Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-07-08 / 27. szám
6. oldal MAGYAR HIRADŐ Thursday, July, 8, 1971 Mitől lázas a beteg Irta: HALÁSZ PÉTER Néhány hónappal ezelőtt még csak Angliát illeték a világsajtóban ezzel a megtisztelő cimmel, ■hogy “Európa beteg embere”, a héten már bővült a kör és az egyik nagy lapban feltűnt a diagnózsi: “Amerika a Nyugat beteg embere.” A betegek száma tehát, amint látjuk, szépen szaporodik, a kór ragályos és ha Ilyen sebesen terjed, akkor rövidesen berendezhetünk egy történelmi szanatóriumot, kontinentális gyöngélkedőkkel. Az, persze, köztudott dolog, hogy az életnek egyik (talán könyörtelen) törvénye, hogy büntetlenül senki sem lehet beteg. A betegek helyét az egészségesek foglalják el. Ez nem csak az egyén esetében érvényes, de népekre, országokra ugyanúgy vonatkozik. Ha egy ország “lebetegszik”, akkor szerepét és betöltendő feladatait azok veszik át, akik jólérzik magukat. Anglia példája kiváló bizonyíték erre. Huzamos ideje tartó gyöngélkedésének eredménye, hogy Nyugat-Európa országai sorra maguk mögött hagyták, mindnek gazdasági fejlődése jelentősebb és gyorsabb Ütemű, az egyetlen, amiben Anglia legyőzi összes versenytársait: inflációjának, pénze romlásának menetsebessége. A Nyugat uj páciense tehát jól láthatja, hogy milyen sors vár reá, semmi egyebet nem kell tennie, mint végigtanulmánlyoznia betegtársa kortörténetét. Warren E. Burger, a US Legfelsőbb Bíróság főbírája, az Amerikai Jogász Szövetség közgyűlésének megnyitó ülésén arra figyelmeztette az ügyvédeket: Az ügyvédi etika ellen vétő ügyvédeket a Jogász Szövetségnek kell vizsgálat alá vonnia, mert amennyiben ez nem történik meg, “külső erőknek’ kell elvégezniük ezt a fegyelmező eljárást. Burger főbíró ezenkívül arra hívta fel a figyelmet: a US Legfelső Bíróság nemrégiben végétért ülésszakán 4000 ügyet terjesztettek a főbirák elé és ez olyan elviselhetetlen terhet jelent, hogy a főbiróság munkáját minőségileg fogja tönkre tenni. * * * * Duong Van Minh tábornok, (Dél-Vietnam), aki valószínűleg elnökjelölt lesz az elkövetkező elnökválasztáson, kijelentette az újságírók előtt: Nguyen Van Thieu elnök, újraválasztása érdekében, megfélemlíti a szavazókat és erőszakos eszközöket alkalmaz és az Egyesült Államoknak be 'kellene avatkoznia ebbe az illegális elnökválasztási küzdelembe, különben Thieu egyszerűen “ellopja a választást.” * * * Saigoni és new yorki lapjelentések szerint, Dr. Henry Kissinger, Nixon elnök külpolitikai és nemzetbiztonsági tanácsadója, Dél-Vietnamban történt tartózkodása alkalmával, biztosította Nguyen Van Thieu elnököt: Amerikát nem fogják “kikényszeríteni” a vietnami háborúból. * t- ❖ Alexander Solzhenitsyn, Nobel dijas szovjet író, nemrégiben fejezte be legújabb regényét, amelynek cime: 1914 augusztusa. A regény amerikai kiadásáért állítólag 8 amerikai kiadó versenyzett és a jogot Farrar, Straus & Giroux (New Xbrk) kapta meg. Jólértesültek szerint az iró honoráriuma “valamivel” 600,000 dollár alatt lesz. Dehát mitől betegedtek meg ezek az országok, amelyek a minap még erőtől és ambíciótól duzzadtak? A diagnoszták száma nem kevés. Nagy többségük azonban nem a betegség eredetét tárja fel, de a tüneteket veszi sorra, ujra-meg-ujra. Vaskos könyveket Írnak a tünetekről, anélkül, hogy a betegség igazi természetét érintenék. Olyan ez, mintha az orvos azt mondaná a lázasan hánykolódó betegnek: — Kedves barátom, magának tüzel a homloka. Félrebeszél. Százhúszat ver a pulzusa. Szemefehérje vérben úszik. Maga láz-kórban szenved! Dehát ne hagyja el magát! Tud maga egészséges is lenni, ha akar. Hallottak már ilyet! Hogy valaki ilyen fegyelmezetlen módon hgyja magán eluralkodni a lázat! Ezek az összes botcsinálta diagnoszták hasonlóképpen elemzik az országos, sőt, már-más világméretű betegségeket. Bármilyen furcsának tűnik is, országokat és nagyhatalmakat szándékuk és meggyőződésük ellenére is lehet katonai konfliktusba sodorni és azután azt állítani róluk, hogy ők provokálták a konfliktust. A világtörténelemben ez a manőver távolról sem ismeretlen, vagy példa nélküli. Olyügyesen lehet alkalmazni, hogy végül már maga a konfliktusba sodort sem tudja, hogy őt provokálták-e, vagy ő provokált. Hiszen éppen ez a játszma lényege. A jó világstratégia pszichológiája. Diktatúráknak efféle dilemmáktól nem kell aggodniok. Saját közvéleményeik felől nem fenyegeti őket számottevő veszély. Hitler ráüvöltött alattvalóira, hogy akkor, amikor végigrohanják Európát és Ázsiát és Afrikát, akkor semmi egyébért, mint a nekik kijáró élettérért küzdenek. S az alattvalók egységesen ordítottak vissza: — Heil! Sztálinnak sem voltak lelkiismereti aggályai, amikor bekebelezte a balti államokat. Először elfoglalta, aztán népszavazást tartott. S a nép lelkesen és megszállottan a bekebelezett állapot mellett szavazott. Diktatúrákban az emberek szeretik azt, ami velük történik. Mert ha nem szeretik még nagyobb bajba kerülnek, mint amilyenben már amugyis vannak. A szüntelen lelkiismereti válság csakis a demokráciákra jellemző. És az ellenfél, nagyon jól tudva ezt, szítja és ébren tartja, mélyíti ezt a lelkiismereti válságot. Tudatosan és kiszámitottan olyan színtereken és olyan helyzetekben provokálja cselekvésre a vérző lelkű demokráciát, ahol az a legnagyobb meglepetéssel és szégyenkezéssel találja önmagát. Azt sem tudja, hogyan került oda. Ellenségeinek taktikája olyan, mint a suhancé, aki kővel beveri a boltos ablakát és amikor a felbőszült boltos kirohan és üldözőbe veszi, akkor a suhanc egyenesen a játszótérre rohan. A boltos utoléri és galléron ragadja. Mire a suhanc tele torkából üvölt: — Szégyen-gyalázat! Játszótéren veri a gyerekeket. És csakugyan: a boltost fenyegető tömeg veszi körül. — Nem sül ki a szeme? Nekiesik az ártatlanul játszadozó gyerekek - zek? El kell látni az ilyenek baját! Csakugyan: a helyzet súlyosan kompromittáló. A boltos messze van saját támaszpontjától és a hangorkánba már védekezni sem tud.Sőt, őszinte szégyenérzett fogja el, megalázottság, kijátszottság, zavar és értetlenség. Hogyan is kerülhetett ilyen helyzetbe? Hogyan jutott a homokba? Az igazság az, hogy Amerika akkor már kővel össze-vissza dobált közérzettel rohant bele a vietnami homokba. Szputnyikot lőttek a feje fölé és világűr-versenyre kényszeriették, “el fogunk temetni benneteket!” vigyorogta a szemébe Kruscsev, partjaitól kilencven mérföldre ratékatámaszpontokat kezdtek építeni, megvető dühhel acsarkodóit feléje az indonézia Sukarnó, Mao papirtigrisnek és agyaglábu óriásnak gpnyolta, Castro yankee tolvajnak, a ghánai Nkrumah, a guineai Toure faj-üldözőnek, az egyiptomi Nasser befurakodónak, aki Izraelt trójai falóként a nyakára csempészte, a brazil Goulart kizsákmányolónak, mintegy karmesteri intézre fortisszimóban harsogott a lélektani hadviselés világméretű zenekara. Ez a zenekar kottából játszott, jól hangszerelt partitúrából, a szólamok kiválóan kiosztva, fúvósoknak, vonósoknak, rezeseknek, ütőhangszereknek, üst-dobnak, cintányérnak, csim-bum! A boltos befogta a fülét, támolygott. A segédei, kisinasai maguk is gyanakodva kezdték szemlélni a boltos urat, csakugyan, nincs-e vele valami komoly baj? Lehetséges volna az, hogy ilyen dobhártya-repesztő gyülöletorkánnal tomboljon körülöte a világzenekar, ha egyszer minden rendben van vele? Régi sérelmek, bosszúságok, félreértések, indulatok, irigységek lassan-lassan utat törtek segéd urakból, inasokból, üzletvezetőből, zúgni, morogni kezdtek ők is. A feldült és félig megőrjített boltos kirohant az üzletéből. Meg sem állt a vietnami homoktengerig. És akkor egyszerre nagy csend lett és minden tekintet őreá szegeződöt. A zenekar jó érzékkel hagyta abba a csinnadrattát, mert a nagy zaj most már elterelte volna a figyelmet arról, hogy mit csinál a boltos a térdig érő homokban. Azóta sem lábalt ki belőle. A zenekarban történtek egy és más változások, egyes szólamvezetők kiváltak, hangszer-grupok átcsoportosultak, de ezzel ki törődik már? Mindenki elfelejtette. Az ördögi szin uralkodik minden fölött: a boltos a suhancok között, amint vagdalkozik, hadonászik, csapkod, a suhancok üvöltenek, “játszótéren veri a gyerekeket!” és a boltos már maga sem érti, hogyan került ilyen messzea boltjától, hogyan került a derekáig érő suhancok gyűrűjébe, szégyenérzet gyötri, menne, ha mehetne, csak a pillanatot várja, a kiutat keresi, hogy ne kárörömtől harsogó megalázóinak sorfala között, közröhejben kelljen levonulnia a térről, miközben innen-onnan még behúznak neki egyet, bordái közé fejelnek és a tér szélére jutva fenékbe rúgják. E ekkor, ebben a helyzetben konzultációra ül össze pápaszemes lélektudorok sajátkinevezésü szemfedeles serege. A láztáblát studirozzák, a tüneteket sorolják, darálják, főzeteket kotyvasztanak, ágytálát a világ elé mutatják, szomorúan bólogatnak, ime, mondják, nagy baj van vele, kitört belőle a rosszaság, majd mi meggyógyítjuk, sokk-kezeléssel, érvágással, piócával, hipnózissal, analízissel, konfesszióra bírjuk, kivallatjuk, meghányatjuk, kipurgáljuk, ráolvasunk, megáldoztatjuk és felkenjük, megköpdössük és felpolcoljuk, majd mi, majd mi, majd mi . . . Szegény lázas Amerika. A fertőzést még csak leküzdené erős szervezete. De ezek a belső zsolozsmázók, vajákos lélekbúvárok, a tünetek mögött a kórt föl nem ismerő, félreismerő és mellébeszélő, eszeveszett körtáncba szédült matadorok könnyen végezhetnek vele. Királyné voltam, karcsú, ékszeres, szerettem minden földi vágyamat, királyné voltam, karcsú, ékszeres, a Nap ragyogta fényes arcomat. Az Istent hittem benne — s láttam is: az égen iveit forrón, szüntelen, a Nílust nézte hosszan, s mint a sir, oly biztos volt: a fáraó szeret. Kiidlyné voltam, karcsú, szellemes, most agyvelőm e szikrázó anyag, szivemmel együtt por már és agyag — Királyné voltam, karcsú, szellemes; most álarcom van tiszta szinarany, merev szemekkel néz a föld alatt. INCZE MÁRIA Halán Pál«*
