Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-02 / 9. szám

Thursday, March 2, 1&72 TANÁCS. — Kedves Miss Homoki, 32 éves el­vált nő vagyok, a válás a férjem hibájából történt. A férjem volt életemben az első férfi és a válás óta nem kerestem férfiak társaságát. Tegnap partyn vol­tam a barátnőmmnél és most mindjárt megírom, hogy mi történt. Az asztalnál egy férfi ült mellettem. Azelőtt nem láttam, csak akkor a vacsorán mutatták be és ismerkedtem meg vele. Nagyon szellemesen és kedvesen beszélgetett velem és a vacsora végén felajánlotta, hogy hazakísér, mert már nagyon késő volt. Én 5 blokkra lakom a barátnőmtől, taxit venni nem érdemes, viszont ma veszélyes későn egyedül menni a New York-i utcán egy nőnek. Ezért örültem az ajánlatnak és elfogadtam. A pár percig tartó rö­vid utón egyszerre csak hirtelen nagy szerelmi val­lomást tett. Nem részletezem bővebben, hogy mit mondott, miután az nagyon hosszú lenne, csak sze­retném tudni a véleményét erről a gyors vallomásról és miután én semmiféle kalandot nem akarok, le­het-e egy ilyen gyors szerelmi vallomás komoly szán­dék, vagyis házasság alapja? VÁLASZ. — Óvatosságot ajánlok. Nem nagyon bízom a villámcsapásszerü szerelemben. Ismert mon­dás, hogy minden szegény ember jószívű és könnyű neki elméletben nagylelkűnek lenni, mivel nagylel­kűsége semmire sem kötelezi, hiszen semmije sincs. Valahogyan így vagyunk néha a szerelemmel is. Többnyire olyan tübbé-kevésbé felelőtlen férfiak val­lanak szerelmet könnyen, gyorsan és hevesen, akik­nek eszük ágában sincs nősülni, vagy nincsenek ab­ban a helyzetben, hogy nősüljenek. Vallomásuknak ilyen esetben sem súlya, sem jelentősége. Vigyázni kell, mert az ilyen áradó vallomásról gyorsan kide­rülhet. hogy értéktelen hamispénz. Ha magát komo­lyan érdekli ez a férfi, kérdezze meg egyenesen, hogy mi a szándéka: magányos elvált asszonynak vagy jövendőbeli feleségnek szólt e a vallomás. Ismét­lem, óvatosan bírálja el a vallomás értékét, de azért kérdezze csak meg, mert még a sötét New York-i utcán is történhetett csoda. ☆ ☆ ☆ FIATAL ASSZONY JELIGE. — Kedves Homoki Erzsébet, 4 hónappal ezelőtt érkeztem Amerikába. Budapesten finom-mechanikai üzemben voltam se­­gédkönyvelő. 1969-ben nyáron Jugoszláviában a ten­gerparton voltam nyaralni társasutazással. Ott is­merkedtem meg egy amerikai magyar fiúval, akinek az apja magyar, az anyja lengyel. Ö autón európai úton volt. Jugoszláviából Olaszországba és Bécsbe akart menni, de a kedvemért Budapestre jött. A svábhegyi szállodában lakott. Sokszor elvitt elegáns drága helyekre szórakozni. Elmesélte, hogy a szülei­vel szupermarketje van. Két hétig volt Budapesten. Megmondta, hogy szeret és ha én is szeretem, men­jek hozzá. Igazán megszerettem és örültem, hogy a felesége leszek. Megígérte, hogy mindent elintéz és visszajön értem. Az elintézés sokáig tartott, de még­is sikerült, megesküdtünk és kihozott. Nem érzem csalódottnak magamat, csak mégis különös érzésem van. A szupermarket az nem egy nagy üzlet, csak egy kisebb szupermarket, ahol minden van. A fér­jem kezeli a raktárt, az apósom vau a pénztárban. Azt hittem, hogy aki olyan gyönyörű saját autón utazik Európában és a svábhegyi szállodában lak­hat, annak nem kell este 9 óráig dolgozni. Aztán sokat nem tudok megszokni. A férjem édesanyja lengyel születésű, csak lengyelül és angolul beszél, egész nap vele vagyok, nem értjük egymást. Á kör­nyéken egy magyar sincs, nem tudok kivel beszél­getni, nincs ismerős, egész nap az anyósommal va­gyok. Ha nem lenne a magyar újság, amit olvasok, nem tudom tnit csinálnék. VÁLASZ. — Volt már hasonló “esetem”, nem is MAGYAR HiRMM) egy. Egyszerre vigasztalom és szidom is. Hogyan is van azzal az üzlettel? Európában, nem utolsósorban Budapesten azt hiszik, hogy Amerikában csak mons­tre áruházak, szupermarket láncolatok és Rockefel­lerek vannak és minden olyan mint a hollywoodi álomfilmekben. Pedig itt sem röpül az ember szá­jába a sült galamb. Nincs mesebeli terülj-terülj asz­talkám. Mindenért meg kell dolgozni. Viszont a mun­kának van is látszatja. A közepes jövedelmű ember sehol a világon nem élhet olyan jól, mint itt. A nyelv: átmeneti nehézség. Tanulgasson. Nem ártana, ha naponként néhány órára bemenne az üzletbe se­gíteni az egyszerűbb munkában. A vevők között köny­­nyen ragadna magára az egyszerű angol. Aztán a társasága is kialakulna. Egyetlen problémája lehet, amit önmagával kell tisztáznia: szereti-e a férjét. Ha igen, akkor semmi egyébből ne csináljon magá­nak gondot. Az nem is kétséges, hogy a férje sze­reti, mert ha nem szeretné, nem ment volna vissza magáért Budapestre. Ne lovalja bele magát olyan bánatba, ami nincs. ☆ ☆ ☆ MR. P. O. — Kedves Erzsébet, szeretném tudni a véleményét valamiről. Valaki figyelmeztetett, hogy egy nő vendégségben vagy étteremben mindig hagy­jon a tányéron egy kicsit az ételből, mert ez így illik. Igaz ez? VÁLASZ. — Réges-régen akadnak nők, akik azt hitték, hogy ezzel bizonyítják "légiességüket”. Ez a jelkép akkor is hamis volt, ma még inkább az, és már kiment a divatból. Nem is tudom elgondolni, milyen ósdi felfogású valaki figyelmeztette. Ne hall­gasson rá. Egye csak meg, amit maga elé tálalnak. Legfeljebb azt hagyja ott, ami túlsók vagy nem ízlik. KUTYAHISTÓRIA: A KRUMPLI Egy volt szomszédom, Kalocsai, most félórá­nyira lakik tőlem. Meghívott, és én kimentem hozzá. A kapunál tábla ijesztett meg: “VIGYÁZAT! HARAPÓS KUTYA!” Csengettem, mire hárman jöttek a kapuhoz: Kalocsaiék és a harapós kutya. A házigazda meg­nyugtatott : — Ne félj, Krumpli nem harap! Valóban nem harapott, hanem megnyalta mind­két kezem. — Még csak nem is ugat — panaszkodott Ka­locsai. — Legalább csaholna, ha idegenek akar­nának bejönni, de olyan jámbor, mint egy borjú. Látogatásom ideje alatt a kutya a lábaim előtt hevert és néha odaadó szeretettel nézett a sze­membe. — Add néhány hétre oda egy kutyaidomitónak — tanácsoltam. Két héttel később találkoztam Kalocsaival, aki legyintett: — Képzeld, az idomító visszaadta. Nem jutott vele semmire. Ha valaki bottal támad a kutyá­ra, körülrajongja az illetőt. Az idomító harminc éve foglalkozik kutyákkal, de ilyet még nem lá­tott. .. A múlt hétem újra kiutaztam hozzájuk. Krump­li helyett egy igazi véreb morgott reám inge­rülten. — És mi lett Krumplival? -— kérdeztem. — Rossz útra tért... Egy betörőhöz szegő­dött ... képzeld el, egy este hazajövünk, és Krumpli nincs sehol ... Késő este csengetett a telefon és valaki közölte velünk, hogy ne ag­gódjunk a kutyáért, jó helyen van. Megkérdez­tem, hogy ki beszél, mire megtudtam, hogy az illető álkulccsal behatolt hozzánk, de nem vitt el semmit. A kutya addig-addig hizelgett neki, amig azt vitte el . . . Lelkünkre kötötte: ha egyszer a rendőrség kivonná őt a forgalomból, akkor fo­gadjuk vissza krumplit megbocsátó szeretettel. Úgy látszik, ez bekövetkezett, mert a kutya tegnap visszatért Kalocsaiékhoz. Palásti László 9. oldal A MAGYAR KONYHA SIKERE (Folytatás a 7-ik oldalról) bé abba a vendéglőbe, ahol egyszer csalódott. Le­het, hogy rossz tanácsadó vagyok, de valahogy igy kellene nálunk, Magyarországon is . . . Ami közös a magyar és a bécsi vendégben; ha egyszer nagyon ízlik egy étel, nem akar ettől tágítani ké­sőbb sem, csak rábeszélésre hajlandó majdan másfajta ételt rendelni. Hogy mi fogyott, mi Íz­lett elsősorban? Körülbelül ez volt a rangsor: 1. tarhonyás rostélyos, 2. kolozsvári töltött káposz­ta. 3. szálka nélküli halételek (ez ismeretlen volt Bécsben). 4—5. házi disznótoros és paprikás csirke. De ismeretlen volt a túrós csusza is, a Jó­kai bableves is, sláger lett az Ujházy-tyukleves, s érdekes, hogy a bécsi gulyással, amelyet liszt­tel sűrítenek, erős harcot kell vívnunk. Levese­ink azért is aratnak sikert, mert a legtöbb bécsi vendéglő levesport, konzervet használ. Egyébként zsírral főztünk, sütöttünk, a bécsi asszonyok-lá­­nyok ezt nem tudták de nem féltek a hízástól. Valamit általában a bécsi vendéglátóiparról? Sokszínű! Éppen a specialitások miatt is. A bé­csi Grinzing utánozhatatlan különlegesség, amit jól egészítenek ki a különböző országok éttermei: olasz, kínai, jugoszláv, román, stb. vendéglők. Mit hoztam? Több kedvenc bécsi receptet, az egyik: főtt marhahús tormás almapürével. György István AKIK AZ ÉLETRE TANÍTOTTAK (Folytatás a 8-ik oldalról) kettő csendesen elhúzódik, ne zavarjon bennün­ket jelenlétük. Végignézek a szobán, a megfáradt arcokon, a megőszült fürtökön, amelyekből egyszál talán az én lelkemen is szárad, a régi fényképeken, di­­ványpárnákon, apró tárgyakan, amelyek nélkül nincsenek hétköznapok és mesélni kezdek. Úgy, mintha ők lépnének be először az iskolába. És én, a jó tanár, nem akarom őket elriasztani az élettől. Elmondom, hogy az élet szép, amerre já­rok, csak jó emberekkel találkozom, hogy a világ egy és oszthatatlan, hogy fegyverkezés, gyilkos­ság, rosszindulat mind-mind nem igaz, hogy az évszázadok váltakozása áldás, hogy itt ez a kicsi fészek , amely ben hárman megbújnak a legszebb hely a világon, hogy sokszor gondolok azokra az időkre, amikor még ott ültem velük szemben a padban, hogy jó őket felkeresni és emlékezni a diákévekre, hogy hiszek a becsület és tisztesség örök diadalában, az igazság győzelmében, hogy olyan kincseket kaptam tőlük, amelyeket senki el nem vehet tőlem. Hogy a felhők mögött min­­dig-mindig süt a nap. Búcsúzom. Megölelnek. Az egyik fekszik az ágyán. — Nagyon rosszul voltam, de nem vettem be gyógyszert — mondja —, de amig itt voltál, és hallgattalak, semmi sem fájt. Künn megeredt az eső. Mennydörög, villámlik. Hajadonfővel megyek hazafelé. Nem is veszem észre a vihart, úgy érzem magam, mint akinek ha jó, talán százötven tanára is lehet még. Gyarmathy Irén MOSOLYOGJUNK A férj megkérdezi a feleségétől: — Mi az oka annak, hogy' valahányszor kérde­zek tőled valamit, te kérdéssel válaszolsz a kér­désre? — Csakugyan? ❖ ❖ i'fi Két férfi beszélget: — Nem tudom, mi a teendő, a feleségem foly­ton az előző férjéről áradozik. — Egyszerű. Te meg áradozz neki a követke­ző feleségedről.

Next

/
Thumbnails
Contents