁBIÁN SÁNDOR ÚTI JEGYZETEK: Közismert a legenda, mely szerint az egyszeri embert az a rögeszme gyötörte, hogy az utcán valamelyik házról a fejére zuhanó tégla fogja megölni. Félelmében nem mászkált a fal mentén, elkerülte a járdát és mindenkor csak az utca közepén közlekedett. Mi történt? Nem tégla verte agyon, hanem egy autó gázolta halálra az utca közepén . . . Miért idéztem ezt a régi legendát ? Amióta nyugalomba vonultunk és időmilliomosok lettünk, sokat utazunk szerteszéjjel a nagyvilágban. Idős barátunk szerint: vesztünkbe rohanunk. Mi nem osztjuk ezt az aggódást. Tanulsággal szolgál a legendás mániákus tragédiája: nem esett tégla a koponyájára, hanem egy könnyelmű autóvezető gyilkolta meg. Szóval: sorsát senki sem kerülheti el. Nem zavarja elgondolásunkat, hogy óvatos barátainknak kezd igazuk lenni. íme: Előző cikkemben már említettem, itt olyan kellemes a hőmérséklet, hogy télen is csaknem minden nap lehet fürdeni az óceánban. — Mi élünk a lehetőséggel és boldogan használjuk ki az alkalmat. így esett meg az eset egyik szombat délután. A tenger a szokottnál vadabbul hullámzott ugyan, de mi nein haboztunk és vígan úszkáltunk a sekélyebb parti részen. Rövid leszek. Egy alattomosan fel viharzott, mérges hullám fölém kerekedett és elkapott. Magasra emelt. Letepert, letiport a lábaimról. Aztán, mint egy rongyot, mint egy darab pacalt, őrült erővel a tenger fenekére csapott. . . . Szerencsére Edith közvetlenül mellettem úszott és pillanat alatt kiragadott a hullámok közül. Képtelen voltam feltápászkodni. Nem tudtam ráállni a jobb lábamra. A talpamtól a lágyékig irtózatos fájdalmat éreztem. Minden legcsekélyebb mozdulat: kinok-kinja. Edith vállára támaszkodva a bal lábamon ugráltam a lifthez. Rettentő szenvedések árán jutottam a szobánkba. Ágyba feküdtem. A füleimben motoszkált a baráti figyelmeztetés: “Aki jégre lép, könnyen elcsúszik” . . . Egymástól kérdeztük: Mit tehetünk? Azonnal orvost kellene hívni. Ámde ... a szigorú telefonsztrájk miatt lehetetlen Dr. FABIAN SÁNDOR orvosnak, kórháznak, ambulanciának telefonálni. Edith aspirinnal traktált. Hideg borogatást rak a lágyékomra, hogy a tüzességet, a lüktetést enyhítse. Mit tegyünk? Azon tanakodtunk, hogy másnap, vasárnap reggel visszarepülünk New Yorkba. Elvetjük a gondolatot, hiszen New Yorkban vasárnap nem találunk orvost, De különben, ha eltört a csontom, akkor elutazás előtt ajánlatos gipszkötéssel rögziteni a törést. Hosszú volt az éjszaka . . . Alig hunytuk le a szemeinket. CSÚNYA EMLÉK Vissza emlékeztünk egy, mindkettőnket néhány évvel ezelőtt ért autóbalesetre. Akkor is vasárnap volt. A connecticuti Norwalkban látogattuk meg autón egyik barátunkat. Mi ketten a kocsi hátsó ülését foglaltuk el. Hátulról egy autó a miénkbe szaladt. Az összeütközés következtében mi előrebuktunk és fejünket belevágtuk az első ülésbe. Vérzett a homlokunk. Fájt a fejünk. Égett a szemünk. Az autó súlyosan megsérült, nem lehetett elindítani. Egy emberséges vezető a baleset láttára lefékezett mellettünk és bevitt minket a kórházba. Ott üldögéltünk a folyosón, a kutya se hederitett ránk. Végül is egy fehérköpenyes gentleman kászálódott elő hatalmas blokkal a kezében. Aprólékos pontossággal feljegyezte személyi adatainkat: first name, last name, middle name, address,, place of birth, stb., stb. Mi elvesztettük türelmünket és kértük, hogy mossák le és fertőtlenitsék a homlokunkon a véres sebeket. — Vasárnap nincs orvosi szolgálat — válaszolta röviden. — Hát akkor adjanak legalább valami fájdalomcsillapítót. —■ A kórház patikája vasárnap nem tart inspekciót. Azt tanácsolom ,hogy szerezzenek egy taxit és menjenek haza és holnap reggel jelentkezzenek az ambulancián. . . . Ezt a csúnya emlékünket elevenítettük fel a véget nem érő éjszakán. . . . Még néhány szó annak megerősítésére, hogy a “gyorsaság nem boszorkányság” ! íme: három nap múlva külön-külön borítékban mindketten számlát kaptunk a kórháztól. Fejenként 5—5 dollárt követeltek. Miért? ők tudják. Nem kell hangsúlyoznom, hogy egy újpesti lyukas hatost sem küldtünk. FEHÉR HOLLÓ Végre valahára az ablakunkon beköszöntő napsugarak a pirkadást jelezték. Megsimogatták fáradt arcunkat. Rövidesen jelentkezett a szobalány, hogy megkezdje a takarítást. Elmondjuk, a balesetet, Aztán eltávozik. Alig múlik el néhány perc, kopognak: Edith nyit ajtót, A szálloda managere lép be oldalán rendőrrel. Meglepetéssel nézünk rájuk. — A szobalány jelentette — magyarázza a manager — hogy baleset történt. A sztrájk miatt nem hívhattunk segítséget, A sarki rendőrt kértük meg, hogy kézi rádióján értesítse a központot. Megtette. A rendőrség pillanatok alatt kiküldte az autóját, hogy önt azonnal kórházba szállítsa. A rendőr támogatásával beszálltunk az autóba. Szörnyen szirénázva száguldott a kórházhoz. A hatalmas rendőr az ölébe kapót és leültetett egy karosszékbe a zsúfolt váróteremben. Hallottuk, amikor a felvételi ablaknál közölte, hogy miről van szó. Kérte, hogy soronkivül fogadjanak, mert megvárja a vizsgálat befejezését, hogy visszaszállíthasson a szállodába. Pár perc múlva már orvos elé kerültem. Alaposan végigtapintotta a jobb lábamat és a lágyékomat. Elrendelte, hogy meg kell röntgenezni. Tolószéken a röntgen-szobába vittek. Négy felvételt készítettek. E'gyet-egyet a bokáról és térdről, kettőt a medencéről. Tüstént előhívták a képeket. Amikor az orvos bejött a röntgenszobába, a képek már készen várták. Megtekintés után közölte a diagnózist: — Nincs törés, csupán néhány inzuzódás. Aztán utasította az egyik ápolót, hogy a kórház gyógyszertárából hozzon 20 db Beaszpjrin tablettát. Akként rendelkezett, hogy hat óránként 2 pjlulát kell bevenni és reggel, délben, este 10—15 percig meleg th"rmofort kell helyezni a lágyakra. — Ez az eljárás — mondta — enyhíti a fájdalmakat és elősegíti az inzuzódás viszszafejlődését. Remélem, hogy öt nap múlva talpraállhat. Mielőtt az orvos eltávozott, megkérdeztem: — Mivel tartozom a vizsgálatért, a röntgen felvételekért és az orvosságért? —Semmivel — válaszolta, ön városunk vendége és kórházunk örül, hogy rendelkezésére állhatott. íme! Ilyen “fehér holló” is akad a mai anyagias, közömbös világban. ... Az előirt gyógyszer és a thermofor használt. Fokozatosan enyhültek fájdalmaim. Öt nap múlva lábraálltam. Újból legény lettem. — Egyre vigabban dúdoltam az erdélyi nótát: Kukorica édes máié. öreg ember vagyok ám én. Hej! Fiatal a feleségem. Benne van a reménységem. ... A székelyudvarhelyi “Három tölgy” söröző kerthelyiségében nyolcadikos gimnazista koromban diákcimboráimmal együtt énekeltük ezt a huncut strófát. . . . Hatvan esztendő múltán, balesetemmel kapcsolatban most vált igazán aktuálissá. NEVESSÜNK TÖRTÉNET AZ ÉJSZAKÁBÓL Éjjel fél három. A kompánia javában borozgat a kocsmában, amikor az egyik férfi hirtelen az órájára néz, int a fizetőnek, rendezi a számláját és indul. — Megőrültél ? — kérdik a barátai. — Hová sietsz? — Egy előadásra kell mennem. . — Előadásra? Ilyenkor? És ki az előadó? — A feleségem ... TAVASZI GURGULA... (Folytatás a 10-ik oldalról) gyűlölködés,rossz indulat nélkül vészel át. Csak éppen őt ne bántsa senki. Ferit és rajta keresztül azt, aki ilyen. — Mondd Feri, mit csinálnál, ha itt errefelé, történetesen tőled függne az intézkedés, itt Mátraalján? A kérdésre csak később felelt. Amikor kiléptünk a tavaszi éjszakába. S ahol még valahol a sötétben, még mindig vijjogtak a sínek mellől ismert bíbicek. — Ludas, Füzesgyarmat, beszállni! — kezdett kiáltozni paraszti és ebből indult vasutas, ősei erejéből. — Hogyan-hogyan? — kérdeztem rá, felig érten, félig csodálkozva. Aztán magyarázatként folytatta : — De nem úgy. — Nos? — Úgy, hogy Gyöngyöstől Gyarmatig egy vonat menne végig a Mátraalján. Gyöngyös — Visonta — Abasár — Márkáz — Debrő állomásokkal. — És... és? — És minden egyes vagonkocsi is egy hordó lenne ... És maga az állomás is hordó alakúra építve... A felírással. — Talán vinyettát akartál mondani, a palackon? — dadogtam az ő dadogására. — Igen-igen — folytatta ellenállhatatlanul. — És az indító tárcsa egy lopó lenne. Üvegből, köböl, márványból. Amit az állomásfőnök mindegyre meghúz. A búkéért. Hogy a kisiklás kizárva legyen ... Az édes mámor a hazánk földjén tovább vitt minket. Szállásunk felé. S a továbbiakban, nagy ölelések közben, csak még arról esett szó, hogy tulajdonképpen az ilyen vonat hány maligánfokos sebességgel fog majd közlekedni? FALUSI GYEREKSZÁJ — Mondd fiacskám — kérdezi egy idegen ember a falusi kisfiút —, kié ez a tehén? — Nem tudom bácsi kérem. Csak azt tudom, hogy a borjú kié. — Kié? — A tehéné . . . A NEVELÉS CSŐDJE — Apu, kaphatok egy dollárt fagylaltra? — Szó se lehet róla! Még a konyakodat se ittad meg!
