Magyar Hiradó, 1971. július-december (63. évfolyam, 26-52. szám)
1971-08-26 / 34. szám
14. OLDAL MAGYAR HÍRADÓ Thursday, August 26,1971 EGY FÉRFI. AKIT IZGATOTT A VÖRÖS SZÍN ÉS EZÉRT MEGGYILKOLT EGY 15 ÉVES LÁNYT . . . végülis elérkezett tehát a várva-várt pillanat, az álmodozás valósággá vált: itt volt egy lány, kezében a vörös kézitáskával és vörös szalaggal hajában . . . meg kellett ölnie a lányt, mert a vörös szin elviselhetetlen volt... szinte eszelősen dühítette . . . csodálatos pillanat volt ez . . . ujjai megmarkolták a lány nyakát . . . érezte a vér lüktetését . . . ujjai szorosabbra fonódtak . . . még szorosabbra . . . minden hiába ... a lány még élt . . . dobogott a szive . . ekkor kötéllel próbálkozott ... a lány szive még mindig dobogott . . . s ekkor hirtelen arra gondolt, hogy a kivégzés legegyszerűbb módja, ha rálép a lány nyakára . . . megtette ... és néhány perc múlva már nem dobogott a lány szive ... feje kókadtan hevert a magas hóban ... a gyilkos páfrányokkal borította el a hullát és társával együtt távozott... a sűrűn huló hó rövidesen befedte lábnyomaikat és a hullát is . . . ... a 15 éves Janet Stevens mozdulatlanul feküdt a hótakaró alatt és már nem érezte a hideget . . . Színhely: Anglia Pirbrigiht nevű városa, időpont 1970 december 24-ike. Janet édesapja Alfred Stevens, szállítómunkás volt, Janettel, húgával, a 13 éves Pattéi és feleségével, a Pirbrighthez közeli Council Heath Cottages-ben lakott. Pat és Janet becsomagolta a karácsonyi ajándékokat 80 éves nagyanyjuk számára. A nagymama körülbelül negyedmérföldnyi távolságra lakott Stevenséktől és a gyerekek elhatározták, hogy karácsony délutánján átviszik az ajándékokat a nagymamának. Amikor azonban elérkezett karácsony délutánja, rendkívül hidegre fordult az idő és sűrűn hullott a hó ... a televízió műsora érdekes volt, a nappali szoba kandallójában barátságosan lobogott a láng ... és Pat nem volt hajlandó elmenni hazulról. — Akkor hát egyedül megyek — mondotta Janet, öszszecsomagolta az ajándékokat, azokat betette vörösszinv kézitáskájába és elindult a nagymama háza felé. Ekkor néhány perccel múlott délután 2 óra. Teltek-multak az órák, Janet azonban nem érkezett haza. Szülei először arra gondoltak, hogy Janet a nagymamánál maradt vacsorára, amikor azonban a környékre ráborult a sötétség, Stevens felhúzta csizmáját, felvette felöltőjét és elindult édesanyja háza felé, hogy Janetet hazakisérje. Alfred Stevens megdöbbenése határtalan volt, amikor édesanyja azt válaszolta kérdésére, hogy egyáltalában nem látta Janetet aznap. Stevens azonnal elment a helyi rendőrségre, ahol azonban nem tudtak rajta segíteni: karácsony este volt és a rendőrök és a detektívek többsége nem volt szolgálatban. Amikor Janet másnap reggelig nem jelentkezett, viszszavonták a rendőrök és a detektívek karácsonyi eltávozási engedélyét és megindult a nyomozás Janet Stevens után. Janet hulláját december 25- ikén délután félnégy órakor találták meg, egy magas fáktól környezett tisztáson. A hullát részben hó, részben pedig páfrány borította. A kislány nyakán fojtogatások nyoma látszott ,ruhája szakadozott volt és mindez arra mutatott, hogy Janet harcolt életéért. Vörös kézitáskája, az ajándékokkal együtt eltűnt, hajából tépetten, fonynyadtan lógott a vörös szalag. A halottkém vizsgálata megállapította, hogy a lányon nem követtek el erőszakot. Janetnél nem volt pénz, a gyilkosság motívuma teljesen ismeretlen volt. Nemcsak a helyi lapok, hanem a nagyvárosok újságjai is, Londont sem kivéve, első oldalukon, hasábos címekben, közölték a kegyetlen gyilkosságot. A leírások bővelkedtek drámai részletekben. Az angol közvélemény egységesen követelte, hogy illetékes szervek kövessenek el mindent annak érdekében, hogy a bestiális gyilkost (vagy gyilkosokat) kézre kerítsék. — Gyermekeink élete nincs biztonságban ,amig emberi farkasok járnak közöttünk — irta egy sussexi lap. A londoni Times kommentárja : — Janet Stevens gyilkosait meg kell találni és el kell venniük büntetésüket. Az angol társadalom tartozik ezzel a Stevens családnak, az angol társadalom tartozik ezzel önmagának. A boncolás megállapította, hogy Janet halála délután 2 óra után, azonban nem későbben, mint este 7 órakor, következett be. A detektívek végigjárták a környékbeli házakat és a férfiaknak számot kellett adniuk arról, hogy hol voltak ebben az időpontban. Az ötödik napon váratlan eredmény mutatkozott, az eredmény azonban nem a kutatás, hanem véletlen müve volt: két kislány egy vörösszinü női kézitáskát talált egy garázsépület mellett, a sövény tövében. A lányok elvitték a kézitáskát a rendőrségre és Alfred Stevens nyomban felismerte: a vörösszinü kézitáska Janet házitáskája volt. A detektívek elkérték a garázsépület tulajdonosától a kulcsokat és minden egyes gaárzsban végigkutatták az autókat. Az egyik autóban megtalálták azokat az ajándékokat, amelyeket Janet a nagymamának akart vinni. Az autó tulajdonosa egy 21 éves tetéhautó soffőr, a közeli Frim- Seyben lakó David Smith volt. A detektívek nyomban őrizetbe vették és megkezdték kihallgatását. A zelső kérlés az volt, karácsony délutánján nem vett-e fel kocsijába egy kislányt? Smith váratlanul letört és remegő hangon kiáltotta : — Óh, nem, Istenem . . . igen . . . igen . . . tudom, hogy mire gondolnak, de olyan szörnyű, hogy nem tudom kimondani ! Smith ekkor, nem túlságosan részletesen, elmesélte a gyilkosságot.. Azt is elmnndta, hogy nem egyedül volt, társa egy 17 éves, ugyancsak Frimley-ben lakó katona-szakács, Peter Leslie Baker, volt. Bakert is letartóztatták, aki részletesen volt hajlandó vallani. Mindkettejük ellen előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság vádját emelték. A tárgyaláson kiderült, hogy David Smith állandóan álmodozott: arról álmodozott, hogy a “Világ Ura” lesz és elsősorban a nőket teszi rabszolgáivá és amelyikük ellenáll, azt kivégzi. — Mindenekelőtt azokat fogom kivégezni, akik vörösszinü ruhát, vagy cipőt, vagy bármilyen vörösszinüt viselnek — mondogatta Smith Bakernek. — Kinem állhatom a vörös szint, ingerel és felizgat. A bírósági tárgyaláson Smith nem volt hajlandó saját ügyében tanúként vallani, Baker azonban vallott. Vallomásának lényege a következő volt: — Karácsony délutánján jónóhány pint sört ittunk Smithhel egy korcsmában és azután beültünk kocsijába, hogy más környékre hajtsunk és máshol folytassuk az ivást. És ekkor került utunkba a vörösszinü kézitáskát viselő lány. Smith azonnal izgatott lett, kiszállt a kocsiból, egy kést szegzett a lány torkának, és bekényszeritette a kislányt a kocsiba. Körülbelül egy mérföldet hajtottunk, amikor Smith kiparancsolta a lányt az autóból és igy szólt hozzá: — Most kivégezlek. — A fojtogatás nem sikerült, Smith ekkor kötéllel próbálkozott, végülis rálépett a lány torkára. Ez végzett a lánnyal. — Miért vett részét ebben a szörnyűségben? - kérdezte az ügyész. — Nem volt elég akaraterőm, hogy ellenálljak — hangzott Baker válasza. A bíróság életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte Smithet (Angliában, néhány bűncselekmény kivételével, eltörölték a halálbüntetést), Bakert pedig, fiatal korára való .tekintettel, meghatározatlan időtartamú javítóintézeti tartózkodásra ítélték, szabadulá-' sa az angol belügyminisztertől függ majd. Terjessze lapunkat Kürthy Miklós: KRÓNIKA A szomszéd bérház egyik első emeleti erkélyén szokott álldogálni. Talán 16 esztendős lehet, haja sötétszőke és Anitának hívják. Gyakran beszélgetünk, amikor két kiskutyámat sétáltatom. Kürihy Miklós Anita elmondotta, hogy ha majd elvégezte a high schoolt, hivatásos politikus akar Jenni, előbb azonban sok mindent akar tanulni: közgazdaságot, társadalomtudományt, jogot, pszichológiát és minden egyebet, ami ahhoz szükséges, hogy megértse a társadalmat és az embereket. Gyakran gondolok arra, hogy ennek a rendkívül csinos lánynak határozottan érett, megfontolt nézetei vannak. Mind gyakrabban, gondolok arra, hogy szeretnék a közéletben minél több ilyen okos, intelligens, tanult és fiatal Anitát látni. Ha egyáltalában van valamilyen lehetősége az igazibb és emberibb világnak, az Aniták jelentik ezt a lehetőséget. Azt hiszem: egyszer majd megállók az erkély alatt és igy szólok Anitának: — Óh, Anita, benned bízom csak, bennetek, a hozzád hasonlókban bízom csak és azt remélem, meg fogjátok teremteni a képmutatásnélküli, békés, emberi világot. Mindnyájunk féltő szeretete s aggódása fog kisérni utadon. — Kérlek, Anita, bocsáss meg nekem, bocsáss meg nekünk, az én nemzedékemnek, hoky olyanná tettük a világot, mint amilyen. Ne hagyj el bennünket! A pakisztáni polgárháború hátterében, Andrei Gromyko Szovjet külügyminiszter és Indira Gandhi, India miniszterelnöke, baráti szerződést Írtak alá New Delhiben. A hivatalos aktust közvetlen eszmecsere követte.
