Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-02 / 9. szám

7. oldal Thursday, March 2, 1972 MAGYAR hikadó ELMELKEDES A HUGHES-ÜGYRŐL Irta: ACZÉL BENŐ BÉCSI POSTA: A MAGYAR KONYHA SIKERE Egy évvel ezelőtt nyilt meg Bécsben a Mayse­­der Gasse 2. szám alatt a a budapesti “Mátyás pince” ikervendéglője. Útba inditását, majd a to­vábbi lépéseket Papp Imre irányította, aki 21 éve vezetője a budapesti Mátyás pincének. Most bécsi vendéglátóipari tapasztalatairól beszélget­tünk. Nem örültem a hírnek, hogy Bécsben Má­tyás pincét létesítünk, elleneztem — mondja. — Arra gondoltam, miért “exportáljuk” a magyar Mátyás pincét ? Legyen ez csak a mi specialitá­sunk. De meggyőztek arról, hogy téves az “elmé­letem”, a bécsi Mátyás pince idegenforgalmi ér­dek, adjon Ízelítőt a magyar vendéglátóipar kul­túrájáról, sejtesse, hogy érdemes Magyarország­ra utazni, már csak élményt adó izek kedvéért is. Meggyőztek. A bécsi feladat nem volt könnyv. A magas színvonalú bécsi vendéglátóipar mellett. Külön­legeset kellett produkálni. “Étel, hangulatterem­tés, figyelmesség tekintetében egyaránt”—mond­ja Papp Endre. A pincérek 70 százaléka, a szaká­csok 95 százaléka magyar. Sikerült a bécsi gour­­mand-ok meghóditása? — erről nem kérdezem a visszatért szakembert, a számok ismeretesek: naponként 1200—1400 adag étel fogyott el, a 450 személyes vendéglőben csak előzetes telefonren­delés esetén lehet asztalt kapni. Pedig a startot kedvezőtlen jelek előzték meg: ahol a bécsi Má­tyás pince felütötte tanyáját, közvetlen előtte ugyancsak vendéglő működött, amelyet bezártak, mert ráfizetéses volt. A bécsi Mátyás pincének már első hónapja eredményes volt, pedig még akkor csak a söröző­je nyilt meg, ahol az étel-ital árakat 10—15 szá­zalékkal alacsonyabban állapították meg, mint az egy hónappal később nyitó étterem árait. Ez­zel megnyerték az első csatát. — Élmények? Gyakran megtörtént: belépett egy vendég, aki nagyon rég vagy sohasem járt Magyarországon, de elmesélte egy-egy magyar étel izét, ezt szeretné, mert ő egyszer már fo­gyasztott ilyet, illetve a barátai sokat meséltek erről. Ha csak nem ütközött valami elháríthatat­lan akadályba, elkészítettük, messziről néztem, amint szinte átszellemült arccal fogyasztja. Nagy élmény volt a törzsvendégek számának a gyara­podása. Bécsben októberben, novemberben már a vendégek 50 százaléka törzsvendég volt, és közü­lük számunkra a legkedvesebbek, akik családi, baráti ünnepségek alkalmával nálunk találkoz­nak. Szerintem ugyanis — és ez Budapestre is vonatkozik —■ azok tekinthetők “aranyjelvényes törzsvendégeknek”, akik ünnepi alkalmakkor is ia mi vendéglőnknél kötnek ki. — Mi tartozik még a figyelmesség cimszó alá ? A vendéglősnek nem szabad elfelejteni, melyik asztalnál ült a vendég, aki igen jól érezte magát, mert ha majd újra visszatér, lehetőség szerint ugyanazt az asztalt szeretné. Persze ez Bécsben nehezebben ment, de lassanként a legtöbb ven­dég nevét, ízlését, kívánságait megismertem. — Már volt szó a hangulatról ... Bécsi im­pressziók ? — A magyar zene népszerűségéről — gondo­lom ;— felesleges szólnom. Ami érdekes és a leg­több ország vendéglátóiparában, Bécsben is vitat­koznak róla: milyen teríték a leghangulatosabb; a fehér-e, vagy a színes? Én kitartok a fehér mel­lett. Bécsben is kitartottam emellett, mert a fe­hér nemcsak szép, de a tisztaságot is dokumen­tálja és tisztaság nélkül nincs hangulat. — Bécsben milyen ételek aratták a legnagyobb sikert ?- Speciális magyar étterem a miénk, igy hát a lehetőség szerint mindig Magyarországról ér­kezett húst, szárnyast, halat, zöldséget, fűszert, gyümölcsöt, bort használtunk, illetve adtunk a vendégeknek. A bécsi vendég nem megy be töb­­(Folytatás a 9-ik oldalon.) A lapok és a televízió még mindig sokat foglal­koznak az úgynevezett Hughes-rejtéHyel. Közben kiderült az is, hogy Mr. Clifford Irving nem mondott igazat, mikor azt állította, hogy át­adta a Hughes számára kiutalt 650,000 dollárt a milliárdosnak, mert a valóságban a pénzt letette egy svájci bankban, és a letevő az újságíró felesége volt. Az ász­ból a bankból és letette egy másik szony később kivette a pénzt eb­svájci bankban, noha nem az egész összeget, mert 91,000 dollár hiányzik az eredeti le­tétből. Mi lett ezzel a pénzzel, még nem tudják. Az ügyet azért adtam elő ennyire részletesen, mert nem értem, hol itt a rejtély? Ha csak az nem, hogy mi történt azzal a pénzzel, amelyet Mrs. Ir­ving nem tett le a második svájci banknál. A lényeg azonban, vagyis az állítólagos önéletrajz hitelessége, egyáltalán nem rejtély. Eddig az ügyben szereplő személyek mindegyükéről kiderült, hogy hazudtak, egyet kivéve, és ez Howard Hughes. Ő azt mondja, hogy a könyv szerzőjét nem is ismeri, nem hogy egy tucat, vagy még több interjút adott volna neki. Én habozás nélkül elhiszem, hogy igazat mondott, tehát számomra rejtély nincs. Már most kérdezhetné valaki: de hát akkor Mr. Irving miért csinálta? Szerintem erre a kérdésre is lehet felelni, noha nem oly biztonsággal, mint a hitelesség kérdésére. Először is a könyvterv elfogadása után a szerző egy darabig jól élt a kiadó költségén, mert személyi ki­adásait az állítólagos interjúk és külföldi utak ide­jén bőségesen fedezték. Másodszor remélhette, hogy a milliárdos nem törődik az ő kis üzletével, s nem bánja, ha a hazug könyv meg is jelenik. Mr. Irving feltehetően vigyázott arra, hogy hőséről rosszat ne CSALÁDI SAROK: A HALLGATÁS MŰVÉSZETE Az emberek általában erénynek tartják, ha valaki szókimondó, szembe mondja a kifogást, nem másoknak. Igen, “általában” igy vélekedünk, de konkrétan, enyhén szólva fölmegy a vérnyo­másunk azoktól az emberektől, akik állandóan szókimondanak, bírálnak és csak akkor áll be a szájuk, ha lélegzetet vesznek. Próbáljuk meg a gyermeknevelés oldaláról megközelíteni ezt a kérdést. Minden szülő örö­me, büszkesége, ha az egyes szavak után, szépen, sorjában, folyékonyan beszélni kezd a csöppség. Ilyenkor még minden uj szó, mondatfüzés élmény a gyermeknek és a szülőnek. Később azonban vál­tozik a helyzet. A gyermek szokásos bőbeszédű­séggel mondja a magáét és a szülő, aki történe­tesen mással akar beszélni, néhány percen belül már a saját szavát se érti. Szokás ilyenkor tü­relmetlenül, esetleg durván rákiáltani a kisgye­rekre, hogy “hallgass!” De ez rossz módszer és többnyire eredménytelen. E’zt az ügyet négyszem­közt kell megbeszélni a nyiladozó értelmű em­berpalántával. Olyanformán, hogy megértse — lehetőleg egy életre — a körülöttünk élőkre, a kialakult helyzetre mindig tekintettel kell len­nünk. Nem egyedül élünk. Nem mindig az a fon­tos, hogy mi beszéljünk. Mert például a postás bácsi, akivel édes szülőnk valami fontosat akar megbeszélni, nem ér rá, sok még a dolga. De ha ő elment, a gyermek nyugodtan folytathatja meg­kezdett történetét. Ezzel a módszerrel nemcsak azt a praktikus eredményt érjük el, hogy gyermekünk nem za­varja másirányu megbeszélésünket. Ennél sok­írjon; tehát kártérítési pertől nem kellett tartania. Talán arra is vigyázott, hogy a Hughes részére kért pénz meglegyen valahol, s így bűncselekménnyel se vádolhassák. S ha a könyv mégis megjelenik, abból következtetve, hogy a kiadó milyen nagy pénzt volt hajlandó befektetni a vállalkozásba, a szerző üzleti kilátásai szinte felbecsülhetetlenek voltak. Az újságírás olyan pálya, amelyen a vakmerőség néha kifizetődik. Legtöbbször, persze, nem hosszú időre. Emlékszem például egy esetre a magyar újság­írás történetében, amely bizonyos mértékig (noha kicsiben) emlékeztet Mr. Irving vakmerő kísérleté­re. Az első világháború kitörése után "A Nap” című budapesti lap leküldte egyik munkatársát a szerb front közelébe. Már nem emlékszem pontosan hová; talán Újvidékre. Az újságíró ott élt a lapja költsé­gén pár hétig, míg végre 1914. augusztus 18-án (Fe­renc József születésnapján) az osztrák—magyar had­sereg megkezdte a támadást Szerbia fővárosa Bel­grad ellen. Másnap a "A Nap” első oldalán megjelent a riport: Belgrad elesett, az osztrák—magyar csapa­tok bevonultak és a polgármester a diadalmas had­sereg vezérének bársony párnán átadta a főváros kulcsát. A riportot "A Nap” kiküldött munkatársa, Lévai Mihály írta. Óriási újságsiker volt. De csak néhány óráig. Mert kiderült, hogy az egészből nemhogy egy szó sem igaz, hanem épp az ellenkezője igaz. Ugyanis a belgrádi csatában véletlenül nem a hatalmas oszt­rák—magyar hadsereg győzött, hanem a kis Szerbia hadserege. De hát lehetett erre számítani? Talán Mr. Irving se számított arra, hogy a kü­lönc milliárdos életében először nyilvánosan meg­szólal. De megszólalt. S ebben a pillanatban meg­szűnt minden rejtély. Vagy csak egy maradt meg: hogyan lehetett kételkedni, hogy a hazugságon több­ször tettenkapott újságíró, vagy a nagysikerű, ko­moly vállalkozó mondott-e igazat? kai lényegesebb, hogy nyesünk egyet-kettőt az, önzés, az antiszociális magatartás vadhajtásain. Szóval jó értelemben megalapozzuk az embersé­ges magatartás kialakulását. Szókimondó, őszinte beszéd. Ismét csak a jó nevelés következményei. A nevelés feladata itt már bonyolultabb, mert a hogyan, a kivel, mi­kor és miért s egyéb kérdések helyes válaszait kell megfogalmaznunk. Magyarán a tapintat, a mértéktartás, a szerénység fogalmait kell elfo­gadtatnunk, anélkül, hogy alakoskodásra, meg­­hunyászkodásra, ragaszkodásra ferdülne a jól in­dult magatartás kialakítási törekvésünk. Mindezek után nem véletlen, ha az említett szempontból kellemetlen felnőttek hallatán az a vélemény alakul ki: “E’zt se nevelték rendesen annak idején.” Szerencsére, létezik sokak által gyakorolt do­log, a felnőttkori önnevelés. Aki tapasztalja, hogy kellemetlenségei nagy részének, környezete tilta­kozásának oka: a bőbeszédűség, a meggondolat­lan, túlzó vagy sértő bírálat, stb., kezdje el gya­korolni a hallgatás művészetét. Sohasem késő és minimális önuralommal elérhető. Ehhez a témakörhöz tartozik az öncélú kíván­csiságból fakadó, tapintatlan és túl gyakori kér­­dezősködés is. Különösen “robbanásveszélyes” vi­selkedés ez olyan családokban, ahol több generá­ció él együtt. Az idősebb kor, a szülői vagy nagy­szülői “státus” nem alap a faggatásra. Mert ha megvan a bizalom és a szeretet, a családtagok úgyis elmondják véleményüket, kívánkozó élmé­nyüket, és ha szükségét érzik, kikérik a tapasz­taltabbak tanácsát. Sok kellemetlenségnek elejét vehetjük, ha kiváncsi türelmetlenségünkben nem megyünk elébe a dolgoknak. Radnóti Edit

Next

/
Thumbnails
Contents