Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-09-30 / 39. szám
10. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Sept. 30, 1971 MONDATOK (Naplómból.) Irta: Flórián Tibor LONDONI RIPORT "KIRÁLYI LÁBUJJAKRA LÉPVE...'" HEGYEK KÖZÖTT Ma jöttem újra a városból hegyek közé, hogy visszanyerjem önmagamat. Ott, a nagy házaik között fáradtan és fásultan járok, nem élek és nem lelkesedem, csak égek értelmetlenül. Úgy rohanok át a dolgok fölött, embertőlemberig, mintha egy titokzatos kalauz minden órában átszálló jegyet nyomna kezembe. Rohanok és szemem csak az órát látja, az időt, mely nem tud vételenről, és nem tud semmiről, ami örök. Az általános sietés elragad engem is, egy ismeretlen gép lendítő kerekének szíjjá vagyok csupán, és forgok értelmetlenül. Óriási gép rángat mindnyájunkat a falak között, és rohanunk vakon -— végzet felé. Rohanunk, mert roppant félelmünk üz, hogy lekésünk valamiről, visszavonhatatlanul. Ha meg is állunk, csak a testünk áll meg, a lélek rohan tovább. Itt, a hegyek között azonban más minden. Hazatér s megnyugszik a lélek, s én is visszatérek önmagamhoz. Olyan naggyá nő bennem és körülöttem a béke, hogy semmivel sem lehet többé megzavarni. Csak a tücskök egyhangú zenéje hallatszik a mélyből, a madarak ujjongó éneke és a patak harsány rikoltása. Az ősz szorongása és szomorúsága sehol, semmiféle készülődés a tájon. Kitörő vidámság mindenütt, és az életnek oly hatalmas áradása hömpölyög végig a völgyeken, hogy a hegyek meg sem próbálják útját állni. Átcsap mindenen és az égig tör, az izzó napkorong felé, mely úgy uralkodik a világ felett, mint egy hatalmas, szárnyas Isten. Olyan közel élek most a természethez, hogy szinte már együtt élek vele. Csak kezemet kell kinyújtanom és megérinthetem a fákat, csak szememet kell fölemelnem, és fölöttem az ég, olyan közel, mintha benne lenne. Magamban érzek és megértek mindent: a hegyeket, felhőket, fákat,, virágokat, a vénülő nyár csendes búcsúját a világtól ... Minden nap búcsúzik, mert alkonyatkor, a havasok felől leszáll az ősz. Az éjszaka már az övé, de ha feljön a nap, diadalmasan, minden reggel újra születik. Csodálom szépségét, és hiszek benne, mert tudom, hogy a nyár örök, teremtő és termékeny anya, övé az élet, és áldott minden asszonyok között. Az ősz csak átszáll fölöttünk, nyugalmat és pihenést ad testvérével a téllel. Megérint és önmagadra ébreszt. Pihenj velem, mondja a természet Flórián Tibor ilyenkor, pihenj, mert tavaszszal érted jövök, és ha megértettél engem, több leszel, mint aki voltál! Készülj addig a nyárra, mert semmi sem fontos, csak az élet, és csak a nyár az igazi élet! A TERMÉSZET TANÍTÁSA Egy tővárosi barátom irt nekem a napokban, és Írja, hogy azt nem érti, azt nem szereti bennem, ami a természettel rokon. Knut Hamsunnak és Giono-nak szobrait, melyeket újra és újra a természetnek emelnek legszívesebben porba döntené. Szegény barátom, ki ott élsz a nagy kőrengetegben, és virágok helyett az aszfalt virágzik neked, de megértelek és sajnállak téged. Dühösen támadod azt, amiben nem volt, és úgy érzed nem lehet részed, s ami, ha egyszer valódi arcával megmutatkozna neked, utálattal fordulnál el mostani életedtől, és céltalannak látnád azt. Egyszerre | megéreznéd, hogy távol éltél attól, ami tulajdonképpen hordoz téged, s ami nélkül értelmetlen életed, akár az embernek asszony nélkül. Megértem, hogy milyen ijedten húzódsz támadásod és gyűlöleted mögé. Lassan fallá emeled őket magad körül, hogy meg ne lásd azt, ami nélkül nem tudnál tovább élni. Nem bántom és nem rombolom le védekezésed bástyafalait, de csak egyszer szeretném megfogni kezedet, hogy fölvezeselek arra a hegyre, amelyen én most ülök, s irom ezeket a sorokat. Milyen hiábavalónak és milyen értelmetlennek találnád innen az egész lenti élet tülekedését és harcát, s mondanád velem: “építsünk házat itten.” De ha innen lemennél — jól tudom — újra el kellene kezdened a harcot, és az élet minden szennye elborítana, hogy annál inkább kívánjad a tiszta, természetes életet, melytől annyira eltávolodtunk. És elérhetetlen vágyadban egyszerre te is olyan beteg lennél, akárcsak én. Félig fent, félig lent élve, Isten és ember között olyan árván, akár a fecske, kit ősszel és nagyon betegen itthagytak társai. De én egy szóval sem mondom neked, sem másnak, hogy jöjjetek ide élni. Nem kiabálom a világba a jelszót: “vissza a természethez.” Csak azt szeretném, hogy te és társaid, kik ott éltek épületté dermedt kövek között, hideg falak között, ember ember mellett, és egymástól mégis olyan távol, jöjjetek és olvassátok a tanítást, mit minden pásztor elolvashat itten. Jöjjetek és vigyetek magatokkal valamit az itteni életből. Nem az erdőt, csak annak illatát, nem a hegyeket, csak azok tekintetét, hogy meglássátok kis dolgok fölött a nagy dolgokat, és úgy nyújtsatok egymásnak kezet a mindennapi életben, mint a turista nyújt gyöngébb társának. Érezzétek meg, hogy a természetben éltek, és ha fallal is zárjátok el magatok elől, betör ajtón é3 ablakon, és ott lesz — diadalmaskodva — mindenütt, ahol a szépséget keresik, mert ő minden művészetnek és a szerelemnek is anyja. BETEMETETT ÖSVÉNYEK í Hány ember életében keressem életem nyomát? Oly sok helyen és olyan sok házban időztem mostanig, hogy valahol a közömbösen és jón kívül bizonyosan rosszat is kellett cselekednem és ugyanezt cselekedték ők is velem, De oly messze vannak most már tőlem a jók és a rosszak egyaránt, hogy talán nem is tudnék rájuk találni, hozzájuk vezető ösvényeimet rég befedte porával az idő. Csak a lélek mélyén élnek egyre, és néha egy kivilágított ház áll újra előttem, egy arc hajol fölém, vagy kigyul teljes fényével egy rég eltemetett név. Én is éppen igy élek bennük változó és fogyó fénnyel, de lehet, hogy egy napon mégis, és újra elindulnak felém. Istenem, vájjon akkor, hálátlanul szavakra váltott lelkemen kívül mit adhatok nekik ? Lord Snowdon-t, az angol királynő húgának, Margaréta hercegnőnek férjét húsz font pénzbírságra ítélte egy közlekedési bíróság gondatlan gépkocsivezetésért, azonkívül húsz font perköltség megfizetésére és elrendelte, hogy a közlekedési vétségért való megbírságolást regisztráljak a lord gépkocsivezetői jogosítványában. Az ellene indított magánperben terhére rótt két másik vádpontban, vagyis hogy mások testi épségét veszélyeztetve vezette gépkocsiját, s hogy indokolatlanul hosszú távon hátrafelé tolatott autójával: a bíróság a lordot felmentette. Az ügy önmagában véve nem volna különösebben érdekes: 20 font pénzbírság és 20 font perköltség lepengetése aligha vágja földhöz a királynő sógorát. Az ügyet kizárólag a mögötte meghúzódó társadalmi sajátosságok teszik figyelemreméltóvá. A per magánvádlója egy Ray Bellisario nevű fotóriporter volt, aki azzal futotta be fényes karrierjét és szerezte meg európai hírnevét, hogy a szó szoros értelmében az angol királyi család üldözője. Ahol a királyi család — együttesen, vagy külön-külön —- a palotán kívül megjelenik, ott nyomban ott terem Ray Bellisario fényképezőgépeivel és oldalán Anny nevű miniszoknyás asszisztensével, — aki egyébként menyasszonyi munkakörben is működik mellette — és akcióba lép. Bellisariot nem érdeklik az úgynevezett hivatalos fényképek, ő az ellesett pillanatokra vadászik, a magafeledkezett arcmozdulatra, indulat, vagy öröm, boszszuság, vagy meglepettség intim felvillanására — Bellisario a nagy leskelődő, a fotómasinás big brother, aki mindent lát és mindent megörökít. A királynőn kívül nincs a királyi családnak olyan tagja, akivel már konfliktusba ne keveredett volna, mindig a rendhagyót keresi körülöttük, azt ami csak — képletes értelemben — kulcslyukon át látható. Ő akkor fotografálja a királyi család tagjait, amikor azok úgy hiszik egy pillanatra, hogy senki sem látja őket. Amikor a királynő lánya a kocsiját vezeti az országúton, akkor egyszerre csak odahuz melléje Bellisario és pik-pakpik-pak körülfényképezi. Ha Fülöp herceg megvakarja a fülét, ha Margaréta fésületlenül belép a fodrász-szalonba, ha Snowdon fintort vág és a királyi gyerekek nyelvet öltenek egymásra, akkor pikpak-pik-pak, bokrok és hirde.tőoszlopok mögül, autóablakból, vagy helikopterből odafényképez Bellisario. Francia, olasz képeslapok nagy pénzeket fizetnek ezekért a magánéletből elcsent mozzanatokért. A 35 éves Bellisario jómódú ember. Könyvet is irt: “Királyi lábujjakra lépve” címmel — nemsokára megjelenik. Ennek a mostani pernek az előzményei tavaszig nyúlnak vissza: a királyi család tagjai, együtt a kisebb-nagyobb gyerekekkel gar den party-n élvezték a napsütést Sussex-ben. De nem sokáig. Megjelent Bellisario, asszisztensnőjével és fényképezőgépeivel. Snowdon-nak és feleségének, Margaréta hercegnőnek hamar sikerült kedvét szegnie. Beültek kocsijukba, kilencéves fiukkal és hétéves kislányukkal s hazaindultak. Bellisario kocsija — hipp-hopp — ismét ott termett, innen kanyarodott, onnan kanyarodott, hol elől volt, hol hátul, pik-pak, működött a fotómasina ... A tárgyalási anyagból, az epizód részleteinek felidézéséből úgy tűnik, hogy Snowdont sikerült tökéletesen kihoznia* a sodrából. Snowdoii addig tolatott, kanyargóit, mig a két kocsi összekoccant. Bellisarlonak csak ez kellett. Kiugrott kocsijából és fényképezett. Mindenkit. Margarétát, aki a kocsijukban esett kárt vizsgálta, a pityergő gyerekeket, a magából kikelt Snowdont... Azután pert indított. Hat órán át tartott a bírósági tárgyalás és bár annak keretében feltárult a királyi fogócska minden elkedvetlenítő motívuma, a fogócskáé, amelyben mindig Bellisario a fogó — a bíróság gondatlan vezetésért mégis elmarasztalta lord Snowdont. A lord döbbent csalódottsággal hallgatta a verdictet, Bellisario arcán pedig diadalmas mosoly terült szét. Ez a per súlyos ezreseket ért meg neki. Dollárban, fontban, frankban. Mert most ő látható minden angol lap első oldalán: a Times, a Telegraph, a Guardian, az Express, a Mirror ci űrlapjain, televízióban, esti hírekben. A pernyertesség végső soron szankcionálta: az ő fotómasinája elől ninc3 jogérvényes menekvés. S magabiztos mosolya elárulja, hogy ezúttal csak megerősítést nyert az, amit ő úgyis tudott: demokráciában nem a király a király. Hanem ő, Bellisario. George White
