Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-02 / 9. szám
7. oldal Thursday, March 2, 1972 MAGYAR hikadó ELMELKEDES A HUGHES-ÜGYRŐL Irta: ACZÉL BENŐ BÉCSI POSTA: A MAGYAR KONYHA SIKERE Egy évvel ezelőtt nyilt meg Bécsben a Mayseder Gasse 2. szám alatt a a budapesti “Mátyás pince” ikervendéglője. Útba inditását, majd a további lépéseket Papp Imre irányította, aki 21 éve vezetője a budapesti Mátyás pincének. Most bécsi vendéglátóipari tapasztalatairól beszélgettünk. Nem örültem a hírnek, hogy Bécsben Mátyás pincét létesítünk, elleneztem — mondja. — Arra gondoltam, miért “exportáljuk” a magyar Mátyás pincét ? Legyen ez csak a mi specialitásunk. De meggyőztek arról, hogy téves az “elméletem”, a bécsi Mátyás pince idegenforgalmi érdek, adjon Ízelítőt a magyar vendéglátóipar kultúrájáról, sejtesse, hogy érdemes Magyarországra utazni, már csak élményt adó izek kedvéért is. Meggyőztek. A bécsi feladat nem volt könnyv. A magas színvonalú bécsi vendéglátóipar mellett. Különlegeset kellett produkálni. “Étel, hangulatteremtés, figyelmesség tekintetében egyaránt”—mondja Papp Endre. A pincérek 70 százaléka, a szakácsok 95 százaléka magyar. Sikerült a bécsi gourmand-ok meghóditása? — erről nem kérdezem a visszatért szakembert, a számok ismeretesek: naponként 1200—1400 adag étel fogyott el, a 450 személyes vendéglőben csak előzetes telefonrendelés esetén lehet asztalt kapni. Pedig a startot kedvezőtlen jelek előzték meg: ahol a bécsi Mátyás pince felütötte tanyáját, közvetlen előtte ugyancsak vendéglő működött, amelyet bezártak, mert ráfizetéses volt. A bécsi Mátyás pincének már első hónapja eredményes volt, pedig még akkor csak a sörözője nyilt meg, ahol az étel-ital árakat 10—15 százalékkal alacsonyabban állapították meg, mint az egy hónappal később nyitó étterem árait. Ezzel megnyerték az első csatát. — Élmények? Gyakran megtörtént: belépett egy vendég, aki nagyon rég vagy sohasem járt Magyarországon, de elmesélte egy-egy magyar étel izét, ezt szeretné, mert ő egyszer már fogyasztott ilyet, illetve a barátai sokat meséltek erről. Ha csak nem ütközött valami elháríthatatlan akadályba, elkészítettük, messziről néztem, amint szinte átszellemült arccal fogyasztja. Nagy élmény volt a törzsvendégek számának a gyarapodása. Bécsben októberben, novemberben már a vendégek 50 százaléka törzsvendég volt, és közülük számunkra a legkedvesebbek, akik családi, baráti ünnepségek alkalmával nálunk találkoznak. Szerintem ugyanis — és ez Budapestre is vonatkozik —■ azok tekinthetők “aranyjelvényes törzsvendégeknek”, akik ünnepi alkalmakkor is ia mi vendéglőnknél kötnek ki. — Mi tartozik még a figyelmesség cimszó alá ? A vendéglősnek nem szabad elfelejteni, melyik asztalnál ült a vendég, aki igen jól érezte magát, mert ha majd újra visszatér, lehetőség szerint ugyanazt az asztalt szeretné. Persze ez Bécsben nehezebben ment, de lassanként a legtöbb vendég nevét, ízlését, kívánságait megismertem. — Már volt szó a hangulatról ... Bécsi impressziók ? — A magyar zene népszerűségéről — gondolom ;— felesleges szólnom. Ami érdekes és a legtöbb ország vendéglátóiparában, Bécsben is vitatkoznak róla: milyen teríték a leghangulatosabb; a fehér-e, vagy a színes? Én kitartok a fehér mellett. Bécsben is kitartottam emellett, mert a fehér nemcsak szép, de a tisztaságot is dokumentálja és tisztaság nélkül nincs hangulat. — Bécsben milyen ételek aratták a legnagyobb sikert ?- Speciális magyar étterem a miénk, igy hát a lehetőség szerint mindig Magyarországról érkezett húst, szárnyast, halat, zöldséget, fűszert, gyümölcsöt, bort használtunk, illetve adtunk a vendégeknek. A bécsi vendég nem megy be töb(Folytatás a 9-ik oldalon.) A lapok és a televízió még mindig sokat foglalkoznak az úgynevezett Hughes-rejtéHyel. Közben kiderült az is, hogy Mr. Clifford Irving nem mondott igazat, mikor azt állította, hogy átadta a Hughes számára kiutalt 650,000 dollárt a milliárdosnak, mert a valóságban a pénzt letette egy svájci bankban, és a letevő az újságíró felesége volt. Az ászból a bankból és letette egy másik szony később kivette a pénzt ebsvájci bankban, noha nem az egész összeget, mert 91,000 dollár hiányzik az eredeti letétből. Mi lett ezzel a pénzzel, még nem tudják. Az ügyet azért adtam elő ennyire részletesen, mert nem értem, hol itt a rejtély? Ha csak az nem, hogy mi történt azzal a pénzzel, amelyet Mrs. Irving nem tett le a második svájci banknál. A lényeg azonban, vagyis az állítólagos önéletrajz hitelessége, egyáltalán nem rejtély. Eddig az ügyben szereplő személyek mindegyükéről kiderült, hogy hazudtak, egyet kivéve, és ez Howard Hughes. Ő azt mondja, hogy a könyv szerzőjét nem is ismeri, nem hogy egy tucat, vagy még több interjút adott volna neki. Én habozás nélkül elhiszem, hogy igazat mondott, tehát számomra rejtély nincs. Már most kérdezhetné valaki: de hát akkor Mr. Irving miért csinálta? Szerintem erre a kérdésre is lehet felelni, noha nem oly biztonsággal, mint a hitelesség kérdésére. Először is a könyvterv elfogadása után a szerző egy darabig jól élt a kiadó költségén, mert személyi kiadásait az állítólagos interjúk és külföldi utak idején bőségesen fedezték. Másodszor remélhette, hogy a milliárdos nem törődik az ő kis üzletével, s nem bánja, ha a hazug könyv meg is jelenik. Mr. Irving feltehetően vigyázott arra, hogy hőséről rosszat ne CSALÁDI SAROK: A HALLGATÁS MŰVÉSZETE Az emberek általában erénynek tartják, ha valaki szókimondó, szembe mondja a kifogást, nem másoknak. Igen, “általában” igy vélekedünk, de konkrétan, enyhén szólva fölmegy a vérnyomásunk azoktól az emberektől, akik állandóan szókimondanak, bírálnak és csak akkor áll be a szájuk, ha lélegzetet vesznek. Próbáljuk meg a gyermeknevelés oldaláról megközelíteni ezt a kérdést. Minden szülő öröme, büszkesége, ha az egyes szavak után, szépen, sorjában, folyékonyan beszélni kezd a csöppség. Ilyenkor még minden uj szó, mondatfüzés élmény a gyermeknek és a szülőnek. Később azonban változik a helyzet. A gyermek szokásos bőbeszédűséggel mondja a magáét és a szülő, aki történetesen mással akar beszélni, néhány percen belül már a saját szavát se érti. Szokás ilyenkor türelmetlenül, esetleg durván rákiáltani a kisgyerekre, hogy “hallgass!” De ez rossz módszer és többnyire eredménytelen. E’zt az ügyet négyszemközt kell megbeszélni a nyiladozó értelmű emberpalántával. Olyanformán, hogy megértse — lehetőleg egy életre — a körülöttünk élőkre, a kialakult helyzetre mindig tekintettel kell lennünk. Nem egyedül élünk. Nem mindig az a fontos, hogy mi beszéljünk. Mert például a postás bácsi, akivel édes szülőnk valami fontosat akar megbeszélni, nem ér rá, sok még a dolga. De ha ő elment, a gyermek nyugodtan folytathatja megkezdett történetét. Ezzel a módszerrel nemcsak azt a praktikus eredményt érjük el, hogy gyermekünk nem zavarja másirányu megbeszélésünket. Ennél sokírjon; tehát kártérítési pertől nem kellett tartania. Talán arra is vigyázott, hogy a Hughes részére kért pénz meglegyen valahol, s így bűncselekménnyel se vádolhassák. S ha a könyv mégis megjelenik, abból következtetve, hogy a kiadó milyen nagy pénzt volt hajlandó befektetni a vállalkozásba, a szerző üzleti kilátásai szinte felbecsülhetetlenek voltak. Az újságírás olyan pálya, amelyen a vakmerőség néha kifizetődik. Legtöbbször, persze, nem hosszú időre. Emlékszem például egy esetre a magyar újságírás történetében, amely bizonyos mértékig (noha kicsiben) emlékeztet Mr. Irving vakmerő kísérletére. Az első világháború kitörése után "A Nap” című budapesti lap leküldte egyik munkatársát a szerb front közelébe. Már nem emlékszem pontosan hová; talán Újvidékre. Az újságíró ott élt a lapja költségén pár hétig, míg végre 1914. augusztus 18-án (Ferenc József születésnapján) az osztrák—magyar hadsereg megkezdte a támadást Szerbia fővárosa Belgrad ellen. Másnap a "A Nap” első oldalán megjelent a riport: Belgrad elesett, az osztrák—magyar csapatok bevonultak és a polgármester a diadalmas hadsereg vezérének bársony párnán átadta a főváros kulcsát. A riportot "A Nap” kiküldött munkatársa, Lévai Mihály írta. Óriási újságsiker volt. De csak néhány óráig. Mert kiderült, hogy az egészből nemhogy egy szó sem igaz, hanem épp az ellenkezője igaz. Ugyanis a belgrádi csatában véletlenül nem a hatalmas osztrák—magyar hadsereg győzött, hanem a kis Szerbia hadserege. De hát lehetett erre számítani? Talán Mr. Irving se számított arra, hogy a különc milliárdos életében először nyilvánosan megszólal. De megszólalt. S ebben a pillanatban megszűnt minden rejtély. Vagy csak egy maradt meg: hogyan lehetett kételkedni, hogy a hazugságon többször tettenkapott újságíró, vagy a nagysikerű, komoly vállalkozó mondott-e igazat? kai lényegesebb, hogy nyesünk egyet-kettőt az, önzés, az antiszociális magatartás vadhajtásain. Szóval jó értelemben megalapozzuk az emberséges magatartás kialakulását. Szókimondó, őszinte beszéd. Ismét csak a jó nevelés következményei. A nevelés feladata itt már bonyolultabb, mert a hogyan, a kivel, mikor és miért s egyéb kérdések helyes válaszait kell megfogalmaznunk. Magyarán a tapintat, a mértéktartás, a szerénység fogalmait kell elfogadtatnunk, anélkül, hogy alakoskodásra, meghunyászkodásra, ragaszkodásra ferdülne a jól indult magatartás kialakítási törekvésünk. Mindezek után nem véletlen, ha az említett szempontból kellemetlen felnőttek hallatán az a vélemény alakul ki: “E’zt se nevelték rendesen annak idején.” Szerencsére, létezik sokak által gyakorolt dolog, a felnőttkori önnevelés. Aki tapasztalja, hogy kellemetlenségei nagy részének, környezete tiltakozásának oka: a bőbeszédűség, a meggondolatlan, túlzó vagy sértő bírálat, stb., kezdje el gyakorolni a hallgatás művészetét. Sohasem késő és minimális önuralommal elérhető. Ehhez a témakörhöz tartozik az öncélú kíváncsiságból fakadó, tapintatlan és túl gyakori kérdezősködés is. Különösen “robbanásveszélyes” viselkedés ez olyan családokban, ahol több generáció él együtt. Az idősebb kor, a szülői vagy nagyszülői “státus” nem alap a faggatásra. Mert ha megvan a bizalom és a szeretet, a családtagok úgyis elmondják véleményüket, kívánkozó élményüket, és ha szükségét érzik, kikérik a tapasztaltabbak tanácsát. Sok kellemetlenségnek elejét vehetjük, ha kiváncsi türelmetlenségünkben nem megyünk elébe a dolgoknak. Radnóti Edit
