Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-06-24 / 25. szám

Thursday, June 24, 1971

MAGYAR HÍRADÓ

S. oldal

HOMOKI ERZSÉBET LELKI KLINIKÁJA

NEW YORKI. — Kedves Miss Homoki, 4 évvel ezelőtt amikor a férjem szívattak következtében hirtelen meghalt, eladtam az üzletünket és miután egy apartment házam is van, a bérből és a kamatokból elég jövedelmem van. 1968 Szilveszterkor egy partyn megismerkedtem egy magyar férfivel, aki nemrég jött Amerikába. Nem volt állásban, hanem üzletekkel foglalkozott. Igazán csinos, jóképű, jómegjelenésü és elegáns férfi. Közeli barátságra léptünk és amikor házasságról beszéltem, azt mondotta, hogy örömmel elvesz, előbb azonban önálló, állandó egszintenciát akar teremteni magának. Említette is, hogy éppen társulhatna egy üzembe, de ahhoz hatezer dollár cash kellene és neki nincs. Kölcsönadtam neki, sajnos azonban becsapták őt és a pénz elveszett. Miután láttam, hogy milyen szomorú, mert nincs saját üzlete, még kétszer adtam kölcsönt, egyszer 2000 dollárt, egyszer 2300 dollárt üzletalapitáshoz, de egyik sem sikerült neki. 1970 decemberben elment Kanadába, mondta, hogy ott fogja megpróbálni, mert ott most jobbak az üzleti viszonyok és ha anyagilag rendbejön, megesküszünk és én is átmegyek Kanadába. Elment és többet nem tudtam róla, egy képeslapot sem irt. Nagyon sokat sírtam, mert szerettem őt. Most levelet kaptam tőle. Azt írja, azért nem irt, mert meg akarta várni amíg jót irhát és most egy nagyszerű üzleti lehetősége van, amivel meg tudja alapozni a jövőnket, visszajön és majd elmeséli az egészet. Tudom, hogy nagyon csúnyán járt el, hogy egy fél évig nem is irt nekem, pedig tudja, hogy mennyire szeretem. Ez fáj nekem és emiatt haragszom is rá, de nagyon hiányzik nekem és a szivem feléje húz. Mit tanácsol Miss Homoki, felejtsem el a haragot és béküljek ki vele?

VÁLASZ. — Ha olyan nagyon hiányzik magának az a bizonyos “jóképű” férfi, akkor nyissa ki számára újra a szivét. De tanácsolom, hogy a

pénztárcáját okvetlenül csukja be előtte.

•* ■* *

MRS. SZ. — Kedves Erzsébet, két hónappal ezelőtt először voltunk meghiva egy házaspárhoz, akiket nem régen ismerünk, többen voltunk ott ismerős családok. Utána egy hónappal mi rendeztünk vacsorát és meghívtuk az illető háziakat is, de nem jötek el. Elmúlt még egy hónap és most megint ők rendeztek vacsorát, minket azonban nem hivtak meg. Utólag egy közös ismerőstől hallottuk, hogy azért nem jöttek el hozzánk és azért nem hivtak meg másodszor, mert a háziasszony megsértődött a férjemre. Az történt, hogy amikor ott voltunk vacsorán, a férjem tálalás előtt a szalvétával megtörölte a tányért és ez nem tetszett a háziasszonynak, ezért van megsértve, pedig én már másokat is láttam megtörölni az asztalnál a tányért és a férjemnek ez szokása itthon is.

VÁLASZ. — Elég rossz szokás. Lehet, hogy más ismerőseik is csinálják, de az nem jelenti azt, hogy ő is megtegye. Ha valaki az asztalnál megtöröl egy tányért, azt jelenti, hogy piszkos vagy legalábbis ő piszkosnak tartja. A háziasszonynak joggal nem tetszik, ha piszkosnak tartják a tányért, amit az asztalra tett. Az már aztán vérmérséklet dolga, hogy megsértődik vagy nem, vagy esetleg nem hívja meg mégegyszer az illetőt az asztalához. A férjét mindenesetre szoktassa le az eféle törölgetésről, mert megtörténhet, hogy vendégségben lesznek és a háziasszony magát fogja megkérdezni, hogy maga piszkos tányéron szokott-e vacsorát adni a férjének. Akkor aztán maga lesz megsértve.

VÉLEMÉNY JELIGE. - Kedves Homoki Erzsébet, amit kérdezek az nincs összefüggésben velem, csak kiváncsi vagyok valamire. Mi a véleménye arról, hogy a mai modern életben egy házasság jobban sikerül, ha a lány és a fiú már esküvő előtt szekszuális életet él egymással, mert igy a házasság előtt meggyőződnek arról, hogy egymáshoz illenek a szerelemben vagy nem.

VÁLASZ. — Nagyon sok modern pszichológus, szociológus, iró és orvos felfogása nagyjából az, hogy helyes. Nem vitatkozók velük, mert nem vagyok tudós, nem is tolom fel magamat tudósnak, de két okból tagadom azt, hogy ez helyes. Elsősorban erkölcsi szempontból. Ez nem konzervativizmus és nem modernség kérdése, hanem elismerése annak, hogy vannak elfogadott erkölcsi normák, amelyeknek megsértése egyet jelent a bevett erkölcsi, vallási és társadalmi rend felbontásával. Mondhatnak akármit is a modernek: a lány, aki ezeket a normákat felrúgja, a végén legtöbbször ráfizet. Továbbá azért sincs igazuk, mert a házasság két ember egyesülése egy életre. Ennek egyik természetes velejárója a szerelemben megalapozott szekszuális élet. A házasélet területe azonban nem csak a közös hálószoba. A házasság nem közönséges szerelmi vásár, nem szekszuális piac. Az olyan férfi, aki attól teszi függővé a házasságot, hogy előbb kipróbálja a nő szekszuális “képességeit’, az lebecsüli a házasságot és nem feleséget, hanem gyakorlott háremhölgyet, szekszuális iparost keres és olyan is lesz a házassága, amilyet megérdemel, de amilyet megérdemel az a nő is, aki ki akarja “próbálni” jövendőbeli férjét. Végül még egy gyakorlati tapasztalat. A házassági próbákból ritkán lesz házasság. A legtöbb férfi faképnél hagyja a nőt, aki hajlandó az efajta kipróbálásra.

ANEKDOTA

Michelangelo Buonarotti éppen befejezte a firenzei Piazza della Signoriat, diszitö csodálatos és hatalmas Dávid-szobrának felállítását, amikor arra jött egy zászlósur, aki nagy müértőnek tartotta magát. Tetőtől-talpig, hosszan és alaposan szemügyre vette Micrenangelo munkáját, majd fontoskodva kijelentette:

— Szerintem kicsit nagy az orra!

Michenangelo bólintott, elővette vésőjét, közben felcsippent egy maroknyi márványmorzsalékot is, és felkapaszkodott a lajtorján Dávid fejéhez. Mialatt a magasban a vésegetést színlelte, a márványszemcséket lepotyogtatta pontosan a “müértő” orra hegyére.

— És most hogy tetszik? — kérdezte a zászlósúriéi, mikor leereszkedett az ácsolatról.

Az okvetlenkedő előkelőség prüsszentett egyetkettő, az orrát dörzsölte, kicsit jobbra sétált, kicsit balra sétált, felsanditott Dávid fejére és elégedetten közölte:

— Most sokkal jobb, mint az előbb!

ERDÉLYI JÓZSEF:

VADRÓZSA

Bimbós már a vadrózsafa, kivirágzik csakhamar; zöld ágai díszesednek halvány virágaival.

Lehullanak a vadrózsák, — telehold mind, hát fogyó; de piros lesz nyár végére termésük, a zöld bogyó; és édes és illatos lesz, palacsintát izesit a csipkeiz. A rózsával az ember igy nem vészit . . . Mindig nyer az ember, mig él, akár a vadrózsafa, langyos eső, harmat hull rá, vagy ősz dere s tél hava.

NYELV ÉS ÉLET:

UGYAN

Arany Jánosnak A fülemile cimü költeményéből mindnyájan ismerjük Péter és Pál mulatságos történetét. Tanultuk ezt a verset az iskolában, és azóta is gyakran halljuk irodalmi esteken, szavalóversenyeken stb. — de rendszerint egy nagy értelmi-hangsulyozási hibával. Ki ne emlékeznék ezekre a sorokra:

ölre mennek, hajba kapnak;

Örömére a szent napnak ,

Egymást ugyan vérbe-fagyba, —

Hanem a just mégsem hagyva.

Itt az ugyan szó jelentése nem ámbár, noha, jóllehet, csúnyául, csúfosan. Tehát helytelen, ha a versmondó nem ezt a szót, hanem a vérbe-fagyba szókapcsolatot hangoztatja erősebb nyomatékkai. Ez az ugyan nem kötőszó, hanem határozószó, és igy hangsúlyozni kell, másképp akaratlanul is meghamisítjuk a költő mondanivalóját. Arany szerint Péter és Pál egymást ugyan (ugyancsak, alaposan) vérbe-fagyba hagyták azon a vasárnapon, de “jussukból” nem engedtek. (Van, aki — megengedhetetlen módon — a költő szövegét is “kijavítja” igy: vérbe fagyva, pedig a versben ez áll: vérbe-fagyba!)

Néhány Petőfi-vers is fölvet hasonló problémákat. Gondoljunk csak a Reszket a bokor, mert . . . cimü és kezdetű költemény hires soraira:

Szeretsz, rózsaszálam?

Én ugyan szeretlek,

Apád-anyád nálam f j

Jobban nem szerethet.

A közelmúltban egy ismert színművészünk is belesett abba a hibába, hogy az Én ugyan szeretlek verssorban nem az ugyan, hanem a szeretlek szót emelte ki nagyobb hangsúllyal. Pedig nyilvánvaló, hogy az ugyan-t Petőfi itt nem megengedő (én ugyan szeretlek bár esetleg jobban is szerethetnélek) értelemben használja, hanem fokozó nyomósitó szóként. Vagyis az Én ugyan szeretlek mondat értelme körülbelül ez: én nagyon (is), szeretlek; én nagyon-nagyon szehetlek. S amint a nagyon határozószó hangsúlyos a beszédben, úgy régies, költőibb megfelelője, az ugyan sem lehet hansulytalan.

Az ugyan tulajdonképpen a hangsúlyos úgy határozószónak -n raggal nyomósitott alakja (mint az igy-nek az igyen). így is Írhatta volna Petőfi: Én úgy szeretlek, (hogy) apád-anyád nálam jobban nem szerethet. De ennél többet mond' — és szebben! — az a nyelvi forma, amelyet ő választott:: “Én ugyan szeretlek . . .”

Petőfinek A gólya cimü verséből is idézhetünk példát erre a hangsúlyos határozószóra: S megeresztett kantárszárral vágtaték ki (a puszták terére . . .) Még a szél is ugyan nekigyürkőzött, hogy Lovamat elérje.”)

Századokkal korábban Balassi Bálint is hasonló értelemben használta az ugyan szót (az “Egy katonaének” első versszakában-: “Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?) Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él . . .” Az mondja helyesen Balassi versét, aki itt a költő szándékának megfelelően az ugyan határozót emeli ki erősebb hangsúllyal, nem pedig az él állítmányt. Ez az ének a “végek dicséretét zengi, “holott” (ahol) tavaszszal a sok szép madár szól, mellyel az ember anynyira szívesen, olyan örömest él.

Más értelme van az ugyan szónak az ilyen felkiáltó mondatokban: Azt ugyan várhatod! Én ugyan nem segítek neki! Ezekben nem kap nyomatékot az ugyan.

Dr. Pásztor Emil