Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-06-24 / 25. szám

Thursday, June 24, 1971 MAGYAR HIKADÓ II. oldal > Szamárfej és vizsgatétel mindig- csak bejáratnál való ülést tartja helyesnek. — Csakugyan úgy gondo­lod?... Úgy gondolom, hogy a “Szent Iván-éji álom” nem ok nélkül tört éppen júniusi zá­rás idején Shakespeare nevű ur tollára. Mert hogyan is le­hetne másként elképzelni, hogy valaki szerelmes. De olyan erősen, hogy még a szamárfejét is álomlovagjá­nak tekintse. Az ilyen májusi sétákból átmentett hagymá­­zos állapot, ha nem egyebet, annyit jelez, hogy az illető nem törődik a természet in­­cselkedésre szánt idejének végeztével. A zárórát egyre hangoztató pincérrel. Hanem tovább turbékol. Ahelyett, hogy tudomásul venné, a nyár, s ezzel együtt a csókok nyomán fogant termés, a gyümölcs ügyét. Ilyen, határmesgyének tűnt fel gyermekkoromban az a jelenet is, amikor apám kézen fogott, s elvezetett az isko­lába. Ahol édesanyám taní­tott. Hogy megnézzük, mi történik ilyenkor a tintafol­tos katedra körül. Úgy virá­gokkal feldíszítve. Akkor még sejtelmem sem volt az úgynevezett társa­dalmi bajokról. Annál inkább arról, hogy Kovács Bözsikébe vagyok sze­relmes. S mert e kérdéses és csak anyám szereplését cél­zó ünnepségen, sem én, sem ő nem voltunk közelebbről érde­kelve, bizony unszolni kellett a “csemetét” — engem, — hogy hivatalos iskolaceremó­niákra elcipeljék. Dehát mentünk. Megfür­detve, felöltözötten, szépen. S amint besirültünk az is­kolába, a folyosón, már nyílt az ajtó — apám nyitot­ta — ahol sok-sok helybeli előkelőség , hallgatta mái*, amint a fehérruhás kislányok feleltek, édesanyám kérdése­ire. Az igazat megvallva, ez az esemény azt kellett volna je­lentse most, hogy ki mit ta­nult,- az .emberiség szellemi kincseiből ? Minden egyébtől eltekintve. De amint apámmal belép­tünk, ő-pedig erélyesen lenyo­mott a bejárat melletti hely­re, hogy ne zavarjuk az ün­nepséget, a későbbiek során másra gondoltam. Arra, hogy itt rangsorolás jegyében tör­ténik minden, eme ártatlan eseménynél is. Hiszen az első sorban ülök, vezérigazgatók, egyebek integettek apám fe­lé, a melléjük ülésre invitál­va. Kovács Bözsike egyiknek éppen a térdén ült. Irta: IVÁNI ZOLTÁN Emiatt nem tetszett az a szerénység, amint apámra néztem. De ő csak ült, s nyomott engem is le a sarokba. Hallgattam annyám kérdé­seit, aki hivatása tüzében le­fokozta tudását a falusi isko-Iráni Zoltán Iában. Mert ott is, lám vala­kinek tanítania kell. Ha még az akkor nagy furcsaságnak számitó kerékpáron jár és tesz meg kilométeres utakat. S hallgattam apám sutto­gását is: maradj csendben! (A Kovács Bözsikéhez való közelebb kerülési szándékom­ban.) Apámét, aki a bankigazga­tó névvel úgy élt vissza, hogy a falusi ügyfelek hátát lapo­­gatta kedvesen: “ne féljen, várunk az árveréssel.” S ezért bizony nem egyszer gyűlt meg a baja, ama másik zárásnál. Amely a bank telj­hatalmú vezérképviselői előtt a mérleget mutatta. Olyan egyenlegformában, ahol a na­gyok “bűnét” átirták ahová kellett. S a szegényekét már másnap követelték. És ilyen­kor, a zord arcok, apám ügyé­ben csak azért nem sújtottak le, mert egyszerűen nélkülöz­hetetlen volt. A kamatszámí­tás terén, gyors és időt nye­rő eljárást találva ki. Akkor, amint a záróünnep­ségen ültünk, nekem fogal­mam. sem volt mindezekről. Nem ismertem apámat, anyá­mat, úgy igazán. De a későbbi megismerést már akkor jelezte valami. Úgy ünnepség és> felet1 és végeztével, az általános taps, elismerés és zsongás között anyám felém is lépett volna. S mielőtt ezt megtette, ró­lam, de a vezérigazgató lá­nyáról is megfeledkezve, hir­telen kiesett körülgondolt szerepéből. S mint úgy iga­zán, gyermekek nevelője, a helybeli nagybőgős cigány lányával beszélgetett el hosz­­szabban. — Boriöka — szólt ő sze­rényen — ha máskor a hang­súlyt veszed, a szavalásnál, gondolj a zenei hallásra. Hi­szen ti értetek ehhez ... Ez a pillanat, amit külön­ben messziről néztem végig apámmal, egészen megfordí­tott bennem mindent. Nem kívántam már1 Ko­vács Bözsikét, hogy melléje ülhessek. Nem kívántam, az első sort, a vezérigazgató bá­csival együtt. A mindent feloldó mozgás­ban, virágcsokrok, hangos ki-bej árkálás közben egy óvatlan pillanatban apámhoz szóltam. —Jobb helyet nem is talál­hattunk volna, mint a bejá­ratnál. Milyen jó, hogy meg­késtünk ... Azt hittem e megjegyzés­sel apám kedvére teszek. Szempilláim valami miatt fé­nyesen csillantak rá. S lám: ő ? ... Bár integetett felesége, anyám felé, bár kedvesen mosolygott és kezet rázott kollégáival, a gazdag fűsze­ressel, az ügyvéddel, biróvai, mikor kimentünk a folyosóra, anyámat várva a nebulók vi­rágjaival, aggodalmas arccal nézett rám. És szólt az én megjegyzé­semre. Ami az életben, a — Igen, — feleltem nagy csodálkozással — miért kér­di? Hiszen maga mondta. Mi történt, mi nem, úgy hazamenésünkben, a további, akra már nem emlékszem. Csak arra, hogy amikor másnap édesanyám záróünne­pélyre kapott virágai között időztünk, édesapám megszó­lalt: — Nézd, labdarózsa ... Mi­lyen szép! Labda is, és rózsa is! Labda, amely az igazán hívőt, mindent vállalót a le­vegőbe dobja. Azok között, akik a rózsák illatából ma­guknak csinálnak ünneplést. — Miért mondod ezt édes­apám — törtem rá. — Csak úgy, nehogy én le­gyek a hibás, mert a bejárat mellé lenyomtalak ... Félte­lek. — Mitől ? — kérdeztem ke­rekre gyűlt képpel. És édesapám, úgy a záró­ünnepély utó és másnapos hangulatában megjegyezte, szinte pontot tevés parancso­lásával, de kötelessége tuda­tában : — Hát attól a szamárfej­től... Amelytől lám, mentes vagy... de sokat fogsz szen­vedni az életben. — Éppen ezért. FURCSA A női egyenjogúság gya­korlati segítőinek mutatja az angol férjeket az a statiszti­ka, amelyet a londoni Daily Mirror közölt a minap. Esze­rint az angol férjek 81 szá­zaléka naponta mosogat, 22 százaléka mos és vasal. 34 százalékuk naponta megveti az ágyat, 35 százalékuk segít a takarításban, 64 százalékuk egyedül tisztítja a család ci­pőit, 36 százalékuk főz, 65 százalék bevásárol. 39 száza­lékuk pedig éjjel tisztába te­szi és megitatja a bébit. * * * Dél-afrikai lelkészeknek vitájuk támadt a fokvárosi fogház igazgatóságával. A lelkészek amiatt tiltakoznak, hogy a város közelében lévő Robbin Island börtönsziget őrei következetesen elkoboz­zák a szigeten szolgálatot tel­jesítő papoktól — a misebort. Az indokolás: a szigeten — ahol 900 szinesbőrü elitéltet tartanak fogva — szesztila­lom van. * * * A repülő csészealjak “szak­értője” : Hermann Oberth professzor a müncheni Abend Zeitungnak adott nyilatkoza-VILÁG... tában kijelentette: a világűr lakói 1990-ben megszállják a Földet. A professzor szerint jelenleg is rendszeresen láto­gatnak el földünk légkörébe idegen csillagok “megfigye­lői”, s az emberek csak azért nem veszik őket észre, mert “sokat ülnek autójukban, s nem néznek fel az égre .,.” Érvei alátámasztására Rudi Nagora 25 éves müncheni mérnökre hivatkozott, aki a héten, este 9 órakor két repü­lő csészealjat látott, miköz­ben az országúton autóját ja­vította. A mérnök elmondta az újságíróknak: igaz, hogy aznap este megivott néhány üveg sört, de azért esküdni mer, hogy csészealjakat lá­tott ... * * * “Asszonyom, csatolja oe a biztonsági övét és kénysze­rítse erre a férjét is”. Bau­­mel francia közlekedési állam­titkár fordult ezzel a felhí­vásai a francia asszonyokhoz, akik a több millió franciaor­szági gépkocsiban rendszerint a legveszélyesebb helyen: a vezető melletti ülésen foglal­nak helyet. Biztonsági öv nélkül ugyanis egy közepes sulyosságu balesetnél, a veze­tő mellett ülő személynek 81 százalékos esélye van arra, hogy fejsérülést, 42 százalé­kos esélye, hogy láb-, 25 szá­zalékos, hogy mellkasi sérü­lést szerezzen. * * * A milánói bíróság a napok­ban felmentett egy istenká­romlással vádolt fiatalem­bert. Francesko Dettori bíró, a döntés indokolásában meg­állapította: amikor a vádlott autójába egy másik kocsi há­tulról beleszaladt — az uj olasz alkotmány vallássza­badságról szóló szakasza ér­telmében — a vádlott teljes joggal káromkodott isten és a Madonna nevével. A Vati­kán hivatalos lapja, az Osser­­vatore Romano éles cikkben támadta az ítéletet. A milá­nói ügyészség pedig a legfel­sőbb birósághoz fellebbezett, hogy ott döntsék el: milyen szavakkal szabad káromkod­ni Olaszországban. HUMOR Két barátnő beszélget: — Miért nem jársz már az­zal az építésszel ? — Nem tetszettek nekem a tervei. íJí * * Kigyullad a családi ház, menekülni kell. Rohanás köz. ben a feleség odaszól a fér­jének: — Ó, milyen szép! Tizenkét év óta az első eset, hogy együtt megyünk el hazulról. * * * Földrajzóra a felső tago­zaton. — Azt tehát megértetté­tek, mit jelent az, hogy a föld gömbölyű. Mármost arra felelj, Podozcsák, hogy ha te például a Times Squaren egy lyukat fúrsz, s azt folyton mélyíted, végül is hová jutsz? — Az elmegyógyintézetbe. * * * A tanító fölhívja földrajz­ból Pistikét. — A Dunának melyik part­ján van Buda? — A bal partján. — Szamár vagy. Magya­ráztam, hogy ha a viz folyása irányában uszunk, jobb kéz felől a jobb part, tehát Buda, bal kéz felől a bal part, Pest. — Igen, tanító ur, de én a hátamon úszom. * * * “Egy francia irodalmi lap pályázatot hirdetett a legrö­videbb szerelmes levélre. Az első dijat egy méregdrága női bunda számlája nyerte el, amelyre egyetlen szót Írtak: kifizetem.” I

Next

/
Thumbnails
Contents