Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-28 / 4. szám
MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Jan. 28, 1971 Viccek... Viccek... Viccek... Irta: SZÉKELY MOLNÁR IMRE A vicceknek nagy olvasótábora van. Ezt arról is tudom, mert a napokban egy müsorestén ülve, az egyik szereplő asszonyka a Szabadságban megjelent viccekkel nevettette meg a publikumot. Egyáltalán nem volt szégyenlős, mert alhol érezte, hogy belesülne, előkapta az újságot és abból olvasta tovább. Előadás után gratuláltam a sikeréhez. Angyali jó pofa volt és az érdemet visszahárította rám: Magának köszönhetem — mondta. Én sokat szereplek ezen a helyen, mert alelnöke vagyok a női klubnak és ha rábukkanok a maga vicceire, azonnal műsoromra tűzöm, hogy mások is élvezzék. S amint látta, nagy sikerem volt és forrón rázogatta a kezemet. Igazán köszönöm. Nagyon köszönöm — folytatta és a Szabadságot már meg is rendentük a női tagozat részére és éppen ezért fordult az asszonyka tele igézettel felém. — Nagyon megkérném, hogy majd kéziratban juttassa e! hozzám — a vicceit. — Hohó! Ebben én nem megyek bele, mert ez csalás lenne asszonyom. Engem a lapnál azért fizetnek, hogy az első közlés az övék legyen. — Akkor legalább Ígérje meg, hogy sokat fog írni, főleg vicceket — nyugodott bele, majd belémkarolva asztaltól-asztalig vitt és bemutatott, mint a viccek szerzőjét. Én tiltakoztam ellene, mert a valóság az, hogy többnyire másodkézből •kerülnek hozzám és én igazgatok rajtuk egyet s mást a saját Ízlésemnek megfelelően. De a hölgyek ennek dacára megigértették velem, hogy kihúzom azt a bizonyos fiókomat, amelyben a vicceket tartom. Kimarkoltam egy csomót és a notesz lapokról idefirkálom a nekem legjobban tetszőket : * - * * Felfordult -ez a világ: zsidók harcolnak, a németek kereskednek. *i * * Miért nem épit a holdon űrállomást az orosz ? Mert rabjai a földnek és egy holdon nem lehet kolhozt csinálni. • * «! <: Mikor Bilicsi Torontóban vendégszerepeit, beállított az öltözőjébe egy részeg ember, megölelte és Ö33ze-visszacsókolta a művészt. Majd megkérdezte: — Nem ismersz? Sokat lógtam én is veletek a Hunniában. — ... Nem emlékszem — tiltakozott a művész. Mire a részeg igy folytatta: — Igazis . . . Nem is Te, hanem a Jávor volt az én igazi barátom ... Az csinált belőlem ilyen rendes embert ... * * * Nemrég történt, hogy egy fehérre meszelt falat valaki befirkált. Ezt a verset irta rá: Ki a bort, a nőt s a dalt nem szereti, — Az életet nem érdemli . . . Másnap az alkalmi poéta sorai alá ez a szöveg került: — “Innád csak az én boromat s élnéd a nőmmel sorodat s az anyósom tanítana a dalra — Nem firkáinál ilyet a falra, Te marha! . . . * * $ Társaságban felvetődött a kérdés, hogyha már Budapestnek van Kispestje, miért nincs az Miskolcnak, Debrecennek és Szegednek, hiszen azok is nagyvárosok. A kérdés azonban könnyen megfej tődött a következő feleletekben: Miskolcnak azért nincs kis Miskolca, mert túl van Hatvanon. Debrecennek a bikája pedig 100 évnél idősebb, Szegednek meg azért nem lehet, mert az “homokos” . . . * * $ Három férfi betéved az egyik nagy áruházba, ahol különösképpen megtetszik nekik az egyik miniszoknyás kisasszony. Túlsókat foglalkoztatják. Mindig a legfelsőbb polcról vetetik le vele azt a bizonyos szövetet, amelyiket meg akarnak nézni. A kislány létrán mászik fel, a férfiak alá állnak és szorgalmasan vizsgálgatják azt a bikininek is alig nevezhető bugyit, ami bizony alig takarja el a lényegét. A kislány megunja a le-fel való mászkálást, főleg pedig azt, hogy minek állnak alá bámulni. Egyszer csak megszólal fentről: Mit A HUMORISTA ÁLMAI: TETTENÉRÉS A nagy forgalmú közért fehér köpenyes üzletvezetője már hosszabb ideje figyelte a gyanúsan viselkedő vásárlót. Az üzletvezető óvatos volt, biztos akart lenni a dolgában; tetten akarta érni a vevőt. A vevő, egy csinos fiatal nő, először balra, aztán jobbra nézett, majd reszkető kézzel kinyitotta a táskáját és . .. A vezető azonnal cselekedett. Odaugrott a nőhöz, és halkan, de nyomatékosan igy szólt: — Szíveskedjék követni a raktárba. A nő piros lett, mint a cékla: — Egyszer és mindenkorra kikérem magamnak ! . . . Az üzletvezető most már karon ragadta: — Kerüljük a feltűnést! Jöjjön! Bementek a raktárba: döngve csapódott be utánuk az ajtó. — Asszonyom, mondja, miért tette? A nő tiltakozni próbált, de aztán megadta magát a sorsának. — Mindent elismerek. — Miért tette? Körülbelül húsz percen át figyeltem. Azt hitte, hogy senki sem látja? Ön a délutáni csúcsforgalmat kihasználva, tömött táskával érkezett a boltba, és egy óvatlan pillanatban a polcrarakott öt doboz szardíniát, négy daboz húskonzervet, két liter konyakot, nyolc tábla mogyorós csokoládét és két doboz csőtésztát. Ön nem lopott, hanem hozott. Válaszoljon, miért tette? A nő most már egy kicsit megnyugodott. Halkan, szelíden beszélt: — Válaszolok. Megtudtam, hogy önnek tavaly, az év végén leltárhiánya volt. Elkerülhetetlen ugyanis, hogy néhány enyveskezü vevő ne dézsmálja meg az önkiszolgáló boltok árukészletét. A hiányért ön, a boltvezető felelős. Mint volt üzletvezető tudom, milyen érzékenyen érintette önt a leltárhiány. Napokon át figyeltem, milyen rosszkedvűen jár-kel. Nemrégiben szerencsém volt a lóversenyen és elhatároztam; önzetlenül segitek kedves kollégámnak. Már egy hete hordom magának az árut, de csak ma csípett nyakon. Azért egy kicsit éberebb is lehetett volna, tisztelt barátom. Nos, elenged? Az üzletvezető szigorúan válaszolt: — Most az egyszer elengedem, de hasonló eset a jövőben ne forduljon elő! KOZMETIKA A “Charme” kozmetikai szalon kirakatában egy tábla hirdette ordító betűkkel: néznek olyan nagyon? Mire a férfiak kórusban zengik: A holdat, a holdat . . . — Miért nem nézték vasárnap, akkor ember 'is volt rajta . . . * # * Az Óhazában az 500 forintra Ady Endre képét nyomták. Az örök viccek hazájában meg is jegyezték erre, hogy ez azért van, hogy “legyen egy kis költő-pénzünk! . . . * * ín Balassa Jóska a népszerű színész imádta a bort. Az egyik reggelen a szobatársa azzal keltette fel, hogy “Hallod-e Te Jóska, feljebb ment a bor ára! . . . — Nem baj — legyintett Jóska, — ezután kevesebbet fogunk — enni. Egy más alkalommal társaságban az első koccintáskor felemelkedett és ezt a tószt mondta: — Adja a jóságos Isten, hogy egy óra múlva ne ismerhessük meg egymást! . . . A sírfelirata pedig igyszól: — Itt nyugszik Balassa Jóska . . . Tisztán — szóda nélkül . . . EGYETLEN KEZELÉS NÁLUNK, ÉS ÖN HÚSZ ÉVET FIATALODIK! Ica, a kozmetikusnő, leszedte a krémpakolást a vendége arcáról, még néhány utolsó simítást végzett, és igy szólt: — Kész vagyunk, hölgyem! Kassza 10 dollár! A nő elégedetten nézte magát a tükörben, felvette télikabátját és fölényesen válaszolt Icának: — Szó sem lehet róla! Egy vasat sem fizetek. Önök azt hirdetik: egy kezeléssel húsz évet fiatalítanak. Mikor beléptem a szalonba, tizenkilenc éves voltam. Milyen címen kérnek maguk pénzt valakitől, aki még meg sem született ?! . . . Galambos Szilveszter TÉLI SZÍNFOLT: MEGHALT EGY GALAMB Napok óta látom, amint kinézek az ablakon. A szemközti ház hozzáférhetetlen tetején fekszik, a vastag hópaplan fölött. Barnás-vörös tolláit néha felborzolja a szél. Mintha az élet osonna vissza ilyenkor dermedt testébe. Legtöbbször két fekete galamb gubbaszt mellette mozdulatlanul. Az egyik jobb felől, a másik balról. Olykor a ködös magasból lebillen hozzá egy vörös galamb. Bizonyosan az elárvult párja. A két gyászhuszár ilyenkor elrepül. Diszkréten magukra hagyják őket: az özvegyet halott párjával. Bolondos gondolatokat ébreszt a szomorú kép, amely fölé közönyösen borul a téli ég, kavargó, szürke páráival. Hogyan hal meg egy galamb? Azt hiszem, itt valami egészen különös tragédia történt. Halott galambot sohasem láttam. Ez az első. Sokszor láttam viszont macskát, amint alattomosan lapul a járda szegélykövéhez, és hideg fényű tekintetével tapad a követzetre szórt morzsák után futkározó galambokhoz. Néha alig észrevehető, puha mozdulattal közelebb kúszik hozzájuk. Minden izma, idegszála megfeszül. Majd hirtelen, mint a villám, pontosan kiszámított Ívben feléjük ugrik. Ha sikerül az ugrása, és tühegyes körmeivel eléri valamelyiket, könnyű tollak röppennek a fölkavart levegőbe, és apró rubinvirágok nyilnak a szüzfehér hóban a vergődő zsákmányával eliramló fenevad után. Borzalmas látvány! Láttam már vércsét is, amint a kék égből nyílegyenesen lecsap gyanútlan áldoozatára. Gyerekkoromban pedig halálosan meggyülöltem egyik barátságos nénikémet, aki előttem tekerte ki az ünnepi levesbe szánt galamb nyakát. Ez a sok gyilkosság lassanként arról győzött meg, hogy az erőszakos halál a galamb természetes halála, (Folytatás a 9-ik oldalon.)
