Magyar Hiradó, 1972. január-június (64. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-17 / 7. szám
Thursday, February 17, 1972 MAOYAtt MIKADO 7. oldal Három billió dollár ... írta: VÁRKONYI ANDOR Az Egyesült Államok legtitokzatosabb és talán leggazdagabb embere Howard R. Hughes, az utóbbi időkben ismét reflektorfénybe került. Mr. Hughes egy állítólagos önéletrajz és néhány rejtélyes, nagyösszegü csekk kapcsán lépett hosszú idő után a közérdeklődés rivaldalámpái elé. Az ügy annyira bonyolult, hogy annak ismertetését — az olvasók érdekében — mellőzöm, mert attól tartok, hogy akárcsak én, fejfájást kapnának tőle. Engem különben sem ez a kérdés érdekel Mr. Hughes személyével kapcsolatban, hanem sokkal inkább az a tény, hogy e szikár, sovány, nyirottbajszú úriembernek — a becslések szerint — három billió dollár vagyona van. Ismétlem és hangsúlyozom: csupán a becslések szerint van ennyi vagyona — lehet, hogy ennél egy-két-három billióval több van; ilyenkor már néhány billiárdocska nem számít. Állítólag tőle származik az az axióma, hogy igazán csak az az ember gazdag, aki nem tudja, mennyi vagyona van. Ő sem tudja. Ha erre a három billióra gondolok, újfent megfájdul a fejem. De nem bánom, hadd fájjon! Inkább beveszek még két aszpirint, de megpróbálom elképzelni — és érzékeltetni Önökkel kedves olvasóim — mennyi is az a három billió. Nos, három billió: háromezer millió. (Európában háromezer millió “csupán” három milliárd; — egy billió ugyanis egy milliószőr millió, és nem ezer-millió, mint Amerikában. Mr. Hughes tehát Európában mindössze dollár milliárdos lenne a maga háromezer milliójával.) Kezdjük tehát azzal az egyszerű megállapítással, hogy ha ez az összeg készpénzben, százdolláros bankjegyekben volna birtokunkban, akkor harminc millió darab százdollárosunk volna; ha ezeket a százdollárosokat vertikálisan egymás mellé fektetnénk (tehát a rövidebb oldaluknál fogva) ez a sor ezer kétszáz mérföldnyi távolságig terjedne; ha azonban a bankjegyeket horizontálisan — tehát a hosszabb oldaluknál — fektetve tennénk egymás mellé, akkor egy olyan — kb. háromezer mérföld hosszú útat borítahatnánk be vele, mint amilyen a New York—San Francisco közötti távolság. Ennél sokkal gyakorlatiasabb kérdés az: menynyi kamatot hoz három billió dollár, ha csupán szerény, öt százalékos évi kamatozással helyezzük el a bankban? A valóságban ilyen nagy összegnél kamatláb sokkal magasabb, de — ismétlem — legyünk szerények: maradjunk az öt százaléknál. Nos, a számítás igen egyszerű. Háromezer millió öt százaléka: százötven millió. Ez, egy hónapra elosztva: tizenkét és félmillió. Egy hétre tehát körülbelül három millió, egy napra pedig kb. négyszázharmincezer dollár kamat esik —, ha figyelmen kívül hagyjuk a kamatos-kamatozás ennél sokkal gyorsabban növekvő folyamatát. De ha már idáig elmentünk, menjünk tovább egy lépéssel. Mennyi kamatot kapunk óránként, a nap huszonnégy órájában, tehát akkor is, amikor alszunk? Körülbelül tizenhétezer dollárt. Percenként pedig háromezer dollár üti a markunkat, minden hatvan másodpercben tehát háromezer dollárrá! növekszik a vagyonunk. Nem szédítő?! Mit lehet venni háromezer millió dollárért? Miami egyik emeletes luxus-szállodája — valóságos álompalota — nemrégen negyven millió dollárért cserélt gazdát. De ilyen szálloda nincs sok a floridai üdülőparadicsomban. Ha volna, akkor 75 ilyen mesebeli csoda-hotelt vásárolhatnánk a háromezer millió dollárért. Európában egy középnagyságú város valamennyi lakóházát — a műemléknek nyilvánított épületeken kívül — megszerezhetnénk ezért a pénzért. De ha a repülőgépipar közelebb fekszik szívünkhöz, mint az ingatlanspekuláció, akkor vehetnénk körülbelül százötven kereskedelmi repülőgépet. Hogy hányr nagyvállalat, bank, játékkaszinó, night-club boldog vagy boldogtalan tulajdonosai lehetnénk, azt talán csak maga Mr. Hughes tudná megmondani ... Mr. Howard R. Hughes a három billió dollárjával a boldogtalan gazdag emberek közé tartozik. Nem állítom, hogy a gazdag emberek általában boldogtalanok, sőt, ha szabad megkockáztatnom, annak a véleményemnek is hangot merek adni, hogy a gazdag emberek általában boldogabbak, mint a szegények, mert legalább a szegénység kínos terhe nem nyomja őket. De Mr. Hughes kétségtelenül boldogtalan ember. Nem nagyon régen vált el tőle Isten tudja hányadik felesége, a szép Jean Peters; márpedig a billiomosok feleségei általában nem könnyen válnak meg a billióktól. Ha mégis elválnak, arra nagyon komoly' okuk van. Mrs. Howard Hughesnak is nyilván komoly oka volt arra, hogy örökre búcsút mondjon urának-urának, a szó mindkét értelmében. A szép színésznő-feleség ugyanis valamit még a dollárbillióknál is jobban szeretett: a szabadságot és a nyugalmat. Mr. Hughes pedig valóságos börtönéletet élt és él ma is. irtózik a nyilvánosságtól, az emberektől, az újságíróktól és fényképészektől, irtózik ellenségeitől és talán még önzetlen barátaitól — ha vannak ilyenek — is fél. Mások szerint betegesen fél a fertőzésektől, a merényletektől vagy más — a külvilágban ráleselkedő veszélyektől. Miután évek óta szobafogságra ítélte magát, körny'ezete pedig néma, mint a sír —, senkisem tud semmi bizonyosat Mr. Hughes különös zárkózottságának valódi okáról; minden csak találgatás, tapogatózás a ködben, amelybe burkolózik és ahol minden, amihez hozzáér az ember, azonnal cseppfolyóssá válik. De a részletek nem is érdekesek. A tény világos: a billiomos: lelkibeteg. És talán nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, hogy lelkibetegségének egyik főoka éppen az, hogy billió — vagy még ennél is több — dollár vagyona van. Okulván az okulandókon, én tehát semmiképpen sem szeretnék Mr. Howard R. Hughes helyébe lenni. Isten óvjon meg attól, hogy olyan lelki-kórban szenvedjek, mint a nevadai lokálok és szállodák koronázatlan királya. Lelkem épségét nem adnám három billió dollárért, de még harminc, vagy háromszázbillió dollárért sem. Különben sem vagyok nagyravágyó természet. Mindig is szerény voltam, most sem kísért meg a hatalomvágy ördöge. A nyugalom, a békesség, a gondtalan élet kedvéért szíves-örömest lemondanék a dollárbilliókról és — bármilyen furcsán hangzik is, megelégednék néhány szerény dollár milliócská\ al is! ... GÖRBE TÜKÖR LÁMPÁK A piros tilos! A zöld szabad! — magyarázza kisfiának a járda szélén az apa. Jó szülő akar lenni. A kisfiú hallgatja, de kételkedik; piros a jelzés, mégis sokan átmennek az utón. — Azok a bácsik és nénik miért mennek át, ha piros? Nekik szabad? Az apa hümmög. Mit mondjon? Nem a kisfiúnak kellene elmondania, hogy tud olyan esetről, amikor a fegyelmezetlenség nagy bajt okozott. A szabályosan és elég gyorsan közlekedő gépkocsi a járdára szaladt fel, nehogy elüsse azokat, akik tilos jelzésen mentek át. De hiába volt minden: a járdán ütötte el a fegyelmezetten, zöld jelzésre várókat. — Nekik sem szabad! — mondja ingerülten, s a legszívesebben rákiabálna azokra, akik a tilos jelzést semmibe vették, s akiknek az az egy-két perc fontosabb, mint ennek a járdaszélen álló kisfiúnak a testi épsége, élete. — Akkor miért mennek át? — A kisfiú vá. laszt vár, türelmetlenül rángatja az apa kezét Sejti, hogy itt valami nincs rendben. — Miért, miért! ? — Az apa már szívesen hátat fordítana a jelenetnek. Elhatározza, hogy csak otthon neveli a fiát. Végre zöldet jelez i lámpa. — Mehetünk . . . ! — mondja kisfiának és ép pen azt akarja mutatni, hogy a többség csak mosmegy át az utón, amikor csaknem elüti őket egy autó, amely a tilosban hajtott a gyalogosok közé. — Apa, apa! — a kisfiú rángatja a kezét. — Az autónak most is szabad? — Nem! Nem szabad! — az apa áll az ut közepén és kiabál. Többen felháborodnak, a toporzé kóló kisfiú vékony hangján süvölti: — Miért mondtad? Miért mondtad nekem hogy . . . — Ezért! — s elcsattant a pofon, jól tudja a; apa, s neki legalább annyira fáj, mint a kisfiú nak. A dühe azoknak szólt, akik a tilosban mentek át. Embereknek, autóknak. A járdaszélen egy kisfiú sir. Az apa nem tue neki mit mondani. Áll verten, s arra gondol, hogy ez most már mindig igy lesz? A gyerek kérdé seire az élet pofonjai válaszolnak ...? Pedig milyen egyszerű mindez: a zöld szabad, a piros tilos. De, aztán még eszébe jut valami. Mi történik ha szándékosan kuszálódnak össze a színek, hr egyszerre villognak? Mert ilyen lesz többször is az élet átkelőhelyein. Nem lesz mód örökké, min dent megmondani. Döntenie majd ennek a kisfiúnak kell, akinek most megsimogatja a fejét. Különös vigasz volt ez, de egy nagyobb, forgalmasabb átkelőhelyhez érkeztek. Ott már mosolyogvr figyelve, hogy itt senki sem mer áthaladni a tiloson, mert ahhoz már látványosabb bátorság kellene, s az élet rendje nem engedi. Kiss Dénes ZELK ZOLTÁN: Kilenc sor a boldog rettegésről Sehol egy lélek, kong, kopog a csönd — sehol egy lélek, szembejössz velem. Sehol egy lélek, visszhangzik a csönd — sehol egy lélek, bámulok utánad. Oda magányom, szikes közönyöm, a boldog rettegés újra föltámad, kihajt, oKt zöldéi minden percemen — te hoztad, hogy megint jelen szivemben a halálfélelem. GONDOLATOK Nagy kakasnak is lehet kis szemétdombja. * Engem nem az bánt, hogy nincs indokolatlanul magas jövedelmem, hanem hogy indokoltan alacsony jövedelmem van. , * Mindenre lehet magyarázatot találni, legfeljebb nem stimmel. * Az élettapasztalat átalakította a mondást. Eszerint: “Hallgatni ezüst, ordítani arany.” * Nem attól kell félni, hogy a gépek éreznek majd úgy, mint az emberek. Inkább attól, hogy emberek éreznek úgy, mint gépek. * Udvariasság az, ha annak is előre köszönünk, akinél semmit sem ér a jó pont. Váikonyi Andoi
