Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-21 / 3. szám
S. oldal MAGYAR HÍRADÓ Thursday, Jan. 21, 1971 A tudós és a tudatlanok Irta: ACZÉL BENŐ Teller Ede, a magyar származású atomtudós, felszólalt az ország legnagyobb tudományos szervezetének hatnapos programja előtt tartott sajtóértekezleten. Téliért a hidrogén-bomba atyjának szokták nevezni azért, mert egy tudományos vita során az ugyancsak kiváló atomtudós D. Robert Oppenheimerrel szemben azt az álláspontot képviselte, hogy az atomfuziót csakúgy meg lehet valósítani, mint az atomhasitást.. Ellenfele egyrészt annak a nézetének adott kifejezést, hogy az atombombánál erősebb fegyverre nincs szükség, másrészt a probléma meg nem oldható, mert a hidrogénbomba robbantásához feltétlenül szükséges atombomba hatókörét nem lehet tartályba tartani, ami pedig az atomfuzió létrehozásához feltétlenül szükséges. Ezzel szemben Teller rámutatott arra, hogy a kutatómunka terét nem szabad megszorítani, mert amit az amerikai tudósok nem tudnak meg, azt más, esetleg ellenséges országok tudósai felderíthetik. Azonkívül véleménye szerint a probléma megoldható. Meg is oldotta és ezért kapta a “hidrogénbomba atyja“ jelzőt, amely ellen nyomban tiltakozott, kijelentve, hogy ő csupán egyetlen megoldást talált fel, de sokféle más megoldás is elképzelhető. De a jelző teljesen megtévesztette a tudatlanok seregét, akik ettől fogva meg voltak győződve, hogy a magyar tudós úgynevezett “hawk“, vagyis háborús párti. Ezekután meglepetésként hatott, mikor a sajtóértekezleten kijelentette, hogy szerinte minden tudományos munkát nyiltan kell végezni, hogy az emberek és főként a politikusok megértsék, miről van szó és hogyan kell alkalmazni a tudomány eredményeit. Majd kifejtette, hogy a tudós foglalkozzék kizárólag a tudományokkal, amikhez ért és ne politikai problémákkal, amelyekhez nem ért többet, mint bárki más. Miután pedig ő hisz a demokráciában, az a véleménye, hogy a politikai kérdéseket azoknak kel leldöntenitik, akiket az ország többsége megválasztott: elnöknek, szenátornak, vagy képviselőnek. Példával is szolgált és a példa ugyancsak meglepetés volt. Elmondotta, hogy Dr. Szilárd Leó. egy másik magyar származású tudós, akinek az atombomba feltalálásában jelentős része volt, felkérte őt, Írjon alá egy kérvényt, amely indítványozza, hogy az atombombát ne használják fel Japán ellen, hanem egy semleges és lakatlan helyen mutassák meg nekik szörnyű hatását. Ő ezt a levelet megmutatta a Los Alamos Laboratórium igazgatójának, Dr. Robert Oppenheimernek, aki neki főnöke volt, s később a hidrogénbomba kérdésében szembekerült vele. Ezúttal azonban Dr. Oppenheimer megrótta, hogy tudományos tekintélyét a kormány befolyásolására akarja felhasználni. Dr. Oppenheimer azonban maga is tagja volt annak a tudósokból álló bizottságnak, amely később Truman elnöknek az atombomba ledobáeát ajánlotta. Ez azonban nem győzte meg a sajtókonferencián megjelent tudatlanok seregét. Egyesek plakátokat hordtak körül, amelyeken Teller neve alá ez volt írva: “Háborús bűnös“. Szerencsére Teller nem ijedős legény és nyomban kijelentette, hogy amig egyetlen ilyen plakát lesz a teremben, addig nem hajlandó beszélni. Ezt az éretlen és tudatlan béketüntetők a szólásszabadság megszorításának értelmezték és azt állították, hogy Teller testőröket hozott magával és a gyűlés fegyveres ellenőrzés alatt folyik. A gyűlés elnöke, Dr. Margaret Mead, a hires antropológus közölte a zajongókkal, hogy fegyveresek nincsenek jelen és csillapodjanak le. Ezek után Dr. Teller igy folytatta: — Én zsidó vallásu vagyok és már a második világháború előtt hozzá voltam szokva, hogy támadjanak a tudatlanok, akiknek fogalmuk sincs, hogy miről van szó. De a tudósok között is voltak, akik nem értettek egyet Teherrel abban, hogy találmányaik alkalmazása nem a tudósok, hanem a politikusok dolga. A politikusok nem mindig az emberiség érdekeit tartják szem előtt, tehát a találmányok gyakorlati alkalmazása gyakran nem száz százalékig üdvös. De — mint Teller kifejtette —, nem bizonyos, hogy a tudósok helyesebben alkalmaznák a találmányokat, miután az alkalmazás politikai kérdés, amihez a tudósok nem értenek többet, mint akárki más. És a világnak nem az a baja: a tudósok nem szólnak bele találmányaik felhasználásába, hanem az, hogy minden “senki“ beleszól és illetékesnek érzi magát a történelem befolyásolására. FÉRFI SAROK FÉLTÉKENYSÉG — Micsoda?! Hogy az én feleségem? Ugyan kérem, nevetséges! Ne törődjék vele, ne izgassa magát, engem sem izgat. Alászolgája! Lecsaptam a telefonkagylót a névtelen telefonáló füle előtt és izgatottan borzoltam össze hajamat. Mert ugye akármennyire is nem tételezi fel az ember a saját feleségéről, hogy megcsalja, mégis van valami ördög, ami nem hagyja nyugton. Ugyan, mi oka lenne Mancinak arra, hogy egy csinos, jóképű férjet megcsaljon? Na, de hát, ami biztos, az biztos. Mégis meg kellene valahogy győződni. Hát persze, de hogyan? Ha csak igy odaállítok a szomszéd utcai bárba a szokásos trükkökkel, kibeszélik magukat, hogy igy, meg úgy, és én el is hinném. Megvan! Hiszen egyszerű a dolog . . . Felöltözöm nőnek. Szerencsére farsang van és nem lesz feltűnő ,ha a szomszéd fiatalasszonytól — aki körülbelül olyan magas, mint én — kölcsön kérek ruhát, cipőt, kalapot, meg egyebet. Nem is csodálkozom. Még segíteni is akart az öltözködésnél, amit nem fogadtam el, bár később megbántam. Ugyanis nem tudtam, hogy a kombinét veszik-e föl előbb, vagy a melltartót ,s a szoknyán hol hordják a hóit. Ugyanigy jártam a zippzárral is. De igazán bajba a harisnyatartóval kerültem, ami hol lógott, hol harmonikázott, mint Tabányi, hol ferde volt a esik, vagy pedig olyan feszesre állítottam, hogy csak guggolva tudtam lépkedni. Ezután következett a sminkelés. Sokáig gondolkoztam azon, hogy a bajuszomat levágjam-e, de úgy gondoltam, esetleg mégis feltűnne valakinek. A ruzsozással is sokat vesződtem, s többször le kellett nyalnom, amig elfogadható szájat sikerült kanyaritanom. Nemcsak mint nő, de mint férfi is javaslom, hogy a rúzsokat jó lenne Ízesíteni, mert ha a csók nem is, de legalább a rúzs fog .izleni. Főleg a málna-, vanilla- és kókuszos rúzst fogyasztanám. Betipegtem a bárba és egy asztalnál helyet foglaltam. Vártam Mancit a lovagjával. Ekkor tapasztaltam, hogy milyen vonzó külsővel ruházott fel az ég, valamint a szomszédasszony. Húsz perc alatt hat férfi kezdett ki velem. Mosolyogtam rajtuk. Mosolygásom biztatásnak vették, s Pedig ha a “senki“ csak annyira volna tájékozva a történelemről, hogy elvégezte a középiskolát, már tudná, mennyire jobb dolga van pont a technika haladása miatt, mint lett volna az ő társadalmi helyzetében ezelőtt, csak száz évvel is. Igaz, hogy a technológia fejlődésével nemcsak előnyei, hanem hátrányai is vannak: a nagyvárosok levegője alaposan megromlott, az ivóviz sok helyen szennyezett, a lárma rontja az idegeket és elvonulni a világ zajától, (procul negotiis, mint Horatius kifejezte), majdnem lehetetlen már. Ezzel szemben, az összes uj problémák ellenére például az emberélet átlagos hossza pár évtized alat negyven évről hetven évre emelkedett. Vagy például az Egyesült Államokban a népjólét ugyancsak pár évtized alatt annyira emelkedett (noha még mindig vannak éhező emberek is), hogy a munkanélkülieknek és a közsegélyen élőknek is még mindig jobb sora van, mint számos európai országban a nehéz testi munkásnak. De a tudatlanok ezzel nem törődnek és szenvedélyesen tüntetnek az ellen a magyar tudós ellen, aki néhányad magával megmentette őket Hitlertől. Pedig abban biztosak lehetnek, hogy Hitler egy pillanatig sem tűnődött volna, mire használja az atombombát, ha a náci tudósok találják fel. Az éretlenek és tudatlanok, akik most tüntetnek Teller ellen, már rég a fejükön éreznék. mindinkább fixiroztak és egyesek Cicababának szólítottak. Feleségem azonban még két óra múlva sem jött. Persze bőven fogyasztottam és ez nagy baj volt, mert csak ekkor döbbentem rá, hogy tárcámat a ruhámban felejtettek. Óh, magasságo3 egek, mi lesz most? Kétségbeesésemből ragyogó ötlet született. Hiszen annyi férfi molesztál, miért ne kezdenék ki eggyel, aki azután kifizetné a számlákat. Például az a kövérkés ember, aki már félórája bámulja bajuszom hegyét egyfolytában, egészen megfelelne erre a célra. Amikor kacsintottam neki, először zavartan nézett körül, aztán félénken rámmosolygott, de további biztatásomra átült asztalomhoz. — Be vagyok rekedve — suttogtam a bemutatkozás helyett. — Oh, nem tesz semmit. Mit iszik? — Rumot. — Dohányzik? — Van egy szivarja? Először zavarba jött válaszomon, de azután megértőén kacsintott. — Értem, értem. Asszony? — kérdezte később. — Nem — válaszoltam őszintén. — Dolgozik? — Hogyne, hogyne. Még mellékes is van. — Ahá! E"zt az ahát rém undorítóan mondta, de hát nem lehet nagyon finnyás az ember ilyen esetben, különben is, untam ezt a kérdezősködést. — Mért érdekli ez magát? — Csupán azért — válaszolja partnerem —, mert én nyomozó vagyok. Igazolja magát — mondta már szigorú hangon. — Sajnos, nincs nálam igazolvány, izé . . . farsangolok csupán. — Nos, jó, akkor majd odabenn megtáncoltatjuk. Jöjjön velem. Bevitt a rendőrségre és csak másnap engedtek ki. Este megszólalt a telefon és a tegnapi hang jelentkezett: — Kérem szépen önnel beszéltem én tegnap abban a bizonyos izében . . . ? — Igen — válaszoltam morcosán. — Mit kíván ? — Bocsánatot kell kérnem, mert én tegnap rossz számot tárcsáztam. Remélem, nem okoztam rele kellemetlenséget. Kikli Tivadar AC2SL BENŐ
