Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-02-04 / 5. szám
8. oldal .MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Feb. 4, 1971 LONDONI POSTA RÁCSNÉLKÜLI BÖRTÖN ösr, mmszswm Irta: HALÁSZ PÉTER Az elmúlt hetekben bizonyos Anne Melville, 23-esztendős gyors- és gépirónő volt a legnépszerűbb hős Londonban, afféle női Robin Hood. Miss Melville Brightonban lakik és onnan jár be londoni munkahelyére. Havi bérlete van a vasútra, másodosztályú bejáró-jegy. Egy reggelen azonban a vonat tele volt és Anne-nak nem jutott ülőhely a másodosztályú fülkében, beült tehát az első-osztályú szakaszba. Amikor jött a kalauz, Anne fölajánlotta, hogy kifizeti az első- és a másodosztályú jegyek ára közti különbséget. A British Rail menetdij-szabályzata azonban ezt nem teszi lehetővé. Ha az utas a vonat indulása előtt, az állomási pénztárnál át akarja cserélni másodosztályú jegyét első-osztályura, akkor csak az árkülönbözetet kell kifizetnie. Ha azonban útközben beül másodosztályú jegyével az első-osztályú szakaszba, akkor meg kell váltania teljes áron az eső-osztályu jegyet. Hogy mi ennek az oka magyarázata, azt nem tudja a közönség földi halandó, bürokratáknak másféle csavarra jár az eszük kereke. De azért lehet benne valami logika: valószinüleg azt akarják elkerülni, hogy az utasok már útközben, a vonat telítettségétől függően döntsék el, hogy első, vagy második osztályon utaznak. Mindegy: szabály az szabály és a kalauznak nem áll módjában megsérteni azt, követelte tehát Miss Melville-től, hogy vásárolja meg elsőosztáyu jegyét 24 shillingért. Miss Melville azt mondta, hogy ő csak a különbözeiét hajlandó megfizetni. A kalauz' azt felelte, hogy erre nincs lehetőség. Szó szót követett, Miss Melville nem fizetett, a kalauz tehát fölirta nevét és címét és néhány nappal később az angol vasut-társaság, a British Rail, számlát küldött Miss Melville-nek 24 shillengről. Miss Melville nem fizetett, azt mondotta, hogy ez nála elvi kérdés, a két jegy ára közti különbséget kifizeti, de a teljes jegyárat nem. Ha azonban ez Miss Melville-nél elvi állásfoglalás, akkor természetes, hogy a vasut-társaságnál is az, elég ha a szabályzati gépezetben egyetlen kicsi csavar meglazul, fönnáll a veszélye annak, hogy csődöt mond az egész mechanizmus. Az angol vasut-társaság tehát bírósághoz fordult a panaszával. A brightoni kerületi bíróság tárgyalta Miss Melville ügyét. Harold Brown bírónak nem nyílt módja salamoni ítéletre: a vasut-társaság követelése korrekt volt és kétségbevonhatatlan. Brown biró tehát fölszólította Miss Melville-, hogy fizesse meg a 24 shillinget. Miss Melville kijelentette, hogy nem fizet, elveiért hajlandó börtönbe menni. A biró tehát a fennálló jogérvényes fizetési kötelezettség megtagadásáért hét-napi elzárásra ítélte Miss Melville-t. Mindeddig — szoros családi körén, brightoni szomszédain és hivatali kollégáin kívül — senki nem ismerte Anne Melville-t. Ekkor azonban néhány órán belül híressé vált. Az esti lapok első oldalaikon hozták fényképét, megintervjuvolták a televízióban, rádióban. Miss Melville minden nyilatkozatban kifejezésre juttatta azt, hogy elvei igazáért szívesen vállalja a börtönt, esze ágában sincs kifizetni a 24 shillinget. Az angol vasut-társaság knvörgésre fogta a dolgot. Tudomására hozták Miss Melville-nek, hogy kifizetik helyette a 24 shillinget. Mások, magánszemélyek is jelentkeztek és fölajánlották a fizetést. Miss Melville makacsul ellenállt: nem fogadta el, hogy más fizessen helyette, ragaszkodott ahhoz, hogy lecsukják hét napra. Pontosan az ilyen helyzet az, amitől egy nagy vállalat, vagy szervezet irtózik, mint a tüztől. Egyszeriben a gonosz, lelketlen és szívtelen kizsákmányoló szerepébe kényszerül: börtönbe küld hét napra egy 23 éves lányt, egy szorgalmasan dolgozó, szerény gyors- és gépirónőt nyomorúságos 24 shilling miatt. A közönség nagy része alig titkolt kárörömmel figyeli a dolgot: mindig jó mulatság az, amikor egy efféle mammut-organizáció, mint például a vasut-társaság, beleesik a saját vermébe. Először úgy tűnt a dolog, hogy Miss Melville a karácsonyt és a Szilvesztert dutyiban tölti. Újságok, televizió-riporterek könnyeket hullattak, interjúvolták, kérdezgették Miss Mel viliét, milyen érzés számára, hogy a Szeretet ünnepét börtönben kell majd töltenie, sőt, talán ott virrad reá még az ujesztendő is? Miss Melville kijelentette, hogy egyálalában nem bánja, elveiért hajlandó minden szenvedésre. Újabb fényképek, riportok, megírták a lapok, hogy Miss Melville készen áll a börtönbe való bevonulásra. Dehát nem kapott idézést, nem jött érte senki és igy Anne mégiscsak otthon töltötte a karácsonyt, családja körében, mindenki nagy megkönnyebbülésére. Január második hetében aztán értesítést kapott, hogy az idő elérkezett, í'eggel értejön egy hivatalos személy és bekíséri a Holloway-fogházba, hétnapos büntetésének letöltésére. A televíziósok, a fotóriporterek már korareggel gyülekeztek a brightoni Powis-squaren, a ház előtt, ahol Anne lakik. Délelőtt tiz órakor megérkezett egy elegáns, zöld Ford Cortina-gépkocsi és benne egy szőke hölgy: a Holloway-fogház megbízottja. Fölment a házba, csöngetett Anne ajtaján. Anne még ágyban volt, a csengő ébresztette föl. Bebocsátotta a csinos letartóztató közeget. — Miss Melville, elérkezett az idő, velem kell jönnie. i ááSP.s-'Hfc TBt&L 1 HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA NÉGY FELESÉG. - Kedves Mrs. Homoki, négyen vitatkozunk asszony és jóbarátnők, hogy helyes-e ha a feleség befolyásolja a férjét. Kérjük gyors válaszát. VÁLASZ. — Attól függ, hogy mire akarja befolyásolni. Általában a legtöbb nő megpróbálkozik vele. Madame Sevigne, a szellemes francia hogy azt mondotta: amelyik feleség nem akarja befolyásolni a férjét, az angyal, amelyik feleség nem tudja befolyásolni a férjét, az liba, * * * MRS. B.—I. — Kedves Miss Homoki, a hálátlanságnak egy példáját irom le. Az öcsémnek kötöttáru gyára van. 1936-ban kijött ide Magyarországról egy család, egy házaspár két lánnyal. A lányok közül az egyik 12 éves volt, a másik 16 éves. Semmijük sem volt. Az öcsém megsajnálta őket. Lakást szerzett nekik, a bútorosnál garanciát vállalt. A férfit odavette a gyárba és kitanitotta a szakmára, most is a gyárban dolgozik, ő vezeti az esti műszakot és nagyon jól keres. A kisebbik lányt az öcsém beíratta iskolába, ő fizetett minden költséget. A nagyobbik lány mellé angol nyelvtanárt vett, igy befejezhette az iskoláit és graduált. Graduálás után odavette a gyárba az irodába, kitanitotta a könyvelésre. A lány most — Szívesen — válaszolta Miss Melville — ihatok még egy teát? — Hogyne. Miss Melville tehát megteázott, aztán felöltözött, magára öltötte bundáját és távozott a letartóztató közeg kíséretében. A kapu előtt megrohanták a riporterek, a fotósok: — Miss Melville . . . milyen érzés börtönbe menni . . . mire gondol most . . . nem akarja-e mégis kifizetni a 24 shillinget . . . ? — Szóba sem jöhet — válaszolta Anne Melville — elveimért szívesen vállalom a börtönt. Nem mondom azt, hogy különös öröm lesz számomra egy hétig fogságban ülni, de rendre kell tanítani a vasut-társaságot! Betilt a zöld Ford Cortinába, mellé a kísérője és a kocsi elhajtott. Fotografálták, amig csak el nem tűnt a londoni forgalomban. A Holloway-fogház előtt azonban már újabb riporter-tömeg várta, fényképek, film-masinák, futkosó riporterek, nagyjából ugyanazok a kérdések. Végre; a kapu lecsukódott Anne Melville mögött. Lehetetlen volt nem érezni mély megindultságot. A baj csak az, hogy Anne Melville néhány óra múlva már visszanyerte szabadságát. Valaki ugyanis — önmagát meg nem nevező személy — kifizette a 24 shillinget a Holloway-fogház irodájában. Miss Melville tiltakozott, ellenkezett, elveire hivatkozott. A törvény azonban törvény — ha egyszer vaaki kifizeti az adósságot, amely miatt a személyt letartóztatták, akkor a szabadonbocsátás automatikus. Bűn hiányában elképzelhetetlen a büntetés. Ilyen egyszerű. Szíveskedjék kifáradni a dutyiból. Előállt a zöld Cörtina. Parancsoljon beülni, hazafuvarozzuk. Ki fizette ki a 24 shillinget? Nekem az a gyanúm, hogy a British Rail. Azt hiszem, már a tízszeresét, százszorosát is szívesen fizették volna, hogy végre megszabaduljanak az elveihez ragaszkodó hölgytől. Miss Melville-1 még készült néhány interjú, amelyben elmondotta, mélységes csalódás számára, hogy valaki fizetett helyette, ha tudná, hogy ki volt az, akkor kikérné magának, de igy hogy nem tudja, mit tehet? Eszi tovább a szabadság keserű kenyerét. 24 éves és má ő a főkönyvelő. Az öcsém boldoggá tette az egész családot. Közben beleszeretett a lányba és most el akarta venni, de a lány azt mondotta, hogy nem hajlandó hozzámenni, ami az öcsémnek nagyon fáj és egészen letörte az eset. Tudom, hogy Miss Homoki nem tud segíteni ezen és tanácsot sem adhat, csak azért Írtam, hogy megtudjam a véleményét erről a csúnya hálátlanságról. VÁLASZ. — A véleményem nagyon egyszerű. Más a hála és más a szeretem. A lány hálás lehet a maga becsének, ez azonban nem kötelezi arra, hogy mint férfit szeresse. Tehát természetes, hogy nem megy hozzá. A szerelem nem táplálkozik sem jóságból, sem jótéteményekből. A szerelem egyetlen tápláléka a szerelem. * * * IDEGES JELIGE. — Kedves Erzsébet, Ön olyan sok embernek ad tanácsot, hogy én is megírom a panaszomat. Az egész családi életemet tönkreteszi a férjem idegessége. Emiatt sajnos napirenden voltak köztünk a jelenetek, amit én utálok és ezért most már mindent ráhagyok, mindent megteszek neki, hogy elkerüljem a jeleneteket, de ez sem használ, továbbra is idegeskedik. Nemcsak itthon viselkedik igy, hanem akkor is, ha valahová megyünk, társaságba vagy ismerősökhöz. Sajnos megtudtam, hogy az ismerősök azt mondják rá, nem kell törődni a viselkedésével, mert “ideges bolond” és nagyon bánt engem, hogy igy beszélnek róla. Szeretném, ha megváltozna, azonban nem tudom, hogy mit csináljak. Orvoshoz nem megy. (Folytatás a 9-ik oldalon.) * Halász Péter
