Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-17 / 7. szám
Thursday, February IT, 1972 TAPASZTALATLAN NŐ. — Kedves Homoki Erzsébet, régen gondolkoztam már azon, hogy írok a Lelki Klinikának, de a problémám olyan, hogy még névtelenül is szégyenlem leírni, de aztán olvastam egy 30 éves lány levelét, aki azért kért tanácsot, mert még soha életében nem volt dolga férfivel. Ezen felbátorodva én is a Lelki Klinikához fordulok. Én már 28 éves vagyok és még nem ismerem, mi a férfi. 16 éves koromra árván maradtam, senki sem állt mellettem, abba kellett hagyni az iskolát, dolgozni mentem és azóta magam tartottam el magamat. Nem volt könynyií dolog. Anyagilag most már rendben vagyok, jó fizetésem van, szép lakást rendeztem be. Az életben megálltam a helyemet, de mint nő, teljesen tapasztalattan maradtam. Most már érzem, hogy nagyon magányos az életem. Kalandokat talán könnyen találhatnék, de azt nem akarom. A házasságtól pedig valahogyan félek, mert tapasztalatlanságom miatt nem láthatok be valakinek a leikébe és esetleg roszszul járok vele és ráfizetek a bátorságomra. Nem tudom, miből és hogyan ismerhetném fel azt, akivel összefűzhessem az életemet. Remélem nem nevet ki, hogy egy 28 éves nő ilyen tapasztalatlan és várom a válaszát erről a házassági problémáról. VÁLASZ. — Nem tartom magamat okosnak, de nagyon ostoba, és ami még annál is rosszabb, nagyon cinikus lennék, ha nevetni valót találnék a maga esetén. Ami a házasságtól való félelmét illeti, kétségtelenül van valami abban, hogy merészség sorsunkat •egyetlen kiválasztott embertől függővé tenni, földi boldogságunkat egy ismeretlen szívre bízni. De ez a hősi bizalom, ez a misztika, ez a bátorság, ez a hit teszi széppé a legszebb emberi kapcsolatot, a-házasságot. Ma már tudományos alapon is lehet házasságot kötni. Amerikában és máshol is, egész sereg olyan házassági tanácsadó iroda van, amelyik komputerrel dolgozik, Ezer és ezer vőlegényjelőlt, illetve menyasszonyjelölt sokszáz adatát “táplálják bele” a gépbe és az elektronikus agy választja ki az egymáshoz legjobban illő jelölteket. Az ilyen tanácsadók szerint ez a házasság okos módja, mert sok ember nagyobb gonddal választja ki az üzletben a televízióját, mint a házastársát, a komputer viszont tárgyilagos. Tisztelem a tudományt, de nem adok igazat a házassági tanácsadóknak. A párválasztásnál természetesen nem árt bizonyos fokig reálisnak lenni, de legjobb mégis a régi, a maradi módszer, a szerelem. A szerelmet pedig nem csupán a férfiak körül szerzett tapasztalat hozza meg. Megjön az tapasztalat nélkül is. Figyeljen a szívére, hallgasson a szívére, az a legjobb házassági tanácsadó. Abban a pillanatban, amikor megjön az "igazi”, a szíve jelezni fogja és remélem nem csalódik. Persze mindehhez még egy gyakorlati dolgot is hozzá kell fűznöm. Kezdje azzal, hogy járjon társaságba, ismerkedjen emberekkel. A szerelmet nem lehet megtalálni négy fal közé zárkózva és a szerelem sem találja meg azt, aki négy fal közé zárkózik. • .☆ ☆ ☆ ' PLETYKA. — Kedves Homoki Erzsébet, gyakran járunk össze barátnők és nekem nem tetszett, hogy mindig kibeszéltek másokat és pletykáltak, amit én utálok. Őszintén meg is mondtam ezt a legjobb barátnőmnek, de a többiek megtudták és megsértődtek, pedig én csak az igazat mondtam. ■ i VÁLASZ. — A megszólás terén az igazságot általában két oldalról nézik: egyik így látja, a másik úgy. Például a női társaság mindig tapintatos: minden jelenlevőről megállapítják, hogy karcsúbb, mint valaha és azt, hogy kövér, csak akkor mondják, ha az illgtö. MaG^Ai* nincs jelen. így van ez a pletykával is. Igaz, hogy barátnők összejövetelén a kávéhoz nemcsak a süteményt, hanem az ismerősöket is tálalják. Mások viszont rágalomnak minősítik azt, hogy a nők ilyenkor pletykálnak. Ugyanis egy nő, aki megesküdött, hogy nem adja tovább amit bizalmasan megsúgtak neki, az sohasem adja tovább anélkül, hogy a többiek meg ne esküdnének arra, hogy ők sem adják tovább. ☆ ☆ ☆ Mrs. K. T. — Kedves Erzsébet, nem lelki probléma, de nagyon bánt valami. Hat év óta dolgozom egy export-import cégnél. Nem nagy iroda, csak ketten vagyunk az irodában és a főnök. Mióta itt vagyok, volt egy kollégám, akivel nagyon jól kijöttünk. Á főnök keveset van az irodában, mert üzleti ügyekben jár és mi ketten együtt mindent szépen megcsináltunk, elosztottuk a munkát. Ez a kollégám nyugdíjba ment és helyette egy nő lépett be. Egészen más, mint az elődje. Ez nem szeret dolgozni. Ha a főnök nincs bent az irodában, minden munkát rám hárít és mikor a főnök itt van, akkor egyszerre elkezd sürögni-forogni és folyton beszél neki, mintha mindent ő csinált volna. Nem szeretem a veszekedést, árulkodni sem szokásom, de már torkig vagyok azzal, hogy én igazán dolgozom, ő pedig csak a szájával dolgozik. Mondjam meg a főnöknek? VÁLASZ. — Ha kerülni akarja a veszekedést, várjon még egy kicsit. A főnöke biztosan észreveszi és önmagától rájön arra, amit a régi közmondás úgy fejez ki, hogy amelyik tyúk sokat kotkodácsol, az keveset tojik. LONDONI RIPORT CHAPLIN, A NAGY "KOMÉDIÁS” Charlie Chaplin megérkezett Londonba, hogy a Savoy-beli lakosztályában rendezett szükkörü sajtókonferencia keretében segítsen tizenegy régi filmjének uj startjában — legendás filmjei köztük az “Aranyláz”, a “Nagyvárosi fények”, a “Diktátor”, a “Cirkusz”, “A Kölyök” és a “Monsieur Verdoux” — sorra felújításra kerülnek. Chaplin nyolc újságírót alkalmaz Savoy-beli lakásán, amelynek ablakai a Themzére tekintenek és a folyón túl London délkeleti részének külső területére, Walworthra, afféle londoni angyalföldre, ahol Charlie Chaplin 82 évvel, ezelőtt született. A Savoy és a Walworth-negyed közti távolság aligha több légvonalban, mint három kilométer, de áthidalni csak olyasféle szédületes karrierrel lehet, mint amilyet Charlie Chaplin futott be. Most ott ült tehát a bársony támlájú fotelben, alacsony-termetű, zömök ember, rózsás arcszin, rózsaszínű ing, hófehér haj, lábán antilop-mokaszin, a filmvállalat sajtóképviselői aggodalmasan ügyeltek, hogy senki se fárassza, ne kérdezzen túl sokat és a kérdések száma ne legyen több az elviselhetönéL Megjelenéséből már semmi sem emlékeztet a hajdani keménykalapos csónakcipős, bambusz-pálcát pörgető kis csavargóra, akit fél évszázadon át bálványozott a moziközönség, akinek neve nem is csak fogalom lett, de jelző: “chaplini” — ez mindent kifejezett, ügyefogyottságot, kiszolgáltatottságot, lírai hősiességet, lovagiasságot, a kisember tragikomédiáját a kor könyörtelen sebességű futószalagán, s mindezzel együtt és mindezek fölött — könynves kacagásba sodró társadalomkritikát. Most ott ült a Savoyban, egy kicsit zavartan mosolygott és a vállát vonogatta: — Dehát mindebből egy szó sem igaz — mondta az újságíróknak — eszembe sem jutott, hogy a kis csavargóval a tömegeket szimbolizáljam, az elesett kisembert, egyáltalában nem volt szándékomban a kis csavargó intellektualizálása. Három célom volt: jól akartam érezni magamat a munkámban, ki akartam érdemelni a főnököm, Max Sennett tetszésén és sok pénzt akartam ke9, oldal resni. Ha kinéznek az ablakon, ellátnak Walwörthig. Minél messzebb akartam kerülni onnan és minél nagyobb anyagi biztonságba. A nevettetéssel pénzt akartam keresni. Az újságírók hitetlenkedve bámultak. — Dehát a nézők azt képzelték,, hogy a kis keménykalapos ember szembeszáll minden igazságtalansággal. Hogy meg akarja változtatni a. világot. Chaplin vállatvont: — E'zt ők képzelték, ők magyarázták bele. Én csak nevettetni akartam. És sok pénzt keresni. S ha ez művészettel sikerült és művészien, annál jobb? — A pénz? — kérdezték az újságírók csalódottan —, olyan sokat jelent a pénz? — Hogy milyen sokat jelent — válaszolta Chaplin — aziránt nekem gyerekkorom óta nem volt kétségem. A pénz megvásárolja a szabadságot. S azonkívül nagy családom van. Tiz gyerek és hat unoka. Egyik-másik igen tehetséges. Meg* akarom alapozni a jövőjüket. Hogy megvalósíthassák minden álmukat. Ezért örülök a filmjeim felújításának is. Pénzt jelentenek. Sok pénzt. Eziránt nincs kétség. Függetlenül attól, hogy Chaplin sokszoros milliomos, filmjeinek uj forgalmazása legalább kétmillió fontsterlinget jövedelmez a számára, azonkívül az összes televizió-jogok nettó-hozamának hatvan százalékát. Testvérek között tízmillió dollár, de lehet, hogy a kétszerese. — Igaz-e, hogy amerikai látogatásra készül? — Talán igen — felelte. — Amerika s köztem nincs többé harag, a filmjeimet felújítják. Azt mondták rám, hogy kommunista vagyok. Pedig sohasem voltam kommunista és a politika igazán sohasem érdekelt. Csak a nevettetés érdekelt. De eltekintve mindettől: jól érzem magam Svájcban. A gyerekek kitűnő iskolákba járnak. Boldog ember vagyok. Az egyik újságíró megkérdezte tőle, hogy mit szól a mai női felszabadító mozgalmakhoz ? Chaplin arca felderült: — Ah ... a nőik . . . mindig gyöngéim voltak. S máig azok. S mit szól ehhez negyedik felesége, Oona, O’Neill leánya? Chaplin szeme fölcsillant: I — Ez mái* az ő gondja . . . Gong jelzi az interjú végét. Az újságírók szedelőzködnek. Chaplin búcsút int. Megtréfálta vajon őket? Hogy filmjeivel csak pénzt akart keresni? S nem korát szatirizálta ? Lehet, hogy igen. Lehet, hogy nem. De az is lehet, hogy csak elfelejtette. Tolnai Bálint FODOR JÓZSEF: | Elégedetlenség Lehet még panaszod? Immár nyugodtan Nyílsz éveid törzsén s hozod gyümölcsöd Békén, s kerülsz bölcsen s magad-tudottan ! Korcs munkát, s igy magad-okozta görcsöt. Már nem sietsz. Mit tettél eddig, ott van. S mi még jön, értten, jól fontolva költöd, S okulsz — magadból — mint kell irni jobban, Mi kell, a legjobb: s csak ebben a több, s több. Mintha semmit sem Írtál volna, nyög már Belsőd, s mi van, az nincs megírva tán jól — Lázongsz újakhoz szánt Ígéreteddel. (De van szerénység, hogy mértéke gőg már, S ki emberin-tulit várván magától, Utat, a képtelent kisértve, veszt el!) j
