Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-17 / 7. szám
8. oldal RAGYÁK tllKAiH» Thursday, February 17, 1972 Nagy Jakab, a furulyamüvész írta: VASVÁRY ÖDÖN Meglepetéssel olvastam, hogy a Japánban járó magyar zeneművészek között van egy, aki egy egészen szokatlan hangszeren, valószínűen kiválóan játszik. A művész neve Béres János, a hangszer pedig ,amin játszik, a szegényparaszti körökben jól ismert egyszerű furulya, vagy más nevén tilinkó, ami nem egyéb, mint fűzfaágból faragott síp, amin hat lyuk van. Primitívebb hangszert bajos ennél elképzelni, az meg egyenesen hihetetlennek látszik, hogy művésziesen is lehessen játszani rajta, olyan fokon, hogy zeneértő emberek előtt, pódiumon, rendes hangversenyen is ki lehet állni vele. Ezt a tilinkót sokan magyar eredetű hangszernek tartják, ami azonban nem valószínű. A síp, mint hangszer majdnem olyan régi, mint maga az ember, sőt fel lehet tételezni, hogy ez volt az első eszköz, amivel az ember, először a saját szórakoztatására zenét próbált produkálni. Béres János, a neve után ítélve, valószínűleg magától tanulta meg a tilinkó művészetét, éppen úgy, mint az az idáig egyetlen ember, aki tudomásom szerint ennek a művészetét komoly hangversenyek számára is lehetővé lette. A maga idejében bizonyosan sokat emlegették a nevét, több mint száz esztendővel ezelőtt, de azután gyorsan elfelejtették, főképpen bizonyára azért, mert utódja egyáltalán nem akadt. A furulya az egyszerű pásztoremberek primitív szórakoztatója maradt, amelynek valamikori dicsőséges feltámadására valószínűleg senki sem gondolt. Ezt ä régen elfelejtett magyar népi művészt Nagy Jakabnak hívták. Hogy hol és mikor született, nem tudjuk, de kétségtelenül a Nagy Alföld szülöttje volt, aki még gyermekkorában ismerkedett meg a furulyával. Senkisem tanította. Valószínűleg fiatal legényember volt, amikor 1861-ben először kezdtek írni róla. Magyarországon nem volna nehéz utána nézni többi adatainak, de itt csak ennyi információ áll rendelkezésünkre. Amikor a magyar zenei körök felfedezték, már teljesen kiforrott művész volt, úgy hogy azonnal a hangversenyek egyik nagy attrakciójává tették. Budapesti hangversenyeit rögtön külföldi körutak követték Ausztriában, Németországban, Oroszországban sőt valószínűleg más országokban is. Amennyire meg tudom állapítani, ilyen hangversenyezése legföljebb 8—10 esztendőre terjedhetett. 1868-ban még fellépett Berlinben, ahol a művészi kolónia nagyon meleg ünneplésben részesítette, de azután úgylátszik, eltűnt, meghalt vagy valami más ok miatt művészi pályafutása valószínűleg megszakadt. Ezekben az években a lapok művészi rov atai sokat foglalkoztak vele, különösen Ausztriában és Németországban, ahol a bécsi, berlini, frankfurti és breslaui lapok nem fukarkodtak a magasztalással. Sajnos, ezekhez a régi lapokhoz itt .Amerikában nemigen lehet hozzájutni. Nekem legalábbis eddig, nem sikerült. Nagy Jakab voltaképpen három hangszeren játszott, amelyek között igazi sikert a furulyával ért el. Az egyik hangszer, ami a német lapok szerint a “Hunyadi fütyülő” volt, nem nagyon kellemesen hangzott. Hogy' ez a különös nevű hangszer mi volt, bizony nem tudom. A másik hangszernek “euphonion’’ volt a neve, valami nagy, basszus trombita féle, hasonló áz akkor is zenekari használatban levő “bombardon”-hoz. A harmadik volt Nagy Jakab igazi hangszere, a németek által "Hirten-schalmei’’-nek nevezett fűzfa vagy nádsíp, ugyanaz a hat lyukas pásztor furulya ,amilyenen bizonyára kortársunk, Béres János is játszik, amelyhez hasonló hangszerünk, mint a hírek mondják, a japánoknak is van már ősidők óta. A külföldiek, de a magyarok is bámulva hallgatták Nagy Jakab szinte hihetetlen produkcióit ezen a primitív hangszeren. A legszilajabb erőt és a legszelídebb gyengédséget egyformán ki tudta vele fejezni. A pacsirta és a fülemüle csicsergését olyan elképesztő tökéletességgel adta vissza, hogy a hallgatók nem tudtak hova lenni a bámulattól. Úgy látszott, hogy Nagy Jakab fellépése után a furulya elfogadott zenekari hangszer lesz, ez azonban éppen azért, mert a művésznek nem akadt utóda, nem valósult meg. Tilinkós jelenetek ugyan voltak egyes magyar zeneművekben, de csak ritkán. Erkel Ferenc “Bánk Bán” operájában van egy tiszaparti jelenet tilinkós zenével, sőt, ha jól emlékszem, “A peleskei nótárius” című régi zenés játékban is, de talán ennyi az egész. A tilinkó a legújabb magyar lexikon szerint: "Nálunk ma már csak gyérekhangszer”. Az a hír tehát, hogy a pásztörfurulva újra azon az úton van, hogy kinőj jön a gyerek hangszerek közül, méltán kelthet feltűnést. A hírt komolyan kell vennünk és fel kell tételeznünk, hogy a furulyának Béres Jánosban egy olyan művésze lett, aki a régen elporladt és elfelejtett Nagy Jakabnak méltó utóda, mert máskülönben nem állítanák a hangversenyek pódiumára és nem küldenek külföldre, hogy idegen országok zenekedvelő népei is kritikát mondhassanak róla. Hogy Nagy Jakab mit játszott a tilinkóján, arról csak egy adatot találtam. Programjában bizonyára magyar népdalok szerepeltek a legnagyobb számmal, de ezeknél sokkal igényesebb programszáma is volt. Az egyik, kritikában például benne van, hogy: "A tilinkó az, amelyen való játéka az igazi nagy dicséretet megérdemli. A jól ismert "Velencei karnevál” előadása válóban művészi produkció”. Az egyszerű tilinkó tehát, bármennyire gyerekhangszernek tartották is, lehet igázi művészi magaslatra emelkedő hangszerré is, ha igazi művész akad hozzá. Igazán szép volna, ha a jövőben többet is hallanánk felőle. NŐI SAROK: DIVATHÖLGY - 1972-BEN Az idősebb nemzedék fejét csóválja a fiatalság arcfestési és hajviseleti különlegességei láttán. Ez a fiatalság most lelkesedéssel fordul a gicscses babaarc, az 1972-es divat tendenciája fe*é, amelynek egyébként második irányzata a “Hollywood- és Broadway-ragyogás”. A ragyogás egyébként az uj arckikészitési mottó is, s az egész szépségipar ezt propagálja. A ragyogó szemek állnak továbbra is első helyen, s mostanában már inkább beszélhetünk szemhéj-fényekről, mint árnyékokról. A szempillákat továbbra is müszempillákkal egészítik ki, és természetesen továbbra is kihúzzák a szemek vonalát, de legújabban nagyobb súlyt kap a szemhéj-dekoráció, vagyis csillagocskákat és kis virágocskákat festenek rá. S hogy el ne felejtsük megemliteni: hiányzik a szemöldök. Igenis, hiányzik! Hajszálvékony vonallal helyettesítik; a szemöldököt kitépik, s ma már a szemhéj művészi árnyaltságának határvonalát képezi. A szemhéj a szempilla felett sötétebb, majd egyre világosabbá válik, végül gyöngyházfényt ölt. A szemöldök nélküli, erősen festett szemek infantilisán vagy babaszerüen hatnak és erősen megváltoztatják az arc jellegét. S ha még egy rózsapiros festékpöttyöt helyeznek el az állón, melyet alig láthatóra bedörzsölnek a bőrbe, készen áll a babaarc, amelyhez még fürtöcskék, vagy hajfonatok tartoznak. S ha jól sikerül ez az arckikészités, akkor a fababák jutnak eszünkbe, vagy pedig a századforduló alvóbabáinak porcelán babaarcocskái. Vasvárr Ödön A magyar nép dicsérete Felszálltam egy hatvanhármasra a Gellér-hegy. oldalán, ablakhoz ültem és kinéztem: vasdaruk úsztak a Dunán. A híd puhán és álmodon már lendül, ível a folyón, -égretörő, röppenő szárnyak. Nehéz oszlopok, vastartóvázak kötik a földhöz, kapui állnak. Mint álomban csodálva néztem, párás, ködös volt az idő, embereket, apró pontokat láttam, hogy bukkannak elő s mint a fantomok emelkednek rongyaiból köd fellegeknek, föl a magosba, hogy lengnek, szállnak, : <— állványokon imbolygó árnyak — hegesztenek, kalapálnak, forrasztják fönn a vasat, kék-fehér tűz cikázva villan és sziporkázó csillaglepkék táncolnak íi ködfelhők alatt. Ti föllobbanó tüzek, fények, sűrű közegen törtök át, egészen a szívemig értek, hogy fölgyújtsátok parazsát: kicsi lángotok hőfoka oly nagy;■■■■ hogy fölizzik bennük a holnap. S mintha a híd karja kinyúlna s utcán, téren, paloták orma suhanó felhőkre rajzolna s föltérképezné a jövőt. • Eltűnődöm, szép vagy te új hid s te, szülőföldem Budapest, hazám lelke, vélem egy test, mely küzd, dolgozik szüntelen: itt is, ott is új tüzet lobbant a ködön át, a fagyos télben, hogy ne hamvadjon, ki ne égjen az emberben az akarat. Kis lángok lobbantják a többit, nagy tettek az emberfölöttit. MOSOLYOGJ UM Az idős Bella kisasszonyt a szomszédai állandóan zaklatják, hogy miért nem megy férjhez. — Minek? — válaszolja. — Hiszen van egy kutyám, egy papagájom és egy .macskám. Ez elég. — De hisz ezek nem helyettesítenek egy fér-, jet! - . — Dehogynem! A kutyám mindig morog, & papagájom egész nap káromkodik és a macskám minden éjszakát házon kívül tölt. ★ Két barát hosszú évek után először akad össze az utcán. — Hát mégiscsak megnősültél? — Szó sincs róla! —- Hát ez a négy gyerek itt veled kié ? — Tudod, az antibébi - tablettákat gyártó cég képviselője vagyok. Ezek a beérkezett reklamációk .... ... ^ - . i , , Irta: MIKES MARGIT Gondolatok az épüld Erzsébet-hidná)
