Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-24 / 8. szám
Thursday, February 24, 1972 MAGYAR SULADO 7. oldal —mm ■■ i — .w — m — . ———— A TRAFIKOSLÁNY ... írta: HAJNAL ERZSÉBET Nem fér kétség hozzá, hogy más a mai életszemlélet, mint azelőtt volt. Nemzedékek nőttek fel a múlt század óta, világok omlottak össze és világnézetek hulltak a porba, hogy helyet adjanak egy másiknak, amit modernnek neveznek, akik kultiválják. Ami még a század elején megrovandó volt, az ma már szalonképessé vált. Az akkori vétkek, amivel szemben a társadalom teljes megvetéssel viselkedett, ma már elfogadott, amin nem ütközik meg senki. A törvénytelen gyermek probkönyv, ami a kezembe került. Jó régen íródott. Valakiről szólt, aki nem egy anyakönyvvezető papírjának az áldásával szüiletctt és csak az édesanyja nevét viselte. Milyen meghurcoltatásokon ment végig az életén keresztül. Mindenütt zárt ajtókra talált, ahol a származása kiderült. Zabigyerek lévén, ez megmérgezte a légkört körülötte, holott tehetséges volt, vágyaiban nagyratörő, amit el is ért volna, ha nem kíséri ez a fekete árnyék. Hajnal Erzsébet lémája volt az a Amikor olvastam lépett elém a múltból, a trafikoskisasszony. A trafik a házunkban volt és én vittem a mindennapi újságot és egyéb trafikosárút önkéntes szorgalmi felajánlásként hozzánk. Nagyon szerettem a trafikba járni. Egy idős néni volt a tulajdonos, a lányával együtt vezette a trafikot. Klári, így hívták a lányt, egy elvirágzott vénkisasszonynak számított. A jó Isten tudja, hány éves lehetett. Nagyon öregnek láttam, mert a saját ötéves koromhoz, mindenki öregnek tűnt. Ahogy visszaemlékszem rá, hervadó szőkeség volt, magacsinálta loknikkal a hajában és egy kacér fekete bársonyszalaggal a nyakán, amiről ma már tudom, hogy a ráncok álcázására szolgált. De akkor én nagyon szépnek láttam, mert egy medalion csüngött le róla, aminek a felületén egy dalias rokokó fiatalúr emaillba rögzítve, ki tudja hány évszázad óta, ült mozdulatlanul. Minden nagyon vonzott oda. A trafikoslány is kedvelt, mert néhanapján megajándékozott egy' színes papírképpel, amit szorgalmasan gyűjtögettem egy albumba. Néha cseréltem őket más kislányokkal akiknek szintén ez volt a szenvedélyük. Akkoriban több ilyen láz volt divatban. A számolóeéduiáktól kezdve a bélyeggyűjtésnek hódoltunk, sőt voltak elkárhozottak, akik a papírszalvéták köllektálására adták a fejüket. Nem kellett biztatni ,hogy menjek le az újságokért, vagy valami másért. Az egyetlen hely ahova kérés, parancs, vagy rimánkodás nélkül, magamtól mentem. Imádtam a trafik szagát, levegőjét, a bolt kis csilingelő csengőjét, ahogy' megszólalt, ha valaki belépett. A félhomályát, melyet csak egy kis gázláng világított meg. A mögötte levő szobakonyhát, melyben éltek s melynek ablakai a sötét pesti udvarra nyíltak, csak annyi világosságot szolgáltatva, amit az ablak négyszöge adott. Hátrább már egy tűbe sem lehetett befűzni, ha nem égett a lámpa. Klári itt mutogatta meg nekem az elszállt élete reminiszcenciáit. Kopott táncrendeket, valamit, amit úgy hívtak, hogy kotilion. Csillogó volt és nekem csodaszépnek tűnt. Csipkelegyezőt, elszáradt virágot, amikről mesélt, hogy kitől kapta. Fényképeket báli ruhában, csupa tüli, selyemszalag. S egy selyempapírba őrzött képet, mely egy daliás katonát ábrázolt, akiről azt mondta, hogy elrabolta a szívét. Akkor még nem tudtam, hogy lehet szív nélkül élni. De belenyugodtam. Néma csodálattal tekintettem fel rá, tűnődve azon, hogy majd lesz-e valaki aki az én szívemet is elrabolja. Mindég sajnáltam otthagyni őt, mikor a mesék világából kizökkentett az enyéim hívása. "Gyere már” kiáltották le nekem. S mikor felmenve a sötét szemrehányásokkal teli atmoszférában elhatároztam, hogy az előbb tett ígéretemet, hogy többet nem maradok lent olyan sokáig, úgysem tartom meg, kis lelkiismeretfurdalást éreztem. A hírt, mely megrázott mindenkit a házban a házmesterné hozta. "Tetszik tudni, nagyságos Aszszony a trafikoslányt bevitték az éjjel a kórházba, gyereke lett.” Néma megdöbbenés fogadta a szavait. "Hogy-hogy" kérdezte Anyám, "hiszen nem látszott rajta semmi”. Később az egész ház tudta már. Az újságot széthordozta a tevékeny házmesterné. Mindenki találgatott s mert senki sem tudott semmit, hát kreálták a híreket. Egyszer egy fiatal úrral látták, egyszer egy öreggel sétált valahol és a házból találkozott vele valaki. Se vége, se hossza nem volt a szenzációnak, mely alapjában rázta meg a ház közösségét. Utána az öreg trafikos néni szeme mindég piros volt. A zsebkendője állandóan a kezeügyében, amivel a szemét türülgette, két vevő kiszolgálása közben. Nem beszélt senkivel és én már nem mentem olyan szívesen az újságért. S a nap, amikor a trafikoskisasszony újból a boltba volt, nekem ünnepnek számított. A kisbaba amit magával hozott s akiről azt állította, hogy a vasúton találta, mennybcli ajándéknak tűnt. Meg-Londoni képeslap DOWNING STREET 10 London leghíresebb háza, a Downing Street 10-es számú épülete e hónapban tölti 240. évfordulóját annak, hogy az angol kincstár első lordjának hivatalos rezidenciája. Minthogy az angol kincstár első lordja hagyományosan a mindenkori miniszterelnök, tehát a miniszterelnök rezidenciája is, mivel azonban az elmúlt 240 év során nem minden miniszterelnök volt a kincstár első lordja, tehát nem minden angol miniszterelnöknek volt jogcíme ahhoz, hogy a Downing Street 10-cs számú házban lakjon és dolgozzék. Másutt, ahol a hagyományokat kevésbé veszik komolyan, az ilyesmi talán szőrszálhasogatásnak tűnik, de nem Angliában. Túristák, akik a világ minden részéből fölkeresik a Downing Streetet, meglepetten tapasztalják, hogy a szürketéglás, vidéki népiskolának tetsző ház mellett a réztábla ezt hirdeti: “First Lord of the Treasury.” Van, aki megkérdezi, hogy talán rangrejtve lakik a házban a miniszterelnök? A rendőr ilyenkor megmagyarázza, hogy a miniszterelnök a házban államkincstárnoki és nem miniszterelnöki minőségében lakik, ami azonban nem változtat azon, hogy a ház a miniszterelnök hivatalos rezidenciája és munkahelye. Ez jellegzetesen angol dolog és a turisták számára jó bevezető a további meglepetésekhez és váratlan foi'dulatokhoz. Idegenforgalmi statisztikusok megállapították, hogy a Downing Street 10 még népszerűbb attrakció, mint a Buckingham palota, aminek az a magyarázata, hogy aki a Buckingham palota előtt ácsorog, annak nincs sok reménye arra, hogy megpillantsa a királynőt, de a Downing Street 10 előtti egy-két órás téblábolás eredményeként nagy a valószínűsége annak, hogy a türelmes várakozó nemcsak a miniszterelnökkel, de a kormány tagjaival is szembetalálja magát, különösképpen, ha délelőtt tizenegy óra körül foglalja el posztját, amikor azok a napi minisztertanácsra érkeznek. A ház körül s a házba be és onnan ki állandó a forgalom, a jövés menés. Legelsőnek a tejesember érkezik, aztán a postás, a fűszeres és a hentes, küldöttségek panaszokkal és követelésekkel, majd a miniszterek, nagyjából ebben a sorrendben. Az elmúlt héten a konzervatív párt együk képviengedte, hogy' a kezembe vegyem, hogy segítsek füröszteni, bepakolni. Legszívesebben hazavittem volna. A lakók néma megvetéssel mentek el a trafik mellett. Bojkottálták és a szemben lévő üzletbe jártak. A néninek mindég vörösebb lett a szeme és hiába volt édesapám segítsége, aki elnézte, hogy hó nap-hónap után nem tudták a bért fizetni, a trafik tönkrement. Elköltöztek valahova messze és elvitték a gyereket. Valamilyen titokzatos úton, az édesanyám min dég hallott róluk. Már iskolába járt, a legelső tanuló volt, de nem vették fel a katonaiskolába, mert hát... Valamilyen ipart kellett tanulnia. Abban is mester lett. Aztán kikerült Amerikába, szorgalmas munka val élre került, gyáros lett, nagyon gazdag ember. S hogy az élet milyen nagy játékos, akár hiszik akár nem összehozott vele. Egy hajókiránduláson akadtam rá, a fedélzeten, amikor a tengeri hűs levegőt szívtam. Egy jókiállású, magas, őszhajú úr mondta el nekem az élete történetét, feltéve, hogy az idegen akinek kitárja a szívét, soha nem kerül az. útjába. Mikor megemlítette az utca nevét ahol született, megkérdeztem, hogy az édesanyja nem mondta soha, hogy ki volt az a kislány, aki őt olyan nagyon szerette. Dehogynem. Azt is mondta, hogy annak a kislánynak volt egy édesanyja, aki évek hosz szú során át, támogatta őket. Mikor elcsodálkoztunk a nagy tréfacsinálón még elmondtuk egymásnak, hogy jó csillagzat alatt kellett, hogy szülessünk, hogy' idehozott bennünket ebbe az országba, ahol csak az ember az, aki számít selője azt a javaslatot tette, hogy a művészeti tanács írjon ki pályaműveket a Downing-street 10 történetének megírására. Ez nem rossz gondolat, mivel nemcsak a Londonba látogató idegenek, de valószínűleg az angolok nagy többségének sincs sejtelme arról hogy' ki volt Downing, akiről az utca a nevét nyerte. George Downing az angol monarchia legnagyobb ellenfelének s átmeneti legyőzőjének Cromwell titkos rendőrségének volt a főnöke. Ebben a minőségében mindent elkövetett a maga idejében a megbuktatoti királyság híveinek felszámolására. A Restaurálás és II. Károly újbóli trónralépése után azonban úgy érezte, hogy mégiscsak a királyság áll közelebb szívéhez, önkritikát gyakorolt, elnyerte a király bocsánatát, elárulta s tömlőébe juttatta korábbi kollegáit amely tettének jutalmaként nem csak báróságot kapott a királytól, de a telket is London belső negye dében, ahová 1682-ben, tehát pontosan 290 évvel ezelőtt silány anyagokból és elspórolva minden elspó rolhatót, házakat kezdett építeni. Minthogy az utca minden háza az övé volt, érthető, hogy' róla nevezték el. így' lett a hevenyészett házak utcájából Downing Street. II. György azután a 10 es számú házzal megajándékozta államkincstárnokát, Robert Walpolet, aki csak egy pillantást vetett a házra s azt válaszolta, hogy nem méltó ő ily nemes és nagylelkű ajándékra, személyszerint sohse fogadná el, ám kormányhivatala, államkincstárnoki megbecsülésének jelképeként természetesen birtokba veszi. így lett a Downing Street 10 az államkincstárnok alkotmányos rezidenciája s minthogy a későbbiek során az esetek nagyrészében az államkincstárnoki rang a miniszterelnöké —, tehát a miniszterelnök rezidenciája. Nem árulunk el államtitkot azzal, hogy' a nevezetes házzal sok baj van. Tömérdek pénzt költöttek, javítására,, tatarozására, a tartógerendák szuvasodnak, korhadnak, a tetőzetet toldozzák-foldozzák. Churchill megvetően mondta róla: "Meglátszik rajta hogy haszonleső vállalkozó építette”. Miért ragaszkodnak hozzá mégis a miniszterelnökök? Talán azért, hogy napi munkájuk során a korhadozó és enyhén penész-szagú környezet mindenkor is emlékeztesse őket: vannak személyek, akik a legmeggyőzőbb önkritikát is olykor csak azért alkalmazzák, hogy haszonhoz jussanak általa. SZOMBATI FERENG
