Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-06-24 / 25. szám
MAGVAK HTR\no Thursday, June 24. 1971 V> *Hal_________ BUDAPESTI RIPORT: Vadászati viláskiállitás Elmondtam már, Írásba is | adtam az elmúlt évek során, | hogy amióta élek, sohasem a vadásznak, mindig a nyúlnak drukkolok. Aligha tudom megállapítani, hogy a szülői ház, az iskolai nevelés, vagy pályán kisebb-nagyobb buktatói terelték érzelmeimet ebibe az irányba. A sors azonban úgy inézte ügyeimet, hogy életem egy periódusában a hivatásos vadászok hivatásos szószólójává lettem. Azóta tudom, hogy a vadász sem a mesebeli Gomosz. ö is ember, sőt — sportember! Aki még arra is képes, hogy “meccs közben” az ellenfélnek drukkoljon. Persze, azért a “gólt” ö szereti lőni. Ezt a bevezetőt azért tartom fontosnak ,mert aláhúzza, mekkora örömöt okoz nekem, hogy nemrég egészen másfajta vadászatnak lehettem tanúja. Az egyre inkább közelgő Vadászati Világkiállítás egyik, élővad immobilizációs akciójára került sor Gödöllőn. A szóban forgó esős, hűvös tavaszi napnak mégis ő a főszereplője. Megindult ugyanis a. rezervátumokból begyűjtött élővadak átszállítása az augusztus 27-től szeptember 80-ig tartó bemutató végleges színhelyére, a Mezőgazdasági Kiállítás területére. Talán a kitartóan szemerélő eső teszi, hogy biblikus képek kisértenek. Olyan ez a telep, mint valami “Noé bárkája”. Vizsla, foxi és tacskó, szarvasbika és közönséges magyar tarka kisborju, bárányba oltott muflon, róka és vaddisznó mama a kölykeivel éli itt világát békésen egymás mellett. Az állatok elaltatása, szállíthatóvá tétele Fábián professzor leckéje. Még mielőtt Inekilát, én a következeiket jegyzem fel erről; bénító és kábítószernek a vadba juttatására sokféle ügyes eljárás született. Ilyen például, ha kispuska kifúrt lövedékébe az indiánok nyilmérgét tartalmazó kurárét, vagy hasonló hatású anyagokat helyeznek és ezt gyenge lőpor töltettel az állat izomzatába lövik. Ám ennél is sokkal hatásosabb, Ilia a bénító- vagy kábítószert injekció formájában juttatják a nagyvad szervezetébe. 15-20 gramm súlyú, beütődésre működő, automata injekciós tűket használnak a leggyakrabban, amelyeket átalakitott sörétes puskából, vagy úgynevezett nyilpuskából lőnek ki. A repülő injekciós készülékeket p a m u t-bojtvéggel, vagy nyílvessző tollazással látják el. A nagyobb vadat akár 50-100 méter távolságról is lehet velük találni. Az automata injekciózó nyíl beütődése után — különösen, ha a lövést hangtalanul működő nyilpuskával adták le — az állat néhány pillanatra megriad ugyan, de miután észreveszi, hogy a becsapódást nem követik üldözők, maga is “becsapódik”, nem szalad el .legfeljebb száz méteres körzeten belül marad, így azután a befogóknak módjuk van a bénító, vagy kábító lövés hatását kivárni, megfigyelni. Ez, a tapasztalat szerint átlagosan öt percen belül szokott bekövetkezni. Igaz, az a nagyon szép és virgonc szarvasünő, amelynek jobb hátsó csomjába a professzor — a szemünk láttára — kétszeres adagot lőtt a bénitószerből, még fél óra múlva sem volt hajlandó lefeküdni. Mi, a manőver laikus szemlélői, különféle elméleteket gyártottunk ez ügyben. Tudom: egyik tudománytalanabb volt a másiknál. Nekem a legjobban mégis az tetszett közülük, amely szerint ezt az ifjú vadóc “lányt’ ’szerelme tartotta lábon. Az igazsághoz tartozik ugyanis, hogy még sebzetten, láthatóan gyötrődve sem tágított az ifjú szarvasbika mellől, amely — miután a tehenek és többi ünők csapata nem fogadta be — partnerként, ittlétté óta megtűri maga mellett. (Hát mi ez, ha nem az igazi, tiszteletet érdemlő — vadházasság?! Sőt: vadhüség.) Amig az öreg bika, szinte minden ellenállás nélkül megadja magát az injekciós lövés okozta kábulásnak, Hegedűs Péter vadászati főelőadó tájékoztat a Világkiállítás élővad bemutatójának legfőbb célkitűzéseiről. Az első és legfontosabb, hogy a látogatók megismerkedjenek Magyarország reprezentatív vadállományával. És egyben válasz arra, a többekben felmerülő kérdésre is, mi szükség van élővad bemutatóim ott ,ahol olyan világszínvonalú — Állatkert van, mint Budapesten. A tervek szerint 5-7 gímszarvas, 5 dámszárvas, 5 őz, 5 muflon, 3 vaddisznó és a hozzájuk tartozó vadmalacok, 10 túzok, 2 róka, 2 borz, 2 vadmacska, 300-350 fácán, 40 közönséges, 10 szirti, 10 vörös fogoly, 40 vadkacsa és 10 vadliba várja majd a látogató kát. Mi viszont nem csekély büszkeséggel vehetjük tudomásul, hogy ez lesz az első világkiál 1 i t á s Magyarországon. Jogot nyertünk erre vadászati hagyományaikkal. De még inkább az elmúlt tiztizenöt évben vadgazdálkodásban, vadvédelemben elért eredményeinkkel, sikereinkkel. Ami pedig az esemény jellegét illeti, voltak már ugyan nemzetközi vadászati kiállítások ezt megelőzően is, másutt is a világban ,de vadászati világkiállítást eddig még sehol sem rendeztek. Nagy fába vágtuk a fejszénket? . . . Nagy fánk van ugyan, csak — kevés. De nagyvadjaink bizonyára nem okoznak majd csalódást. Enynyi prognózist, úgy érzem, megkockáztathatunk. Csillag István SÁMS0NHÁZA EMLÉKEZIK Jeles évfordulót ünnepelt nemrégiben Sámsonháza gyülekezete. Az 540 lakosú falucskáiban a ma is álló templom építése a 48-as szabadságharc kiváló Sámsonházi papjának, a hazafias helytállásáért vasravert Wladár Sámuelnek Kossuth-rajongó fia, Wladár János lelkész nevéhez fűződik Wladár János — későbbi főesperes — másik nagy tette volt, hogy rábírta a turini emigrációban élő Kossuth Lajost, a gyülekezet főfelügyelői tisztségének elvállalására. Egyházának ez a felkérése volt az egyetlen magyar tisztség, amit a számkivetésben élő Kossuth — már csaknem 70 éves korában — elfogadott és haláláig, 1894-ig viselt is. Az Országos Levéltár ma is őrzi Kossuth eredeti levelét, amelyben a sámsonházi gyülekezet felkérését 1871 április 6-án megköszöni Wladár Jánosnak. A Kossuth-tisztség centenáriuma alkalmából Sámsonházán a hívek a toronyba uj nemzeti szinü zászlót tűztek, a templom belső falán lévő márvány emléktáblát pedig megkoszorúzták. Az ünnepi istentisztelet fényét emelte, hogy az imponzáns templomot a gyülekezet saját erejéből tavaly ősszel renováltatta. HIRDESSEN LAPUNKBAN ÓHAZAI ARCOK: Hírmondó, 1871. május 10: “A párisi harc még mindig eldöntetlenül foly. A bombáztatás és éhség dacára serényen folytatnak az előkészületek végső ellenállásra. A torlaszokat ismét nemcsak a nemzetőrök és ágyúik, hanem még a nők is fogják védelmezni, kiket a kommüna fölfegyerez.” A lap vezércikke az első folyamodásu bíróságok felállíttatásáról szól, illedelmes beszámoló olvasható — képes melléklettel! — a koronázási érmékről. Az árvíz által károsultak javára jótékonysági bazárt rendeztek, “melyen is a főúri asszonyok és kisasszonyok 12,000 forintot árultak”. Egy cikkíró valamin kesereg; Mészáros kárpitos neje a “verőcei leégettek” számára gyűjt; a bűnügyi rovatban egy “Preminger nevű kóbor sebész”négynejüségért állitatik pellengérre, hiszékeny hajadon leánykák okulására. Pontosan száz éve ezen a napon született az öreg hölgy, dr. Klonfár Jenőné, leánynevén: Dessewffy Jolán. Annak a Dessewffynek atyafiságából, aki az aradi vértanuk közt halt hősi halált. A hölgy apró, párnák közt, fotelben üldögél, de még két éve frissen gyúrta a tésztát a József Attila telepi összkomfortos lakásban. De — reszketeg esztendők! — megbotlott, elesett, combnyaktöréssel vitték el a mentők. Ekkor volt először kórházban, csodájára jártak az orvosok is. Meggyógyult. Most már óvatos, nem nagyon mer kimenni a lakásból. Nézem ősöreg, töppedt alakját, patentharisnyás, vékony lábát, bolyhos kardigánba burkolt karját, békés-bölcs tekintetét. Vajon boldog-e, hogy neki megadatott egy évszázadnyi létezés? — Húst eszik hússal — mondják a hozzátartozók —, napi egy feketét, és imádja a társaságot, a vendégeket. — A legrosszabb a hétfő — szólal meg vékonyka hangon .láthatatlan hajszálakat igazítva szorosra fésült kontyához —, nincs újság, nem szól a tv. Mert a százéves öreg hölgy minden áldott nap felilleszti “evikkerét”, megnézi a lapokat, és szemüveg nélkül nézi a televíziót. A televíziót! Huszonöt éves korában, a millennium e s z t e n-dejében ment férhez. Az ezeréves Magyarország ünnepségei elborították városainkat, falvainkat, a Századok komoly tudományis oldalain is meghatott elmélkedés látott napvilágot a hazafias keblek ünnepi dobogásáról. Amikor életének szenzációit kérdezem, a világháború csapásairól szól, aztán meg erről, hogyan szúrták le reszelővei Erzsébet királynőt, majd a Zeppelin léghajót és a Lindbergh bébiket — és a saját szomorúságát emlegeti. Hiszen családjából majd mindenkit ő temetett. Négy gyermekéből egyetlen fia él, úgy hívja most is, Jenőcske, 74 esztendős. Léghajót emleget, és ma természetesen helyezkedik el a televízió előtt, legjobban a zenének, a táncnak és a balettnek örülve. Nézi a nagy hajú beatlegényeket, megbotránkozik a lányok miniruháján és táncukat kisérő rángatózó mozgásukon, ö fiatalkorában persze keringőt táncolt, krinolint hordott, látta, tán viselte is a frufrut és a charlestonszoknyát, később meg az óriási válltöméseket. Hetvenöt éves, amikor a Felvidékről Budapestre, helyesebben Leányfalura költözik. Még mindig frissen, jó egészségben. Micsoda kiapadhatatlan vitalitása és csodája a természetnek! Aki a kassai megyebálon látta József főherceget, legnagyobbat forduló világunkat is átélte. Várja a szabad szombatot, a család akkor ér rá őt igazán dédelgetni, és várta az ünnepi születésnapot, amelyre a rokonság az ország minden tájáról (testvérének családja még Amerikából is) összegyűlt. Ha a Szózatot vagy a Mimnuszt hallja, elhomályosodik a szeme, keze a görbebot után tapogat, reszkető lábakkal is feláll. Mi a titka a hosszú életnek? A szépségőrző Pompadour paszta, vagy a leányfalui ózondus levegő? Vagy századunk lélegzetet nem hagyó fantasztikus fejlődése? Bizony, halandók, ezt a titkot elfelejtettem megkérdezni. Jakab Ágnes BENCZE JÓZSEF: OLY TŰZZEL... Oly tűzzel forrósul az ég, mintha katlanból sütne a nap, a füzfavirág zöld ölében bolyhos cicomaca van. Ma kint a tulfás berek táján elevenen süt, csevegve száll át az eroszi nyári tűz, hurrázik, sompolyog a szív, s sáson a szél sugarat betűz. A “Nagyasszony” éppen száz éves
