Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)

1971-12-30 / 52. szám

Thursday, Dec. 30, 1971 MAGYAR 9. oldal ' Egy ember, egy Ígéret . . . Irtü: HAJNAL ERZSÉBET Azt szokták mondani, hogy a rendes ember szava, váltó. K*a valaki megígér valamit, azt meg is kell tartania. Ezt magamra nézve is kötelező­nek tartottam mindig. így hát a legutóbbi cikkemben jelzett “A vajaskifli” cimü novellámat, tisztelettel átnyújtom mindenki­nek, aki érdemesnek tartja el­olvasni. Boldog régi idők. Mennyi em­lék fűződik a vajaskiflihez, amit módfelett nagyon szerettem. E'z volt a kedvenc csemegém, amit b&jnal Erzsébet az édesanyám minden reggel beletett az iskolatáskámba, kettévágva, jól meg­vajazva és porcukorral meghintve. Abban a bol­dog időben még nem volt bajom a fogyókúrával, lévén olyan vékony, mint egy cérnaszál és elnyer­ve a családom részéről azt a megtisztelő bece­nevet, hogy “egyszálbélü”. Sokszor megveszte­getési célokat is szolgált. Ha nem volt kedvem valamilyen dolgozatot magam megcsinálni, fel­ajánlottam egyet belőle valamelyik rabszolgám­nak, aki megcsinálta helyettem. No meg a szer­tárost is lekiflizhettem vele. Hozzátartozik a do­log megértéséhez, hogy a szertárba bemenni, csak a kivételezetteknek lehetett. Minden tanár­nak, minden évben megvolt a maga kedvence. Sőt kedvencei. Volt, aki hazavihette a javításra -váró füzeteket és el is hozhatta a tanár ur, vagy •a tanárnő lakásáról. Ez egy olyanfajta bizalmi állás volt, mint ma, mondjuk a miniszterelnök titkárnői poziciója. Az embert nem kellett, hogy gyötörje a kíváncsiság, ha a bizalmi ember barát­ságát elnyerte. Legelőször ő tudta meg, hogy mi­lyen osztályzatot kapott. A szertárosi megbízatás még ennél is sokkal fontosabb volt. Bemenni a titokzatos levegőjű szo­bába, ahol a csodák világában el lehetett tölteni az esedékes órából egy jó félórát, túljutván a nemtudás veszélyén, mert a névszerinti felelés kérdéses részén a tanár már túljutott. Szóval a kifli, mint iskolai tényező, felbecsül­hetetlen volt. Már az említése is annyi emléket kavart fel bennem, hogy valóban vissza vágyom az iskolapadba, melyet ánnó . . . kíméletből nem irom meg, hogy mikor, de könnyelműen, sőt fel­lélegezve otthagytam, nem gondolván a követ­­ikezményekre, amellyel jár, hogy meg leszek bün­tetve érte, egész életemen keresztül. benne, hogy hízásra kényszeritsen. Igaz, akkor még nem voltam tisztában a kalóriaelmélettel, könnyen mondtam le mindarról, ami testi bá­jaimat emelte volna. Sajnos, most forditva kel­lene csinálnom, de okkal, vagy ok nélkül, figyel­men kívül hagyom. Ez már a kor — mondják a bölcsek —, akik­nek panaszkodom, hogy az orvosaim fogyásra in­tenek. Persze, hozzáteszem, hogy én olyan keve­set eszem, mint egy madár. Ilyenkor a férjem lassan csóválja a fejét és mindig arra figyelmez­tet, hogy a sas is a madarak családjába tarto­zik. Ma is imádom a vajaskiflit. A közepén elvág­va, kis méz vagy cukor töltelékkel, megvajazva. Nagyon jó a kávéba tunkolni, lassan elmélyed­ve szopogatni. A kiflihistóriához hozzátartozik még egy em­lék. A Magas Tátrában nyaraltam. Nagyon régen volt, már nem is illik megmondani, hogy mikor. Akkoriban kezdődött a nagy tohuvabohu, amely még most is folytatódik és fog folytatódni, ki tudja meddig. Mindenki érezte a nehéz idők sze­lét, mindenki menteni akarta volna azt, ami a képzelete szerint a későbbiekben a megélhetést biztosította volna a nehezebb időkre. A Tátrában HOMOKI Flí/SIIHT LELKI KLINIKÁJA KÉRÉS JELIGE — Kedves Mrs. Homoki, én cukrász és pék vagyok jó üzlettel, a műhelyben 4 emberrel dolgozok, az üzletben két lány van a counternél (kiszolgálópult) és egy lány Írja a számlákat és könyvet, miután sokat szállítok ven­déglőkbe. Az egyik, aki a counternél van, egy fiatal magyar özvegyasszony, azt el akarom ven­ni. Mindene meglenne és jól élhetne, mint gaz­dag ember felesége, de ő református, én katolikus vagyok és azt akarom, hogy térjen át, ezt meg nem akarja. Mindig olvasom az újságjukat. Le­gyen szives Írja be a válaszba, hogy ne dolgoz­zon, ne szalassza el a szerencsét. A szívességét meghálálom egy szép ajándékkal. Mert most álmaimban mindig otthon vagyok. Néha még iskolába megyek, több vagy kevesebb bűntudattal, hogy elkészültem-e az aznapi lec­kével, vagy sem. Mert ha előző nap sürgős ta­lálkozásom volt egy nagyon csinos, akkoriban még rövidnadrágos és rövidhaju ifjúval, aki elmond­ta nekem, hogy én vagyok a számára a legszebb és leghóditóbb teremtés és aki megfogta a keze­met és megcsókolta, bocsánat, de akkor ez volt a legtöbb és én úgy elfelejtettem készülni a más­napra, mint a pinty. Csak arra volt gondom, hogy ki ne tudódjék, hogy elblicceltem a zongora­órát. Bűn az, hogy a Margit-sziget fáit látom ma­gam előtt? Hogy a Városliget padjait idézem, ahol olyan boldog voltam, hogy a megspórolt va­jaskiflivel etettem az esedékes ifjút. A korgó gyomrom mit sem jelentett. Már akkoriban tud­tam, senki mivoltomban, hogy a férfi szerelmét a gyomron át kell megnyerni. Szegény anyámat látom magam előtt, aki min­den nap kétségbeesetten tapogatta kiálló bordái­mat, tűnődve azon, hogy miért vagyok olyan so­vány. Hányszor megduplázta a napi vajaskifli­­adagomat, emelve a cukor, vagy méz adagot VÁLASZ — Kötve hiszem, hogy kedve lesz ajándékot küldeni — amit úgysem fogadnék el — mert válaszom inkább magának szól, mint an­nak a fiatal özvegynek. Magának úgy látszik, egy kicsit a fejébe szállt, hogy jól megy az üz­lete. Azt hiszi, hogy mindenkinek csak a pénz je­lenti az egész világot. Látja: más is van. A vá­lasztottja ragaszkodik a vallásához, benső kötelék fűzi a hitéhez, egyházához. Neki ez több, mint a maga pénze, ami egyúttal azt is jelenti, hogy jó­­érzésü, tisztalelkü, derék asszony. Az üzenetet, amit neki szánt, a legnagyobb jóakarattal ma­gának küldöm: ilyen asszonyt aligha kap, maga ne szalassza el a szerencséjét. * * * PANASZ — Kedves Homoki Erzsébet, a fér­jemmel úgy ismerkedtem meg, hogy én Magyar­­országon éltem és New Yorkban lakó testvérem apróhirdetést tett az Önök újságjába, hogy ma­gyar no levelezne amerikai magyar férfival há­zasság céljából. Mostani férjem irt, leveleztünk, akkor ő eljött értem és két éve házasok vagyunk. Szeretjük egymást, jól élünk, ő szorgalmasan dol­gozik, csak az bánt engemet, hogy olyan komoly­talan, legfontosabb neki a sport, ami engemet nyaralt egy kedves házaspár két kicsi gyerekkel, akik nem titkolták előttem az aggodalmaikat Szlovákia jövőjét illetően, amibe a sajátmaguk sorsát is beleértették. Azon tűnődtek, hogy Mi­ként tudnának Magyarországra juttatni, néhány nagyértékü brilliánsukat a testvérükhöz, arra az esetre, ha menekülniük kellene. Magyarország sorsa akkor még biztosnak látszott. Ki látott a jövőbe. A jövő boszorkánykonyhájába, ahol gaz­ságokat, a politikai cselfogásokat, az emberek gyötrelmeit agyalják ki. Ki gondolt volna akkor még arra, hogy országok vezetőit fogják meg­gyilkolni, hogy a nehéz csizmák embermilliókat fognak halálra tiporni. Csak érezni lehetett a bal­jóslatú szeleket, csak az emberek ösztönei súg­tak valami rosszat, hihetetlent. így kerültem én abba a helyzetbe, hogy egy teljes idegen házaspár a bizalmába fogadott és megkért, hogy mentsem át azt az értéket, ami később esetleg az életüket fogja megtartani. Irtózatos felelősség. Ha elkapnak, végem van, bebörtönöznek. Ha megtagadom, megtagadom önmagamat, mint embert. Eszembe jutott a vajaskifli, jól megvajazva, a belsejükben mélyen elrejtve a köveket, és lek­várral gazdagon megkenve, eljutott a rendelteté­si helyére. De, hogy én mit álltam ki a vámvizs­gálatnál, arról jobb nem beszélni. Mikor kiszedtük rejtekhelyükről, a két végét, ahol nem volt semmi, megettem. Esküszöm, hogy az életben még sohasem ízlett a vajaskifli ne­kem olyan jól. nem érdekel. Nincs olyan sportesemény ahonnan elmaradna, nem törődik azzal, hogy' én egyedül ülök, nem tudom róla leszoktatni. VÁLASZ — Ne a férjét akarja leszoktatni a sportról. Inkább önmagát szoktassa le az otthon­ülésről. Nem vagyok elfogult, engem sem érde­kel a sport, de helytelen lenézni, komolytalannak bélyegezni a sportot, amiért milliók rajonganak, köztük nagyon komoly emberek. Ami a probléma gyakorlati oldalát jelenti, legyen okos, tanuljon egy kis simulékonyságot, egy kis engedékenysé­get, ami az okos asszonyok legnagyobb tudomá­nya. A férje sokat jár sportpályákra. Jobb, mint ha inni, vagy kártyázni járna. Lelkes sportbará­tot nem lehet lebeszélni a rajongásról. Különö­sen veszekedéssel, durcáskodással nem lehet. Menjen el néha a férjével a mérkőzésekre. Az se baj, ha nem érdekli a sport és nem ért hozzá, magyaráztassa el magának a szabályokat, akkor nyomon tudja követni a mérkőzés folyamatát. És lassan-lassan majd egy kicsit érdekelni is kezdi a sport. Nem tudom, mi a maga kedvenc szórakozása. Ha maga résztvesz a férje szóra­kozásában, akkor majd ő is hasonlóképpen viszo­nozza. Mert azért a sport még a legnagyobb sportrajongó életét sem tölti ki teljesen, különö­sen, ha a felesége okosan, tapintatosan, türelem­mel rávezeti arra, hogy egyéb is van a világon. Tehát ne üljön otthon durcásan és elkeseredet­ten. A férje elment magáért Magyarországra, maga is elmehet az ő kedvéért néha a sportpá­lyára. * * * MRS. T. — Kedves Miss Homoki, a fiunk ’56- ban kijött Amerikába, itt nősült, nagyon jól megy neki. Minket is kihozattak. Tavaly júniusban ér­­ketzünk. A fiatalok New Yorkban már szépen be­rendezett lakással vártak, aztán ők hazamentek Los Angelesbe, ahol laknak. A férjem már két hét múlva állásban volt, mert jó szakmája van és majdnem perfekt angol, jól fizetik, hála Is­tennek, mindenünk megvan. Itt szerzett ismerő­seink már sokszor meghívtak minket, magyarok és amerikaiak is vannak köztük. Most már mi is szeretnénk meghívni őket, szeretném, hogy jól érezzék magukat. Hogyan válogassuk össze a, (Folytatás a 10-ik oldalon.) (

Next

/
Thumbnails
Contents