Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-09-30 / 39. szám
6. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Sept. 30, 1971 HRUSCSOV HALÁLÁRA Irta: ACZÉL BENŐ Hruscsov meghalt. Hogy mi volt ő az oroszok számára, nem tudom. Gyanakszom, hogy kevesebb, mint az általa leleplezett Stalin, noha nem kétséges, hogy emberségesebb volt. De talán azt a világot, amelyet a kommunisták akarnak, emberséges gondolkozással nehezebb felépíteni, mint brutális stalinizmussal De számunkra, amerikaiak vagy amerikai magyarok számára Hruscsev halála nem arra alkalom, hogy a Szovjetunió sorsával, és jövőjével foglalkozzunk, hanem csak arra, hogy felelevenítsük emlékeinket róla. Mint Ady mondta (a saját halálára gondolva) : “Ostoba kis emlékezések — Indulnak útnak szerte széjjel.” A mi “ostoba kis emlékeink” Hruscsovról a következők : Egyszer megfenyegetett bennünket: “A történelem a mi pártunkon van és el fogjuk temetni magukat.” Véleményem szerint ezt a kijelentést éppenugy nem szabad elfelejteni, mint Hitlerét, mikor azt mondta, ki fogja irtani a zsidókat. Róla is azt hitték, hogy csak a szája jár és “nem eszik a levest oly forrón, ahogy főzik.” De ették. Hruscsov mondása a kommunista célt fejezi ki és erről a legnagyobb barátkozás idején sem szabad megfeledkezni. Ami nem jelenti azt, hogy a barátkozást — a “békés egymás mellett élést” nem szabad megpróbálni, de mindig azzal az óvatossággal, amelyre a hruscsovi fenyegetés kötelez. Mert ezt is ő mondta: “Akik arra várnak, hogy a Szovjetunió feladja a kommunista ideológiát, várhatnak, mig a tengeri pók megtanul fütyülni.” Vagyis: a Szovjetunió nem szűnik meg soha kommunista maradni és el fogja temetni a kapitalista világot. Továbbá emlékezünk arra, mikor Hruscsov az Egyesült Nemzetek közgyűlésén az angol minisz-A nem állandó letelepedési engedéllyel rendelkező, Amerikában lakó diplomások és szakemberek jórészének rövidesen alighanem el kell hagynia az országot, mert a federális kormány igy akarja biztosítani, hogy az amerikaiak és állandó letelepedési engedéllyel rendelkezők álláshoz jussanak. Állandó letelepedési engedélyt valószínűleg csak a következők kaphatnak: lelkészek, orvosok, sebészek, ápolónők, gyógyszerészek, diéta-szakemberek. Nem részesülnek már állandó letelepedési kedvezményben — többek között — a nukleáris szakemberek, matematikusok, fémkohászok, fizikusok. Golda Meir, izraeli miniszterelnök, kijelentette: Azzal a körülménnyel, hogy nem hajlandó jet hadirepülőpeket szállítani Izraelnek, az Egyesült Államok aláássa saját béke-kezdeményezését a Kczelkeleten. Gaston Eyskens, belga miniszterelnök, feloszlatta a parlamentet: az uj választásokat november 7-edikén tartják. VI Pál pápa nemrégiben töltötte be 74-ik életévót és ebből az alkalomból, az olasz újságok, a születésnapról megemlékezve, annak a véleményüknek adnak kifejezést: lehetséges, hogy a pápa még következő születésnapja előtt lemond. Egyes olasz újságírók emlékeztetnek arra: a pápa “javasolta” a katolikus papoknak, hogy 75 esztendős korukban vonuljanak nyugalomba. terelnök beszéde közben levetette egyik cipőjét és az asztalát verte vele. Ez sem elfeledni való eset, mert rámutat, milyen világ lesz az, amelyet a kommunisták meg akarnak teremteni. A durva hang és viselkedés nem mellékes ügy, mert atmoszférát teremt. Ilyen lesz az élet a Szovjetunióban és minden országban, ahol a kommunista ideológia felülkerekedik. A ruházkodás, a divat, a társalgás, a szórakozás. A színház és a szerelem. Fiataljaink, akik kacérkodnak a kommunista ideológiával, gondoljanak Hruscsovra. Az angol miniszterelnök tárgyalás közben sohasem vetette le a cipőjét, hogy nemtetszésének kifejezést adjon. Külön emlékem róla, amit Kelen Imre barátom Hammerskjöldről szóló könyvében olvastam. Hruscsov el akarta távolítani helyéről az Egyesült Nemzetek főtitkárát és a tőle megszokott durva hangen támadta. De mikor egyszer Amerikában ebédet adott a fontosabb diplomaták számára és Hammarskjöldöt is meghívta, az ajtóban a legbarátságosabban üdvözölte, átölelve kisérte a helyére, itallal kínálta és egyenesen kitüntette a vendégei között. Mikor a főtitkár távozott, valaki felhívta Hruscsov figyelmét a sajátságos ellentétre, amely hivatalos nyilatkozatai és az ebéden mutatott viselkedése közt volt. Hruscsov erre igy felelt: — Ott, ahol én születtem, ezt senki sem találná különösnek. Ott is megtörténik, hogy valaki meghívja az ellenségét, de amig vendég, mosolygó HELTAI JENŐ ÍRÁSAIBÓL: ÁRVA MELINDA A csirke nem olvas újságot. Nem néz bele a kalendáriumba. Nem tudja, hányadika van ma, nem tudja, milyen nap van ma. Nem tudja, hogy holnap vasárnap van. Nem tudja, hogy holnap levágják, megsütik, megeszik. Ha tudná, éppen olyan nyugtalanul élne, mint az, aki megeszi. Ezen a nyáron öt csirke lépegetett a kertben, ostobán előrenyujtott nyakkal, mintha ősi megszokásból máris a késnek kínálná. Az öt közül négy fekete volt, az ötödik szőke. Mindegyiknek megvolt a maga neve, mindegyiknek ugyanaz a neve. A gyerekek Melindának nevezték őket, hogy miért, ők tudják csak. A négy fekete Melinda mindig együtt járt, a szőke magányosan, egyedül. Elkerülte a többit. Vagy azok nem álltak szóba vele. Talán a színe miatt. Más volt, mint ők, szőke volt, idegen volt. Ezt az elhagyatott társtalant a gyerekek Árva Melindának hivták. Ezt sajnálták legjobban, de végezetül éppen úgy megették ezt is, mint a többit, akit szintén sajnáltak, de szintén megettek. Árva Melinda — a sors titokzatos kedvezéséből — mindenesetre egy-két héttel túlélte a többit. Talán ma is él még, ha szombatén délben váratlanul meg nem érkezik a nagyapa. Nagyapa gyapothajával, sürü fehér szemöldökével, látványos fehér körszakállával és szerény ajándékaival úgy toppant be a Balaton-parti nyaralóba, mint valami nyári Mikulás. Megérkezése után nyomban tengerészsapkát nyomott fejébe, szájába kurtaszáru kis matrózpipát dugott és kiült a verandára. A Balatont nézte, a fűzfákat meg a jegenyéket az égen a szomorú felhőket, nézte Árva Melindát is, aki gyanútlanul kapirgált a kerítés tövében. Nagyapa sejtette, hogy Árva Melindát holnap délben ő eszi meg. Nagy hozzáértéssel egy kicsit bizalmatlanul vizsgálgatta. Amikor Árva Melinda lomhán és nehézkésen felrepült a piros kerti asztalra, Nagyapa a fejét csóválta és elgondolkozott. Lelki szeme máris megkopasztotta és megsütötte a madarat. Halvány gyanú ébredezett benne: arccal beszél vele, mindennel ellátja, helyét is megtörüli. És mikor kilép az ajtón, hátbaszurja . . . És emlékszem még valamire, amire talán a legtöbb amerikai nem emlékszik. Budapesten járt, ahol a kommunista kormány ebédet adott tiszteletére. Hruscsov tréfáshangu tósztot mondott az ebéden és többek közt ezt mondta: — Itt eszi a gulyást barátunk (és megnevezte) nyugodt arccal, mintha nem volna semmi köze az Ukrajnák gazdasági élet leromlásához . . . Mikor a budapesti tudósítást erről olvastam, az jutott eszembe, hogy ime Hruscsov lényegében nem különbözik Stalintól, akit diktátori önkénye miatt oly megvetéssel leleplezett, hires titkos beszédében. Ö nem ölette meg azt, akire neheztelt, ami mindenesetre javára Írandó, de éppúgy semmibe vette, mint Stalin, akár őt, akár a többi nagyfejünket. Őt halálosan, sértette, mikor Stalin ráparancsolt, hogy járja el a gopak-nak nevezett orosz nemzeti táncot s. ő nem tehetett mást, mint eljárta a gopakot. Mikor azonban ő lett a diktátor, ő sem riadt vissza attól, hogy megalázza egyik barátját, akivel egy asztalnál evett. Miért? Mert ő is azt tehette, amit akart. A végén abba bukott bele, hogy diktátornak érezte magát Amerikában is. Rakéta levegeket helyezett el Cuba szigetén és mikor Kennedy elnök ezt nem tűrte el, kénytelen volt megfutamodni. Ezután a pártban leszavazták és még örülhetett, hogy élve hagyták, sőt nyugdijat is adtak neki. Hitlerről írtam egyszer, hogy azt mondták róla, “amúgy” jó ember volt. De “emigy” nem volt jó ember. Hruscsov emlékére sem tudok egyebet mondani . . . — Vén tyuk ez már. Kemény lesz! Nagyapa úgynevezett bölcs, vagyis elviselhetetlen, mint minden igazi bölcs. Jó tanácsokat osztogat fünek-fának, amire kivált itt a kertben bőségesen alkalma van. Azonkívül jós is. Megjósol mindent. Az esőt, a politika eseményeit, mindenféle választások eredményét, megjósolja, hányszor játsszák majd a szép operettet, megjósolja, ki nyeri meg a derbyt. Az elmúlt negyvenötven esztendőben egyetlen-egyszer találta el csak az igazat, akkor, amikor ájtatosan figyelő családjának azt mondta: — Meglátjátok, az idén sem ütöm meg a főnyereményt. ígérget is. Évek óta Ígéri a gyerekeknek, hogy ha jól viselik magukat, fehér szakálla alól kirepül a kis madár. A gyerekek egy ideig izgatottan figyelték Nagyapa szakállát. Mivel azonban a kis kanári egyetlenegyszer sem röpült ki, hamar fölfedezték, nincs sok értelme annak, hogy jól viseljék magukat. De bármennyire tiszteljék is Nagyapát, mégis csak örülnek annak, hogy ebéd után hazautazik . . . Tehát: vasárnapi ebód. A család az asztal körül. Árva Melinda sülten az asztalon. Fehér, szőke és piros, mint Bánk bán tragikus Melindája. Melinda tetőtől talpig Nagyapáé, a család borjupörköltet eszik. ínycsiklandozó jó szag, szemet üditő zöldpaprika, sárga burgonya. Nagyapa tűnődőén veszi kezébe a kést meg a villát, gyöngén éppen csak rákoppint vele Árva Melindára, szórakozottan ütögeti a szárnyát, a combját. Eltolja maga elől a tálat, nagyot sóhajt: — Hiába. Nem tudom megenni. Szegény Árva Melinda! Tegnap vígan kapirgált még a kerítés tövében, megült a piros kerti asztalon.' Élt. Ma reggel gyanús vergődést, hörgést hallottam a konyha felől . . . akkor vágták le. Már akkor megborzongtam. Öreg ember vagyok, túl a hetvenen. Egyék meg a gyerekek, azok nem olyan érzékenyek. Nekem adjatok egy kis borjupörköltet . . . Utólag kiderült, hogy Nagyapa ezúttal is bölcs volt. Ezúttal kivételesen helyesen jósolt is. Tegnapi gyanúja beigazolódott: Árva Melinda csakugyan kemény volt. ACZ&L BENŐ
