Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-02-04 / 5. szám

8. oldal .MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Feb. 4, 1971 LONDONI POSTA RÁCSNÉLKÜLI BÖRTÖN ösr, mmszswm Irta: HALÁSZ PÉTER Az elmúlt hetekben bizonyos Anne Melville, 23-esztendős gyors- és gépirónő volt a legnépsze­rűbb hős Londonban, afféle női Robin Hood. Miss Melville Brightonban lakik és onnan jár be londoni munkahe­lyére. Havi bérlete van a vasút­ra, másodosztályú bejáró-jegy. Egy reggelen azonban a vonat tele volt és Anne-nak nem jutott ülőhely a másodosztályú fülké­ben, beült tehát az első-osztályú szakaszba. Amikor jött a kala­uz, Anne fölajánlotta, hogy ki­fizeti az első- és a másodosztályú jegyek ára közti különbséget. A British Rail menetdij-szabályzata azonban ezt nem teszi lehetővé. Ha az utas a vonat indulása előtt, az állomási pénztárnál át akarja cserélni másod­osztályú jegyét első-osztályura, akkor csak az árkülönbözetet kell kifizetnie. Ha azonban útköz­ben beül másodosztályú jegyével az első-osztályú szakaszba, akkor meg kell váltania teljes áron az eső-osztályu jegyet. Hogy mi ennek az oka ma­gyarázata, azt nem tudja a közönség földi halan­dó, bürokratáknak másféle csavarra jár az eszük kereke. De azért lehet benne valami logika: va­­lószinüleg azt akarják elkerülni, hogy az utasok már útközben, a vonat telítettségétől függően döntsék el, hogy első, vagy második osztályon utaznak. Mindegy: szabály az szabály és a kala­uznak nem áll módjában megsérteni azt, követel­te tehát Miss Melville-től, hogy vásárolja meg el­­sőosztáyu jegyét 24 shillingért. Miss Melville azt mondta, hogy ő csak a különbözeiét hajlandó meg­fizetni. A kalauz' azt felelte, hogy erre nincs lehe­tőség. Szó szót követett, Miss Melville nem fize­tett, a kalauz tehát fölirta nevét és címét és né­hány nappal később az angol vasut-társaság, a British Rail, számlát küldött Miss Melville-nek 24 shillengről. Miss Melville nem fizetett, azt mon­dotta, hogy ez nála elvi kérdés, a két jegy ára köz­ti különbséget kifizeti, de a teljes jegyárat nem. Ha azonban ez Miss Melville-nél elvi állásfogla­lás, akkor természetes, hogy a vasut-társaságnál is az, elég ha a szabályzati gépezetben egyetlen kicsi csavar meglazul, fönnáll a veszélye annak, hogy csődöt mond az egész mechanizmus. Az an­gol vasut-társaság tehát bírósághoz fordult a pa­naszával. A brightoni kerületi bíróság tárgyalta Miss Melville ügyét. Harold Brown bírónak nem nyílt módja salamoni ítéletre: a vasut-társaság követelése korrekt volt és kétségbevonhatatlan. Brown biró tehát fölszólította Miss Melville-, hogy fizesse meg a 24 shillinget. Miss Melville kijelen­tette, hogy nem fizet, elveiért hajlandó börtönbe menni. A biró tehát a fennálló jogérvényes fize­tési kötelezettség megtagadásáért hét-napi el­zárásra ítélte Miss Melville-t. Mindeddig — szoros családi körén, brightoni szomszédain és hivatali kollégáin kívül — senki nem ismerte Anne Melville-t. Ekkor azonban né­hány órán belül híressé vált. Az esti lapok első oldalaikon hozták fényképét, megintervjuvolták a televízióban, rádióban. Miss Melville minden nyilatkozatban kifejezésre juttatta azt, hogy el­vei igazáért szívesen vállalja a börtönt, esze ágá­ban sincs kifizetni a 24 shillinget. Az angol va­sut-társaság knvörgésre fogta a dolgot. Tudomá­sára hozták Miss Melville-nek, hogy kifizetik he­lyette a 24 shillinget. Mások, magánszemélyek is jelentkeztek és fölajánlották a fizetést. Miss Mel­ville makacsul ellenállt: nem fogadta el, hogy más fizessen helyette, ragaszkodott ahhoz, hogy lecsukják hét napra. Pontosan az ilyen helyzet az, amitől egy nagy vállalat, vagy szervezet irtózik, mint a tüztől. Egyszeriben a gonosz, lelketlen és szívtelen kizsákmányoló szerepébe kényszerül: börtönbe küld hét napra egy 23 éves lányt, egy szorgalmasan dolgozó, szerény gyors- és gépiró­­nőt nyomorúságos 24 shilling miatt. A közönség nagy része alig titkolt kárörömmel figyeli a dol­got: mindig jó mulatság az, amikor egy efféle mammut-organizáció, mint például a vasut-tár­saság, beleesik a saját vermébe. Először úgy tűnt a dolog, hogy Miss Melville a karácsonyt és a Szilvesztert dutyiban tölti. Újsá­gok, televizió-riporterek könnyeket hullattak, in­terjúvolták, kérdezgették Miss Mel viliét, milyen érzés számára, hogy a Szeretet ünnepét börtönben kell majd töltenie, sőt, talán ott virrad reá még az ujesztendő is? Miss Melville kijelentette, hogy egyálalában nem bánja, elveiért hajlandó minden szenvedésre. Újabb fényképek, riportok, megír­ták a lapok, hogy Miss Melville készen áll a bör­tönbe való bevonulásra. Dehát nem kapott idézést, nem jött érte senki és igy Anne mégiscsak otthon töltötte a kará­csonyt, családja körében, mindenki nagy meg­könnyebbülésére. Január második hetében aztán értesítést kapott, hogy az idő elérkezett, í'eggel értejön egy hivatalos személy és bekíséri a Hol­­loway-fogházba, hétnapos büntetésének letöltésé­re. A televíziósok, a fotóriporterek már korareggel gyülekeztek a brightoni Powis-squaren, a ház előtt, ahol Anne lakik. Délelőtt tiz órakor meg­érkezett egy elegáns, zöld Ford Cortina-gépkocsi és benne egy szőke hölgy: a Holloway-fogház meg­bízottja. Fölment a házba, csöngetett Anne ajta­ján. Anne még ágyban volt, a csengő ébresztette föl. Bebocsátotta a csinos letartóztató közeget. — Miss Melville, elérkezett az idő, velem kell jönnie. i ááSP.s-'Hfc TBt&L 1 HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA NÉGY FELESÉG. - Kedves Mrs. Homoki, né­gyen vitatkozunk asszony és jóbarátnők, hogy helyes-e ha a feleség befolyásolja a férjét. Kér­jük gyors válaszát. VÁLASZ. — Attól függ, hogy mire akarja be­folyásolni. Általában a legtöbb nő megpróbálko­zik vele. Madame Sevigne, a szellemes francia hogy azt mondotta: amelyik feleség nem akarja befolyásolni a férjét, az angyal, amelyik feleség nem tudja befolyásolni a férjét, az liba, * * * MRS. B.—I. — Kedves Miss Homoki, a hálát­lanságnak egy példáját irom le. Az öcsémnek kö­töttáru gyára van. 1936-ban kijött ide Magyar­­országról egy család, egy házaspár két lánnyal. A lányok közül az egyik 12 éves volt, a másik 16 éves. Semmijük sem volt. Az öcsém megsajnálta őket. Lakást szerzett nekik, a bútorosnál garan­ciát vállalt. A férfit odavette a gyárba és kitani­­totta a szakmára, most is a gyárban dolgozik, ő vezeti az esti műszakot és nagyon jól keres. A ki­sebbik lányt az öcsém beíratta iskolába, ő fizetett minden költséget. A nagyobbik lány mellé angol nyelvtanárt vett, igy befejezhette az iskoláit és graduált. Graduálás után odavette a gyárba az irodába, kitanitotta a könyvelésre. A lány most — Szívesen — válaszolta Miss Melville — iha­tok még egy teát? — Hogyne. Miss Melville tehát megteázott, aztán felöltö­zött, magára öltötte bundáját és távozott a letar­tóztató közeg kíséretében. A kapu előtt megro­hanták a riporterek, a fotósok: — Miss Melville . . . milyen érzés börtönbe menni . . . mire gondol most . . . nem akarja-e mégis kifizetni a 24 shillinget . . . ? — Szóba sem jöhet — válaszolta Anne Mel­ville — elveimért szívesen vállalom a börtönt. Nem mondom azt, hogy különös öröm lesz szá­momra egy hétig fogságban ülni, de rendre kell tanítani a vasut-társaságot! Betilt a zöld Ford Cortinába, mellé a kísérője és a kocsi elhajtott. Fotografálták, amig csak el nem tűnt a londoni forgalomban. A Holloway-fogház előtt azonban már újabb riporter-tömeg várta, fényképek, film-masinák, futkosó riporterek, nagyjából ugyanazok a kérdések. Végre; a kapu lecsukódott Anne Melville mögött. Lehetetlen volt nem érezni mély megindultságot. A baj csak az, hogy Anne Melville néhány óra múlva már visszanyerte szabadságát. Valaki ugyanis — önmagát meg nem nevező személy — kifizette a 24 shillinget a Holloway-fogház iro­dájában. Miss Melville tiltakozott, ellenkezett, el­veire hivatkozott. A törvény azonban törvény — ha egyszer vaaki kifizeti az adósságot, amely mi­att a személyt letartóztatták, akkor a szabadon­­bocsátás automatikus. Bűn hiányában elképzelhe­tetlen a büntetés. Ilyen egyszerű. Szíveskedjék kifáradni a dutyiból. Előállt a zöld Cörtina. Pa­rancsoljon beülni, hazafuvarozzuk. Ki fizette ki a 24 shillinget? Nekem az a gya­núm, hogy a British Rail. Azt hiszem, már a tíz­szeresét, százszorosát is szívesen fizették volna, hogy végre megszabaduljanak az elveihez ragasz­kodó hölgytől. Miss Melville-1 még készült néhány interjú, amelyben elmondotta, mélységes csalódás számá­ra, hogy valaki fizetett helyette, ha tudná, hogy ki volt az, akkor kikérné magának, de igy hogy nem tudja, mit tehet? Eszi tovább a szabadság keserű kenyerét. 24 éves és má ő a főkönyvelő. Az öcsém boldoggá tette az egész családot. Közben beleszeretett a lányba és most el akarta venni, de a lány azt mondotta, hogy nem hajlandó hozzámenni, ami az öcsémnek nagyon fáj és egészen letörte az eset. Tudom, hogy Miss Homoki nem tud segíteni ezen és tanácsot sem adhat, csak azért Írtam, hogy megtudjam a véleményét erről a csúnya há­látlanságról. VÁLASZ. — A véleményem nagyon egyszerű. Más a hála és más a szeretem. A lány hálás lehet a maga becsének, ez azonban nem kötelezi arra, hogy mint férfit szeresse. Tehát természetes, hogy nem megy hozzá. A szerelem nem táplálko­zik sem jóságból, sem jótéteményekből. A szere­lem egyetlen tápláléka a szerelem. * * * IDEGES JELIGE. — Kedves Erzsébet, Ön olyan sok embernek ad tanácsot, hogy én is meg­írom a panaszomat. Az egész családi életemet tönkreteszi a férjem idegessége. Emiatt sajnos napirenden voltak köztünk a jelenetek, amit én utálok és ezért most már mindent ráhagyok, min­dent megteszek neki, hogy elkerüljem a jelenete­ket, de ez sem használ, továbbra is idegeskedik. Nemcsak itthon viselkedik igy, hanem akkor is, ha valahová megyünk, társaságba vagy isme­rősökhöz. Sajnos megtudtam, hogy az ismerősök azt mondják rá, nem kell törődni a viselkedésével, mert “ideges bolond” és nagyon bánt engem, hogy igy beszélnek róla. Szeretném, ha megváltozna, azonban nem tudom, hogy mit csináljak. Orvos­hoz nem megy. (Folytatás a 9-ik oldalon.) * Halász Péter

Next

/
Thumbnails
Contents