Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-28 / 4. szám

13., oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Jan. 28. 1971 AZ ŐSI SZENVEDÉLY VADÁSZEMLÉKEK TÖBTENELEM PONGYOLÁBAN W K minap 'kezembe került a vadászok lapja és egy nagyon érdekes cikket olvastam be­lőle, a fácánvadászatokról. Szép, alapos minden részlet­re kiterjedő irás volt, még a magamfajta szakember sem találhatott hibát benne. Aki most azt hiszi, hogy' nagy képű sködöm, az téved, igenis, értek a vadászathoz! Több vadászaton vettem részt életemben mint néme­lyik politikus, akit hivatali kötelesség kény szerit néha­­nap arra, hogy vállára akasz­­aza-a duplacsövű puskát. Orosházán, a csütörtöki nagypiac után, Csomós bácsi, a vadőr, közölte velem és tár­saimmal a vasárnapi gyüle­kezés helyét. Legtöbbször a monori-uti elágazásnál volt a találkozó. Nyulra, fácánra mentünk, de elvétve akadt egy-egy róka is. A mi felszerelésünk na­gyon egyszerű volt. Hétköz­napi ruha, füles sapka, ba­kancs: a zsebben sárkefe, a kézben fütykös. Hát igen; hajtők voltunk! Az urak benn gyülekeztek a kocsmában. Könnyű reg­gelit ettek, s legfeljebb kir­­fröccsöt ittak rá, mert a va­dászathoz tiszta fejre van szükség. Utána kijöttek a kocsma elé, s midegyik kivá­lasztotta a maga hajtóját, aztán elindultunk. A nyulat körben vadász­tuk, a fácánt rendszerint vo­nalban. Egyr kör nagyjából másfél kilométer átmérőjű volt. Az álló csoportból elin­dult jobbra egy vadász, bal­ra egy hajtó. Amikor körül­belül száz méterre lehettek a bolytól, ismét elindult egy hajtó és egy vadász, de most fordított sorrendben, s. igy ARCOK A MÚLTBÓL á GŐZMOZDONY FELTALÁLÓJA A gőzmozdony feltalálása teem egy személy nevéhez fű­ződik, mégis George Stephen­­son volt az, aki — feltaláló generációk eredménytelen kísérletei után — valósággá varázsolta a gőzvasutat. George Stephenson 1781- beri született az angliai New­castle melletti Wylam bánya­­falucskában, bányamunkás szülők gyermekeként. Iskolá­ra • a hatodik Stephenson gyermeknek nem tellett, s George tehénpásztor lett. 16 éves korában bejutott a bá­nyába egy gőzgéphez fűtő­nek. Itt ismerkedett meg a gépekkel. írni, olvasni is csak 18 éves korában tanult meg. Rövidesen minden érdeklődé­be a technika felé fordult. Fiát már taníttatta és ami ­kor Robert iskolába került, az apa együtt tanulta meg fiával a technikai ismerete­ket. A bányában felismer­ték “az öreg” Stephenson képességeit és 1812-ben már műszaki igazgatóként dolgo­­•zott. Ebben a megalapozott anyagi helyzetben kezdett -..régi tervének, a lokomotiv­­nak a megépítéséhez. A gőzmozdony problémája, netn. volt uj keletű. Watt, Murdock, Trevithick már ko­rábban foglalkozott a loko­­motívval, de a “vas csúszik a vason” meggondolásból ki­indulva az eredménytelen ki­­, sértetek után abbamaradták a további tervezések. George Stephenson isii­ben; uj rendszerű gőzkocsi feltalálásával megvetette a mai vasutak alapját. “My Lord” nevű teherszállító moz­donya még kezdetleges alkot­mány volt, de az 1825-ben megnyílt > Darlington-Stock­­töh közötti vonalon járó “Lo­comotion” nevű mozdonya már komoly feltűnést keltett. A vasút elterjedését azon­ban csak az 1829. évi rain­­hilli mozdonyverseny segí­tette elő. A kiirt versenypá­lyázat szerint csak olyan “!o­­comotivok” indulhatnak, a­­melyeknek súlya 6,1 tonna am­iatt . van és .20.2 tonna .terhet tudnak elszállítani 16 km-es óránkénti sebességgel 8.22. km-es hosszú vonalon. A gőz nyomása nem haladhatja meg a 3.5 atmoszféi'a nyo­mást, a mozdonyok ára pedig 550 font alatt kell hogy le­gyen. Az 1829. október 8-i versenyen a nehéz feltételek miatt csak 4 mozdony indult, köztük a világhírű svéd—a­­merikai Ericsson “Novelti” nevű lokomotivja. A ver­senyt George Stephenson “Rocket” nevii mozdonya nyerte 21 km-es maximális sebességgel. A verseny ered­ménye az eddigi kétkedőket is meggyőzte arról, hogy a jövő közlekedési eszköze a gőzvasut George Stephenson mozdo­nyait fia, Róbert Stephensort tökéletesítette és az ő loko­­motivjai voltak évtizedeken ót a gőzmozdonyok mintaké­­pei. Pap János váltogatták egymást a haj­tők, vadászok, mig a boly el nem fogyott. Pontosan kellett tartani a távolságot, s tudni az irányt, hogy szép szabá­lyos legyen a kör, amikor a két első ember újra találko­zik. — A kör bezárva! — Megfordultunk, s mentünk befelé. Mi, hajtők, nem nagy zajt csapva de szisztematikusan zargattuk föl a nyulakat, vi­gyázva arra, hogy egyelőre a körben maradjanak, mert még nagy volt a távolság a két vadász között. A többit már ki lehet következtetni annak is, aki soha nem látott vadászatot. A kör mind ki­sebb lett, fogyott a távolság ember és ember között, s a kőidben rekedt nyulak mind gyakrabban igyekeztek kife­lé a szűkülő réseken, A hajtó dolga volt, hogy a kitörő nyulat a vadász felé szorítsa, a vadászó pedig, hogy elta­lálja azt, de csak szigorúan a körön kiv.üi. Jó körben, jó időben, ha­vas tiszta terepen húsz, hu­szonöt vad is kikerült egy hajtásból, amelyeket aztán hosszában egymás mellé rak­tunk a fagyos földre, mig jött értük a kocsi és elvitte őket. Hajnaltól kora délutá­nig megcsináltunk négy-öt kört, közben vonalban fölhaj­tottuk az útba eső sásos, ná­das berkeket a bennük bújó fácánokért. Fácánt lőni látványosabb, szebb, örömtelibb élmény a vadásznak, mint a körből isz­­koló nyulakra pufogtatni, igy aztán itt nagyobb volt az izgalom, többet szidták a hajtót, s néha maguk között is összekaptak, egymástól a lövés jogát, mi több a talá­latot. A vadászat rendszerint ott ért véget, ahol elkezdődött: a gyülekezőhelyen, de most már meg lehetett huzni a la­pos pálinkásüveget; a kocs­­máros tojást, kolbászt, son­kát sütött, s megkezdődött a hajtők aratása is. Előkerül­tek a zsebből a kefék, ugy­­ahogy fényesre glancoltuk a aneggyszinü bilgerli csizmá­kat, leszedtük a lengyelbun­­dákba akadt bogáncsokat, szöszt, gazokat. A jó vadáss megbecsült a jó hajtót, a kialkudott fizetségen fölül — amit Csomós bácsi osztott szét közöttünk — még egy' pengő körüli borravaló is ju­tott, s amikor alkonyodni kez­dett, lassan elindultunk haza- Sok év telt el azóta, degon-Publius Cornelius Scipio Africanus római hadvezér, Hannibal legyőzője, látogató­ba ment egy Ízben Quintus Ennius neves költőhöz, eposz- és tragédiairóhoz. Ennius rosszkedvében lehetett, mert szolgálója azzal jött a vendég elé, hogy gazdája nincsen itthon. Scipio Africánus sar­kon fordult, indult vissza, de még ki sem lépett az átrium­ból, amikor a házból hango­kat hallott. Nyomban felis­merte Ennius beszédét, de csak egy pillanatra torpant meg, aztán ment tovább, s szó nélkül elhagytam barát­ságtalan vendéglátó otthonát. Néhány nap múlva Ennius jelent meg Scipio háza előtt, s már be akart lépni a kapun, amikor az előtérből felhang­zott a hadvezér szava: — Nem vagyok itthon! A költő meghökkenve né­zett Scipio ra: — Jupiterre mondom ő Scipio, nem hiszek a fülem-. dolom, hogy a vadászat — a lényeget tekintve — nem so­kat változott. Azonos az ösz­tön, ami az embert kiviszi a természetbe, hogy ősi szen­vedélyének hódoljon. Kitalál­hatták bár az atombombát, de nem változott a vadász­­fegyver, a lőszer, a szétnyit­­ható háromlábú szék, s bár­mennyit fejlődött a technika, nem változott a terep sem. Ha valami mégis megválto­zott, az csak a vadász és a hajtó közötti régi függőségi viszony lehet, de ezért az ál­lításomért sem tenném tűzbe a kezem. Ám semmiképpen nem vál­tozhatott meg a szegény nyu­lak helyzete. Ők, mint régen, most is belül vannak a körön, s ha megtalálják a rést, ame­lyen áttörve a menekülés út­ját remélik — dörren a fegy­ver. Hiába! Áldozat nélkül nem megy. Deménvi Ottó nek. Mintha azt mondtad vol­na, hogy nem vagy itthon . .. —Én viszont, ó Ennius, nem értelek téged. A minap én szolgálód egyetlen szavára elhittem, hogy nem vagy- oda­haza. Te meg, most nekem személyesen nem akarod u­gyanezt elhinni... * >1« , Giorgio Sidney Sonnino o­­lasz politikus, az első világ­háború kitörésekor külügy­miniszter, egyik fő mozgató­ja volt annak az irányzatnak, hogy Olaszország lépjen ki a hármasszövetségből, s for­duljon szembe az Osztrák - Magyar Monarchiával és Né­metországgal. Ezekben a diplomáciai hú­zásokkal, taktikázásokkal ter­hes, bonyolult időkben Sonni­no, szokása szerint, hosszú, magányos sétákon töprengett a következő napok tenni való­in. így készülődött egy este a képviselőházban másnap tartandó fontos külpolitikai beszámolóra, amikor szembe­jött vele egy barátja.- Fogadni mernék — ki­­álltotta a jó barát vidáman hogy azon gondolkozol,. mit kell majd mondanod hol­nap a parlamentben 4 — Tévedés — felelte Son­­ninó. — Éppen az ellenkező­jén gondolkozom. Azon, hogy mit nem kell kell mondanom holnap a parlamentben. MOSOLYOGJUNK NEM IS VICC . . . Egy külföldi lapbah az a­­lábbi mélyértelmü példabeszé­det olvassuk: A kakas felkeresi a tyúko­kat és magával hoz egy .sfrcc­­tojást. Nagy érdeklődéssel nézegetik a tvukok. majd a kakas megszólal: ’ — Hölgyeim, távol áll te­lem a szándék, hogy Öhöket bíráljam, mégis rá szeretnék mutatni, hogy a verseny óri­ási. A külföldi kolléganők i­­lyen méretű tojást áilitanafe elő ... FALU TAMÁS: A VONAT NEM ÁLL MEG Itt a vonat egy percre sem áll meg. mert száguldva futó gyorsvonat, csak a rezgő ablakokból látom régi boldog állomásomat. Utcák nyúlnak ki az állomásig, ódon utcák, drágák, kedvesek, elfelejtették, hogy voltam s vagyok, s mindegy nékik, hogy majd nem leszek. Sok-sok emlék, mely örök poggyászom, felvonul most bennem sebtiben, meghúzom a vészféket magamban, mért ká akar szállni a szivem.

Next

/
Thumbnails
Contents