Magyar Hiradó, 1971. január-június (63. évfolyam, 1-25. szám)

1971-06-17 / 24. szám

I 8. oldal MAGYAR HlKAjtf Thursday, June 17, 1971 Régi londoni clubok Irta: HALÁSZ PÉTER Angliában sok minden változik, de az igazi, excluziv clubok légköre és alapszabályzata válto­zatlan. Ezek a rangos clubok egy lassan-lassan tünedezö életformának az utol­só sánc-állásai. A parancsnoki hid a hajón, amelynek fedélzetén fenyegető hullámok söpörnek vé­gig: a tisztikar a hídon áll, moz­dulatlanul és a láthatárt für­készve. A clubok között az egyik legrégibb és legpatinásabb az Athenaeum: Walter Scott és Thomas Moore alapították 1824- ben. Tagjai mindenkor a művé­szeti élet és az anglikán egyház legkiválóbb személyiségei voltak. Főbejárata fö­lött, a homlokzaton Pallas Athene görög istennő szobra. Eléggé meglepő, hogy az Athaeneum, amely szigorúan férfi-club, éppen egy istennőt választott fővédnökéül, még akkor is, ha az a böl­csesség istennője volt. Talán azért, mert végső soron Pallas Athene is atyjának, Zeusnak holt­testéből ugrott elő, miután Zeust megölte Pro­metheus. Vagyis Pallas Athene is férfiszellem, férfiviadal és férfitragédia produktuma volt, fér­fiteremtmény, annál is inkább, mert hiszen Zeus lenyelte első hitvesét, Metist, nehogy nálánál, te­hát az atyjánál erősebb fiúgyermeknek adjon éle­tet. A gondolatmenet bonyolultnak tűnhet, de biz­tosak lehetünk abban, hogy a club férfitagjai nem véletlenül és nem alapos megfontolás nélkül he­lyezték magukat Pallas Athene oltalma alá. Érdekes, hogy a különböző női mozgalmak ieg­­miíitánsabb alakulatai sem merészeltek eddig arra gondolni, hogy ostrommal vegyék be a nevezetes londoni clubokat. Tüntethetnek a Trafalgar-té­­ren, a Piccadillyn, de eddig még kísérletet sem tet­­' tek arra, hogy megjelenjenek a hires clubok előtt. Nem tűznek maguk elé tökéletesen lehetetlen cé­lokat. Kétségtlen, hogy idők során a clubok is tet­tek bizonyos engedményeket. Arról természetesen szó sem lehet, hogy nőket vegyenek föl tagjaik so­rába, de a hét bizonyos estéin a tagok meghívhat­nak hölgyvendéget is a club éttermébe, ha a mag­­hivást a clubtitkárságon előzőleg bejelentik. A hölgyvendégek a clubnak csak bizonyos helyi­ségeibe léphetnek be: az étterembe, az egyik tár­salgóba, de a club bárja, földszinti csarnoka, iró­­szobája, könyvtárterme szigorúan tilos terület a számukra. A közelmúltban vendég voltam a hires londoni Garrick-clubban, amely a Garrick-streeten van. A club is, az utca is természetesen David Garrick, a 18.-századbeli nagy Shakespeare-szinész után kapta nevét. Ennek megfelelően máig színészek, írók, költők és azok nagy pártfogóinak clubja. Kollégám, Mikes Györgynek, a kitűnő írónak voltam a vendége, aki esztendők óta tagja a club­nak. A földszinti hallban megmutatta Henry Ir­­ving-nek, a multszázadbeli Anglia legnagyobb szí­nészének bekeretezett felvételi kérelmét. A sza­bályzat értelmében minden jelentkezőt két tag­nak kell ajánlania. Irvinget nem ketten ajánlot­ták, de ötvenen, tele az iv aláírásokkal. Az alá­írók között Charles Dickens és Trollope, Thacke­ray és más korszakos nagyságok. A bekeretezett iv a falon függ. Ha az ember áthajtja ezt a keretet, akkor egy másik bekeretezett papírlap tűnik föl­­mögötte. A club vezeőségének a döntése. Nagy betűkkel a szigorú határozat: Felvételi kérelem elutasítva. Ugyan miért? — Ezt nem lehet tudni — mondja Mikes — an­nál is kevésbé, mert egy évvel később mégis fel­vették. Az első emeleti csarnokban ott a mellszob­ra. Az én mellszobrom nincs sehol, viszont leg­alább első jelentkezésre felvettek. Délben a clubtag nem vihet vendéget a föld­szinti nagy étterembe, csak a folyosó végén lévő kisebb ebédlőbe. Este már a nagy étterembe is vihet vendéget, le a terem közepén lévő hosszú asztalhoz soha, oda csakis tagok ülhetnek. A szabály értelmében a hosszú asztalnál ülő tagok­nak, az étkezés során diskurálniok kell egymás­sal. Mélyreható beszélgetést nem kell folytatniok, elég ha az eszmecsere csak jelképes. Például: — Szép időnk van ma! — Igen, határozottan kelle­mes. Ez már elég. A követelmény mindössze annyi, hogy azok a tagok akik esetleg nem ismerik egy­mást, ne ülhessenek a hosszú asztal mellett, mint vadidegenek. Meg kell szólitaniok, tudomásul kell venniök egymást. A club minden sarka, minden szobája, sőt csak­nem minden fotője nevezetes valamiről. Az első emeleti lépcsőfordulóban egy szék: ezen a széken ült Henry Irving, amikor egyszerre csak a szivé­hez kapott és holtan lefordult. 1905-ben történt, nem a clubban, de Irving otthonában. Az ala­csony széket később egy műgyűjtő a Garricknak ajándékozta. Vitrinekben relikviák: kéziratlapok, első kiadások, sugópéldányok, nagy művészek és nevezetes előadások színpadi kellékei. Valóságos színháztörténeti muzeum. A bárterem falán nagy színészek portréi. A bejárattal szemben Laurence Olivier portréja, mellette Leslie Howard képe. — 1939-ben egy cocktail-partyn találkoztam Leslie Howarddal — mondja Mikes — és szünet nélkül küzdöttem magammal, hogy megkérdez­zem tőle: csakugyan magyarszármazásu? Olyan lenyűgözően, olyan tökéletesen, olyan kifinomul­tan angol volt, hogy az emberben kételyek támad­tak. De nem jutottam hozzá, hogy megkérdezzem tőle, korábban elment a partyról. A fia azonban ottmaradt, Alan Howard,akkor még igen fiatal ember volt, azóta befutott színész, a Royal Sha­kespeare Company tagja, legutóbb Brook hires produkciójában, a Szentivánéji Álom-ban volt nagy sikere. Hozzáfordultam és megemblitettem neki, hogy szerettem volna megkérdezni az apját a magyar származása felől, de aztán mégsem tettem. — Nagyon helyes — mondta Alan — apám csakugyan magyarszármazásu, de nem örül ne­ki, ha erről kérdezik. Nem szégyeli a származá­sát, de annyira jelképe lett az angol gentleman­nek, hogy a mithoszt nem rombolhatja szét. A jelkép kötelezi. A földszinti teremben két börfotőj: itt ültek egymás mellett Dickens és Thackeray, amikor va­lami nézeteltérés támadt közöttük és összevesz­tek. Évtizedekig haragban voltak. Igen, minden szögletnek története van. És ez természetesen nem csak a Garrick-clubra jellem­ző, de az összes patinás londoni clubokra. Az Athenaeum dolgozószobájában még ott áll az az íróasztal, amely mellett Trollope irta regényeit. Minden reggel negyedhatkor érkezett: a kapus bebocsátotta, Trollope fölhaladt a néma épület lépcsőin, belépett a hosszú terembe és leült az íróasztalhoz. Maga elé tette a zsebóráját és pont­ban félhatkor Írni kezdett. Az órára azért volt szüksége, hogy ellenőrizze munkája tempóját: önéletrajzában megvallotta, “hogy szigorú köve­telményt állított fel önmagával szehmben — ne­gyedóránként 250 szó. “Ilymódon” közölte élet­rajzában “három órán belül annyit írtam, ameny­­nyit az embernek egy nap alatt el kell végeznie.” Félkilenckor felált az íróasztal mellől és átballa­gott a reggeliző-terembe. Aznapra befejezte. Tálán ezek a különös ereklyék; fotőjök, íróasz­talok, székek, portrék azok, amelyek miatt a bea­­vatatlan külvilág tiszteli ezeket a clubokat és szabályzataikat sérthetetlennek fogadja el. A his­tóriai légkör védi a régi londoni clubokat. A Pali Maiion lévő Reform Club-ot, amely elől Fogg HiUn Pétu Phileas indult el fogadása értelmében, hogy 80 nap alatt körülutazza a Földet. Az Athanaeumot, amelynek könyvtártermében megtalálható Isaac Newton “Principia Mathematicá”-jának fölbecsül­­hetetlen értékű első kiadása. A Garrickot, ahol máig egymás mellett áll a két börfotőj, amelyben ülve Dickens és Thackeray veszekedett. Régi vi­lág, búcsúzó .világ. A clubok csöndes olvasótermeiben idős urak ülnek könyveikkel, újságaikkal. Itt senki sem zavarhatja őket. Az ironikus anekdota szerint na­pokig nem derül ki, ha karosszékében ülve egyik, vagy másik meghal. Mig valaki észre nem veszi, hogy a mozdulatlan clubtag ölében a pénteki Times helyett, a hétfői lap hever. Állva a hajnali fák között eget és földet egyszerre lesve zenit és nadir között már nem a földön s még nem az égben sem lent sem fönt valóság és álom között a világgal együtt és mindig egyedül szivemmel labdázik a labdavető szél. ANEKDOTA A bécsi Albert Rothschild bárónak egy keres­kedő ügyfele elpanaszolta, hogy egy londoni adó­sától képtelen megkapni 500 font követelését. — Perelje be! — javasolta a báró. — Be is perelném, ha váltóm vagy legalább nyugtám volna az összegről. De, sajnos, olyan könnyelmű voltam, hogy még egy egyszerű elis­mervényt sem kértem . . . — Hát szerezzen egyet! A kereskedő bámult: — Szerezzek ? Hogyan ? — Ide figyeljen — magyarázta a bankár. — ír neki egy levelet, amelyben felszóditja, hogy azon­nal fizesse meg magának a kölcsönkapott 1000 ■< fontot ... ' . ■; — Félreértett, báró ur! Én csak 500 fontot ad­tam neki. —r Természetesen. Azért kell-1000 fontot kér­nie. Adósa majd felháborodottan fog tiltakozni a jogtalan követelés- ellen, és válaszában leszögezi, hogy ő csak 500 fontot kapott. Ez lesz az elismer­vény, aminek alapján ön megindítja és megnyeri - a pert. Pofonegyszerű. GONDOLATOK A kozmetika egyetlen célja, hogy megcáfolja a születési bizonyítványt. * * * Egy nő naplójából: “A férfiak könnyen csinál­nak karriert, mert nincs folyton szülési szabad­ságuk!” * * * Milyen pihentető az olyan társaság, amely nem hagyja szóhoz jutni az embert. * * * Van, aki nem lát túl a saját meggyőződése kor­látain. FLÓRIÁN TIBOR: Labdavető szélben

Next

/
Thumbnails
Contents