Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-11-11 / 45. szám
10. oldal MAGYAR RIRADÁ Thursday, Nov. 11, 1971 TORONTO VILÁGUNK Kutyába Ja.. Milyen szép város lenne, ha... Most sorra veszem mindazt, amit az emberek joggal kifogásolnak Torontóban, a lista túl hosszú lenne, így hát meg kell elégednem csak a főbenjáró hibák említésével, amelyeket könnyen ikikorigálhatnának a felelős tényezők, ha kedvük volna rá. Idejük bőven akadna, mert ahogy elnézem a hivatalok kávészüneteit, a beszélgető tisztviselők csoportjait és a türelmesen várakozók hosszú sorait, az a meggyőződésem, hogy ezek az emberek milliomosok, — időben. Első sorban meg kell említeni, hogy ez a gyönyörű város olyan piszkos, hogy valahányszor az utcára megyek, szinte hallom az ott felhalmozott piszok kétségbeesett feljajdulását. A Bathurston lakom, évek óta. Tiz év óta isríieretségem van az utcán kissé félrerugva heverő félpár cipővel, mely nyáron szinte vidáman integet felém, télén nem látom, de mikor a hó a Jóisten akaratából elolvad önmagáiéinjra kibukkan. Persze évről évre öregszik. Miért nem? Ha mindnyájunkat kivétel nélkül elér, miért lenne kivétel egy félpár cipő, mely majdnem vadonatúj korába került az utcára, a sors kifürkészhetetlen akaratából, — félpárként. Hogy a tulajdonosa miként unta meg őt csak egyedül és miért nem dobta mellé a párját, ki tudna erre felelni. Aztán van egy kissé tovább egy doboz. Fémből készült, gondolom bádog. Szép és -fényes volt amikor elhajították, a tetején virágok nyiltak odafestve. Senkinek Irta: HAJNAL ERZSÉBET sem kellett, s most már rozsdamarta korában még úgy sem. Elhasznált harisnyák tömege. Ugylátszik, hogy a tulajdonosának nem volt lehetősége otthon a szemétbe dobni. Aztán papírok, újságok, rongyok, végigszegélyezik az aajna) Erzsébet utat, betetőzve a Lorencz plazával, ahol a parking loton száz éves szemét hever, melyet soha, senki nem seper össze. Ha az utcán talál valakit a szélvihar, akkor teleszórja vele a száját, a szemét. A város sem különb. Hiába állítottak szemetes ládákat elvétve, — mert nagyon sokba kerül — az utcákra, senki sem gondol arra, hogy az a szemét bedobására szolgál. Okvetlenül ' mellédobják, mindenütt. A szeméthalom kellős közepében ülnek a hippy lányok és fiuk. Zsiros, majdnem a derekukig érő hajuk, belelóg az ételbe, amit az utcán esznek. Ülnek egymás mellett, mint a verebek á fán. Valamit beszélnek is, rejtélyes dialektusban, amit a normális hallgató nem ért meg. Tolvajnyelv. Azelőtt a York viliét favorizálták. Vagyis a házak lépcsőit, melybe ha valaki be akart menni, türelmesen kellett várakoznia, amig a hippy urak és hölgyek megengedték, hogy átvonuljon. Felbőszíteni nem szabad őket. Most a Charles street környékén tanyáznak. Mezítlábasán, alul kirongyolt nadrágban járják az utcát, cél nélkül, értelem nélkül, beleolvadva a semmibe és a semmittevésbe. Ha megszólítanak pénzért, jobb ha adsz nekik, mert az is megtörténhet ebben a mindenre telő, — csak nem rendőri védelemre — világban, hogy úgy elvernek, hogy ottmaradsz, mig a mentők esetleg félórán belül érted jönnek. A szines kavalkádot még fokozzák a Krisna hívők, akik bohóccá álcázzák magukat a vallás és az Isten nevében. Mikor megkérdeztem egyiket, hogy miért csinálják ezt a dobot, csörgőszerszámot rázó cirkuszt, miért kopaszitják le a fejüket és festik öszsze, azt felelte, hogy a világi luxus megvetését szimbolizálják vele. Megvettem egy brosúrát tőlük, hogy lássam hát, mi az amit ilyen hangosan vetnek meg. A címlapon ül a papjuk, egy selyemmel bélelt gyönyörű trónuson, aki olyan kövér, hogy kívülről is látni rajta, ahogy ezen a sok bolondon nevet. A háj csak úgy reng rajta a jóléttől. Elcsúfítják Torontot. Miért hagyják ezt az illetékesek? Hát nem látják, hogy milyen veszélyeket rejt magába ennek a sok semmirekellőnek az eltartása? Miért nem fogják be az arra nem jogosuló welfareosokkal együtt, utca seprésre, a várcs tisztántartására, ha másra nem alkalmasak. Ezeknél, a más bőrén élősködőknél terem meg a bűn, mert jódolgukban nem tudják mit csináljanak magukkal. Miért hagyják elburjánzani az erkölcsi fertőt, mely magával hozza a vérbajt, az elmebajt, a gyilkolásra való készséget és a társadalom egészséges részének megfertőzését. Mennyi tragédia adódik ebből. A mindennapi újságolvasó értesül belőle. Megtört szivii szülők, akik a lelkűk minden melegével nevelték fel a gyermekeiket, egy napon arra ébrednek, hogy nincs senkijük. A hálás szivü utód szembeszáll velük, felülkerekedik, vagy otthagyja őket, vagy tehetetlenül kell, hogy végignézzék, ahogy Alfie a London közelében lévő Hertfordshire megye Cödicote nevű helységében született egy esztendővel ezelőtt, s jóllehet derű és eleven jókedv jellemezte, az orvos hamar megállapította róla, hogy — sajnos — igen rövid élet vár reá, minthogy súlyos szívbillentyű - elégtelenséggel jött a világra és az egy napon — nem lehet tudni mikor — végzetét okozza. A szimptoma ilyenkor az, hogy a száj és nyelv hirtelen elkékül, a szív pedig felmondja a szolgálatot. Ez a diagnózis érthető módon lehangolta Elizabeth Cory-Wright aszszonyt, Alfie gazdáját. Alfie ugyanis egy spániel volt, méghozzá úgynevezett King Charles-spániel, tökéletes pedigrével és származási tabellával. Szervi szívbaja ellenére Alfie igen eleven, játékos, boldog gondtalansággal ugráló kutyakölyökké fejlődött és — ha szabad igy mondani — kutyába sem vette a saját elégtelen szívbillentyűjét, legalább is semmi jelét nem adta annak, hogy az zavarná. Kétségtelen, hogy Cory-Wright asszony összehasonlithatatlanul többet szenvedett az elégtelen szívbillentyű miatt, mint Alfie. Valahányszor a parkban szaladgálni látta az előkelő származása ellenére is minden kutyával szemben közvetlenül viselkedő spánielt, látta, amint vidáman és önfeledt bohémiával meg-megállt egy lámpa, vagy hirdető oszlopnál, Wright asszonynak majd megszakadt a szíve, holott az ő szívbillentyűivel nem volt semmi probléma. E hét elején aztán bekövetkezett az, amitől annyira rettegett: Alfie egyszerre csak ráemelte szomorú és kifejező spániel-szemét, aztán lehevert a földre, szája és nyelve elkékült, tekintete üvegessé vált... Wright asszony rémülten rohant a telefonhoz és hivta az állatorvost. Az pedig hamarosan megjelent, nem is egyedül, de másodmagával, egy állat-sebész kisélassan, de biztosan elpusztítja önmagát. Ahogy végig megyék a kavargó utcán, a koporsót cipelő hosszuhaju szüzek között, akik a szabad abortálásért demonstrálnak, szinte hallom a végzet kétségbeesett kiáltását, ahogy a széllel üzeni: Segítség! Segítség- Veszélyben van az ember! rétében. Gyorsan megvizsgálták Alfiet, rövid konzultációt tartottak. A sebész kiegyenesedett és ennyit mondott : — Azonnal operálni kell. A kék nyelvvel lihegő Aliiét autóba tették és több közlekedési szabályt megsértve vágtattak a londoni Guy’s-kórházba. A sebész gyors megbeszélést folytatott a kórház igazgatóságával és engedélyt kapott a szívműtét elvégzésére a kórház egyetemi szárnyának műtőjében. Az anasztetikus elaltatta a spánielt, a sebész pedig megkezdte a műtétet. Az operáció körülbelül egy óráig tartott, a sebész metszést alkalmazott a szívbillentyű mentén, ezzel felszabadítva és normalizálva a vérkeringést, azután az eredendően hibás szívbillentyűn végzett korrektiv műtétet. Elégedetten állapíthatta meg, hogy nemcsak a műtét sikerült kitünően, de még ráadásul Alfie is életben maradt. Ez a hét elején történt és Alfie, minden bizonnyal az állatorvos-történelem legelső szívműtétjének páciense —■ kitűnő egészségnek örvend és elsőrangú a közérzete. Időnként ellenőrző felülvizsgálatra kell majd megjelennie a sebész rendelőintézetében, de addig is ehet-ihat, amit csak akar és kedvére látogathatja az otthonával szomszédos parkot. Előkelő származása ellenére változatlanul közvetlenül viselkedik minden arrajáró kutyával és sejtelme sincs róla, hogy ma a Timestől kezdve, a Telegraphon és a Guardianon át a Daily Expressig minden lap cikket közöl róla és az úttörő kutyasziv műtétről. Honnan is tudná. Alfie nem olvas újságot — kizárólag hirdetőoszlopokat. Dorothy Wing HUMOR NINCS SENKI János gazdáéknál disznóölés volt. Másnap éjszaka felkölti János gazdát a felesége, hogy kelljen fel, mert valaki jár a padláson, lopják a húst. János gazda kimegy, de a padlásra nem mert felmenni, csak felkiáltott: — Van ott valaki? Egy hang felel: — Nincs senki! — Akkor jó! — mondja János gazda és visszamegy a házba. KARÁCSONYRA Név és születésnapra, MINDEN ünnepi alkalomra KÖNYVET adjunk ajándékba Most jelent meg SZÉKELY MOLNÁR IMRE ismert írónak “AZ APOSTOL ÉS A PARADICSOMMADÁR” cimü kötete. A borítólap három szinnyomásos rajzat SZÁSZ ENDRE, a világhírű illusztrátor és festőművész készítette. A 320 oldalas könyv egy teljes regényt tartalmaz. Az iró kórházi élményéeit sűríti össze teli szőve azt a humor csillogó mozaikjaival. Az elbeszélési részben felsorakoznak egy gazdag Írói pályafutás kimelkedő dokumentumai. Lenyűgöző érdekességü írás Ady Endréről, akiről volt menyasszonya Dénes Zsófia rajzolja meg az igazi Ady portréjét és lerántja a leplet az Adyt körülvevő nőkről. A többi részben Kodály Zoltán, Bartók Béla, Szabó Dezső, Honthy Hanna, Herman Lipót történetei szerepelnek, de a legkimelkedőbb részben Premingerné, Marion mondja el felejthetetlen élményeit Schweitzer Albert, professzorról, korunk nagy apostoláról, aki Afrika dzsungeljében gyógyította a leprásokat. Külön szenzációs Írás: Bucsu Vaszary Piritől és Vadnay László utolsó intervjuja az életről majd Pest leghíresebb jósnője beszél a jövőről. AZ APOSTOL ÉS A PARADICSOMMADÁR megrendelhető az összeg előzetes beküldése mellett a szerző címén: SZÉKELY MOLNÁR IMRE 33 Ledbury Si., Toronto 305 (Oni.) Canada A KÖNYV ÁRA 6 DOLLÁR
