Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-23 / 12. szám
16. oldal MAGYAP HfRAIK» ____ Thursday, March 23, 1972 * V * V ❖Elbeszélések és isfez [ortenetek ❖ ❖ UlBwVIrfcvEvwVIl W iMjUii ii V R fc*# H a ís# ** w a» V ♦> * A TELEKI HÄZ TITKA (Folytatás) Közben di\ Flór főorvos végzett a halottszemlével. Tűnődve nézett maga elé. — Nagyon furcsa ez is, sőt, érthetetlen — dünnyögte. — Mi az a furcsa? — A gróf ur, amint láthatják, teljesen felöltözve fekszik a padlón. Csak csizma nincs a lábán. De a fekvése különös. Jobb kezének mutató- és hüvelykujja a jobb csipő felett, a nadrágszij alá dugva. Thanhoffer főügyészhelyettes felkiáltott: — Akkor Telekinek a pisztolyt a bal kezében kellett tartania. Flór doktor hallgatott, majd némi szünet után folytatta: — Én ismertem a grófot, nem volt balkezes. Különben is, aligha lőhette magát szivén bal kezében tartott pisztollyal. A hevenyészett tetemvizsga elég annak megállapítására, hogy a pisztolygolyó a szívbe nem vízszintesen, hanem felülről hatolt be. Az orvos eme kijelentését bizonyította a boncjegyzőkönyv, amelyet még aznap csatolt a főkapitány a Teleki-aktákhoz. Szólt pedig e za következőképpen: “A behatoló golyó keresztülmenve a bordaközi rétegeken és a bordahártyán, előbb is a szivíburkot, utána a szív bal oldali üregének falát, a rekeszizmot és a gyomornak felső görbülési ivét átcsapván, végre az első ágyékcsigolyát is keresztülfurta, mig ezen utolsó csontakadály miatt erejéből veszítve, megállapodott.” Thaisz főkapitány kezébe hajtott fővel töprengett. Hosszú csönd után szólalt csak meg: — Annyi bizonyos, ezt a padlózaton található vércseppek is igazolják, hogy a lövés az elhunytra álló helyzetben történt. Ezt már bele is írtam a szemlejegyzőkönyvbe. Thanhoffer izgatottan szólt közbe: — Ki lőhetett, ha nem önkezével végzett magával ? Thaisz idegesen legyintett, — Ha álló helyzetben volt — mondotta —, amikor a lövés eldördült, csak azon a szűk helyen állhatott, amelyet az ágy, a nyitott ajtajú éjjeliszekrény, a pamlag és az az előtti asztal képeznek, éspedig arccal az éjjeliszekrény felé kellett állnia. Ezt a helyzetet igazolja a test fekvése és a vérfoltok is. Thaisz helyesen következtetett. Kétségtelen, hogy Teleki nem eshetett le az ágyról átlőtt szívvel úgy, hogy utána még felkelt, megfordult és másfél méterrel előreléphetett volna az éjjeliszekrény felé. — Doktor ur — szólt Flór doktorhoz —, kérem, játssza el Teleki szerepét! Álljon ide, a tetem mellé! Ön pedig, főügyészhelyettes ur, álljon szembe a doktorral, s tegyen úgy, mintha belé akarna lőni. A jelenetet megpróbálták lejátszani. Thanhoffer azonban kijelentette,, hogy alig fér el a doktor és az éjjeliszekrény között. , — így nem lehetett lőni — mondta. Thaisz már fel is jegyezte a próba eredményét a jegyzőkönyvbe, amikor Flór doktor csöndesen megszólalt: — Elképzelhető, hogy egy magas termetű férfi barátságosan, oldalt állván átkarolta Telekit, s ha kezében pisztoly volt, azt úgy süthette el, hogy a golyó a szívbe felülről hatolt bele. Ez megmagyarázná, miért volt Teleki jobb keze a nadrágszijba bujtatva, s megmagyarázná a lőcsatorna furcsa irányát is. V. Mayer fényképész nyolc felvétele közül kettő ma is megvan. Az egyiken a földön hanyatt fekvő Teleki feje látható. Nagy Imre, miután a főkapitány kérdéseire tisztességgel elmondta, hogy hány esztendős, hol született, és foglalkozása éjjeli boltőr, megkezdte vallomását. — A Szervita téren levő boltokat őrzöm éjszakánként. A Teleki-házban levőket is. A múlt éjjel... — Hány órakor? — szakította félbe Thaisz az elbeszélést. — Egy óra tájt. Láttam, hogy egy magas úriember hosszú ideig csönget a Telekiház kapujában. — Milyen volt az a magas férfi? — Hát . . . Akkurátusán nem tudnám lerajzolni, de magyarosan öltözött és úri ruházata volt. — Folytassa.! — Fél 2 óra tájban a Szerviták Temploma felé járva a gróf Teleki-ház felől szokatlan csattanást hallottam. Olyannak tetszett ez a csattanás, mintha valamely bolt lakatját ütötték volna le. Nyomban a Teleki-házhoz szaladtam, megvizsgáltam a boltajtókat, de ép volt valamennyi lakat. — Alighanem a lövést hallotta a tanú — szólt közbe Thanhoffer. — Meg kellene állapítani, ki, vagy kik léptek a házba kapuzárás után. Thaisz nem túl udvariasan válaszolt a tanácsra: — Bízza rám, főügyészhelyettes ur. Sorra kihallgattam a házbelieket. Pár perc múlva Fritscher Józsefné, a házmester felesége állt a főkapitány elé. — Este 11 órakor bebocsátottattak a házba Tisza Lajos és Tisza László Urak, a házban laknak és a grófi családnak rokonai. Ezek egyszerre jöttek, a férjem nyitott kaput. A házmester azonban nem igy vallott. — Este 11 óra tájban Tisza Lajos urat és egy másik — előttem ismeretlen — urat bocsátottam be. — A két vallomás közt ellentét van — jegyezte meg Thanhoffer. — Ki lehetett az ismeretlen ur? Nem próbálja tisztázni a főkapitány ur? — Minek? Nincs jelentősége, hiszen László gróf jóval utána még életben volt. — Legalább azt derítse ki, hogy ki volt az a magas termetű férfi, aki éjjel egy óra tájt bejött a házba! A főkapitány ehelyett ismét Bredákot, az inast citálta maga elé. — Mikor láttad uradat utoljára? — Este 11-kor a házmesterné felhozta a teáját, amelyet bevittem a gróf urhoz. Akkor lehuzatta velem a csizmáját és igy szólt: “Most elmehetsz aludni, hanem reggel nyolckor kelts fel!” — Gyula gróf ekkor már otthon volt? — Nem, ő csak éjfél felé érkezett haza. Thaisz odaszólt az ajtónál álló rendőrnek: — Mondjad meg Teleki Gyula gróf urnák, hogy kéretem. Gyula gróf néhány perc múlva bejött. Amikor a földön fekvő tetemet megpillantotta, megtorpant. — Doktor ur, intézkedjék — szólt ekkor a főkapitány —, hogy László gróf holttestét vigyék a boncolóterembe. Önt pedig gróf ur, arra kérem, mondjon el mindent, amit tud. — Az bizony kevés ... — Az ön szobája ugye, szomszédos ezzel ? — Igen. Én éjfél tájban érkeztem haza, akkor László rokonom még ébren volt. — Beszélt vele? — Nem. Az ajtót ugyanis, amely a szobánk között van, pár nap óta magára zárta. De az ajtó alatti nyíláson látszott a gyertyavilág. — Pisztolydördülést később sem hallott? Gyula gróf mereven földre szegezett pillantással hallgatott. (Folytatjuk)
