Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-07-01 / 26. szám
16. oldal MAGYAR HIRADé Thursday, July 1, 1971. m <§> “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek.. t MHEKUS D Ó N C 1 (Folytatás) Ezután ismét felfutott a harmadik emeletre, becsengetett egy lakásba, az ajtót nyitó asszonynak azt mondta, rendőrtiszt, egy menekülő, véres ballonkabátos férfit keres. Nem ide futott be? A nő nagyon megijedt, és alig tudta kinyögni, hogy nem. Akkor még jöhet felelte a fiatalember, és pisztolyt véve elő, a lakástulajdonost beparancsolta a belső szobába, mondván, hogy ő itt az ajtóban várja a bűnözőt, hátha visszatér. Amikor egyedül maradt az előszobában, kinézett a folyosóra. Üres volt. Kilépett, gyorsan felkapaszkodott az ablakra, onnan elérte a kiszögellő üvegtetőt, kitörte egy kockáját, feltornázta magát a lyukon keresztül az üvegtetőre, majd onnan a háztetőre. Ezt látta az áruház gépészével éppen megérkező rendőr. Gyorsan lezáratta a környező házak kapuit is, de mire ez bekövetkezett, a fiatalember már a negyedik ház tetején járt, itt egy tetőteraszt talált, ennek ajtaja — szerencséjére nem volt bezárva — a lépcsőházra nyílott. Ezen keresztül szépen kisétált a mellékutcára, és eltűnt az utcán összeverődött, bámészkodó, gyanútlan tömegben. A mentők közben kórházba szállították a sérült nőt. A műtőasztalon csak néhány pillanatig tért magához. Annyit sikerült megállapítani róla: Hardi Eszternek hívják, tizenhat éves, háztartási alkalmazott, néhány napja jött fel a fővárosba munkát vállalni. A halál oka: koponyafaltörés és elvérzés. A fejét téglával törték be. A véres téglát a pincében megtaláltuk. A tettes fojtogatta is az áldozatát, s a nyelőcsövét is eltörte. A vizsgálat megállapította, hogy az addig érintetlen lánnyal a gyilkos erőszakosan közösült. Másnap reggel a gyilkos fantasztikusan vakmerő lépésre szánta el magát. Az aktatáska a véres ballonkabáttal és kalappal a ruhatári helyiségben maradt, nem tudhatta, megtalálták-e a nyomozók, vagy sem. El akarta tüntetni a bűnjelet. Reggel visszament az áruházhoz, s az utcán szolgálatot teljesítő egyik fiatal rendőrhöz lépett, rendőrigazolványt vett elő, megmutatta. Az igazolvány Horváth Ödön főhadnagy nevére szólt. Utána közölte, hogy a gyilkosság ügyében nyomoz, és most kézre lehet keríteni a tettest, ehhez kell a szolgálatos rendőr segítsége. A fiatal rendőr kíséretében bement az áruház melletti házba, fel az első emeletre, a ruhatárba. Ott a> pult alatt, úgy, ahogy odatette, megtalálta az aktatáskát a véres ballonkabáttal és kalappal. Megkönnyebbülten magához vette. A lépcsőn lefelé jövet azt mondta a rendőrnek: “Derék munka volt, maga ezért jutalmat fog kapni”. Lenn az utcán egy darabig még elkísérte a rendőrt, és kérdezgette, hogy érzi magát, nincs-e panasza a szolgálatra, és szívélyesen elbúcsúzott tőle. A rendőr — a jutalom reményében — szolgálata leteltével azonnal jelentette az esetet. Mintha bomba robbant volna a kapitányságon, olyan volt a hatása: nevetséges is, elképesztő is. Bizonyságot szolgáltatott rá, hogy feltevésünk helyes volt, a gyilkos azonos azzal a személlyel, akit a rendőrgyilkosság és az egyéb bűncselekmények ügyében kerestünk. De kétségtelenné vált az is, hogy párját ritkitóan vakmerő és a végsőkig elszánt bűnözővel van dolgunk, aki nem riad vissza semmiféle kockázattól, s ha a helyzet úgy hozza, gondolkodás nélkül gyilkol is. Eddig a szerencse is a gyilkos — az ál- Kommantinger, az ál-Horváth Ödön főhadnagy — mellé szegődött. De világos volt előttünk, hogy a szerencse csak addig kedvez a bűnözőnek, amíg nem jutunk szorosan a nyomába. Meg aztán — ez már a bűnüldözés csalhatatlan tapasztalatai közé tartozik — minden bűnöző követ el hibát. És a hibát már napokon belül elkövette. Műhiba volt: megjelent ugyanannál az orvosi műszerésznél, akinek nemrég eladta a lopott mikroszkópot. Most további orvosi műszereket ajánlott eladásra. A műszerész nem gyulladt be, szóval tartotta, leültette, jött-ment, közben a szomszéd szobából észrevétlenül telefonált a rendőrségre. Pillanatokon belül rendőrkocsik vágtattak a helyszínre. A nyomozók egyenként léptek az üzletbe, mintha vevők volnának. Aztán — egyszerre hatan — hirtelen körülvették a széken ülő, harminc év körüli, erős testalkatú, kerek arcú, kissé hosszú orrú fiatalembert. — Igazolja magát! — hangzott a felszólítás. — Kikérem magamnak! — vágta vissza erélyesen és felállt. A zsebébe akart nyúlni, de lefogták. Helyette az egyik nyomozó nyúlt a zsebébe, és vette ki először a pisztolyát, azután a tárcáját az igazolványaival. Valóban jó papírjai voltak, még a külkereskedelmi minisztériumtól is volt megbízatása orvosi műszerek külföldi behozatalára és belföldi értékesítésére, ezenkívül szabályos fegyverviselési engedélye. A nyomozók megbilincselték, és bekísérték a főkapitányságra. Útközben még fenyegetőzött, hogy nagyon rá fognak fizetni erre a baklövésre, hogy őt letartóztatták. De bent pillanatok alatt kiderült, hogy a papírjai — a rendőrfőhadnagytól és Kommantinger Sándortól ellopott iratok kivételével — mind hamisak. Valódi neve Mészáros István, ujszegedi lakos, huszonhét éves, fodrászsegéd, büntetett előéletű. Ujjlenyomata egyezett a Csaba utcai patikában találtakkal. Pisztolya azonos volt azzal, amelyet a drogériából elloptak, és a szakértők kétséget kizárólag megállapították, hogy ezzel lőtték agyon a Városmajor utcában, a patika közelében, a próbarendőrt. A bizonyítékok súlya alatt nem tagadhatott. Beismert mindent, kivéve a két gyilkosságot. A Városmajor utcairól azt állította, hogy a patikába egy társával tört be, és a társa lőtte le a rendőrt. Olyan személyt nevezett meg, aki már disszidált, tehát az esetet nem ellenőrizhettük. A párizsi áruházi gyilkossággal kapcsolatban pedig úgy tett, mintha nem is tudna róla. Ekkor a nyomozócsoport vezetője — az azóta már elhunyt Magasházy István — Mészárost vagy tiz hasonló bűnözővel együtt bevezettette egy szobába. Utána beküldte azt a fiatal rendőrt, akit Mészáros lóvá tett. Azt mondta Magasházy a rendőrnek: i — Keresse meg a bent lévők között azt a személyt, aki a maga segítségével elhozta a ruhatárból a véres ballonkabátot. A fiatal rendőr megnézte valamennyiüket, kijött a szobából, és — nagy megdöbbenésünkre — kijelentette: nincsen a szobában lévők között A csoportvezető, kételkedve a rendőr emlékezetében, hirtelen mást határozott: benyitott a szobába, kiszóllitotta Mészárost, és megkérdezte tőle: — Tudja, ki volt az a rendőr, aki az imént benn járt maguknál? Mészáros némi gondolkodás után azt felelte: tudja, ennek a rendőrnek a kíséretében hozta el az aktatáskáját a ruhatárból. Beismerte, mert azt hitte, hogy a rendőr felismerte. így néhány percnyi kétség után, a csoportvezető leleményével minden kiderült. A párizsi áruházi esetet ezután igy mesélte el Mészáros: Az utcán megismerkedett egy fiatal lánnyal, látta, nagyon naiv, csokoládét vett neki, aztán lesétált vele az áruház pincéjébe. A lány kérdezte: hová viszi, ő azt felelte: egy vendéglő van errefelé. Lenn magáévá akarta tenni a lányt, de az védekezett. Mészáros leteperte, a lány tovább kiáltozott, erre Mészáros a keze ügyébe eső tégladarabbal fejbe csapta, majd magáévá tette. A rendőrségi vizsgálat — szembesítések, tanúkihallgatások — még időt vett igénybe. Aztán úgy gondoltuk, részünkről az ügy befejeződött, a többi a bíróság dolga. (Folytatjuk) 1
