Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-09-30 / 39. szám
Thursday, Sept. 30, 1971 magyap unhurt 7. oldal SZÉPSÉGVERSENY Irta: PAPP VARGA ÉVA Talán újabb magyarsikerként könyvelhető el, hogy a Miami Beach-en lezajlott szépségkirálynőváíasztáson olyan leány lett “Miss Universe”, akinek édesanyja magyar. A Lebanoni Miss Georgina Rizk lett a címre és rangra pályázó lányok közül a kiválasztott. Mivel azonban származása körülményeiről sem a TV sem az újságok nem adtak több hirt, lemondok arról, ami pedig érdekes cikktéma lenne : a magyar anya élettörténetének ismertetése. Inkább maga a SZÉPSÉG foglalkoztat most, amely ízlés dolga még itt is, ahol teljesen hozzáértők bírálják el a sok közül kiválasztott leány külső báját, hát még az egyszerűbb nép között, ahol semmi más nem befolyásolja a bírálatot, csak az ízlés és esetleg az anyai szív . . . írásaimban többször említettem már, hogy ünnepek közeledtével a szokottnál is erősebben csábított haza a falusi életforma. Pesti barátnőim nem értették ezt, véleményük az volt, hogy falun unalmas az élet, de én. igen szerettem a a csöndes, eseménytelen hétköznapokat, amelyek végén ott van a vasárnap, amely a lakosságra szinte kötelező áhítatot áraszt. Ott lakott Etelka néném is Jolánka leányával és ők nagyon jó társaságot is jelentettek számomra. Uunokahugom 17 éves volt *és túlzás nélkül rá illett a hasonlat, hogy olyan, mint egy feslő rózsabimbó. Szépsége nem is annyira őt, inkább az édesanyját tette boldoggá; büszke volt arra, hogy az ő lánya szépségverseny nyertese lett egy Majálison. Igaz, csak egy u.n. OKLEVÉL volt a jutalom, amelyet a helybeli tanító rajzolt-festett, de a néném értékes festményként becsülte és berámázva a Jolánka szobájába a falon helyezte el. Ő maga is hires széplány volt annakidején, de most már csak a háztartásának élt és ebben segítségére volt Zsuska, a kis szolgáló. Ottlétem idején a két fiatal lányt egyforma gond gyötörte: mulatságra készültek és uj ruhát szerettek volna. Igaz, más-más helyen lesz a bál, de az uj ruha egyformán fontos a nagy alkalomra. Mint “pesti nőtől”, a tanácsot tőlem várták, nem hiába! Jolánkának divatlapból választottam é3 a .néném a legjobb ruhaszalonban rendelte meg Miskolcon. A Zsuska ruhájához én vettem meg a kelmét a hetivásáron és saját költségemre varrattam meg Dienes Ilkával, aki jó varrónő hírében állott. így akartam viszonozni, hogy Zsuska gyakran “pucolta” két kisfiam sáros csizmáit. Mielőtt megvettem a kelmét, jól megnéztem Zsuzsikát; hát bizony ennek a kislánynak valami élénk szin kell, hogy ellensúlyozza a színtelen kis teremtés szépségének a hiányát. Afféle penészvirág volt szegényke, akinek színét és leányos gömbölyüségét valószínűleg a szolgálati évek munkája vette el. Emlegette is, hogy első helyén messzekutról hordta a vizet két vederben naponta. Eleinte sajnálkozva hallgattam, de aztán rájöttem, hogy a vizhordásban lehet valami öröm is, mert Iha kifogyott az ivóvíz, Zsuska tiszta kötényt kötve magaelé, szinte túlzott, készséggel kapta karjára a nagy vizes kancsót és indult a csurgóra. Ennek az igyekezetnek hamarosan megtudtam az okát: az Utbiztos kocsisa, Andris is odajárt a lovait itatni . . . Hiába, lássuk be, nem kis időt kíván, amig két veder, vagy egy nagy kancsó megtelik vízzel, kivált ha észre nem veszik, hogy a viz már tulömlik az edény peremén ... no meg az is időbe telik, amig két ló teleszivja magát a vályúból friss vízzel, hát csak nem állhat ott két fiatal teremtés szó nélkül egymás mellett? Szó esik errő.l-arról, mig aztán azon veszik észre magukat, hogy jó lenne tovább nevetgélni, ismerkedni . . . mikor pedig többször is épp egyidőben kerülnek a csurgóhoz, már nem is látják, hogy szép-e az egyik, csunya-e a másik, csak azt érzik, hogy az egyik jány, a másik meg legény. így Andris se vette észre, hogy Zsuska nem tartozik a szép lányok közé, és Zsuska sem látta meg, hogy Andrisnak “lőcslábai” vannak, az arca is “rücskös” itt-ott, biztosan gyermekkori himlő maradványaként. Ő csak arra figyelt, mikor a legény megmondta, hogy hozzá akar járni . . . Mikor megtudtam ezt a románcot, még nagyobb figyelmet szenteltem az ajándék-ruhának és örültem, hogy a körberáncos szoknya, az alján fodorral meg a testhezálló “pruszlik” az elején kis húzott csipkefodrokkal majd formássá teszik a Zsuska alakját. A két fiatal lány növésre majdnem egyforma volt, igy Jolánka is felpróbálta és eközben bejött a néném. Örömmel mondta; hát ez remek! Ilyen magyarruhás képet akarok én küldeni Jolánkáról a rokonoknak Amerikába. Persze nem most, mert a másik ruha sokba kerül . . . Erre megszólalt Zsuska és a boldogemberek nagylelkűségével ajánlotta: “Tessék ebbe a ruhába levétetni a kisasszonyt! Beláttuk, hogy igaza van és a néném kapott is az alkalmon. Jolánka pedig hálából odaajándékozta az egyik gyöngysorát, ami kellett is a ruhához. A néném másnap elhivatta a fényképészt és a felvételek remekül sikerültek. Beküldték Miskolcra, ahol három nagyított képet csináltatott a néném és az egyiket berámázva a Jolánka szobájába akasztotta a falra. A másik kettőt eltette, hogy Amerikába küldhesse. Zsuska is kedvet kapott a “levételhez”, ő is csináltatott magáról egy képet, de az bizony csak árnyképe volt a másiknak. Node; Andrisnak tetszett a kép is, a jány is. A mulatságok idején én már nem voltam ott, mert mindkét kisfiam iskolaköteles volt, igy visszamentem velük Budára. Később csak a Néném leveléből tudtam meg, hogy Jolánkának óriási sikere volt a Polgárikor nagytermében tartott bálban. A TB. szolgabiró még éjjelizenét is adott a “bálkirálynőnek ...” A levélhez Zsuska is mellékelt egy cédulát, hálásan köszönve, hogy az ő ruhája volt a legszebb a “CSIZMADIASZINBEN” tartott mulatságon. * * * Karácsonyra megint csak hazacsábitott a családunk. Ott aztán igen nagy meglepetés ért: Zsuska már nem volt a háznál. Kérdésemre a néném elmondta hogy ő adta ki az útját, mert — képzeljem csak — lopott! Megdöbbenve kérdeztem, hogy mit lopott? Mire a Néném elmondta, hogy azt a két nagyított képet, amit Amerikába akart küldeni a rokonoknak, a komótfiókban tartotta és mikor elővette vo!na, hát csak az egyik volt ott . . . Nem találták sehol és mikor Zsuzsit kérdezgette, a lány zavartan felelt, mikor erélyesen faggatni kezdte, akkor sírva bevallotta, hogy ő vette el, de egy hét múlva vissza fogja adni. Hogy hol van a kép és mire kell neki, azt nem volt hajlandó megmondani. Erre a néném olyan méregbe borult, hogy kiadta az útját. Már megbánta, mert nagyon hiányzik Jolánkának is, de azt nem tudják megérteni, miért vetemedett lopásra . . . Engem annyira megzavart ez az eset, hogy azonnal elmentem a Zsuska keresztanyjához. Tudtam, hogy ott találom. A kapunyikorgásra csakugyan ő lépett ki és mikor meglátott, kitört belőle; a zokogás. Lassan nyugtattam és aztán elmondta, mi történt a képpel: “Épp ma egy hete, vasárnap elgyött hozzám Andris és elmondta, hogy az anyja igen beteg. 1 Rózái nénje irta meg, hogy már nem sokáig viheti, jól tenné a fia, ha hazamenne, mert talán utoljára láthatják egymást. Elengedi az Utbiztos ur egy hétre, hát búcsúzni jött hozzám. Aztán azt mondta: Akárhogy fordul is a sorsunk, a ránkkövetkező farsangba megesküdhetünk, csak azt sajnálom, hogy anyám talán sohse fog látni Téged. Legalább az arcképedet elvinném neki.” Én szívesen vettem elő a sifonomből a kopertát, amelyikbe a képet tartom, de mivel ott nedves a konyha fala, hát a kép annyira megfakult, hogy az arcomat alig lehet rajta látni. Mikor Andris a kezébe vette, igen kedvetlenül mondta: no ebből ugyan nem sokat láthat . . .” Erre én azt feleltem neki; legjobb lenne, ha a kisasszony képét vinnéd el, úgyis az én ruhámba van levétetve és a kép itt van az ebédlő-komótba. Most vendégségbe mentek, hát nincs is kitől elkérni és ha a jövőhéten elhozod, akkor visszateszem. Anyád talán sohse fog engem látni, de ha igen akkor se fog emlékezni olyan beteg öregasszony egy arcképre. Andrisnak igen tetszett a gondolat, el is vitte magával a képet, de pár nappal tovább maradt, oszt az asszonyom közben Amerikába akarta küldeni a képeket, hát abbul gyött a kalamajka . . .” A kislányból újra kitört a sirás. Mondtam neki, hogy ha elmondta volna őszintén a nénémnek, hát megbocsátotta volna és nem küldte volna el. No de most szedje össze magát, mert viszem . . . haza. Mikor ott elmondtam, mi és miért történt, Jolánka megölelte Zsuskát és a néném is vigasztalta: az amerikai rokonok a késedelem után is örömmel fogadják majd a képeket. Sohse legyen nagyobb baj a háznál. Pár nap múlva megjött Andris, elhozta a képet és Zsuska nekem adta át. Mivel őt éppen hívta a néném, hát én még beszélgettem Andrissal, közben a kezemben tartva a képet. Ahogy a tekintetem rávetődött a gyönyörű lányra, kíváncsian kérdeztem Andristól, mit szólt az anyja a jegyese képéhez . . . Ő szomorú hangen, kitörő őszinteséggel mondta: “Tessék elhinni, az ember azt se tudja, hányadán van a szülöanyjával; nekem csak annyit mendott: ha szereted, hát vedd el ... de később elgyött a nagynéném és neki megakarta mutatni a képet. Csakhogy én nem akartam, hogy más is lássa és eltettem a katonaládámba, nekik meg azt mondtam, hogy nem találom a kulcsot. Akkor osztán anyámtól kérdezősködött, hogy milyen a jány, mire én a nyitott ablak mellett kint hallottam, hogy azt mondta neki: “Hát bizen Rózái, én igen megcsalódtam, mert ez nem néz ki dógosnak ... Mi lesz az én kis portámbul, ha erre lesz bízva . . .? Nem mondhatom, épp úgy arcra nem csunyajány, de mi ez ahhoz képest, amilyen legény az ón fiam . . .! GONDOLATOK Mit ér, ha fején találod a szöget, de az közben elgörbül ? * * * Valamikor fiatalnak is kell lenni. Semmi jelentősége sinc3 annak, milyen életkorban vállalkozik az ember a fiatalságra. * * * A lánynak csak a lelkére akart beszélni, é3 a vége a csecsemő lett. A vállalat kulcsemberéből kiderült, hogy C3ak álkulcsember. * * * Még a barátjáról is rosszakat hiresztel, nehogy sógor-komasággal vádolják. * * * Ugyanabból a tojásból — olvasom, nem várha-. tó rántotta és rántott csirke.
