Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-11-11 / 45. szám
Thursday, Nov. 11, 1971 MAGYAR HIRaOO 9. oMal ŐSZINTE JELIGE. — Kedves Erzsébet. 4 éve vagyunk házasok és van egy 3 éves kisfiúnk. A férjem nagyon jó ember, csak a családnak él, jól keres, gyönyörű lakásunk van és eddig megelégedetten éltem. Most azonban minden zavaros lett előttem. A férjem egy uj kollégát kapott, egy kezdő fiatalembert, akit megkedvelt és támogatja őt, taiórát is szerez neki, mert még kicsi a fizetése. 4 hónap óta dolgozik nálunk és többször meghívta hozzánk vacsorára. Nem tudom, hogy mi történt velem. Lehet, hogy beleszerettem a fiúba, de ez nem is biztos és mégis úgy vágyódom utána, hogy egész nap olyan vagyok, mint egy őrült. Arra gondolok, hogy elválok és az övé leszek. Tudom, hogy ez nem egészen sima dolog, mert akkor i.t kell hagynom a szép otthonomat és elmenni vele egy albérleti szobába, ahol most lakik és szegényen élni mellette, akkor azonban elérném a vágyamat. Őszintén irok és kérem, hogy segítsen rajtam tanáccsal, nagyon őszinte választ várok. VÁLASZ. — őszinte választ kér. Őszinteségben nem lesz hiány benne. Levele egyrészében úgy ir, mint egy tapasztalatlan, fellengzős 16 éves itri. Ugyanakkor nagyon józanul is tud gonlolkozni: sajnálja, ha kicsöppene a szép otthonból és számításba veszi, hogy a másik férfi mellett anyagi gondjai is lennének. Ez bizony nem vet magára jó fényt és főként nem vall valami mély szerelemre. Aki ilyen számitó, az nem szerelmes, csak megszédült. Egyébként maga is azt Írja, “lehet” hogy szerelmes. Múló hangulatnak tartom az egészet. De még ez is árulás a férjével szemben. Maga a férjéhez tartozik. Nem szabad feldulni az életüket egy ilyen rossz álom miatt. Ha mindenképpen, regényt akar átélni ezzel a fiatalemberrel — akihez csak tisztázatlan érzelmek fűzik — és elválik a férjétől, garántálom, hogy gyorsan bekövetkezik a keserű ébredés az álomból a valóságra. Ne játszón érzelgős románcot. Ha tovább folytatja: ráfizet. Mindehhez még egy adag őszinteség, úgy ahogyan kéri. Nem szívesen vesztené el a szép otthont, a jó anyagi helyzetet. Hát a fia? Arra nem gondol? Ugylátszik a tisztázatlan érzelmek tisztátlanná tették magában a legszebb érzést; az anyai érzelmet. Gondoljon a gyermekére. Ne elégedjen meg az én tanácsommal. Kérjen tanácsot a gyermeke anyjától is, aki azonos magával. t $ $ MRS. J. SZ. — Kedves Miss Homoki, gyermektelen asszony vagyok és talán ezért nincs jogom beleszólni abba, hogyan nevelik mások a gyermeküket. Ahhoz azonban talán van jogom, hogy észrevegyem azt amit a szülőknek is látni kellene. Úgy szokták mondani, hogy tisztelet a kivételnek. Én is hozzáteszem ezt, amikor azt mondom, hogy a szülők, főként a gazdagabbak, úgy kezelik a gy ermekeket, mintha a szülők a gyerek szolgái lennének és annyira elkényeztetik őket, hogy az csak rosszra vezethet, mert elrontják vele a gyereket, aki a nagy kényeztetéstől már azt sem tudja, hogy mit csináljon. Én egyszer mondtam ezt ismerős szülőknek, de leintettek, hogy én nem értek a modern neveléshez és meg is sértődtek. A szülőket kellene nevelni arra, hogy hogyan neveljék a gyerekeekt. Igazam van? VÁLASZ. — Gyakorlati példával válaszolok. Borneo szigetén, a gazdag bennszülött családoknál szokás, hogy 8—10 éves korában elraboltatják a gyereküket egy szegény családdal. Hivatalosan úgy kezelik, mint rablást, de ez csak fedőnév, tulajdonképpen odaadják a gyereket, hogy megtanulja mi a szegénység, az igénytelenség. Egykét év múlva visszaveszik a gyereket, aki egész életére felejthetetlen leckét kapott. Nem ártana, ha Borneonál modernebb országokban is meghonosítanák ezt a módszetr. Hasznára lenne az elrabolt gyereknek. Sőt azoknak a szülőknek is, akiket a maga észrevétele illet. $ sjs >1: I. Z. — Kedves Miss Homoki, 4 éve vagyunk ezen a farmon, az apám, a két öcsém dolgozik, én vezetem a háztartást, mert az édesanyám már meghalt. Egy fiú van itt, aki el akar venni és szeretem őt. Szorgalmas, nem iszik, nem kártyás csak az a hibája, hogy verekedés. Volt egy menvaszszonya és annak a fivérét megverte. Ezért szakítottak és akkor egy lánnyal járt, akinek aztán az apját verte meg. Ezek miatt én félek. Az én édesapám azt mondja, hogy ő nem törődik azzal ami másokkal történt és ha szeretem a fiút, akkor menjek hozzá. Nem tudom, hogy mit tegyek. VÁLASZ. — Ha igazán szereti akkor hallgasson az édesapjára. De az apja és a két öccse mindenesetre sürgősen tanuljon meg boxolni. Üzenetek. — Anna D. (Elizabeth) A levelében említett Hegedűs Tibor azonos azzal, aki után érdeklődik. 73 éves. A budapesti Vígszínház rendezője majd egyik művészeti vezetője, a háború után pedig a Szegedi Nemzeti Szinház főrendezője volt. Most az utóbbi időben kritikákat irt. FODOR JÓZSEF: E világ előbb-utóbb megsemmisít, És nem hagyok hátra itt rendkívülit. Nem örökségei, házat, más valamit — Egy könyvet hagyok itt. Mert nehéz idő volt ez, elbírni sok. Dühöngtek háborúk, rossz hatalmasok. S még reménytelenebb volt, mi jönni fog. Csoda, hogy még vagyok. Hogy bírjam, csak az irás volt oltalom. Ha, mi bánt, rettent, betűkbe foglalom. Ez vagyonom sok teleirt oldalon — Jöjjön rá irgalom. Ki öröklöd, hát reám vádad ne vesd. Hisz hagytam volna jobbat is, örömest. De nehéz volt, s vetettek rá néha lest — Mi van itt, hát szeresd. Hogy írtam ezt is gond közt, rossz években. (Hogy nézem, mint itt van, alig hiheiem) Száz vészen át, lázban, szenvedéseken — Épp elég volt nekem. 1 Ki veszed majd hát bizony ne kicsinyeid. Ez vagyonom, mindenem, csak ennyi telt, Ó, nehéz világ volt, baj, háború vert. Mit kapsz itt, fogd, eleid. Nincs birtokom, házam, és mint más gyűjtőket, Nem hagyok én semmit, csak ily kincseket; Legyen hát elég — hogy nem kapsz egyebet — Mint nekem volt: neked. Anekdoták Pierre Veber francia dráma- és regényíró, jeles humorista, azt javasolta egy társaságban: adjanak össze ezgr frankot és ajándékozzák annak, aki legnagyobbat tud hazudni. Javaslatát nyomban elfogadták. — A legnagyobb hazugság — szólalt meg az első versenyző — a szerelmi vallomás. íme! — És el is kezdte: — Egyetlen mindenem, akinél jobban soha senkit nem imádtam . . . Mikor a “hősszerelmes” kifulladt, egyik jelenlevő legyintett: — Ez semmi. A legnagyobb hazugság a képviselőjelölt szónoklata. Tessék! — És már fújta: — Tisztelt választópolgárok! Önök tudják rólam, hogy nálam az adott szó szentsége mindenek fölött való. Ha én megígérem önöknek . . . Ezután egy gyászbeszéd következett, majd egy díszpolgári felköszöntő, a hatodik-hetedik menetnél belépett a szobába egy sugárzóan szép fiatalasszony. — Mit csinálnak itt? — kérdezte mosolyogva. — Hazugságversenyt tartunk — közölte Pierro Veber. — Szörnyűség! — pirult el a szépasszony. — Nekem életemben hazug szó nem hagyta el ajkaimat. — Ide az ezer frankot! — tapsolt diadalmasan Veber. — Asszonyom — a dij az öné! <: <s A múlt századi Amerika legnevesebb festője: James Abbot Mac Neill Whistler portrérendelést kapott egyik milliomostól. Meg is alkudtak. a:$ arckép ára 5000 dollár. Ám, amikor a portré elkészült, a rendelő nem akart fizetni. Az ügy biró elé került, aki megkérdezte a milliomost. — Miért tagadta meg az arckép kifizetését? Nem hasonlít önre vagy a művész nem tartotta be a megbeszélt méreteket? — Szó sincs ilyesmiről — bizonygatta a rendelő. — A kép ellen semmi kifogásom sincsen. Csak üzleti érzékem tiltakozik az ellen, hogy 5000 dollárt fizessek olyan munkáért, amit a művész ur, szemem láttára negyedóra alatt végzett el. — Művész ur — fordult most Whistlerhez a biró —. legyen szives, és jelentse ki eskü terhe alatt a bíróságnak, hogy mennyi időre volt szüksége ennek az arcképnek a megfestéséhez ? — Egy negyed órára — és harminc esztendőre — felelte rövid gondolkodás után a festő, és ezzel meg is nyerte a pert. Békés István feldolgozása ÁLLATBARÁTOKNAK: i A KUTYA BOSSZÚJA i Az a szólás járja, hogy a kutya “hazug”. Nem tudom miért, ennek pontosan az ellenkezőjét tapasztaltam. A kutya mindig megmondja az igazat, vagyis rávezeti az embert. A fiam szerint: árulkodik. A múltkor, amikor hazamentem, és körülnéztem a lakásban, nyomban rájöttem, mi történt. — Te megint bosszantottad a kutyát! — mondtam a fiamnak. Tagadta. Nem is foglalkozott a kutyával. Rá se nézett. Nem is szólt hozzá. — De zongoráztál neki! — rivalkodtam rá. — S mindig olyan hangokat ütöttél, amit a kutya nem bir, és üvöltözik. Igaz? — Honnan tudod? — adta meg magát a fiam. — Ki mondta ? — Ő! — mutattam a kutyára. — A kutya? Ne tréfálj! A zongoraszék lábára mutattam. Az egyiket a három közül majdnem teljesen elrágta. Bosszúból. Vagy lehet, mert azt hitte, hogy onnan jön a hang ? (garabonciás) NEVESSÜNK i GRATULÁCIÓ A labdarugó-mérkőzés után szokás szerint, a csapatkapitányok odamennek a játékvezetőhöz, megköszönni működését. A vesztes csapat játékosa is kezet szőrit a bíróval, és hozzáteszi: — Igazán jó játék volt. Sajnálhatja, biró ur, hogy nem látta. HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA ÖRÖKSÉG
