Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-30 / 13. szám

-Mal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, March 30, 1972 BORVILÁGVERSENY BUDAPEST— Elkészült az augusztus 21 és 31 között Budapesten rendezendő I. bor­­világversenv szabályzata. Eb­ben — többek között — meg­határozták: milyen borok, mely kategóriákban indulhat­nak, valamint a zsűri össze­tételét és a zsűrizés során igénybe vehető technikai esz­közöket. — Mintegy 30 országból 1200-1300 féle for benevezé­sére számítunk — mondta Tóth Mihály, az Országos Borminősítő Intézet igazgató­helyettese, a szervező bizott­ság tagja, aki maga is elis­mert borbiró. — Minden or­szág csak a saját területén termelt borokkal versenyez­het. Maximálisan 30 féle bor­ral nevezhetnek azok az or­szágok, amelyekben kétmillió, hektorliternél kevesebb, 40 félével, amelyekben 2-4 mil­lió hektoliter bor terem és igy tovább. Miniden fajtából nyolc palacknyit kell Buda­pestre küldeni, ahol a Ker­tészeti Egyetem területén Fényszóró JOHANNESBURG, South Africa — Innen származó hi­vatalos jelentés közli: South Afrieaban 121,500 magánsze­mély vár telefon-felszerelés­re, 29,000 személlyel bővült a várakozók listája 1971 óta. NEW YORK — A Harris közvéleménykutató intéz et legújabb felmérésének ered­ménye: A republikánus sza­vazók 49 százaléka szeretné, ha Nixon elnökkel együtt is­mét Spirow Agnewt jelölnék a GÖP alelnöki pozícióra. A következő a demokrata John B. Connally, pénzügyminisz­ter, 17 százalékkal, a többi­ek: Ronald Reagan, califor­­niai kormányzó, 14 százalék­kal, Nelson Rockefeller, new yorki kormányzó, 6 száza­lékkal és Edward Brooke, Massachusetts állam GOP szenátora, az egyetlen néger US szenátor, 5 százalékkal. •í 5?! JERUZSÁLEM, Izrael — Hivatalos kormányjelentés közli: az 1971-ben az Izrael által megszállva tartott terü­leteken munka-átképző és szakmunkásképző tanfolya­mokat állítottak fel és ezek­nek a tanfolyamoknak több mint kétezer arab tanulójuk volt. * * * MILWAUKEE, Wise. — Wisconsinban április 4-edikén rendezik meg a tíznapos nem­zetközi vetélkedőt. A győzelemig két zsűrin kei'esztül visz az ut .Először a magyar szakemberekből álló előzsüri kóstolja végig a borokat, amelyek ekkor kap­ják meg minősítésüket; a konyakhoz hasonlóan, csil­laggal jelölik őket, de a bo­rokat zamatuk tartóssága sze­rint. Besorolásuk attól függ, hogy zamatuk hány percig marad meg a zsűritagok szá­jában: 3 percért 1, 4-8 perc­ért 2, mig 9 percnél tartó­­sabb zamatért 3 csillag jár. Ezt követően a nemzetiközi fözsüri előtt vizsgáznak az indulók. A versenyszabályzat precízen előírja a “tálalás“ módját is: 15 centiméter ma­gas kétdecis talpas poharak­ba — állítólag ezekből lehet a legjobban megítélni a borok illatát és zamatát, vagyis “bukóját” — fél decit kell ki­tölteni. Három — egyenként 8-10 bíróból álló — bizottság vizsgálja majd folyamatosan a borokat. Egy-egy bizottság lesz a demokrata elnökjelölt! előválasztás és a Public Broadcasting Service felmé­résének eredménye a követ­kező: Hubert Humphrey ve­zet 18 százalékkal, az utána következő sorrend: George McGovern, 16 százalék, Ed­mund Muskie, 13 százalék, Henry Jackson, 12 százalék, George Wallace 8 százalék, John Lindsay 2 százalék, Eu­gene McCarthy és Shirley Chisholm 1-1 százalék, a meg­­intervjuoltak 29 százaléká­nak nem volt határozott véle­ménye. *!* KELET-BERLIN — Egy itteni gépiróverseny két győz­tese Heidemarie Zmrzly és Ursula Woop lett. Heidema­rie 10 perc alatt 4,800 betűt ütött le teljesen hibátlanul, Ursula pedig 30 perc lefor­gása alatt 16,400 betűt ütött le, mindössze öt hibával. A szakértők megjegyzik, hogy a jelenlegi nyilvántartott eredmények ennél gyengéb­bek. * * :js SYDNEY, Ausztrália — Eg3r katolikus segélyszerve­zet adományt kért J. Paul (Jetty, olaj milliomostól, a vi­lág leggazdagabb emberétől. Mr. Getty nem hazudtolta meg hírét, amely szerint nem bőkezű: mindössze 10 dollárt küldött. Terjessze lapunkat! elnökből, alelnökből, vegyész­szakértőből és kóstoló bírók­ból áll. A “bundázás” meg­előzésére a nemzetközi szö­vetség úgy rendelkezett: a kóstoló-birók mindegyikének más országbelinek kell lennie. Egy bizottság egy nap alatt legfeljebb hatvan féle bor­ról mondhat véleményt. A kóstoló-birók bizonyit­­ványt állitanak ki: kiváló igen jó, jó, elfogadható és el­fogadhatatlan osztályzatokat adhatnak minden bornak kü­lön a tisztaságára, illatára izére, zamatára és összes tu­lajdonságainak harmóniájá­ra. Az osztályzatok alapján az elnökség megállapítja a hibapontok számát. Az 5 hi-Bartók-hangverseny volt a napokban Losoncon, abban a teremben, ahol 50 évvel ez­előtt először lépett hangver­seny-dobogóra Pásztory Dit­­ta, Bartók későbbi felesége. A CSEMADOK 50 tagju ze­nekara és a losonci magyar iskola gyermekkara szerepelt a hangversenyen, és hangle­mezen mutatták be a II. Zon­goraverseny uj felvételét, Pásztory Ditta előadásában, a losonci születésű, Ameri­kában élő Serly Tibor vezény­letével. A Zilahi történelmi mú­zeum kutatói 30 méter hosz­­szu, hét helyiségből álló ró­mai fürdőt tártak fel a romi­­tai vár közelében. Eddig négy, csaknem teljesen épen maradt helyiséget ástak ki. A fiitőberendés és a meden­ce egyáltalán nem rongáló­dott meg. Az értékes műem­lék védelméről és megőrzésé­ről gondoskodtak. * * A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövet­ségének Központi Bizottsága, valamint a Pozsonyi Népmű­velési Intézet “Tavaszi szél vizet áraszt” címmel meghir­dette a csehszlovákiai magyar népdalénekesek országos ver­senyét. A verseny fő célja, hogy közkinccsé tegyék a népi dalkulturát és újabb népda­lokat, népdalváltozatokat hoz­zanak felszínre. A versenyen szólóénekesek és éneklő cso­portok vehetnek részt és an­nak járási döntői, országos elődöntői után az országos döntőre ez év őszén kerül sor. Az énekesek elbírálásánál előnyben részesítik a kevésbé ismert dallamváltozatokat. Az országos döntőt közvetíteni fogja a szlovák televízió, va­lamint a csehszlovák i'ádió magyar adása is. :Jc * * A jugoszláviai magyar nyelvű lapok, folyóiratok me­bapontnál kevesebbet kapott borok nagy-aranyérmet, a 6 hibapontosak aranyérmet, a 7-8 hibapontosak pedig ezüst­érmet kapnak. Az idei első bor-olimpián szerzett minősítéseket és ki­tüntetéseket fel lehet hasz­nálni majd a borok propagá­lására is. Ha azonban a rek­lámozott bor minősége eltér a díjnyertesétől, a termelőket kizárják a későbbi versenyek­ből. A magyar szakemberek még nem döntöttek, milyen borok képviselik majd a ma­gyar színeket. Pillanatnyilag csak a tokaji-család indulá­sa látszik biztosnak. Czippán György leghangu nekrológokban bú­csúztak el a nemrég elhunyt Dévics Imrétől, a szabadkai népszínház igazgatójától, aki több, mint tiz éven át vezette a színház magyar társulatát. Az egy évtized előtt még alig ismert társulatot Dévics Imre művészi rangra emelte, ami­re jellemző, hogy vezetésével a magyar együttes csaknem 40 díjban, elismerésben ré­szesült. A társulat rendsze­resen vendégszerepeit a Vaj­daság valamennyi községé­ben, városában és elöutott a szlovéniai és horvátországi magyarlakta falvakba is. Az uj színház-koncepciókra fel­figyeltek a fővárosi szakem­berek és a társulat belgrádi meghívást is kapott. Dévics Imre halála alig pó­tolható vesztesége a jugoszlá­viai magyar színjátszásnak. A “Kárpáti Kalendárium 1972.” Uungvárott jelent meg 15 ezei’ példányban a Kárpáti Könyvkiadó kiadásában. A magyarnyelvű évköny hü ké­pet ad a vidék irodalmi ha­gyományairól. Foglalkozik a kalendárium a Mikszáth és a Petőfi jubileummal is. * ❖ Csíkszeredán a Hargita cí­mű magyarnyelvű napilap ki­adványaként látott napvilá­got a Hargita Kalendárium 4b ezer példányban. Tanulmá­nyai közül kiemelkedik B. Nagy Margit Székelykapu cí­mű összeállítása az erdélyi népművészetnek erről a leg­sajátosabb alkotásának törté­netéről. A tanulmányt számos rajz és fénykép illusztrálja. Az irodalmi rész többi között Tamási Áron, Szemléi’ Fe­renc, Kacsó Sándor, Kormos Gyula, Beke György, Vero­nica Porumbacu, Tudor Arg­­hezi prózáját és verseit nyújt­ja át az olvasóknak. OHAZAI KISÓM RiA Megalakut a 4-ik nemzet­közi finn-ugor kongresszus szervezőbizottsága, amelynek feladata a finn-ugrisztika 1975. évi nagy badapesti ta­lálkozójának előkészítése. A kongresszuson a világ min­den jelentősebb finn-ugor nyelvésze, tudósa részt vesz majd. Az első ilyen találkozót ugyancsak Budapesten ren­dezték 1960-ban, a második színhelye 1965-ben Helsinki volt, mig a harmadikat a múlt évben a szovjet-észt Tallinban tartották meg. A negyedik — budapesti — nemzetközi finn­ugor kongresszus alkalmából számos tudományos és szép­­irodalmi mű jelenik meg. Ki­adják a magyar-finn ugrisz­­tika történetét és bibliográ­fiáját, összeállítják a finn­ugor nyelvek ismertetését és elemzését tárgyaló müvet, va­lamint egy olyan könyvet, amely szemelvényeket ad a kisebb finn-ugor népek iro­dalmából. :Je , # A puszta ébredésével, már­cius végén kezdődik az ide^ genforgalmi idény Bugaeon. A romantikus környékre késő őszig egymást váltva érkez­nek a magyar és külföldi tu­risták. ■f •-:< * ■ Régi sírokból előkerült gy­­mölcsszemek és magvak ta­núskodnak arról, hogy a Ba­laton mentén már évezredek óta rendszeresen foglalkoz­nak gyümölcs-termesztéssel. A legrégibb erre utaló em­lék az a körtemaradvány, amelyet egy háromezer éves sírban találtak. * . ífc * Tizkilós vadmacskát ejtet­tek el Égerszög határában, a kártékony ragadozók irtása során. A borsodi erdőkben ugyanis ismét elszaporodtak a vadmacskák. Mivel a ve­szettség fertőzése a vadmacs­kákra is átterjedhet, az elej­tett ragadozókat elássák. HUMOR ISKOLAI TÖRTÉNET A mama bemegy a gimná­ziumba és az osztályfőnöknő­nél érdeklődik 16 éves fia elő­meneteléről. — Nagyon jófejű a gye­rek, nem is volna vele semmi baj, csak túl sokat forgoló­dik a lányok után. Erről sze­retném valahogy leszoktatni. — Arra kérem asszonyom — mondja némi gondolkodás után a mama —, hogy ha si­kerül, mondja majd el nekem is, a módszert. Ki akarom próbálni ugyanis a papájánál. AZ UTÓDÁLLAMOKBÓL

Next

/
Thumbnails
Contents