Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-11-11 / 45. szám
Thursday, Nov. 11, 1971 MAGYAR HÍRADÓ 11. old«! MARLENE DIETRICH MONDJA: "NEM GONDOLOK A KOROMBA" LEVÉL RAGUZÁBÓL: Turisták egy patikában Irta: IVÁNI ZOLTÁN Egyszerre három hírügynökség is foglalkozik most Marlene Dietrich-el. Nyilatkozatát», a vele folytatott beszélgetést egyformán közlik, csupán egyetlen dologban írnak hárman háromfélét. A Reuter ugyanis 68 évesnek mondja a világhírű művésznőt, az AP 69-nek, a UPI pedig — óvatosan — egyik kiadásában 66-nak, a másikban 69-nek. Mindenesetre Marlene — akj most abból az alkalomból rendezett saj tókonferenciát, hogy hat év után élőszói* jött Londonba, egy jótékonycél u hangversenyt adni — azonnal . kijelentette: “Nem gondolok . a korómra, mert nem vagyok örégl’’ S ebben minden bizonnyal neki van igaza. ,Á londoni sajtókonferencián feltették Marlenek az obiigát kérdést: mit (s kit) szeret és mit (s kit) nem? Közölte: szereti Frank Sinatrát, Orson Wellest,Peter O’Toole-t és a pénzt. Ellenzj a vietnami háborút, az uj divatot, a nők felszabaditási mozgalmát, a fotóriportereket és “a világ legszebb nagymamája” címet. “Ez utóbbi cim most már úgyis Elizabeth Tayiíorra szállt, s nem hiszem, hogy ez boldoggá tenné” — mondotta Marlene. Ernest Hemingwayrö!: “Bármire fogadok, Hemingway soha nem mondott olyat, hogy szerelmes belém. Szerettem őt s ő is nagyon szeretett engem, de ez más — és ezt nem óhajtom megvitatni. Egyébként öt órán át tudnék beszélni róla.” Visszavonulás? “Ugyan miért vonulnék vissza? Mondjanak csak egyetlen jó okot!" Sőt: reméli, hogy 1972-ben, az olimpia idején felléphet Münchenben, “ha találunk megfelelő színházat.” A pénzről is nyilatkozott: “Szeretem. Sok pénzért dolgozom, különben nem engedhetném meg magamnak, hogy ingyen is játszam.”És — amiről nem is beszélt — Marlene Dietrich huszonhat éve rendszeresen segélyezi pénzzel a náci koncentrációs táborok Egyesült Államokban élő.egykori foglyait. A divatról ennyit: “Nincs divat. Mindenki azt csinál, amit akar, de már nincs szemük. Nem látják magukat hátulról.” A kondícióról: “Odahaza magam takarítok. Hajnali hatkor kelek. De sohasem sportolok. Az untat.” Befejezésül elárulta a hírlapíróknak, mit tart egyik jó tulajdonságának: Sohasem beszélek olyan dolgokról, amelyekről semmit nem tudok. A legtöbb nő beszél róluk. Mégegyszer Mohács MOHÁCS — öt esztendő múlva lesz 450 éve a mohácsi síkságon lezajlott nagy csatának. Már készül az évforduló alkalmából megjelenő nagyszabású történelmi munka, történész munkaközösség állítja össze a mohácsi vész okait és körülményeit elemző müvet. A város szélén emlékművet állítanak. Szellem és praktikusság, hit és modernség mai zűrzavarában, szinte felfedező jelleggel a megnyugvás és harmónia erejével ható igazság az, hogy egy dalmát-tengerparti város természet szépségei között, az erre kirándulók szemébe ötlik, régi bástyafalak között egy régi patika. Nyüzsög a tömeg az óvárosban. Nézi, szemléli az élet szépségeit. Onofrio olasz mester kutjánál, a mai csobogó vizsugár mellett, még csókolóznak is a fiatal turisták. Hát ki a csoda törődne ilyen hangulatban aszpirinnel, hashajtóval és egyáltalán egy gyógyszertár tudományos hidegségével ? A történelmi tény azonban, — mégpedig az, hogy ez a patika volt a harmadik Európában — lenyűgözi a szépségeket és örömöket. S lám, idősebb vagy fiatalabb turisták egyformán betérnek az évszázadok óta itt álló Ferences testvérek kolostorába. Itt Raguzában, azaz Dubrovnikban. Az épület maga, a kései román-stilus egyetlen remeke. Amely megmaradt az 1667- beli földrengés után. És szemmel fel nem fogható gyönyörűséggel szolgál a szemlélőnek. Százegynéhány oszlopa közül, mindegyük más és más faragásu, csak úgy ontja — Ízlésben, korokban, művészi elképzelésekben — magából a művészek, költők, tudósok, háborúk ismétlődő sűrűjében az elképzelések nyomait. S az udvar pálmafáin túl, a tetőteraszon megnyugtató jelenként láthatjuk, hogy a ferences testvér ma is, mint évszázadok óta, igy végzi a lemenő nap fényében le s fel sétáját, imáját, breviáriumát. No, de maradjunk a patikánál. Amely Ilia Kuznics ferences testvér akaratából született. A XIV. században. Mert a lelki gyógyítás együtt járt itt a testivel. S a tudománynyal. És ez a régi korok őszintébb hangulatába viszi el most a nézőt. Amikor érthető volt, hogy aki tud, aki segít, felkészülten kell álljon az emberek rendelkezésére. Testben és lélekben. Patríciusok kedvenc imádkozó helye volt a templom és kolostor. De a ferencesek nem csak perselyeztek. Hanem igaz vállalásban, a hitéleten túl gyógyfüvek kutatásával nyúltak a formákon túl, a nép megsegítésére, úgy általában. Az imáikon kívül, tanultak, képezték magukat. Páduai, bolognai egyetemekre járva. fváni Zoltán És lám, most mindennek áldásos nyoma itt, a mai szemlélőnek, térdrekényszeritően igaz valóság. így történt, hogy a bolognai és a franciaországi “Mt. Pelier” egyetem után, itt mondhattak magukénak egy patikát, a dalmát tenger e városának lakói. S ma csodájára járnak a világ minden sarkából a turisták. E helyre. A “Kuznics-barátot” mutató fénykép alatt, úgy mint valamikor, ma is tégelyek, cserépedények és mindenek előtt desztilált viz készitéséi*e alkalmas készülékek lepik meg a nézőt. Majd receptkönyvek, olasz, francia és horváth nyelven. El lehet képzelni, hogy valamikor itt, nagy járványok, testi bajok idején, nem csak az “Angelus” békére hivó harangja szólalt meg. Hanem a város egy-két akadó közkutjából, micsoda erővel, segíteni akarással és képzettséggel varázsolták a vizből és gyógyfüvekből az orvosságot a franciskánus barátok. Nemcsak orvosai, barátjai, de meghitt bizalmasai is voltak az erre szorulóknak. És miről szólna a patika mellett, a kottázás művészete? Régi kéziratokból. Ha nem arról, hogy testi gyengeségek gyógyulása után, énekelni is tanitgatták a lábbadozó beteget. Visszaadni az életnek. Ruder Boscovics képe int le a falról. A nagy matematikusé. És teszi teljessé, a világ “harmadik patikájának” a csodáját, lenyűgöző varázsát. Mind eme látnivalókhoz kiegészítésül szolgál, az, hogy a kolostor mélyén van eltemetve a legjelentősebb horvát kettő, Ivan Gundulics. Szobra az óváros másik felében áll. Nagy müvét, az “Osman”-t, legjobban érzékelteti a szobor alatti dombormű. Mely Raguza-Dubrovnik női alakját ábrázolja a trónon, i Alatta, a velencei szárnyas oroszlánnal és a török hódoltságot jelentő sárkánnyal, :ábai előtt. A századokon át ható \lerohanások” közben, szabadságát nehezen óvta meg a város. Ügyes és körültekintő politikájával, tengeri helyzetelőnyében, a két fél közöttf hajószállitásokkal. És nem utolsósorban azzal, amit a rektorok palotáján hirdet az igazsága e városnak: “hogy soha nem szabadott előtérbe helyezni a magánügyet a közügynél.” Nehéz kérdés. De e dalmát város megoldotta, maradék nél'kül.Még akkor, amikor az ilyesmi nagy merészségnek számított, szobrot emelt a plebejus sorból származó Michel Prazatto nevű városi tanácsosnak. Aki a spanyol királyhoz tett látogatása alkalmával, vissza utasított minden ajándékot. V. Károly zsebkendőjét kérve el, mint büszke dubrovniki polgár. Lám, mennyi ismert és tanul zűrzavar. Eseményekben, korokban, emberekben. És mégis, szinte a mának tétovaságában, meglepően mutatja, hogy városesemény, nép történelme, élet-levegőszivása, mind mennyire benne van egy öreg patika és hivő tudósainak embertszeretésében és segítésében. S hogy miért, miért nem. az amerikai turista innen szinte magával szeretne vinni valamit. Azt amit látott. A hit és valóság példamutató kapcsolódását. Múltból a jelenbe átvivőén. VALÓDI ANTIK TÁC. — Bibliothecát állított fel a Fejér megyei múzeumok igazgatósága Magyarország egyik legjelentősebb római kori ásatásának színhelyén. a táci Gorsiumban. A különleges könyvtárban, amelynek egyelőre nyolcvanszáz kötete van, megtalálhatók az antik római irók és költők müvei valamint a Gorsiumról szóló tájékoztatók és tanulmányok. A bibliathecát aug. 16-án nyitották meg. BODA ISTVÁN: Csak a munka 'risztén, mint a vizek, mint a patakok átzugnak rajtam az éjszakák, a nappalok. A mindenség befészkelte magát a szivembe, mint a madár. Érzem: remeg a világ, ha örül, ha fáj. Ó, érdes simogatások ó, kegyetlen férfi-beszéd. Mint párnába a gyűrődések arcunkba beleég az idő próbája, a nemes ötvözetek emberi jegye. A tereken már tavaszodik, villog az utak eleje, szigorú illatú szeleket küldenek homlokunkra az esték. Nincs más megoldás, csak a munka ez az ősi kötelesség.
