Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-07-08 / 27. szám
Thursday, July, 8, 1971 MAGYAR HÍRADÓ 11. oldal I Hippik., ka filmeznek — Nicsak, nicsak. Mi történik itten? — kiáltottam fel meglepődve, legutóbbi Second-avei esti sétámban. Mert csakugyan, ez alkalommal “downtown” irányban, még ha akartam volna, akkor sem folytathatom lépteimet, a 83-as utcától tovább. .Óriási csődület. Ember, ember hátán. Azaz, szakáll, szakáll “hátán” és forrónadrág, forrónadrág hátán. Bocsánat: lábán! Mármint a nőkön. Ha ugyan egyáltalán ki lehetett venni, hogy ki itt a lobogó sörények között a no és ki a férfi. Éppen ama bizonyos hippikocsma előtt, amelyről már említést tettem nemrég, s amelynek az a különös varázsa, hogy bár eg yelhagyatott üzlethelyiségben székel, egyszerű és gyalulatlan deszkaajtóval elrekesztve, mégis mindig tömve van. Most meg kétszeresen. Ha nem százszorosán. A benti pult mellől pedig valósággal kifolyik az utcára a tömeg. S nemcsak a járókelőket akasztja meg. Hanem azon túl, a gyanútlanul lépkedők szemeibe óriási reflektorok vetítenek fényt. Akárcsak egy “safari” afrikai dzsungellkiránduláson, az oroszlánokra. Mikor csendes éjszakai életüket, szerelmi ügyeiket intézik. Kétszer is megdörzsöltem szemeimet. Mint szokatlan esemény előtt. Itt, ahol a napi élet megszokott menete is mindig rejt valami érdekeset, izgalmasat. Különösen európai avgy magyar szemnek — Amerikában. ... Igen, mert ez a csődület valami rendkívülit jelentett most. Hát lássuk. Irta: IVÁNI ZOLTÁN Ösztönösen keressük az amerikai magyarázatot. Biztosan összefutott két gépkocsi. Törött üvegek, esetleg ember előtte, az aszfalton, barna foltokkal maga körül. De nem. Hiszen rendőr sincs sehol. És nem rajzolnak Iváni Zoltán az aszfaltra vonalakat, a biztosítás, az okozott kár megtérítése érdekében. Hanem más! A lázas izgalommal mozgók és kiáltozok között, egy filmfelvevő gépet pillantunk meg, a gyülekezet központjában. Amelyet borzasztó fontoskodással egy olyan hátulról varkocsba kötött hajú ember ural most, hogy akár Tököly Imrének is beillene. A sárospataki vár “sub rosa” szobájában. A lencse pedig egy sárgás szinü “taxi cab”-ra állítva. Rendes rendszámmal, ápoltan, mintha saját kocsi-fensége is a filmfelvételre már előre lemosta volna magát. Amikor pedig jobban benézünk a kérdéses kocsiba, ime, nem csalás, nem ámítás, a meglepetéstől majdnem elvágódunk. A volán mellett egy apáca ül. Ismert öltözék kében, a fekete ruha felett fehér magas gallérral nyakán összefogva. — Na dehát mégis, lássuk csak? — szakad fel ajkunkról a felkiáltás. Mi történik itten? A varkorcsos hippi int. Hogy most kezdődik a felvétel. Mindenki félre, a lencse irányából. Aztán a felvétel közvetlen helyén, a bérkocsi elindul, a felvevő gép berregni kezd. Majd egy percre rá, int az “operatőr”, s leáll a gépkocsi, leáll a felvevő gép. Bár egyszerű járókelő és bámuló akarok maradni, mégis elkapok egy forrónadrágu kislányt. Magyarázatul. Csak úgy félvállról felel, mintha némán is mondaná: a mestert nem szabad zavarni munkájában. — Film készül. — Film?... S milyen? — felelem most már nem kis izgalommal. Mert az egész dolog, igy hippisen, utcai forgataggal és apácával, kezd gyanús lenni nekem. Valami “múlt és jövő,,, “hogy volt” és “hogy lesz” nyugtalanságot sejtő keresésben. A Metro - Golden Mayer bennfentesének kijáró tiszte, lettel szólitom meg, most már merészen, a varkocsos operatőr-ünkat. De nem kapók el mást a szavaiból, csak annyit: — “Egy kislány felmegy New Yorkba” ... — Ez a film cime? — Igen, — feleli. És ez a kislány az apáca lenne, aki bent a kocsiba vezet? Eme utóbbi kérdésre már nem kapok választ. Mert a felvétel újrakezdődik. Újra visszatolják a “taxi-cab”-et a lencse előtt, újra vezényszavak hallatszanak, újra peregberreg a1 gép és újra elindul a kocsi. Benne a rózsásarcu apácával. S mert további választ senkitől sem remélhetek, különös tájékozatlanságban maradva nézelödök tovább. Félig megbotránkozva és “na de mégis” kitételeket (alkalmazva bensőmben. Félig pedig érdeklődve, hogy esetleg valami nemesebb szándék rejlik mindabban, amit magam előtt látok. Esetleg abban is, hogy a taxisoffőr-apáca éppen a hippi kocsma elé érkezik. Talán azért, hogy megjavítsa őket. S nem azért, hogy elmerüljön köztük. A kérdés annál is inkább érdekel, mert nagyon sok örökéletü és érvényes dolgok érdekében, magam is szerettem volna mindig meggondolkoztatásra bírni a fiatalokat. PARDI ANNA ÖREGSÉG te is alig ismersz rám fiam csak ráncaim írásaiban olvashatsz rólam milyen dolgos voltam milyen szép kezem kezedre úgy tapadt valaha mintha más reménye nem volna s elhasznált a munka bevérzett a föld ahol talpalatnyi segítségből jutottam messzire ahol szikkadt rögökből sajtoltam ki éltető nedveket e szívért nem kaptam cserébe mást csak szivem újabb gyötrelmeit de ha egy öröm felzengett benne mint hírhozó harang e bolond szív újra fölajánlotta mindig mindenét Éppen akkor, amikor azok szúrtak hátba képmutatásukkal, akikért kiálltam ellenük. És már-már az “Éneklő apácára” terelte gondolataimat az itteni esemény, lemezeinek sikerével, múltat jövővel összekötő nemes akarásával. Amikor a sok angol szó között, egy magyar is hozzám érkezett. — Hagyja a csodába az egészet — szólt rám a különben kedves ismerős férfi. S a hippikre és kocsmájukra célozva szólt: — Itt felvételeznek már délután 6 óra óta. Ki tudja, hányszor tologatják a taxit és pötyögtetik a felvevő gépet. Biztos valaki kölcsön adta nekik. Ha nem lopták! S talán film sincs benne. — Gondolja? — feleltem bizonytalanul. — Igen. Mi másra gondolhatnék ? — És az apáca? — Valakit felöltöztettek maguk közül. — Lehet, lehet. De mégis. Az arca nagyon tiszta volt. És a szemei is. Ezt nem lehet maszkirozással elintézni. Újra tolták hátra a taxit. És újra felvételeztek. És reflektoroztak. Újságíró kötelesség lehetett hogy ismerősömmel még egy utolsót próbáltam ellenkezni. — Hátha mégis jó film lesz belőle ... Mert különben lesújtok rájuk. — Ne fáradjon — köpött ki maga elé. És én bizonytalanul, magamra hagyatva tértem ki esti sétámban a 3-ik Avenue felé. Mert az élet, élet!... És nagy felelősséggel jár, ha kitérünk előle, csalfa elvonulásban, vagy keressük a jelenben azt, amit keresni nem, kedvtelés, hanem kötelesség. Elvégre a mi fiatalságunkban ilyen kései esti órákban azzal kérkedtünk, hogy ki tud egy hajtásra másfélliteres sört vagy bort kiinni! Ezek pedig filmfelvevő géppel szórakoznak . .. A kettő ugyanaz. Valakik: akarnak lenni! Mint általában szokott lenni csirke-kakasok birodalmában. A nagyot kikukorékolással. A Second avenu-i esemény további sorsáért nem vállalok felelősséget. S ha szóvá tettem, csupán azért volt, hogy megmutassam, hogyan vélekedik a hippi-ügyre a körülállók környezete. S ez is valami, egy ilyen csendes séta folyamán. Ballagás Babitshoz SZEKSZÁRD — Szekszárdon Babits Mihály irodalmi múzeumnak berendezett szülőházához vonultak fel a költő nevét viselő helyi 3. számú általános iskola most végző nyolcadikosai. A ballagok megkoszorúzták Babits em. léktábláját. MEGHÍVÓ A Magyar Cserkészszövetség északamerikai kerületének new yorki körzete szeretettel hiv minden fiatal magyar fiút és leányt a hagyományos IFI. KERESZTES BÉLA IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EMLÉKVERSENYÉRE mely 1971 JULIUS 17-ÉN, SZOMBATON reggel 9 órakor veszi kezdetét a W00DBR1DGE HIGH SCHOOL ATLÉTIKAI PÁLYÁJÁN (Si. George Si., Woodbridge, N. J.) ALSÓ KORHATÁR: fiuknál - betöltött 9. életév lányoknál - betöltött 10. életév Sportöltözei: fehér trikó, tornanadrág, tornacipő Kötelező feltétel: orvosi igazolás BENEVEZÉSI DÍJ: 50 CENT Verseny időtartama kb. 3 óra A GYŐZTESEK ÉRMEKBEN RÉSZESÜLNEK! JELENTKEZÉS és további felvilágosítás a következő telefonszámokon: New Yorkban 212-539-2274 New Jerseyben 201-828-9232 A versenyt kedvezőtlen időjárás eseién is megtartjuk! Megközelítés gépkocsival: A U.S. 1-es útvonalon a N.J. 35-ös kereszteződésig. A 35-ösön kelet felé kb. 300 méterre, balkézfelől van a pálya.
