Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)
1971-01-21 / 3. szám
Thursday, Jan. 21, 1971 MAGYAR HÍRADÓ 9. oldal ......-.................. yB*. < ^ A" • • 'Jm Ä HOMOKI ERZSÉBET- ♦' LELKI KLINIKÁJA MRS. A. S. — Kedves Miss Homoki, olvastam egy cikket arról, hogy a férfinek több esze van, mint a nőnek, a férfi okosabb, mint a nő. Azt is irta a cikk, hogy a férfi praktikusabban gondolkodik, mint a nő. Mi a véleménye erről? Igaz ez? Mert én nem hiszem. VÁLASZ — Én sem hiszem. Például még nem hallottam olyan nőről, aki azért megy feleségül egy férfihez, mert a férfinek hosszú, karcsú lábszára van. * * * BÉCS—BUDAPEST JELIGE — Kedves Homoki Erzsébet, megirom a történetemet, amely olyan, mint egy regény. Budapesten a Röltexnél dolgoztam, mint elárusitónő (ez a Rövidáru és Textil Állami Vállalat rövidítése. A Szerk.) 56- ban kiszöktem Magyarországról, akkor 19 éves voltam. Az osztrák táborban megismerkedtem egy fiúval, megszerettük egymást és megesküdtünk. Nagyon tévedtem, mert kiderült, hogy iszik, nem szeret dolgozni és amikor kijöttünk a táborból, énnekem kellett eltartani. Szerencsére nem lett gyerekünk és két év múlva elváltunk. Ő elment Bajorországba, azóta nem hallottam róla. A válás után egy évvel megint férjhezmentem. Második férjem menekült bécsi kereskedő volt, azzal jól kijöttem, szépen eltartott, nem kellett munkába járnom, csak szombaton mentem be az üzletbe segíteni neki. így voltunk három évig és akkor rájöttem, hogy állandó barátnője van, titokban más nőkre is sokat költölt, annyira szórta a nőkre a pénzt, hogy a kis üzlet tönkrement. Elváltam tőle és nagyon nehezen vízumot szereztem Amerikába. Azóta itt vagyok, jó állásom van, pénzt is megtakarítottam. Most pedig leirom a regényt. Csütörtökön irom a levelet. Hétfőn levelet kaptam a második férjemtől Bécsből. Címemet egy bécsi barátnőmtől tudta meg, akivel levelezek. Azt irta, hogy ő nagyon megváltozott, már nem fut a nők után, megbánta, amit tett, szeretné ha újra férj és feleség lennénk, kérte, hogy hozassam ki. Ez volt hétfőn. Kedden az első férjemtől jött levél Budapestről. A rokonaimtól kapta a címet. Irta, hogy 1963-ban hazament és dolgozik, megváltozott, más ember lett belőle, segítsem hozzá, hogy kijöjjön Amerikába és esküdjünk meg. 3Iit szól ehhez az érdekes regényhez, hogy két nap alatt két volt férjem akar megint feleségül venni? Mit csináljak kedves Erzsébet ? VÁLASZ — Sajnálom, de meg kell fosztanom a regényes hangulattól. Regénynek regény, de maga csak gondolkozzon reálisan. Egyiknek se ugorjon be. Nem magát akarják, hanem az amerikai vízumot és útiköltséget. ❖ * * FEMINISTÁK — Kedves Miss Homoki, udvarias férj vagyok, tisztelem a nőket, nem akarom megsérteni őket, csak egy tünetet kívánok szóvátenni. A feministák zúgolódnak a férfiak ellen és minden tekintetben egyenlők kívánnak lenni a férfiakkal, ugyanakkor azonban a nők megsértődnek, ha a férfi nem nyitja ki előttük az ajtót, nem engedi őket előre, nem adja át az ülőhelyet az autóbuszon, a subwayn, nem segít neki felvenni a kabátot és igy tovább, a többi figyelmesség, udvariasság. Nincs ebben ellentmondás? VÁLASZ — Az amerikai ujfeministák nem tartoznak a kedvenceim közé. Levelére azonban tárgyilagos választ kell adnom. Ezért szigorúan csak a kérdésére felelek. A feministák is igényt tartanak a figyelmességre, udvariasságra. Szerintük azonban a férfiak ezzel csak valamiféle romantikus piedesztálra emelik a nőket és ezen az alapon a “gyengébb nem“ címén sorompót helyeznek a gyakorlati életben való egyenjogúságuk elé, márpedig ők nem akarnak ilyen nagy árat fizetni az apró figyelmességekért. Legalábbis igy mondják ők. % # * MÁRIA — Kedves Homoki Erzsébet, én egy anya nélkül maradt lány vagyok és nincs kitől tanácsot kérjek. Ezért irok kedves Erzsébetnek. Kijöttünk Kanadába 13 évvel ezelőtt, én akkor 13 éves voltam. Szüleim farmra mentek dolgozni és én velük. Négy év múlva kivettek az iskolából, mert anyámnak is dolgozni kellett a farmon és én főztem és vezettem a házat. Anyám 1968-ban meghalt. Az apám most el fog venni egy fiatal nőt, aki nem szeret engem és látom, hogy az apám se bánná, ha elmennék hazulról. Én jól beszélek angolul és egy kevés franciát is tudok, de mást nem tudok, csak házimunkát, mert Magyarországon is falusi lány voltam és itt sem tanultam sokat. Van itt a farmon egy férfi, aki 14 évvel idősebb, mint én, az elvenne feleségül, de én nem szeretem, mert iszik és nagyon goromba. Maradjak itthon, ahol sem az apám, sem az \ij felesége nem lát szívesen, vagy inkább menjek feleségül ehhez a férfihez? VÁLASZ — A kettő közül egyik sem jó megoldás.. Harmadik ut is van. Hirdessen újságban, keressen házimunka-állást. Ez átmenetnek még mindenesetre jobb, mint olyan házban élni, ahonnan kinézik, vagy hozzámenni egy részeges, goromba emberhez. A leveléből úgy számolom, hogy 23 éves lehet. Elég fiatal még ahhoz, hogy egyelőre háztartásban dolgozzon és kivárja, amig kialakul az élete. KÁROLYI AMY: Arc Egész erdő egy arc, rengeteg. A belémereszkedő tévelyeg, Levélfogazat, fenyőtüske, megsebzi, aki rámered. Millió vonásból árnyékolt egész. A belémereszkedő belevész. Nyugtalan álom Ó, a felejtés nyugtalan álma! Mindent emésztő, mindent lebiró, Forgatja a feledhetetlent: Nyulacskát az óriás kígyó. Kiváncsi bogár Kristálygömb belső élein kapaszkodik a kiváncsi bogár. Elszéditi az átlós labirint, útjába áll a kristály-határ. CHEVALIER NAGY ÉLMÉNYE Maurice Chevalier, a hires francia dalénekes most fejezte be emlékiratait “Mindenre jól emlékszem!” címmel. Megkérdezték tőle, hogy élete folyamán mikor érezte a legnagyobb izgalmat. A válasz igy hangzott: — Amikor benyújtottam a kéziratomat. Nincs nagyobb élmény, mint fiatal Írónak lenni. Chevalier most 83 éves, de többé nem lép fel, mert véleménye szerint a színpadi szereplést fiatalon kell abbahagyni. A túlkoros művész iránt elfásul a közönség, s előnytelenül őrzi meg emlékezetében. ÖREGEK Az öregekkel foglalkozni kell. Nemcsak úgy, hogy szociális és társadalmi intézkedéseket fogadunk el, hanem egyénenként is, mert az öregek kérdése már régen “ügy”, megoldásra váró feladat. Talán felesleges történelmi visszapillantásban vizsgálni az öregség helyzetét, de tudjuk, hogy az ókori Cato Maior már könyvet irt róla és a történelem ismer olyan kort, amelyben, az öregség divat volt — a rizsporos parókák idején volt ez, az érett, az élet nagy megismerésén túllévő ember ideáljának ideje. A probléma valóságosan ott kezdődik, hogy nem vettük észre eléggé és nem készültünk'fel az öregek fogadására. Igaz, ma több szociális otthonnal rendelkezünk, mint néhány évtizeddel ezelőtt, biztosítottnak mondható egészségügyi és anyagi ellátásuk. A társadalom tehát gondoskodik róluk, de ez a gondoskodás főleg anyagi jellegű. A legnagyobb nehézség abból a hiányosságból adódik, hogy a közkifejezést használva, nem tanultunk érteni a nyelvükön. Úgy véljük, hogy életkoruk és életben maradásuk a társadalom rendhagyó esete, számításba nem vett tényező és csak kötelességünk van velük szemben, anélkül, hogy várnánk tőlük valamit. Meg kell vizsgálnunk, feltétlenül igaz-e az az általános elmélet, hogy a 60. életévén túllépő ember már csak passzív tagja a társadalomnak, kitől töbet semmi sem várunk, s tulajdonképpen szükség sincs reájuk. így az irántuk tanúsított tisztelet tőlük független tényezőnek — korunknak szól és nem emberi értéküknek, mert ez elveszett — hasznosságukkal együtt. Intézményesen senkit sem nevelhetnek arra, hogy megértse a nemzedéki különbséget, a szemlélet bizonyos megmerevedését, amely az öregség sajátossága. így a társadalom elnézést tanácsol velük szemben és nem ismerünk megfelelő megoldást a szemléletkülönbség kiegyenlítésére. Még nem született olyan társadalmi feladat, akár a termelés, akár szellemiek terén, amely éppen úgy az öregek sajátos területe lehetne, mint a gyermekeké a játszótér, vagy a kisvizü úszómedence. így egyre több olyan nyersanyag halmozódik fel társadalmunkban, amelyeket korázerü eszközökkel jobban hasznosítani lehetne. Ha mindehhez hozzáadjuk a jövő tényezőit, az egészségügyi fejlődést, a munkakörülmények kulturáltabb fokát, a gépesített munka könnyebbségét, igen valószínű, hogy az öregek társadalma még inkább “felfutóban” lesz, mint ma és egyre élesebben jelentkezik az az igény, hogy az öregek kiaknázatlan területeit hasznosítsuk. Ma megtanítjuk a gyermeket, milyen módon érheti el a felnőttséget. De csak hiányoznak azok a tanulmányok, melyek az öregség tudatosításáról adnak eligazítást. A ma öregjeit is tovább kellene képezni, hogy megismerhessék önmagukat, az öregség tüneteit, a szemléletükből adódó nehézségeket és azok leküzdési módját. Megtanítani, hogyan kell elkerülni a csökkentértéküség gondolatát. A jövő öregjei számára pedig már jó előre gyakorolni kellene, hogyan alakul át feladatuk egy életkoron túl, amely semmivel sem más minősítésű, mint a jelenlegi. A társadalomnak meg kell teremtenie a hasznos öregség állapotát anélkül, hogy feladnánk a jelenlegi szociális eredményeket, a munkaidő korhatárát. Meg kellene tanulnunk azt az intézményesített magatartást, mely kifejleszthetné az öregek társadalmát úgy, hqgy a gyarapodás és a csökkenés folyamata között [— — hiszen mindkettő emberi sajátosság — nem lenne minősített különbség. . Márkus László
