Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-23 / 12. szám

Thursday, March 23, 1972 MAGYAR HIRADU 15. oldal ' MESÉL A MULT: Magyar honfoglalók a Mississippi partján SPELLETICH PAULA NAPLÓJA Irta: ÁCS TIVADAR S' Hl (Az itt közölt napló Spelletich Bódog — Bács megye alispánja, a debreceni trónfosztó országgyűlés képviselője, később a megye kormánybiztosa — Paula lányának naplója, aki négyéves korában nagyanyjával és báty­jával, hamis útlevéllel jutott ki Amerikába. A napló első két része az úti előkészületek­ről, majd a Londonba, végül az Uj-Skóciába való megérkezésről szól, megemlítve, hogy Döblingben találkoztak Széchenyi Istvánnal, Londonban pedig Kossuth Lajossal. Hatan voltak: Ujházy, Xantus, Drahos, Varga, báró Majthényi József és fia: Tivadar. Ezek kö­zül három jól ismert név az emigrációból, de a többi is kiváló férfiú. Majthé­nyi fiú, Tivadar még gyermek. Ők már 1851 őszén mentek el a Decatur-Countryba, lova állam legtávolabbi zugába, magyár kolóniát alapítani. Egy fiatal gróf — azt hiszem, Cziráky — járt ott á megelőző hónapok­ban, s ennek nyomát követte a többi 6. A fatörzsekből összerótt viskókat elnevezték Uj - Budá­nak. Itt végigálmodták azt a szép álmot, hogy ők oly boldogok lesznek, amilyen boldogok csak le­hetnek a hajótöröttek szigetén, mely a viharok után pihenést nyújt. Egyik-másik talán arra gon­dolt, hogy majd az ő hajtásaikból egy uj Magyar­­ország sarjadzik, dicsőbb, ragyogóbb, mint az, amelyet elhagytak. És a maguk módja szerint boldogok voltak. A közös szerencsétlenség köze­lebb hozta a szivüket. Az erős munka felélesz­tette az életkedvet, melyet a balvégzet első der­mesztő tétlensége kioltott. Nappal a fejsze és az eke kérgesre törte tenyerüket, esténként gond­talanul ülhettek össze és megbeszélhették az el­múlt fényes napokat, siratva a hazát és terveket szőve a jövőről. Hat éven át igy telt az idő csend­ben, ami a megelégedettség érzését keltette. De köztük volt Éva, s ime bomladozott a barátság — eddigi vigaszuk. Megkezdődött az elmaradhatat­lan viszálykodás. Az amerikai lapok mindig ké­szek szenzációt gyártani és azt felfújni. Már-már különféle hírek kezdtek szállingózni a magyarok egyenetlenségéről, s annak okairól: a szép asz­­szonyról, Wippermannéról, ki a távol-keleten az osztrák vérebek elől elrejtette a menekülőt, el­hagyta érte a férjét, gyermekeit, kényelmes ott­honát, hogy megossza egy ismeretlen vad világ veszélyeit és nélkülözéseit. De ugyanaz az állha­­tatlanság, mely Wippermannéval kötelességeit feledtető, tette azt, hogy Uj-Budán is a változa­tosságban keressen szórakozást. Neve hol Xantu­­sé, hol Vargáé mellett merült fel, elhintve a gya­núsítás és ellenségeskedés magvait. Majd va­gyoni kérdések vegyültek a vitába, melyben a töb­bi magyar neve is szerepelt már a nyilvánosság előtt. Ekkor anyám irt Majthényinak és Madarász­nak, jöjjenek el mind együtt, adják elő panaszai­kat: “ő mint jogász és jóbarát megcsinálja köz­tük a békességet.” Abban az időben még több bi­zalommal voltak egymás iránt a magyar embe­rek, még hittek a barátság varázsigéjében. Két­száz mérföldnyi ut után, agyonfárasztott lovain megállt házunk előtt a küldöttség, melyet napok óta szivszorongva vártunk, mintha kedves roko­nok lettek volna. A kandalló-szobában fogadtuk őket. Itt a lobo­gó tűz mellett, telepedett le a négy férfiú, akik életük virágában, arcukon fennkölt eszmék kife­jezésével szépek és deliek voltak, az én kilencéves szemeimnek olyannak tűntek fel, mint Hellas hő­sei. Ötödiknek ott volt atyám. Másnap kezdődött a szomorú viszály megbe­szélése. Mi szobánk nyitott ajtajában hallgattuk az érvelést, melyet nem értettünk meg, de fülem­be cseng még most is a férfi baritonok összhang­ja és magam előtt látom a rokonszenves alakokat, kik — bár erős volt köztük a nézeteltérés — nem feledkeztek meg a jómodorról, mely kizárja a durvaságot. Hat napig tartott a tárgyalás. Eközben átjött hozzánk Ámon Ferenc, Gibbon tudós fordítója. Ámbár ő csak vizzel felelt, a többiek annál sűrűb­ben koccintottak a savanyu kadarka borral s még rosszabb pálinkával. Ámon hatalmas logikájával és páratlan humorával többet segített a békités munkáján, mint tehette volna bárki a legnyomó­sabb érvekkel. Atyám nem eresztette el őt, mig az ügy kedvező befejezést nem nyert. A hetedig napon— nagy ölelkezések közt, me­lyek véget érni nem akartak — kedves vendé-A SZENT HÁROM NAP Nagycsütörtök, Nagypéntek, Nagyszombat — nyelvünk finom megkülönböztetéssel kiemeli a husvétot megelőző három napot az év több mint háromszáz feketebetüs napja körül. A keresztény ember számára ez.a néhány nap valóban többet jelent az egyszerű hétköznapoknál. NAGYCSÜTÖRTÖK Nem kötelező a szentmisén való részvétel ezen a napon, az utolsó vacsora miséjén mégis együtt vagyunk mindnyájan: az egyházközség apraja, nagyja. Egyetlen nagy családként vesszük körül az asztalt. S jobban, közvetlenebbül érezzük most, mint az év bármely órájában, hogy “Krisztus szeretete gyűjt egybe minket”. “A kenyér, amelyet megtörünk, Krisztus tes­tében való részesedés. Mi igy sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyér­ben részesedünk” (I. Kor. 10.) Amikor Szent Pál arra kér minket, éppúgy, mint a korintusiakat, hogy “különböztessük meg az Ur testét”, akkor arra is felszólít bennünket, hogy hagyjuk el a hazugságot, a képmutatást az E’ukarisztia, az egység szentségének ünneplésénél. Ezt csak ak­kor valósítjuk meg, ha életünk minden területén szenvedélyesen törekszünk az egységre, a test­véri szeretetre, s ezért minden nap újra meg új­ra áldozatot hozunk. NAGYPÉNTEK Annyiszor látjuk a feszületet, hogy sokszor már nem is gondolunk arra, mit jelent. Most he­tekig nem láttuk: sötét lepel takarta el előlünk. Ma a dísztelen oltár előtt újra meglátjuk — s most rá kell döbbennünk igazi értelmére. “Nem tréfából szerettelek. Nem csak látszatra szolgáltalak, nem csak színlelésből segítettem ne­ked, nem csak a távolból gondoltam rád”,— mon­dotta az Üdvözítő Folignói Szent Angélának; de ugyanezt mondhatta volna bármelyikünknek. Hi­szen, ha csak egyetlen ember élt volna a földön, Jézus egyedül őérte is vállalta volna ugyanezt. NAGYSZOMBAT “Ez az éjszaka kapcsolta össze az eget a föld­del, és Istent az emberekkel.” A homály eloszlott. A húsvéti gyertya lángjáról meggyujtott gyer­tyák világítanak kezünkben. Ekek a kis pisláko­geink újra felültek paripáikra. Apám és fivérem elkísérték őket a Township széléig. Aztán rneg­­békülve mentek vissza (küldőikhez) uj hazájuk­ba, mely a kölcsönös megbecsülés igézete alatt visszanyerte a borongós boldogságnak régi -ki­nézetét. Érdekes látogatónk volt, ha nem csalódom 1858. tavaszán — Albert százados, ő egykor Ko­máromban Klapkával harcolt, most pedig mint tyukász mutatkozott be; szedte a fajbaromfit. Volt nagy öröm, mikor szekerével házunk előtt megállt. Misa lóra kapott, hogy az üres whiskys korsó minél előbb megtöltessék. Érdekes volt többek között a Rombauer család. Én csak az öreg urra emlékszem, ki már akkor igen beteges volt. De őrá is csak homályosan. — Egyik lánya Amerikába való megérkezésük után nemsokára meghalt. Három fia közül Rod'erik St. Louisban ügyvéd. Davenportban lakott Incze, erdélyi nemes, ki a székely virtust francia eredetű felesége hátán szokta kipróbálni, ha a gall élénkség ennek túl­ságosan nyelvébe szállt. Ök kertészkedéssel fog­lalkoztak. Ruttkay mint fegyverkovács tengő­dött öreg feleségével. Kelemen a vidéken nspszá­­moskodott, úgyszintén báró Pongrácz, ki itt is megtartotta duhaj tempóit, iszonyúakat evett és káromkodott. Ezekkel ritkábban jöttünk ös-ze. Néha érkeztek látogatóink Uj-Budáról is. ló lángocskák, bár külön-külön lobognak, a -zent tűzhöz tartoznak, belőle származnak; fény tik, lángjuk ugyanaz. Mi, akik imádkozva, virreszí­va készülünk Jézus Krisztus halálának és feltá­madásának ünnepére, nem idegenként vagy ven­dégként vagyunk Isten házában. Atyánk házá­ban vagyunk, testvéreink között, s részesülünk a meghalt és feltámadt Krisztus misztériumá­ban a keresztség által. Ezt éljük meg újra, amikor nagyszombat esté­jén megujitjuk keresztségi ígéretünket; újra tu­datosan Isten gyermekeinek valljuk magunkat, s ezzel csatlakozunk Krisztushoz, részt vállalunk küldetésében. így valóban személy szerint i- ne­künk szólnak Szent Pál Szavai: Akik megkeress^' telkedtünk és a keresztségben Krisztuséi lettünk, újjászületésünket mindnyájan az ő halálából vet­tük. “A husvét az ünnepek ünnepe a szó legrégibb és legigazibb értelmében. Nem olyan ünnep, ami­lyenre manapság az emberek gondolni szoktak a szó hallatára, amikor az ünnep szón legtöbben a pihenést, esetleg megemlékezést értenek. Minden ünnep ősi jelentésében van valami a misztérium­ból, minden ünnep valamiképpen kommemorativ részesedés az ünnep dicsőségében”. A keresztény élet lényegének, hitünk központi titkának benső­séges és őszinte megéléséhez egyházunk e -zent három nap liturgiájával Isten egész népének le­hetőséget ad. Galántai Mária ANEKDOTA 20 év után Chaplin ismét Amerikába reprót és ünnepelték. Ebből az alkalomból elevenítjük feí azt az anekdotát, amely valamivel több, mint két évtizeddel ezelőtt világszerte megjelent. Chaplint — mint emlékezetes —, Amerika-eb lenes tevékenységgel vádolták és különböző zak­latásoknak volt kitéve. Egyszer megjelent a vizs­gálóbizottság előtt, amelynek egyik tagja nyer­sen rászólt: — Mr. Chaplin, nekünk nincs időnk az ön vi­lágnézeti fejtegetéseit hallgatni, tehát csak egy kérdésre válaszoljon. Kommunista ön? Chaplin ezt felelte: — Nincs közöm semmilyen politikai párthoz, vegyék tudomásul az urak, hogy van nekem ko­moly mesterségem. Én kérem, bohóc vagyok... (Folytatjuk) Ács Tivadar

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents