Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-30 / 13. szám

10. óldal f MAGYAK Hllí^lK) Thursday, March 30, 1972 Még pedig felháborító mó­dén. Az igazságszolgáltatás nagyon laza ebben az ország­ban. Hiába sürgetik az előre­látók a szigorúbb törvényeket az ostobák ellene szavaznak, nem gondolva arra, hogy en­nek következtében egyszer saját maguk lesznek az áldo­zatok. A közvélemény nyomására egyelőre Kanadában és Ame­rikában megszüntették a ha­lálbüntetést, mondván, hogy embertelen. De nem emberte­­len-e, ha valaki szántszándék­kal megöl valakit? A halál­­büntetés eltörlés óta nem volt ezekben az országokban olyan magas a bűnözési arányszám, mint ma. A kis bűnösök, akiknek nem telik gazdag, befolyásos védőre, nem szabadulnak eny­he büntetéssel. Itt ebben az országban, mely ugyanolyan, mint az amerikai szomszédja, melynek mentalitását telje­sen átveszi, olyan példátlan visszaélések fordulnák elő, amely a legmagasabb körök­ig elér. Voltak botrányok a múlt­ban is. Ott is akadtak az állá­sukhoz nem méltó emberek. De ha kiderült róluk valami erkölcsbe ütköző dolog, az il­lető 24 órán belül fel volt füg­gesztve addig, mig nem tisz­tázta magát, vagy elbocsáj­­tották. Nemrégen megjelent az új­ságokban egy felháborító eset. Egy ember, akinek a tettét még súlyosabban kell megítélni, mint egy egysze­rűbb valakiét,mert jogot vég­zett, tehát tudatában kellett lennie, hogy mi lesz a tetté­nek a következménye, meg­gyilkolta és elégetni akarta fiatal, életerős feleségét, 3 kicsi gyermeke anyját. Ez az ember szeretőt tartott és igy akarta eltenni az útból a fele­ségét. A tettéért életfogytig­lani'börtönt kapott. A 14 hó­napból, amit leszolgált a bün­tetéséből, csalárd módon ki­szabadult, a börtöni ideje alatt útlevelet tudót magának szerezni, a börtönfelügyelő­ség engedélyt adott neki egy 50 órás eltávozásra, hogy fe­leségül vehesse a volt szere­tőjét. Az eltávozási kérelmen kí­vül, szerepel az ügyben a szo­ciális gondozónő és a börtön lelkésze. Mind a ketten támo­gatták a gyilkos kérelmét. A gondozónő azzal az indokkal, hogy a gyilkosnál, ha nem kapja meg a lehetőséget,hogy megnősülhessen, végzetes lel­ki összeomlás fog bekövet­kezni, mert fél, hogy a három kisgyermek, akiket ő fosztott meg az anyai szeretettől, nem részesül megfelelő gondozás­ban. Anyát akar nekik adni a volt szeretője személyében, Hajnal Erzsébet akivel viszonya volt a házas­sága alatt is. A gondozónő, akinek én nem adnék diplo­mát ebből a szakból, nem gon­dolt arra, hogy miért nem okozott a modell gyilkosnak lelki összeomlást az, amikor megölte a gyermekei anyját. Másodsorban megemlíti, hogy nagyon különösnek ta­lálja, hogy egy 27 éves tanár­nő, férjhez akar menni vala­kihez, aki gyilkosságért élet­­fogytiglanra van Ítélve s aki­ről feltehető, hogy kapcsolata volt a gyilkosság elkövetésé­ben, mégha akaratlanul is, hi­szen a szerelmi viszony fenn­állott a gyilkos házassága alatt is. A börtönlelkész. Drága jó Istenem, ha ilyen vakok vol­nának a Te összes helytartóid a földön. Mi lenne belőlünk? Milyennek kell lenni egy lelkipásztornak ? Megértőnek, megbccsátónak, jóságosnak. Ezt elismerem. De hozzájá­rulni egy feleséggyilkos őri­zetlen szabadságához, ennyi­re jóságosnak nem szabad lenni. Amikor az emberek azon vitatkoznak, hogy bűn megölni egy meg nem szüle­tett magzatot, az anya rnéhé­­ben, akkor abszoluciót adni és támogatni az isteni itélőszé­­ket képviselő papnak, sza­­bad-e ? Az egész világ nevetne az egész eseten, ha nem lenne a dolog tragikus. Mert a gyil­kos a börtönbenlevése alatt útlevélhez jutott, s amint megeskütött, azonnal elment nász utazni, ki tudja hová. Az újságok szerint körülbelül 100.000 dollárral, amit szin­tén a börtönben levésé alatt el tudott adni ingatlanaiból. S most élvezi a szabadságot, ki tudja hol és ha jól sejtem, jót mulat, hogy miként lehet lóvá tenni egy olyan felelőssé­get, melynek hivatása volna éberen őrködni egy ország tiszta erkölcse felett. Különös a dologban, hogy az útlevél garanciát vállaló­jának a nevét nem hajlandók a nyilvánossággal közölni. Különös az, hogy eladhatta az ingatlanait anélkül, hogy a börtönfelügyelőség erről tu­domást szerzett volna, holott még egy megirt levelet is cen­zúráznak, akár kapja, akár Írja az elitéit. S főleg a leg­kirívóbb, hogy egy életfogy-Ilyenkor, tavaszérkezésre széles e világban, akárhová vet sorsunk, kétszeres a ki­sértés az emlékezésre. S eb­ben a dolgok újra átélésére. Lám, igy vagyok most is. Kinyitom az ablakot, amely a 86-os utcai Mozart halira nyílik. S amelynek hátsó ki­járatán keresztül, nem egy­szer saját lakásomba törtem be. Ha valamiért lefutás köz­ben, szobám asztalán felejtet­tem kulcsaimat. Még igy is ol­csóbb volt a betört ablaktáb­la, mintha a “Kulcskirály” húsz dollárért kiszáll és ki­nyitja az ajtóm. De mondom, most a tavasz­­varázslat, a tűzfalak között meghagyott faágakon a szök­décselő madarakra, s bennük az otthoni tengelicékre, pin­tyekre terelve figyelmemet, egyszerre felmelegedem. S nemcsak honvágyas szivem, hanem fülem is, hasonló be­tegállományba kerül. S már hallja az otthoni gyümölcsö­sök tavaszi koncertjét. A nap, az újrainduló életszagu föld fény és szagorgiája között, a nagy csendben piciny éneke­seink csilingelő, serkentő szavát: “Nyitni kék”, “Csíki sziir”, “Csak igy, csak igy, csak igy” muzsikáit... Csoda-e, ha e bevezető kon­certszépségek után, egy régi tavasz kerekedik ki bennem. Éppen az az igen nevezetes, amikor a Mátraalján, a va­súti síneket szintező mérnöki munkálatoknál segédkeztem. Jobb kenyérkereset hiányá­ban. S már látom is Vőneki Feri arcát. Amint hajladozik, s dolgozik, közben bizalmas mosolyával felém néz. Mintha ebben mondaná: elvégre ta­vasz van, a bíbicek is ezt sir­­ják-kiáltják körülöttünk. Te­hát nekünk is jogos lenne, ha az esti bevonuláskor valami­tiglanra elitéltet minden őri­zet nélkül szabadén engednek. Mire? Becsületszóra? A lapok megírták, hogy a felelős tényezők “államtitok­ként” kívánják kezelni az ügy részleteit. Nincs ehhez joguk. Azokat az embereket, akiket a társadalom bizalma helyezett ebbe a jólfizető ál­lásba, azoknak maguknak kellene követelni az ügy tel­jes tisztázását, hogy a köz­vélemény megtudhassa, hogy ki az, aki nem méltó arra a pozícióra, amit a közösség bi­zalma helyezett bele. Ki volt az, aki az útlevelet megsze­rezte ? Irta: IVÁNI ZOLTÁN féle “tavasz-nedűt” mérő fa­lusi házhoz betévednénk, egy­két pohárra. A nagy ritka­­ságrara, amit akkoriban csak feketén lehetett elkapni arra felé. Feri falusi gyerek volt, én Iváni Zoltán városi. A munkálatoknál munkavezető. Én pedig amo­lyan félretett “értelmetlen­ség.” Ha ő hagyta el történe­tesen a műszert, a töltés aljá­ban, még a mérnök is szó nél­kül velünk kereste. Ha én, — a mérnök már toporzékolt. Hogy ha még egyszer előfor­dul, kirúg . . . Ez az átmene­ti furcsaság azonban semmi­képpen nem zavarta meg a föld erejét, a nap hevét, hogy “magyarok vagyunk” jelszó­val, ne találtunk volna örök barátság, jegyében egymásra. Éppen az előrenézés érdeké­ben. Nos, igy volt. így adódott, hogy nappal dolgoztunk,majd a körletbe való bevonulás előtt, egy-két órára el-el­­csámborogtunk erre-arra. Micsoda kedvesen ható, el­felejtkezett percek voltak ezek. A “Julis néni adjon még egy fröccsöt” kitöltő kiáltá­sok percei között. Mérnökök­ről, a tegnapiról, aki buta és félénk, de jó ember, ... a mai­ról, akinek jól fog a ceruzája a munkaórák elszámolása kö­rül, merész, de amúgy meg­bízhatatlan ... A kereset­ről amit e hónapban várha­tunk ... A normáról, amit tel-Minden jóérzésü embernek, akinek ebben az ügyben a lel­kiismerete tiszta, ki kell áll­nia. A kendőzések koi’a lejárt. A nyilvánosságnak, akik nyögnek az adóterhek nehéz­sége alatt, tisztán kell látni­uk, hogy mi történik a szín­falak mögött. Mi fizetjük az államaparátus minden terhét, nekünk jogunk van tudni mindenről, amit a mi alkal­­mazottaink cselekednek. Szerintem mindenkit le kell váltani, aki elősegítette ezt az erkölcsi fertőt. Állítsák vissza a halálbüntetést. Mert aki gyilkol, annak nincs helye a társadalomban. jesitgettünk vagy elkacag­tunk. De mindezen túl, a po­­hárkoccingatások közben min denről feledkezve, már csak arról, hogy istenáldotta vidé­ken, szép országunk hegytől és homoktól szépített tarka­ságában, csak megbecsülhet­jük magunkat.Ha néha egy üt összeborulhatunk. És végig­vonulhattunk egyik állomás­helyről a másikra. A Mátrán. — A múltkori jobb izü volt. Az a fixli vörös, de mé­gis citromos, rózsás árnyalat­tal. — Lehet! De gondold meg, az a tojásrántottához volt csak jó ... Ez pedig, figyeld, csupa pergetett méz-olaj. Csak úgy viszi lefelé a tor­kon, a stanicliből előkerülő porcot, jó ducos kenyérrel. Igen, igy váltottunk szót, igy évődtiink, hétvégi feluta­zásokról,otthagyott családok­ról. Egyebekről. Hát lehetett valaki boldogabb ? . .. Arra a bizonyos magasfe­szültségű hangulatra azonban amely most ablaknyitáskor a világ másik felén eszembe ju­tott, különösen emlékszem. Éppen azzal évődtem Feri­vel, hogy amikor ő iszik, olyan nyugalommal, ellágyult szeretettel vonja ajkához a pohax-at, hogy még az orra is belehegyesedik. S a szemei kielégülés érzetével édesen összefutnak. — Bizony Isten, olyan vagy mint a régi olaj lenyomatokon a honvéd-huszár. Aki félkéz­zel a lova kantárját tartja, a másikkal pedig a kulacsot csókolgatja. — Bolond vagy — felelte. De jól esett neki a meg­jegyzés Mintha jutalmát kapná va­lakitől azért, hogy a föld gyermeke minden véges ba­jokat, időleges hiányokat is, (Folytatás a 11-ik oldalon) TAVASZI GURGULA... Valami bűzlik Kanadában Irta: HAJNAL ERZSÉBET

Next

/
Thumbnails
Contents