Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-12-23 / 51. szám
I Thursday, Dec. 23, 1971 MAGVAK HIKAIK* 9. oldal Karácsonyi történet Irta: RUBY ERZSÉBET Az első világháború végén már a vidéki városokban és falvakban is élelemhiány volt. Budapest lakossága turistazsákokkal a hátán élelemért járták a falukat. A közös tragédiában ezt a házalást nem tartották megalázónak. “Élni kell, élni muszáj!” Voltak olyan gazdák, akik ötszörös árakat számítottak az élelemért, de olyan is akadt, aki áron alul adta a lisztet, tojást, zsírt, mondván: — Az urak ma jobban szenvednek, mint mi. — Nagy elvi haladás volt ez, az előző jobbágy-Ruby Erzsébet ság után! Házunkban is cukorhiány volt és elfogyott a két nagy bődön méz is. Ez utóbbit édesapám az orvosok által bejelentett betegeknek osztotta szét. Anyus, a féltve őrzött két kilónvi kockacukrot a könyvállványon levő vastag leqikonok közé dugta, a mákos és diós beiglihez karácsonyra. Tej, vaj, tejfel, túró volt bőven, mivel egy tehenet tartottunk s a szelíd Mariska napi kétszeri fejéssel tiz liter tejet adott s abból sok mindenféle került az asztalra. Öreg udvarosunk, István bácsi gondozta, valósággal becézte a hófehér szőrű Mariskát. Karácsonyra vártuk második unokafivérünket, Lászlót, aki mint újonnan felszentelt papa, a dömösi plébánián volt káplán. Szép szál fiatalember, s az asszonyok szerint kár, hogy a papi pályára lépett. Akkor voltam 17 éves és halálosan szerelmes Laciba. Ez az érzés nem olyanféle szexi micsoda volt, hanem egy fiatal lány álmaiban megálmodott, kimondhatatlan édes érzés. Szemérmesen titkoltam ezt a rámtörő nyavalyát, csak azt éreztem, hogy egy pap más ember, mint a többi fölei halandó és az elérhetetlenség tudatfölötti állapotában: tudatalatti imádat volt. Ma már mulatok ezeken a magamalkotta ábrándokon, de akkor szent volt nekem még a pohár is, amelyből ivott. Az őszirózsás forradalomkor valaki a köztudatba dobta, hogy a kommunizmus nem törli el a vallásokat, s nem bántalmazzák a papokat, ellenben meg kell nősülni a katolikus papnak, mert a cölibátus nem egyéb, mint ámítás és ezt a 700 éves papi törvényt a papok szenvedik meg. 1200 év előtt nősülhettek a papok, de hogy mi történt ama pápai zsinaton, ma sem tudja senki — de az eredmény a főpapok véleménye szerint megerősítette az Egyházat, erkölcsileg és anyagilag. Úgy látszik, Laci is hallott valamit erről, mert karácsony előtt néhány héttel eljött hozzánk, azzal, hogy fontos beszélni valója van édesapámmal. Este a vacsora után Laci és édesapám a verandán maradtak, mi visszavonultunk, készülődve a lefekvéshez. Hálószobánk egyik ablaka a verandára nyílt, s minden szót hallottam, amit beszéltek. Azt mondja Laci, autentikus helyről hallotta, hogy a katolikus papok most már nősülhetnek, éppen úgy, mint a görögkatolikus papok. — És te Laci, ezt elhiszed ? Azért, mert a diktatúra mindent el akar törölni, ami szép és jó, még nem jelenti azt, hogy ti, katolikus papok nősülhettek. Fogadni merek, hogy erről a szamárságról maga a pápa sem tud, hogy ezek a vörösök mit ordibálnak itt össze-vissza. — Ez igaz, — szólt Laci halkan. — És te helyesled ezt az elképzelhetetlen változást, hogy nősülhettek? — Helyeslem, kedves bátyám, éspedig azért, mert feleségül kérném tőled Erzsikét. — No, fene. Ez elég gyors tempó. Talán csak nem vagy szerelmes Erzsikébe? — A dolog úgy áll — sóhajtott Laci —, hogy észi'evettem, Erzsiké szeret engem. Minél jobban titkolja, annál jobban látom, hogy szeret. Mindent el lehet titkolni, de az érzéseinket lehetetlen! Én csak mulattam magamban ezen a bakfisszerelmen, de mióta nekünk is szabad nősülni, hirtelen hatalmába ejtett egy soha nem érzett kívánság: szeretni nyíltan, becsületesen, hazugság nélkül! Lám csak a görögkatolikus papok nős, családos emberek s ez nem von le semmit az őket illető" tiszteletből. A református papok is boldog családi életet élnek. Miért ne lehetne nekünk, katolikus papoknak is ez a sorsunk? — Azért, fiam, mert 700 év alatt a cölibátusi intézmény emelte az Egyház tekintélyét. Az elvont dogmák egyik szépsége, a papok nagy magányossága. Illúzió tápláló az a tudat, hogy a lelkész, a pásztor, a hívek közösségében a lelkiatya. Nem pedig négy-öt neveletlen lurkónak az apja s bizony lerombolja az illúziót, ha a pap reverendájába öt-hat gyerek kapaszkodik s ringatja a bölcsőt. — Jaj de szívesen ringatnám, — sóhajtott Laci. — Nem ringatod! Ez csak olyan felelőtlen kívánság. Felejtsd el ezt a mendemondát. Benneteket, fiatal papokat beugratnak ilyen lehetetlen és megvalósíthatatlan elképzelésekbe. Igaz, haladni kell a korral, de vannak esetek, amelyekhez a haladás útvesztőjében nem szabad hozzányúlni. Lánglelkü egyházfők építették fel Isten szellemében az egyházat és díszítették, a lelkeknek megfelelő és áhítatba ejtő dogmáit. Ezekhez nem szabad nyúlni ... A dolgok megváltoztatása, mindig megalkuvást jelent. Már pedig itt ezen a sok évszázados vonalon, a lélekbe ültetett hitet és annak külső megnyilvánulásait szétrombolni, egyenlő a lassú megsemmisüléssel. Sokáig beszélgettek még, s olyan halkan suttogtak, hogy csak hangfoszlányokat hallottam, mint: természet rendje elleni béklyó és ilyenféle megj egyzéseket. Másnap reggel Laci csendes-misét mondott a templomunkban s az áldozáshoz nem mertem járulni . . . Méltatlannak tartottam magam erre. Szeretetemet Laci iránt ez a bűntudat nem kisebbítette s lázadoztam a sors, az élet kegyetlenségein. Mikor Laci elutazott, mindegyik testvéremet megcsókolta. Engem nem csókolt meg. Azt hittem, ott esek össze. Megpaskolta az arcomat s azt mondta: — Karácsonykor eljövök. De csak úgy ha gesztenyetortát sütsz nekem. Nem bánom, ha paprikáskrumpli lesz is ebédre, de gesztenyetortát ennék, ha ugyan el tudnád készíteni. — De mennyire — lobbant fel bennem az öröm. A recept szerint könnyű megcsinálni. Laci a kezemre hajolt és megcsókolta az ujjaim hegyét. Most megint majd összeestem az örömtől. Édesapám ránknézett. — Ezek megbolondultak —, mondta nevetve. Bárányhimlő, — elmúlik. Karácsony előtti napokban elindultam gesztenyét keresni. Szelíd békességgel hullott a hó, de én ezzel nem törődtem, nekem muszáj gesztenyét szerezni! Minden füszerüzletet összejártam — nincs és nincs. Elmentem a méregdrága csemege-kereskedésbe. Witz bácsi, a kereskedő esküvel bizonyította, hogy két év óta nem látott egy szem gesztenyét se. — Kisasszonykám — mondta tréfálkozva —, ne legyen Witz a nevem, ha most viccelek magával. — Csokoládéja sincs? Megtölteném a gesztenyetortát csokoládékrémmel. Mert hogy lesz gesztenyetorta, arra mérget veszek! — Ne menjek az égbe, ha van egy szeletke csokoládém is. Elszontyolodva indultam kifelé s a kereskedő felesége utánam szólt. Nem törődve a férje csodálkozásával, megmondta, hogy tiz szelet csokoládéjuk van, s abból négy szeletet nekem ad és ha tarkababot megfőzök és lepasszirozom, s beleteszem mindazt, ami a gesztenyetortába való, éppen olyan finom ize lesz, mint a valódi gesztenyetortának. Csak éppen a cukros tojáshabba a babmasszát keverjem s vaníliával és rummal ízesítsem. •> Karácsony előtt egy nappal, Rozika szolgálónk segitségével elkészitettem a gesz . . . vagyis a báb ... — ejnye, csakazértis a gesztenyetortát. Megtöltöttük csokoládékrémmel és enyhén cukrozott tejszínhabbal jó vastagon bevontuk. Betettük a hűvös éléskamrába. Jöhet a Lacika, kívánságát boldogan teljesítettem! Karácsony vigiliáján vártuk Lacit a hagyományos angyalos vacsorára. Helyette távirat jött, — nem jöhet! A plébános ur megbetegedett és kisegítőt nem kaptak. Ha jobban lesz a plébános ur, Szilveszter estére nálunk lesz! Összeesett bennem a lélek! Hát, hiába fáradoztam, szaladgáltam gesztenyéért a nagy hóesésben? A mindentudó Jóisten látja a lelkemet, hogy nem bűnös, érzéki szeretettel vagyok Laci iránt, aki a legszebb, legjobb a világon! Miért áll utunkba a lángpallos angyal, hát nem látja, hogy ez az eddig előttem ismeretlen érzés inkább olyan bakfisféle felelőtlen rajongás, a titokzatos, ismeretlen ígéret felé . . . Fényes illúzió, ragyogó szimbólumokkal ! Nem erre a földre való érzés ez bennem, de égi érzés se lehet, talán a kettő között valami édes szenvedés. Sírni kell etötte és sírni utána, de a közbeeső rövid idő alatt mint minden szappanbuborék, úgy ez az érzés is eltűnik. Háborogtam, lázadoztam a sors ellen. A karácsonyünnepi ebéden most is nálunk ebédelt Sándor Imre plébánosunk. Az asztal közepén díszelgett a habfehér gesztenyetorta. —■ Remek, istenifinom, hangzottak a dicséretek, de én nem tudtam enni egy falatot se. Laci Szilveszterkor se jöhetett el. Meghalt az öreg plébános és Lacit nevezték ki, mint ideiglenes adminisztrátort, s néhány hónap múlva ő lett a plébános. Azóta nem szeretem a gesztenyetortát és nein is készítettem soha senkinek. Mai szemmel mulatok ezen az ideális, felfoghatatlan égi érzésen, s közben azért mégis, megfájdul a szivem . . . LELKI KLINIKA (Folytatás a 8-ik oldalról) nőtt férfi. Ne törődj azzal, hogyan főz a menyed. Még akkor se, ha cukor helyett sóval adja neki a kávét. Úgyis megissza. Szerelmes szegény feje, észre sem veszi.” * * * ÜZENETEK — 1. Mrs. H. C. (Ind.) Első kérdésére a válasz: kérni kell. Második kérdésére a válasz: a kukoricafosztást ábrázoló képet nem Munkácsy Mihály, hanem Hollósi Simon festette. — 2. Mrs. Juhász. Bizonyos tekintetben igaza van, de más a regény, a film és más a valóság, a történelem. Az igazság az, hogy Stuart Mária első férje II. Ferenc francia király volt, második férje, Henrik Darnley lord meggyilkolása után férjhezment egyik gyilkosához, James Bothwell grófhoz. — 3. T. S. Sopronban 1921-ben tartották a népszavazást. Magyarországra 15,344, Ausztriára 8,227 szavazat jutott.
